ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-07-29 / 30. szám

mondhatatlan kínjai vérfürdőkkel áztatták meg az orosz nép földjét. Hiába, minden nemzet, minden nép vágyódik manapság szabadság után s ha ettől a féltett kincstől, mely alkotmányának egyik legszebb disze, egyik legerősebb biztositéka, megfosztják öt, kész azt még a legvéresebb forradalom utján is visszaszerezni magának. Hogy mi fog most bekövetkezni Oroszországban, az még nem bizonyos. A történelem lélektanának igazságai szerint forradalomnak kellene következnie, hogy az elpusztított romok felett uj élet támadjon, a kínszenvedést megváltás váltsa föl, a véres talajból pedig a szabadság rózsája viruljon ki. Csakhogy ez mind bizonytalan. Lehet, hogy az isteni gondviselés megakadályozza a világra szóló dráma fejlődését s a fegyveres hatalommal rendelkező nagy cár visszavonja legújabb rendeletét, mert most el lévén vetve a kocka, bizony az egész nemzet ítéletét hivta ki trónjának és birodalmának a sorsára. Engedelmeskedik-e a cárnak és hadseregének a nemzet, avagy még a hadsereget is forradalomba kergeti elégületlenségével, nem tudjuk. A legutolsó évek nagy kudarcai, hatalmas veszteségei* az örökös felfordulás, a százmiíliónyi néptömegek szabadság-szomjas végső elkeseredése, a hadsereg menthetetlen züllése és a forradalmárokhoz való csatlakozása egészen mást mutat. A legutóbbi két tervbe vett vérengzés is ez elkeseredett szellemnek a kifolyása. Épen akkor, mikor a cári udvar az ö abszolutisztikus erejét kezdte éreztetni alattvalóival, robbant fel Pobjedonoszcev föprokurátor dolgozószobájában a bomba s kicsi hijja, hogy el nem temette a reakció rossz szellemét, — Kronstadtban pedig fölfedezik a tengerészet összeesküvését, amelynek egyenesen az volt a célja, hogy a pétervári kastélyt felgyújtsák és a cárt élve vagy halva hatalmukba kerítsék. Az ország több vidékén azonkívül áltatános sztrájkokkal fenyegetödznek. Szóval a duma feloszlatása rettenetesen felkavarta a vizet s elég volt arra, hogy az egység, a szolidaritás gondolatát, a népfenség eszméjét drámai erővel és gyorsasággal ébressze fel az orosz népben. Mi magyarok, hála Istennek, egy uj korra ébredtünk. Uj korra, amely ellentéte annak, mely a szuronyok hatalmát hozta ránk s mely ebben a harcban legyőzetett, noha hivei az utolsó pillanatig lesben voltak és várták a kedvező alkalmat, hogy újra kezökbe kerüljön az ország. E kor maradványait azonban szétszórtuk emberekben és intézményekben egyaránt. Széttörtük szellemét, szokásait, eszközeit, erkölcsét, szövetségeit anélkül, hogy forradalmat idéztünk volna elő. Az orosz nemzet szintén egy rendszert akar az elmékből, a gondolkozásból, az életfölfogásból, az intézményekből kiirtani. Az abszolutizmus jogfosztó, törvénytelen rendszerét, de hogyan? Ugy látszik, véres forradalom utján. Igaz, hogy a legutóbbi hirek kedvezőbbnek tüntetik fel a helyzetet, a forradalomról hallani sem akarnak. Különben majd meglátjuk, minő változást idéz elő a szuronyok hatalma. De ez természetesen csak a jövő titka. Justus. — A Csáktornyái választás. F. hó 25-én ment végbe Csáktornyán, emez erős néppárti kerületben a képviselővásztás, mely azonban —• sajnos — nem a néppárti jelölt, hanem a zsidóliberálisokkal tartó »függetlenségi párti« drávavásárhelyi róm. kath. plébános, Filipich Lajos győzelmével végződött. A néppárt ez egyszer Landatier Béla dr., a kiváló honti főjegyzőt jelölte, volt is reménye a győzelemre, mert az ellenjelöltek látván Landauer népszerűségét, sorban visszaléptek, de nem . . . a legutolsó pillanatban kellett valakinek arra is vállalkoznia, hogy a kerületi zsidósággal és az ál 48-asokkal (mert hisz ez előtt mindannyian még Tisza szekerét tolták s ugy táncoltak, ahogyan ő fütyült) megbuktassa a néppárt derék jelöltjét. S ki buktatta meg ? Egy róm. kath. plébános. Ez vállalkozott arra a cselekedetre, hogy az egyetlen bevallott keresztény pártot a csák tornyai kerületben tönkre tegye. És sikerült is neki. A keresztény sajtó, mely a néppárt politikai szereplését mindig kellő figyelemmel szokta kisérni, s különben is tudatában lévén a néppárt magasztos s fontos hivatásának, eljárását is igen gyakran helyesli; értesülvén e botrányos eseményről, a legmélyebb felháborodásának adta kifejezését, már hogy is ne, mikor minden keresztény kath. embernek a keresztény pártot kellene támogatnia, annak jelöltjére kellene szavaznia, s ime, egyszerre itt terem egy pap, s hiveinek, meg a józan gondolkodású keresztény néppárti szavazópolgárok legnagyobb megbotránkozására a néppárt ellen agitál. — Én jobb vagyok, külömb vagyok, okosabb vagyok ennél vagy annál! Igy kerül aztán napirendre az érdekes, de utálatos én, melyet az angol — megkülönböztetésül a többi személyektől -— nem átall nagy j betűvel irni. Sok jót nemz az erényes, sok rosszat a bűnös önzés. Lám, a nagy úri dáma a fenevadak közé küldi lovagját, hogy keztyűjét onnan visszahozza : bűnös Önzés. A lovag pedig halálmegvető bátorsággal lép a vadak közé, elviszi hölgyének a keztyűt, de a szemei közé vágja : erényes önzés, amenynyiben a szerelem fölé kerekedett a férfiúi önérzet. Az önérzet pedig erényes önzés. Csak aztán ne legyen túlhajtott ez az önérzet; mert csak in. medio sistit virtus, az erénynek is megvan a maga arany középútja. A francia forradalom idejében például a »Revolution de Paris« lap jelszava kissé gőgös önzőén hangzott: — A nagy csak azért tetszik nekünk nagy* nak, mert térdelünk ; álljunk föl! Ezen önzés bűnös volta különben már a máshoz való viszonyításból is kitűnik; emberi gyarlóság lévén, összehasonlításoknál a magunk malmára hajtani a vizet. Pedig magunkat szabad, sőt kell is szeretnünk, ámde helyesen. Ne ugy mint például Fontenelle szerette magát, kiről Montesquien kacérkodva monda: — Ez a Fontenelle szeretetre méltó ember, mert senkit sem szeret. Csak magát! Az önzés - - egoizmus — kitör már a gyermekekből is. — Én szebb vagyok, mint te! — mondja az öt-hat éves leányka. — Én erősebb vagyok, mint te ! — mondja a kis önző fiú. De ezek csak ártatlan önzések, mivel az én a te-nek itt ártani nem akar. Az igazi önzésnek — az énség hajhászásának — van egy igen érdekes formája. A »Fliegende Blätter«-ben láttam egy jól sikerült képet. A gazda szánt biciklin. A verejték ökölnyi csöppekben kínlódik le a homlokáról. De hát szánt. Ezalatt az önző, nadrágba bujtatott ökör egyik kezét a nadrágzsebbe sülyesztve, a másikkal csibukot tartva, gúnyosan mosolyog, mintha csak az mondaná: — Mégis csak találtam oly bolondra, ki helyettem végzi a munkát! Első tekintetre láthatjuk, hogy ez az önzés is bűnös, mivel a más ügyetlenségét a maga hasznára igyekszik kiaknázni. Kik még a bűnös önzők ? A zsugoriak, a tolvajok, a mások kellemes órájának megrontói... Milyen más a fiatal Epaminondasz, aki virrasztott és őrködött a ház bejáratánál, hogy társai háboritlanul mulassanak. Deák Antal. Pedig ha tudná a boldogult szentéletü IX. Pius pápának épen ide vágó brevejét! Vagy talán nem tudja? Nem mérnők róla feltételezni. Mit mond IX. Pius? Kikel, még pedig nagyon szigorúan a liberalizmus bálványimádói ellen, akik megfeledkezve szent hivatásukról, avagy egyáltalában nem törődve vele, a liberális elveknek hódolnak. »Tisztelendő Testvéreim — mondja a pápa — kerüljétek azokat a gyengelelkü testvéreket, akik mintegy már az anyatejjel szivták magukba a liberális elveknek titkos mérgét. Sokan rejtegetik ezt a mérget, mintha kézzelfoghatólag káros s a vallásra nézve ártalmas nem volna, másokba is csepegtetik s ily módon a világot már régóta forrongásban tartó társadalmi zavarok magvát terjesztik. Vigyázzatok tehát, ti Krisztus tanának hivatott őrei, hogy e szerencsétlenek eme hálót elkerüljék. Minden erőtöket tehát emez álnok ellenség legyőzésére fordítsátok, hogy ekként ugy a vallás, mint a haza körül szép érdemeket szerezzetek magatoknak.« Súlyos szavak, Krisztus földi helytartójának szívből jövő igaz szavai. Pedig hányan cselekesznek ellenök s ahelyett, hogy másokat az emiitett hálóból kiszabadítanák, maguk esnek beleié, sőt mi több, maguk vetik ki azt másokra, csúnyául visszaélvén a pápa figyelmeztető szavaival. Kérdjük már most, vájjon Filipich ur nem ezek közül való-e ? Mert hisz ő függetlenségi soh' sem volt. Nincs igazunk plébános ur ? A VI. katholikus nagygyűlés. Mint már közöltük, a hatodik katholikus nagygyűlés szeptember 23 — 26-ik napjaiban Budapesten fog megtartatni. Mielőtt a részleges programmot leközölnénk, a következő általánosabb tudnivalókra figyelmeztetjük a katholikus közönséget. Szeptember 23-án, vasárnap délután eucharisztikus körmenettel kezdődik meg az ünnepség, mely különösen a helybeli és pestvidéki lakosságnak és egyesületeknek ad alkalmat keresztény voltuk beigazolására. A megnyitó ünnepély 24-én, hétfőn délután lesz, melyet nyomban az eucharisztikusok diszülése követ. Hétfőn, kedden délután három szakosztály működik : a közművelődési, szociális és charitativ. A nyilvános ülések hétfőn, kedden este és szerdán délelőtt lesznek. Kedden délelőtt a különféle egyesületek és érdekeltségek kongresszusai folynak le, közöttük a keresztény szövetkezetek országos kongresszusa, a legényegyletek országos értekezlete, az iskolatestvérek, a Regiszi és más egyesületek gyűlései. Az utolsó nyilvános ülést zárt ülés előzi meg, melyen a szakosztályok előadói végzett ügyeikről beszámolnak és a szükséges határozatokat végleges döntés elé terjesztik. A nagygyűlésre kétféle jegy van kibocsájtva, az egyszerű belépőjegy, mely minden ülésre szól, csak a zárt ülésre nem, egy korona ellenében bármikor megváltható. A népszövetség tagjai ezen jegyet ingyen kapják. A másik, az úgynevezett tagsági jegy öt korona, mely a zárt ülésre is szól és tulajdonosának szavazati jogot is biztosit. Ezen jegy tulajdonosa a nagygyűlésben azon számú ülőhelyet állandóan használhatja, mely a jegy számának megfelel. Az öt koronás jegyek szintén készen vannak és előre megválthatók. A szövetség kedvezményes utazásra jogosító igazolványokról ís gondoskodik. A Dunagőzhajózási Társaság, a Déli-vasut, a kassa-oderbergi vasút igazgatósága az engedményt már megadta. Hisszük, hogy a Magyar Államvasutak kedvezménye is megérkezik nemsokára. Tisztelettel kérjük a katholikus társadalmi mozgalmak hivatott vezetőit, hogy a nagygyűlést illető kívánságaikat, indítványaikat, határozati javaslataikat a Katholikus Szövetséggel, mint előkészítő bizottsággal (Szentkirályi-utca 28.) minél előbb közöljék, hogy a szakértekezletek anyaga kellő előkészítéshez jusson. Hasonlóképen kérjük az intézőket, különösen a Szövetség kerületi képviselőit, hogy a gyűlés népessége, imponáló ereje érdekében a legbuzgóbb tevékenységet fejtsék ki. ^ Sohasem volt erre nagyobb szükség, mint ma. Éppen a nagygyűlés nélkül maradt mult év mutatta meg, mennyi romlott anyag fekszik a társadalom belsejében. Láttuk, mily garmadával vetették azt fölszinre a felvert hullámok. Talán sohasem támadták oly kihivó vakmerőséggel a kereszténységet, mint a napokban, mikor az ország szine