ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-07-01 / 26. szám

Szives meghívásukat köszönettel fogadom, bár személyes megjelenésemet egyéb irányú elfoglaltságaim miatt alig ígérhetem meg. Az ünnepély előkészítésének költségeire 100 koronát folyósítottam. Midőn magamat nagyrabecsült jóindulatukba ajánlom, Isten áldását kérve munkásságukra, maradok Gróf Zichy Gytila, pécsi püspök. A folyó évi augusztus hóban tartandó budapesti központi legényegyesület félszázados ünnepélyére örömmel fogok eljönni — szives meghívásuk alapján — ha valami előre nem látott akadály időközben föl nem merül, amit nem reménylek. Reménylem, hogy az ünnepély minél impozánsabb lesz és ezáltal is közelebb fogja hozni sokaknak érdeklődését ügyünk iránt, kik eddig ezzel még sokat nem törődtek. Ha lehetséges lesz, az ismerkedési estélyen is ott leszek. Minden jót kívánva, vagyok igaz tisztelettel és szívélyes üdvözlettel Nagyságos uram régi híve Batthyány Vilmos, püspök 1340. szám. Őszinte köszönettel vettem a t. előkészítőbizottság előleges jelentését és szives meghívását. Ennek kapcsán van szerencsém a t. bizottságot tisztelettel értesíteni, hogy az ünnepségeknek legalább egy részén remélhetőleg szerencsés leszek részt venni. Dr. Fischer-Colbrie Ágost, kassai segédpüspök. Vak-Bottyánról. Az esztergomi városháza valamikor a hires kuruc generális tulajdona volt. Uri udvarháza, fészke, otthona. A nagy lábas palota ma is ugy áll az ősi város főterén, büszkén, délcegen, mint ha a régi dicsőségnek sugaraiba fürdő Máriáslobogót még mindig győzelemről győzelemre vinné a harcban hatalmas nagy ura: Bottyán János. Rákóczynak ez a kiváló generálisa, a kuruc idők búvára, Thaly Kálmán szerint, Esztergomban született, itt lakott, itt építette magának legkedvesebb palotáját s ami szinte arra enged következtetni, hogy tősgyökeres esztergomi volt, az: miszerint Bottyán, ha őt a hadisors bármerre vetette, Esztergomban termett rögtön, ha baj fenyegette a várost. Érsekújvár közönsége azonban megelőzte Esztergomot a rá való emlékezésben, mert legutóbb Rákóczy, Kossuth, Czuczor és Bercsényi emlékei mellett Bottyán Jánosnak is van emléktáblája Érsekujvárott. Az emléktábla azon házon van ott, melyet Bottyán állítólag Rákóczytól kapott ajándékba. Miért nem helyezték el a jó újvári kurucok ezt az emléktáblát az esztergomi Bottyán-házra ? melyet a vitéz teljesen saját uri izlése szerint építtetett s személyesen ügyelt fel, hogy az olyan legyen, mint a milyennek ő akarja. 'Akkor talán mégis csak meg volna jelölve a történelmi nevezetességű palota. Az érsekújvári nagy ünnepségek alkalmából Thaly Kálmán, a kuruc kor nagy ismerője, Bottyán János emléktáblája előtt a következő beszéddel hódolt a nagy Rákóczy hires generálisának: A harmadik emléktábla a legzseniálisabb, a legkeményebb katona emlékének van szánva, Bottyán János volt ez, Esztergom szülötte, de Érsekújvár hőse. E csodás ember, aki mint fiatal katona, miután előbb diák volt, beállott a törökök ellen vivó katonák közé; bravúrokat csinált; a legjobb vivó volt; egész öreg koráig vakmerő ember, teste sebekkel borítva ; egyik szemét tatárnyil lőtte ki. Társai biztatták, hogy azt csak nem merné megtenni, hogy bemenne Érsekújvárra a hetivásárra parasztnak öltözve. — Megteszem, mondotta Bottyán és jelét is fogom adni annak, hogy bent voltam. Itt a piacon állott egy török mecset minarettel. Bottyán álruhában, mintha valamit el akarna adni, bejött Érsekújvárra. Mikor dél volt, a minareten a török imám körüljárt, hogy dicsérje Allahot. Bottyán felsettenkedett a toronyba és a mohamed népség közepette megfogta az imámot,'fejjel lefelé dobta az érsekújvári kövezetre, hogy azonnal szörnyet halt; mig a mohamed népség összecsődült, a kedvező alkalmat felhasználva, leszaladt s egyenesen a török kapunak tartott, amelyet már éppen fel akartak vonni, de még keresztül ugrott, 10—20 puskalövés dördült utána, de egyik sem talált. Pajtásai a közelben várakoztak rá lovával. Szerencsésen megmenekült. Ilyen bravúrokat csinált fiatal korában. Később is, a török-tatár ellen le egészen Nisig harcolt, egészen a mostani szerb-bulgár határig. A grabovai ütközetet ő döntötte el, ahol két huszárezreddel a török hadsereget keresztül vágta. Vitéz cselekedetéért kapott is egy 300 arannyal felérő, Leopold császár saját képével vert láncot, amelyet Leopold császár maga tűzött mellére. Ez akkori időben a legnagyobb kitüntetések egyike volt. Később mint kuruc generális ott viselte mellén. — Ö volt az, amikor 400 esztergomi huszárjával és 300 váci, esztergomi és komáromi naszádos katonával utána eredt a töröknek. A török basa háreme hajón úszott lefelé. A 700 katona a 2000 törököt részint beleszorította a Dunába, részint levágta. Valamennyi budai törökasszony volt, mind elfogták őket. Annyi kincs volt a törököknél összehalmozva, hogy a naszádos katonák és a huszárok sisakkal mérték az aranyat, mikor osztozkodtak. Mindenféle drága perzsah-ruhát annyit hoztak, hogy Lotharingiai Károly kérelmére Bottyán komédiát játszott győztes katonáival. Felöltözködtek a cifra ruhákba és színházat játszottak a táborban. Az angolok is világosan megírják e történetet. Azelőtt azt hitték, hogy gróf Batthyány Ádám vitte véghez e tettet, de később kitűnt, hogy Vak Bottyán. Annyi kincsre tett ekkor szert, hogy Esstergomban a még ma is meglevő városházát építtette. Zálogba vette a köbölkúti, bátorkeszii uradalmat, ez is övé volt haláláig. A jó generálisok között ő volt a legvitézebb, a legkeményebb, de amellett a legjobb szivü ember. Katonáit nem engedte rabolni, megzabolázta őket. Védte a szegény népet, az iparost, annyira, hogy pl. Dunántúl, ahol sok ideig kommandirozott, Károlyi Sándorral szemben, akinek nevéből azt a szójátékot csinálták, hogy kárttévő Sándor, Bottyán Jánosból lett jóltévő János. Az egész ország pedig ugy hivta, hogy Bottyán apó. Katonái szerették, mert igazságos volt, noha szigorú. Mikor katonái közül néhányan megszöktek a táborból, elrendelte, hogy » . . . jöjjenek vissza a táborba, mert különben küldöm a papot a porkolábbal és a Miklós mesterrel — (ez volt a hóhér) -— és a szökevény katonákkal megvirágoztatom az akasztófákat!« Katonái szerették. Ha néha szomorú események következtében a zsold elmaradt, a maga erszényéhez nyúlt, mint pl. a trencséni csatavesztés után és ő szedett mindent rendbe. 8000 forint akkor annyi volt, mint most 80,000, ennyit osztott ki katonáinak. Amit a haza védelmében szerzett, a haza védelmére osztotta szét. Hazájához hű volt mindhalálig, amely a fellázadt szerbek, rácok elleni csatában érte őt utói. Hamvai a gyöngyösi sz. Ferenc-rendü templomban nyugosznak. Emléktáblával áldoznak ott is dicső emlékének. Ime azonban Érsekújvár megelőzi Gyöngyös városának ünnepét az ő emléktáblájának leleplezésével (zajos éljenzés), mert a harmadik emléktábla ezé a rettenthetetlen hősé, a legkiválóbb katonáé, törhetlen hadvezéré: Bottyán Jánosé. Az a ház, itt átellenben, amelyre az emléktáblát felállították, az a ház Rákóczi adománya volt. Ez a férfiú is méltó arra, mint büszkesége Érsekújvárnak, hogy megörökítsék emlékezetét. Én, mint az ő életirója (zajos éljenzés), nagyon köszönöm érsekújvári polgártársaimnak azt a kegyeletet, amelyet Rákóczi és Bercsényi mellett Bottyán János iránt tanúsított. A nemzeti lobogó ünnepe az iskolákban. (d) Apponyi Albert gr. közoktatásügyi miniszter Amerikában szerzett tapasztalatait érvényesiti, midőn hazai iskoláinkba a madarak és fák napját behozza. Valami finom pedagógiai érzék kell ahhoz, hogy a fogékony gyermeki lélekben a természet irá»nti szeretetet fejlesszük és épen ezért csodálkozunk, hogy ezt nekünk, közép-európai kultúrállamnak, — hol néha nagyon is az érzelmek világát éljük, — az anyagiasság bölcsőjéből: Amerikából kellett ez eszmét átültetni. Talán röstelkednünk is kellene kissé, hogy e fontos eszmét, ha más alakban is, már; magunktól meg nem valósítottuk régen; de nem rösteljük, mert ilyen és alapjában véve egyszerű, de mégis nagyfontosságú és a nevelés eredményét biztositó eszméket azoknak az államférfiaknak kellett volna' felvetni, kik nem tették, hanem ahelyett, hogy az állam tekintélyét növelő és belső fejlődését előmozdító újításokat léptettek volna életbe, áldatlan politikai helyzetek megteremtésében merítették ki legtöbbször leleményességüket. De most, hogy uj emberek uj korszakot kezdtek Magyarország államéletének történetében, felvirrad végre a nemzet megerősödését célzó minden nemes eszmének. Nagy világesemények igazolják, hogy a nemzetek sorsa a helyes nevelési rendszertől függ. A magyar virányoknak és azok énekes, szárnyas lakóinak szeretete azonban még csak az első lépés e téren. Azonban mint látjuk, irányt adó lépés, mert a hazafias tanitó-testületekben már nemes eszméket vált ki és a nemzeti kormány kultuszminiszterének intencióit más hasonló, sőt kétszeresen fontosabb eszközökkel iparkodnak megvalósítani. Legelsőnek lép fel e téren Esztergom szab. kir. város tantestülete, midőn a nemzeti önérzet, a haza és fajszeretet ápolása céljából a madarak és fák napja mellé még egy ünnepet teremt az iskolában : a nemzeti lobogó ünnepét Szemere Miklós, a köbölkúti kerület nagynevű képviselője mondja egyik politikai munkájában, hogy nincs a föld kerekségén ország", amelynek fővárosában a nép saját nemzeti lobogóját, mint a nemzeti és állami együvétartozóság jelvényét meggyalázták volna. Ez csak Magyarországon történhetett meg. Itt a nemzet szivében megtépték, bemocskolták, megtaposták és elégették a nemzeti trikolórt. Az nem változtat a dolgon, hogy ezt azok követték el, kik magukat nemzetközieknek mondják, mert azok mégis csak magyar állampolgárok voltak, sőt a magyar kormány bujtogatásának hatása alatt, ha már nem is egyenes utasitására, követték el a gaztettet. Azok az urak akkor Bécsnek komédiát rendeztek,a világ előtt pedig önmagával bélyegeztették meg a magyar fajt. Próbálták volna Zágrábban meggyalázni a horvát zászlót . . . mondom csak Zágrábban, nem is szólva a többi büszke nagy nemzetek önérzetéről . . . Azért tehát őszinte lelkesedéssel kell üdvözölni az esztergomi tanítókat, kik felismerték a bajt és orvoslására sietnek. Az állameszme külső jelvényeinek tisztelete sehol talán annyira nem kívánatos, mint ebben az országban, hol a nemzetiségi aspirációk és az alkotmányos államforma elleni támadások külső és belső erőktől származnak. Kívánatos volna, ha a kultuszminiszter a nemzeti lobogó ünnepét összes hazai iskoláinkban elrendelné, hogy ne csak Esztergomban, de az egész országban a nemzeti eszméknek diadalát lássuk ebben s ez gyermekek zsenge szivében olthatatlan lánggal lobogtatná fel a haza szeretetét. A lélekemelő ünnepély lefolyásáról a következőket írhatjuk: 1 Miklós'sy József városi tanítónak az esztergomjárási tanító-egylet f. hó 2-án tartott gyűlésében felvetett azon eszméjét, hogy a nemzeti öntudat, a haza, és fajszeretet fejlesztése céljából az iskolák tartsanak évenkint egy nemzeti zászlóünnepet, f. hó 28-án váltotta először fényes valósággá a helybeli tantestület. Az iskolás gyermekek már hetek óta készültek e nagy napra, mely méltó befejezése volt a nemzeti küzdelmekkel terhelt tanévnek. A város összes elemi fiu- és leányiskoláinak növendékei e napon tanítóik és Vimmer Imre polgármester, iskolaszéki elnök vezetésével reggel szent misével kezdték az ünnepet a város kegyúri templomában. Innen mentek szép rendben a Széchényi-térre és felálltak a szent Háromság előtt felállított nemzeti színekkel díszített emelvény előtt. A téren a gyermekek szülei is megjelentek és nagyszámú közönség meghatva szemlélte a kedves képet. Csupa szin, csupa ragyogás volt minden. A fellobogózott ősi városház előtti téren a gyermeksereg megilletődött, örömtől és lelkesedéstől sugárzott arcak; a szülők ünneplőbe öltözött nagy sokasága és az odasereglett közönség tarka tömege fürdött a reggeli napsugárban. Egyszer csak intenek az emelvényről és az apró sokaság, fiu és leány rázendít a Szózatra, majd megjelenik az emelvényen egy V. osztályos fiu és remek hazafias költeményt szavalt el. A lelkesültség azonban akkor hágott tetőpontra, midőn Vimmer Imre, Esztergom város polgármestere gyújtó beszédet mondott a hazáról. Minden sora, minden szava, költői gondolata, egy hazáját rajongásig szerető lélek megnyilvánulása. Először a felnőttekhez szólott. A hazafias nevelés szükségéről s e téren az esztergomi tantestület nagy jövőjű mozgalmáról beszélt s aztán a gyermekek felé fordult: