ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-11-19 / 47. szám

taía előtt az iskolának általában hagyott földbirtok, a róm. kath. hitfelekezeti iskolának •tulajdonát képezi, ha a végrendelet alkotása idejében az illető községben a róm. kath. hitfelekezeti iskolán kivül más iskola nem létezett. (M. kir. Kúria 1882. máj. 16. 766. szám. (( »A közös iskoláról szóló törvény hozatala előtt úrbéri egyezség alapján a földesuraság által az iskolának általában adományozott földbirtok a róm. kath. hitfelekezeti iskoláé, ha az egyezség létrejöttekor a községben a róm. kath. hitfelekezeti iskolán kivül más iskola nem létezett.« (M. kir. Kúria 1882. okt. 12. 229. sz.) Midőn tehát ezekből minden kétséget kizárólag világos, hogy az 1868 : XXXVIII. t.-c. életbelépte előtti időben keletkezett iskola a róm. kath. egyházé, mert hiszen akkor, mig közös (községi) iskolák nem voltak, ha ez mégis községi iskolának volna bejegyezve, és annak a kath. iránya, ezen alapon a községi képviselő-testület által megváltoztattatik, nincs más hátra, mint ezen iskolai ingatlan visszahóditása iránt a polgári község ellen a kir. bíróságoknál fentebbiek alapján a polgári peres eljárást megindítani, mely sikerrel végződvén, magától is megszűnik az ekként létrejött nem katholikus jellegű iskola. S ugyanezt kell követnünk az esetben is, ha a politikai község az 1868 : XXXVIII. t.-c. életbelépte előtti időből való kath. iskolát, mint ilyet ezen népoktatási törvény 25. $-ának második bekezdése alapján a törvény életbelépte után ujabb tantermekkel kibővítette. Igazolja pedig ezt a vallás és közokt. minisztériumnak minden, egy idő óta követett praxisa ellenére, mely a politikai község által épített uj tantermeket a népoktatási törvény 24. §-ának téves alkalmazásával községi jellegüeknek deklarálja, a kir. Kúriának 1904. febr. 12-én 1511/903. sz. a. egy konkrét esetből folyólag hozott oly értelmű elvi jelentőségű határozata, miszerint akkor, mikor a politikai község egy kath. iskolát a 70-es években ujabb tantermekkel kibővített, ezáltal a kath. iskolát az 1868 : XXXVIII. t.-c. 25. §-ának második bekezdése alapján segélyezte és igy tehát az általa épített ezen ujabb tantermek is, feltéve, hogy ez akkor törvényhatósági jóváhagyást nyert, a római kath. egyház tulajdonául tekintendők. Az előbb hallott sikoltás ismétlődik, midőn megáll két toporzékoló tüzes paripa és Patakiné rémülve szökik ki a csillogó batárból. — Leányom . . . ! Leányom . . . ! Mentsék meg . . . ! Azután megáll. Szemei vérben forognak. Szava eláll. Kezeit egymásba fűzve rohan a már épen leszakadni készülő izzó ajtó felé. De megragadják és feltartóztatják. A hatalmas ablakok, ajtók már mind lángban vannak. Egy belső szobában fekszik a pici pólyababa: Jessy. Dajkája már maga is alig tudott megmenekülni, mert későn ébredt fel mély álmából. Patakiné a dajkát látta az ablak előtt őrült kétségbeeséssel idestova szaladgálni. Az a nyomasztó sejtelem, mely már az uton fojtogatta lelkét : valóra vált. Jessykéje, kit féltve őrzött, mint tolvaj a lopott kincset, benn van az égő kastélyban. Azóta talán már meg is égett; avagy megfojtotta a gyilkos füst az ártatlan pici lelket. Nem . . . nem ugy volt. Jessyke egy belső szobában feküdt selymes kocsijában. Boldog álmot szőttek a pici angyalkák mosolygó szemeire. S mig feje fölött az enyészet pusztított s a leghatalsabb elem mindent megemésztett: ő benn álmodozott s talán épen azt gügyögte ajka: Mamma, mamma . . . És édesanyja ekkor kinn összetett kezekkel, csukló hangon kiáltá: Szűzanya! segits meg! Ne vedd el egyetlen gyermekemet, hiszen ő a Hogy tehát az előadottakat már most röviden összefoglaljam, a tulajdonjogra vonatkozó szabályok foganatosítását kell tehát kath. szellemű iskoláink biztosítása érdekében a legszorosabban szem előtt tartanunk, amit ha hivatásunkhoz képest megteszünk, azokat ha másként nem, úgy mindenesetre polgári peres uton fogjuk bármely hatalommal szemben megvédelmezhetni és a már elállarnositott iskolát is, ez uton mindenesetre még vissza lehet a kath. egyház részére hódítani. Nemzetiségi túlzók. Az optimisták szájából még most is hallani: »eleven pánszláv nincs a katholikus táborban !« Es: »a pánszlávizmus vak lármájával csinálják a pánszlávokat!« Hogy a lutheránus és szakadár nemzetiségiek Magyarország felrobbantására törekednek, az már annyira ismeretes, hogy már odafönn a minisztériumban is elhiszik és kezdik (mint a Fehérváry-programmban is olvasható) a katholicizmust a tulajdonképeni, egyedül megbízható államfentartó vallásnak tekinteni. A katholikus gondolkozással azonban annyira ellenkezik egy keresztény állam feldarabolására való törekvés, hogy a túlságos jóindulatnak még akkor se hinnék, ha ténnyé válik. Csak jöjjenek Pozsonymegyébe, itt láthatnak eleven pánszlávot a katholikus táborban is! Persze csak kivételképen egykettőt muló tüneményképen, mintegy szomorú illusztrációjakép azon természetellenes állapotnak, melybe a hosszú, veszélyes válság sodorta az országot. Az egyik hirhedt főmatadorról például az a verzió kering, hogy kutyáját »Betyárnak* nevezte el. »És azt mondják, hogy nem magyarositok a. községemben ?! Most legalább tudnak itt egy magyar szót és tudják, mi a magyar!« Nem akarom őrült fanatizmusnak bélyegezni e szeleburdiságot, de azt merem állítani, hogy az ilyen, ha tőle függne, holnap feldarabolná Szt. István országát. Itt már némi »culpa theologicá«-nak is van része.. A »pánszláv« jelzőt a tót nemzetiségi mozgalom vezetői önérzetesen visszautasítják. Helyes ! Nemo reus praesumi tur, nisi probetur. De hogyan van az, hogy egyesek maguk közt büszkén nevezik magukat pánszlávoknak ? Saját fülemmel hallottam. Mit jelentsen a lutheránus tótokkal való nyilt bratyzálás, holott ezt eddig a kath. tót mi lelkünk álma s vágyaink igérethona . .. Szűzanya ! segits meg. S ekkor mintha a Szűzanya csakugyan meghallgatta volna könyörgését: egy zömök ember rohan csákánnyal az ablaknak és egy hatalmas vágással kifesziti izzó oldalait s minden gondolkodás nélkül egy szökéssel eltűnik a lángtengerben. Az emberekben meghűl a vér. Elhal a torkukon a szó. Mindenki érzi, hogy most nagy, rendkivüli dolog történik. A fülsiketítő zsibongást temetői csend váltja fel. — Ki az, ki bement . . . ? Ki az . . . ? -— Elfojtott susogással kérdi ki-ki szomszédjától s remegve várja a feleletet. De ki tudna ilyenkor felelni . . . ! A nyomasztó csendben hatalmas ropogás, recsegés hallik. A folyosó gerendái elszenesedtek és leszakadtak. A lángok becsaptak a szobákba is és ott uj felemészteni valót lelve, mint az éhes farkas vetették magukat a száraz bútorokra. A harang kétségbeesetten kongott, ugy sirt, mint a haldoklás utolsó kínjaival küzködő ember, aki már nem vár segítséget ... Lehetett látni, hogy az összes szobák lángban állnak. Az a bizonyos ember még most sem jött ki. A pillanatok hosszú, kinos, nyomasztó óráknak tűnnek fel. Az önfeláldozó ember nem jó helyen kereste a gyermeket. De egyszer csak, hol a lángok legijesztőbb módon tódultak be a szobába, megjelenik egy fekete árny, kabátja alatt valamit szorongat. Merész elhatározással keresztül ugrik egy lánggyürün és aléltan terül el a földön. Utána pokoli zörnemzetiségiek perhorreskálták ? Mit jelentsen a külföld szlávjaivai való titkos összeköttetés?! Bebizonyított tény, hogy a nemzetiségi apostolok évenkint gyűléseket tartanak nemcsak itthon, hanem külföldön is és magukkal cipelik az ifjúságot is, hogy felesküdjenek a »tót-ligára.« Összeköttetésben állnak a cseh, szlovén nemzetiségiekkel. Összeköttetéseik szálai talán egész az orosz külügyminisztériumig nyúlnak! Valóban nem a pánszlávizmus lármájával, hanem túlságos jóhiszeműségünkkel, kíméletünkkel neveljük nagyra a pánszlávizmust. Ök örökké »fantóm«-nak szeretnék feltüntetni a pánszlávizmust, hogy titkon annál jobban operálhassanak. Azért én nem mondom, miként a pozsonyi megyegyűlésen hangzott: »panslavos ad rogum!« Hanem hogy térítsék meg őket! Hiszen nem tudják, mit csélekesznek! Azaz ezt sem mondom, mert tudom, hogy nem lehet őket megtéríteni*. Később talán maguktól is észre térnek. Most még fiatalok. Sokat markolnak, hogy valamit kapjanak. Hanem egy kicsit szét kell ugrasztani őket! Mindenesetre pedig nem szabad oly jó hiszemüeknek lennünk, hogy az ország feldarabolására vonatkozó tendenciát a tót mozgalom kath. vezetőinek egyikénél vagy másikánál teljesen lehetetlennek véljük. Maradjanak a tótok tótoknak, de Isten ments bennünket a nemzetiségi államtól, melyre Fehérváry és vérszemet kapott fegyvertársai, • a nemzetiségiek törekesznek. Akkor lesz még csak zűrzavar, veszekedés, mig Szent István országa el nem nyeletik a burkus és a muszka által már megásott sírba! Pozsonymegyei Nr. 2. A nemzetiségi kérdésben tartandó középutról szóló cikkünk anyaghalmaz miatt a jövő számra maradt. Vármegyénk a politikában. — Rendkívüli közgyűlés. — A vármegye őszi közgyűlése tudvalevőleg elhatározta, hogy a törvényhatóság f. hó 16-án rendkivüli közgyűlést tartson. A közgyűlést a régi főispán össze is hivta s ennek legfontosabb tárgyát képezte azon belügyminiszteri rendelet, mely a vármegyének a nemzeti ellentállás ügyében hozott határozatát most már másodszor semmisiti meg. A közgyűlést megelőzőleg a vármegye szövetkezett ellenzéke ugy ezen kérdésben, mint a politikai okok miatt nyugalomba kívánkozó Andrássy János alispán ügyében már előre állást foglalt. Az ellenzék központi bizottsága vasárgéssel beszakadtak ezen szobának is gerendái. De a kis Jessy meg volt mentve. A kétségbeesés hangját diadal-zsongás váltotta fel s százan is siettek az alélt ember életrekeltésére, ami sikerült is. Csak ekkor ismerték fel, hogy a nemeslelkü, bátor ember Pataki kertésze, a jó Tamás. Az anyának leírhatatlan öröme. O az első, aki kezébe ragadja megmentett leánykáját. S könnyező szemekkel, az örömtől mosolygó, derült ajkával rebegi: uh, áldott légy Szűzanya! S a kis Jessyke fekete, nagy izzó szemeit ijedve mereszti a lángtengerre, majd édesanyjára. Olyan most a kis leány, mintha valamelyik menynyei rózsabokorról frissen szakasztott rózsa lenne. Hiábavaló volt a viz, az izmok megfeszített lázas munkálkodása: az elemek harcában a tüz lett a győztes. Csak akkor tünt el az ég pereméről a világító szin-szinfónia, mikor a Hesperus nem mint Esteli, hanem mint Hajnali-csillag világított. Patakinak még azon éjjel hírül adták az esetet; vigaszt adott neki Jessy megmentése. Aztán jöttek sorra a mesteremberek. Lázas munkával hamarosan kész lett az épület és sokkal impozánsabb lett, mint azelőtt. Mire Jessyke 2—3 éves lett, már el is feledték talán, hogy valaha tüz volt Patakiéknál. S mikor nagyobb lett, csak annyit hallott a dologról, hogy egyszer leégett az ő házuk. Ja, könnyen megy ott a feledés, hol a sebek hamar behegednek. (Vége a jövő számban.)