ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-11-05 / 45. szám

ját zúzták be. Igy bejutva, a szekrényeket fel­feszítették és mindent feldúltak. Nyilván pénzt kerestek, de valami megzavarhatta a vakmerő bűnösöket, mert mielőtt még a többi szobát átkutatták volna, megugrottak. A betörés a varos legforgalmasabb utcájában nagy feltűnést keltett. A nép körülállta a házat, mert azt hitte, hogy a betörők még bent vannak, de nem lehetett elcsípni a jó madarakat, mert idejekorán elsza­ladtak. Mindössze egy ezüst órát vittek maguk­kal a kellemetlen látogatók. * Selmecbánya és vidéke hirei. Tudósí­tónk irja, hogy Selmecbányán az október havi rendes közgyűlés megütközésének adott ki­fejezést az ellenzéki pártok vezéreinek bécsi fo­gadtatása fölött és tiszteletéről és bizalmáról biz­tosította a koalíciót. A közgyűlés megszavazta az 1906. évre szóló költségvetést 430,973 kor. 32 f. kiadást és 351,287 kor. 32 fillér bevételt. A hiányt 68°/o községi pótadóval fedezik. — A bá­nyászati és erdészeti főiskola ifjúságának »Otthon« létesítéséhez a közgyűlés 20 éven át évi 1000 koronával, összesen 20 ezer koronával hozzájárult. Ez a hozzájárulás egy kis csillapító akar lenni azon harcokra, melyet a város és a bányászati és erdészeti főiskola tanári kara ez év elejétől vivtak az erdészeti főiskolának Budapestre való áthelyezése körül. A főiskola tanári karának vá­gyával szemben ugyanis a főiskola Selmecbányán marad. — A város vezetősége jelenleg azon fá­rad, hogy a vizvezeték ügyének végleges rende­zését, a városi vigadó és színház kérdését, az utcák rendezését, fásítását, Schmintorin-ut kiépí­tését és egy közfürdő létesítését előmozdítsa. — A közönség elhatározta, hogy Vihnyén emléket állit néhai Bolemann István dr.-nak. Az emlék­alap eddig négyszáz koronára szaporodott. — November i-től a város katholikus temetői uj kerítéssel és uj kapukkal lesznek ellátva. Minden kapu állandóan zárva lesz, a kulcsok pedig a sírásónál lesznek ; ezenkívül jogában lesz minden érdekeltnek kapukulcsot csináltatni és ezt magá­nál tartani. — A városi közgyűlés eltiltotta a por-rongyoknak az ablakon át utcára való kirázását. — A bányászati és erdészeti főiskolán beiratko­zott összesen 300 hallgató és pedig az erdőmér­nöki szakra 192; a bányamérnöki szakra 68; a vaskohó-mérnöki szakra 33 ; a fémkohó-mérnöki szakra 7 hallgató. — A bányászati és erdészeti főiskolán az őszi államvizsgákon 12 vizsgázó nyert képesítést. — Tóth Imre dr. kezdeményezésére és az ő közreműködésével létesített városi gyümölcs­faiskola október hónapban 2100 drb két éves gyümölcsfa-csemetét osztott ki a város lakosai között. Ezzel eddig több mint 10 ezer csemete ez iskolából került ki a város határába. — A népkönyvtár minden vasárnap d. e. 9—10 óráig és minden szerdán d. u. 3—5 óráig van nyitva. — Hodrusbányán vagy 600 bányász sztrájkba állott, mig végre megszűnvén a sztrájk oka, a sztrájk is véget ért, Ugyanis a bányászok szerszám­pénzt kértek, de ezt megtagadták tőlük. Végre 14 ezer korona szerszám-pénzt kapván, munkába álltak. * Radolin herceg mulasztása. Radolin herceg parancsot kapott urától, hogy köszönetet mondjon Loubet köztársasági elnöknek Eitel Frigyes porosz herceg eljegyzése alkalmából ki­fejezett szerencsekivánataiért. Az elegáns, finom herceg ezt megcselekedte ugyan, de elfelejtette azaz elmulasztotta a hatalmas köztársasági elnök­nek ezen szép és kínálkozó alkalommal különös figyelmébe ajánlani azt a finom, zamatos theát, melyet Wilfinger atya kinai hittérítő küldött egyenesen Kínából és mely kapható egyedül Esztergomban Brutsy Gyula kereskedésében. Ára: 1 kiló 16 kor., V2 kiló 8 kor., 1 deka 20 fill. * Megszökött tolonc. Klobuczki József 25 éves napszámos, bátorkeszi illetőségű tolonc, kí­sérőjétől Muzslán megszökött és azóta nyoma veszett. * A választás előtt! Itt az igazi pillanat választani! Nem politikailag', nem a választási bárcát, hanem a szerencsét! Szerencse kell nekünk : szerencsét keresünk valamennyien. A legbiztosabb és legkevésbbé veszedelmes ut a M. kir. szab. Osztálysorsjáték. De hol vegyük a sorsjegyeket? E kérdésre könnyű u. válasz. Ott, hol a szerencse állandóan pazarolja adományait: Dörge Frigyes bankjában, Budapest, Zoltán-utca 16. A XVI-ik sorsjátékban is ott nyertek meg kettőt az öt főnyereményből. Egy egész sorsjegyre 31379. sz. 200.000 koronát, egy negyedre 3566. sz. 80.000 koronát és rövid idővel ezelőtt 400.000 koronás és több 100.000, 80.000, 70.000, 60.000 koronás stb. stb. nyereményeket. — Mindenkinek meg­van szerencsés órája, nem sokan tudják kihasz­nálni, de ezek dúsan jutalmaztatnak. — Sorsjegy­árak a közeli XVII. sorsjátékra egy egész 12—, fél 6—, negyed 3 — , nyolcad 1V2 korona. Ne habozzon egy percig sem és ne mulassza el a szerencsét, mely ma kínálkozik Önnek. * Jó hirnevü, bűzt nem terjesztő és nem csepegő méhviaszgyertyát szállít 4 kilótól kezdve bérmentve Dokupil Lajos viaszgyertya-gyáros Nagyiévárdon. * „Korona" szálloda. A város ezen leg­szebb pontján épült szálloda elegánsan berende­zett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előke­lően berendezett kávéházban a világhírű Schätz­féle szabadalmazott zárral ellátott palacksör szol­gáltatik fel. Pontos kiszolgálás! Szolid árak ! Naponkint frissen csapolt pilzeni sör. Palackolt Porter gyógysör. Főszerkesztő és kiadó: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. Felelős szerkesztő: DVIHALLY GÉZA. Unsr. ló. 1905. 6697/905. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság, mint telek­kön)^ hatóság közhírré teszi, hogy az esztergom­megyei párkányi takarékpénztár végrehajtatónak Marx Antal végrehajtást szenvedett elleni 400 korona tőkekövetelésének, ennek 1902. évi május hó 6. napjától járó 5%-os kamatának, 59 korona 90 fillér eddigi és ezúttal megállapított 19 kor. 30 fillér árverés kérelmezési költségek ki elégitése iránti végrehajtási ügyében a komáromi királyi törvényszék kerületéhez tartozó esztergomi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság területén Esztergom sz. kir. város határában fekvő s az Esztergom sz. kir. városi IV. ker. szetgyörgy­mezei 1594-ik számú betétben A) I. 1—2-ik sor, 2609. 2610. hrsz. alatt foglalt s Marx Antal tulajdonául felvett Zamárd-hegy dülőbeli szántóra és parlagra 726 korona kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, az árverés megtartására határidőül 1905. évi november hó 24-ik napjának délelőtti 9. óráját ezen telekkönyvi hatóság árverési helyiségébe kitűzte azzal, hogy ugyanakkor a fenti ingatlan esetleg a kikiáltási áron alul is el fog adatni. Bánatpénzül az ingatlan kikiáltási árának 10%-a teendő le. Árverezni szándékozók tartoznak a bánat­pénzt készpénzben, vagy óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezéséről szóló elismervényt átadni. A vételár 3 egyenlő részletben 90 nap alatt fizetendő az árverés napjától számított 5%-os kamattal. Az egyidejűleg kibocsátott árverési feltéte­leket a hivatalos órák alatt ezen telekkönyvi hatóságnál és Esztergom sz. kir. város rendőrkapi­tányi hivatalánál a hivatalos hirdetmények között lehet megtekinteni. Esztergom, 1905. augusztus 10-én. Környey Imre, kir. járási biró. Telefon. B. K. Központ. Küldünk 100 drb.-ot. Darabonkint 5 fillér levonható. — Cs. K. A hátralék 3 kor. —- D. Hegy­bánya. Levél ment. — B. T. Szabadszállás. A néppárt a januári választások óta 2 taggal, a függetlenségi 18-al, a pártonkivüliek csoportja pedig 5-el szaporodott. Veszített az ujpárt 2 tagot, a szabadelvűek pedig 18 tagot. — Szilamér. El nem tudjuk képzelni, hová kerülhetett a megígért dolog. Csak nem veszettel? Avagy megneheztelt a kis észrevételért? — „Az álmok teljesülnek' 1 , „Az Istentagadó" cimü tárcáknak sorát fogjuk ejteni. — Babies T. V. Az illető kaparódzik. Kerülje! leves-és ételrL a kereszt csillaggal javítja a leves /főzelék stb. izét. Készíti Maggi Gyula ésTsa. Breqenz. Kapható minden Füszer-cs csemege-üzletben. Kakao ós csokoládé kedvelök figyelmébe: Hoff János-féle Kandói-Kakaó a legcsekélyebb zsírtartalmú, azért igen könnyen emészthető, soha sem okoz székrekedést, mind­azáltal ritka finom íze mellett kiválóan olcsó. Valódi csakis Hoff János névvelés az*feoszlán-véd.jegygyel. jsomagok ä Vi kgr. 90 fillér » V» > 50 Mindenütt kapható. <S©©©©©©©©©©©©©©0( © TITTTFlTftT törekszik ma mindenki régi varrógépén túladni és helyette PFAFF-gépet §S) beszerezni ? Mert a régi kellemetlenségek egész sorától szabadul meg egy eredeti PFAFF-gép beszerzése által. A PFAFF-gépek tudvalevőleg családi használatra és ipari célokra, valamint a divatos műhimzéshez is mint a jelenkor legjobb gépei vannak elismerve. Azért más gyártmányú gépekkel való összehasonlitásnál min­dig figyelembe veendő a PFAFF-gépek által elért magas töké­letesség, pazar fölszerelés, a szolid és célszerű ujitások számos volta, mely teljes biztosítékot nyújt e gépek kifogástalan és való­ban értékes voltáért. Varrógépek gyári raktára. ,., Saját javító műhely. Előnyös fizetési feltótelek havi vagy heti részletekre. VMl SCHENKENGEL A. Esztergom, Ferenc József út 68. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom