ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-10-16 / 42. szám

méréssel van hadi taktikájuk iránt. Alkalmazkodik is a japánok harcászati elméletéhez és gyakorlatilag alkalmazott taktikájukhoz, mert meg akarja verni a méltó ellenséget. A néppártnak is szervezkedni kellene, nemcsak kerületenkint, hanem megyénkint; nemcsak akkor, mikor a méltó ellenség az offenzívába készül, hanem fegyverszünet idejében is. Rossz politika akkor tisztogatni a fegyvert, mikor a harcra való kihívás megtörtént. A fegyverek mindig tisztán és készenlétben tartandók ; a viadorokat a fegyverszünet idejében a vívótermekben folyton iskolázni kell, hogy a karok edzettek legyenek. Igy az ellenfél nehezebben üti ki kezeinkből a kardot. „Erös kéz" kell a néppártban is, mely aztán emberi tekintetekre való figyelem nélkül hangoztatná: „Csak előre!" Machiavelli politikájának uralmát éljük; jó lesz megfontolni e szavakat: vae victis! — Sikere lesz a kath. nagygyűlésnek, bármiként fog is alakulni a lefolyása. Az egészen bizonyos, hogy a »konzervativ«párt emlegetése a hangulatot zavarta. Épen azok estek gondolkodóba, kik a leglelkesebb előmozdítói a keresztény mozgalmaknak. Nem szabad ezt a gyűlést politikai puhatolódzásra használni és egy politikai párt érzelmeit érinteni vele. Aki most Magyarországban keresztény érzületét a közéletben érvényesiti, az okvetlenül a néppárt szellemében működik, mert e párt programmja fölöleli a nyilvános működés minden irányát. Mindenki érzi, hogy ennél megfelelőbb keretet nem lehet találni. Azt most is látjuk, hogy nálunk ha sok más hiányzik is, de a józan politikai érzés erős. Ezeréves alkotmányos élet ezt a vérébe vitte országunknak. Ez az érzék vezeti a polgárok gondolkodását arra, hogy a »vallast« meg tudják különböztetni a »politikától.« Nem keverik össze a kettőt a számos zavaró körülmény dacára sem. Az a hidegség, melylyel a Magyar Állam valláspárti programmját fogadták, bizonyíték erre. A keresztény közvéleményben viszhangot nem keltett nálunk. Mosolyogva egyedül az a bécsi »Vaterland« fogadta, mely lelkesen magasztalta Bánffy Dezsőt, midőn ez a keresztény mozgalmat irgalmatlanul tiporta nálunk. Panaszkodnak, hogy az »Uj Lap« fenállása' ingadozik. Ennek okát is adják a lap szerkesztéséhez közelállók: »mert az alapítók főként azon mondtam neki, de a kétnapi határidő hallatára összeszorult a torkom. Azután várakozó álláspontra helyezkedtem, hogy mi következik most ? Belép egy kedves nővér: »Kerem most masszírozzuk a beteg lábat.« Néztem a háta mögé, hogy nincs-e ott egy cseh trombitás szerű alak, ki majd erős izmú kezeivel neki rugaszkodik lábamnak. Nem volt. Ez a gyönge testvér a fáradság legkisebb jele nélkül végezte e megfeszítő munkát fél óráig. Mikor azután fogcsikorgatva mondtam neki: talán elég lesz ? mosolyogva monda: — »Ah, hisz csak most kezdtem.« Önkénytelenül is elgondolkodtam : Mi ad ily gyönge testnek erőt ? A hivatás. Mindent Krisztusért. Láttam ott egy idősebb nővért, ki a betegek emelésében belső sérülést kapott. Azt a kegyelmet kérte Gedeon úrtól, hogy legalább a kertben gyomlálhasson. Ha félholt is a Gráci nővér, egy percig sem pihen. Olyan mint a szorgalmas méh. Csakis igy tudja a mostani főnöknő fentartani a házat. O maga mos, a kertben kapál, a betegek után néz. Van néhány hold földjük. Ezt ő gondozza. Ugy ért hozzá, mint egy gazdatiszt. Simor b. e. prímásunk csak 3 apáca eltartására tett alapítványt, melyből ők 1200 frtot kapnak. Ebből és némi adományokból a mostani főnöknő 9 nővért tart el; 8—10 szegény pedig ebédet kap. katholikusok sorából kerültek ki, kik a néppárttal nem rokonszenveznek, és ezt a vállalatot a konzervatív párt előmunkálataival kombinálták« de a konzervatív politika eszméje csődöt mondott az »Uj Lapban.« Á konzervatív-pártot kiválólag mágnások vezetnék. Már pedig tudjuk, hogy ők az egyházpolitikai törvények tárgyalásánál a főrendiházban nem védték meg a vallás ügyét, bár azt egy bizonyos időpontban teljesen megtehették volna. Tehát a keresztény közvélemény nem bizik többé bennük. Jelenleg is a főrendiházban a mágnások közöl egyedül Zichy Nándor gróf, a néppárt vezére, az egyetlen, ki a keresztény nép érdekeit érdemlegesen védelmezi. Ilyesféle gondolatokat zavart fel a keresztény világban az ujabb politikai hullám, de nem zavarta meg az ítélőképességet. Annál tisztábban fog állni az ügy, minél több oldalról tárgyalják, és annál jobb lesz a bor, minél erősebben forrott. A budapesti nagygyűlésre nem megyünk politikai érzelmekből, hanem kölcsönös ismerkedésre, kölcsönös hódításra. Ki fog tűnni, hogy \$ik és hányan vannak az életre való és tevékeny keresztények és ez tájékozást fog nyújtani a jövő hanguiatára. Ezért félretéve minden más hangulatot, elfogulatlanul jelenjünk meg és vonjuk le a tanulságot az ott tapasztaltakból. Ez a tanulság lesz a nagygyűlés becses sikere. Esztergom vm. közönsége a belügyminiszterhez. Lapunk legutóbbi számában emiitettük, hogy vármegyénk alispánja a vármegye közönsége nevében feliratot intézett a belügyminiszterhez, a tömeges bevándorlások megakadályozása és az 1903 : V. és VIII. törvénycikk végrehajtása tárgyában. E felirat minden betűjét erdfernes megfontolni, s azért nagy örömünkre szolgál, hogy azt egész terjedelmében közölhetjük: Belügyminiszter Úr! A hegyvidéki segitő tevékenység szüksége alkalmas gondolkozóba ejteni a hazánk nemzetalkotó osztályának sorsa iránt aggódó hazafiakat. A. ruthén nép elszegényedése ugyanis a föld mostohaságán kivül kizárólag abban keresendő, hogy a Lengyelországból bevándorló elem mohó vagyonszerzési vágyával, furfangiával és talán nagyobb értelmiségével is kihasználván létező törvényeink részeit, kiszorítja földjéből s otthonából a tudatlan, a gyámoltalan népet. Nem a földmivelés, nem az ipari munka haszonhajtó tereire lép ez a bevándorló, hanem rendszerint pálinkamérőkben, kis szatócs-üzletekben kezdi tevékenységét, majd uzsora szerű kölcsönöket ad, semmiféle eszközt sem tartván hiányosnak, sőt sok esetben züllött erkölcsi érzékénél fogva megvetendőnek, ha alkalDon Bosco jutott eszembe és Szt. Antal pártfogása, mikor azt nemcsak hallottam, de saját szemeimmel láttam. Amolyan modern reklám is akarna e néhány sor lenni a jó nővérek érdekében. Nem egy paptársam van oly helyi körülmények között, hogy betegsége esetében lehetetlen neki orvost hozatni házához minden nap. Menjen a Simor-kórházba. Napi két frtért kap privát szobát, orvost, ellátást és ápolást. A szegény nővéreknek pedig ez által jót tesz. Dr. Gedeon kórházi főorvos úrtól pedig ne féljen senki. Én is megszaladtam tőle, mint névrokonától a philisteusok — de én nem sebesülten: kigyógyított. Egy áldott lelkű gyóntatójuk van, ki ha csak teheti, hóban-vizben, melegben-hidegben a kórház igen kedves kápolnájába jár misézni. Ha a jó vicerektor akadályozva volt, úgy ők szaladtak fel a bazilikába misét hallgatni — hétköznap is. A Gráci nővér el nem engedi a szentmisét. Mily jó, nyugodt élete lehetne ott egy nyugalmazott papnak, ki nélkülözni kénytelen a szeretettel teljes, gondos ápolást! A főnöknő emiitette fel e dolgot nekem. Szerény fizetés, naponként való misézés fejében készek volnának az ily nyugdíjazott öreg urat minden tekintetben ápolni és ellátni. Szabad reklámot csinálni ily jámbor lelkek részére is. Janovits Károly. mas arra, hogy azzal kizsákmányolja a nép hiszékenységét és gyámoltalanságát. És ha sikerül célt érnie, megint csak a spekuláció útjára tereli szerzett vagyonát, melynek görgetegét sokszor száz és száz apró ekzisztencia romja jelöli. A vagyongyűjtésnek ez a rendszere, nemcsak gazdaságilag káros, de nagy mértékben demoralizáló is, mert a népnek az állam törvényes védelmébe vetett bizalmát foszlányokra tépi, a felsőbb rétegekben pedig az igy szerzett vagyon a korrupció örökös veszedelmével fenyeget. Maga a kormány és a törvényhozás is felismervén a bevándorlás aggasztó jellegét, meghozta a külföldiek Magyarországon lakhatásáról szóló 1903. évi V. t.-cikket, mely a bejövő idegeneket szigorúbb ellenőrzés alá veszi, sőt a hatóságoknak jogot ad a káros elemek kiutasítására is. E törvény intézkedéseinek hatékonyabb végrehajtása céljából pedig a határrendőrségről szóló 1903. évi VIII. t.-c.-et alkotta meg. Sajnos e két törvény egyike sincs végrehajtva a mai napigsem. Igy hát az idegenek itt tartózkodását s a velük való elbánást ma is csak az 1886. évi XXII. t.-c. 15. §-a szabályozza, mely szakasz kezelése azonban a községi hatóságokra bízatván, tapasztalatunk szerint eddig sem hajtatott végre a megkívánt eredménnyel. És ha a törvényhozás sem elégedhetett meg az r886. évi törvény végrehajtás eddigi gyakorlatával és a szigorúbb ellenőrzés elrendelését szükségesnek látta: sokkalta rosszabb a helyzet most, mikor a külállamok magatartásában beállott változások a civilizált Európa által nem szivesen látott proletár elemeket mesterségesen is Magyarország felé terelik. Egyedül hazánk állam, melybe a kivándorlók tömege minden személyválogatás nélkül szabadon beözönölhet s igy, minthogy a beözönlők tömegét a népfaj, a vallás és nyelv különbsége, valamint beözönlőknek nagy száma miatt felszívni, magába olvasztani nem képes, a nélkül is sok nemzetiségű és nyelvű magyar hazánk magyar jellege még jobban veszélyeztetve van, mert a bevándorlásnak megfelelően és az általa okozott elszegényedés folytán hasonló nagymennyiségű emberanyag megy külföldre jobb megélhetést keresni. S igy azokat, kiket apáik nyugvó pora iránti kegyeletük, a földdel vívott küzdelmek és törvényes intézményeink és a jogegyenlőség szeretete némileg hazánkhoz fűzött, kényszerítve vannak helyüket átengedni olyan elemeknek, melyeket csak saját önzésük tart ideig-óráig az állam kötelékében. Az egyén és nemzet érvényesülésének szabadsága, a valódi szabadelvűség nem kívánhatja azt, hogy Magyarország saját kárán kelet és észak proletárjainak gyűjtő-medencéje legyen. A földrajzi fekvésünknél fogva és berendezkedésünk tökéletlensége miatt ránk mért ezen hálátlan és végzetes szerep ellen azonban a legmélyebb aggodalommal kell tiltakoznunk. Ha pusztán a nemzeti érdek egyszerű parancsszavára hallgatnánk, akkor nyomban kaput kellene zárnunk az északkeleti bevándorlás előtt. Mert a tapasztalat bizonyitja, hogy hasznos elemeket onnan nem kapunk, olyan értékes erők onnan nem származnak hozzánk, amely akár ipari, akár kereskedelmi, akár mezőgazdasági téren nyereséget jelentenének. Azon teng'ernyi panasszal szemben, mely az úgynevezett galíciai bevándorlás nyomán kél, semmiféle előnyt ez a beözönlés a mi javunkra fel nem mutatott, hanem a belkövetkezmények elszenvedésének egyetlen mentő érve volt és van csupán és ez az érv : az emberszeretet. Hát hiszen emberileg teljes részvétre méltó az a szegény keleti kazár, kinek nem adott a végzet boldog hazát. De ha a bevándorlók által ellepett határszéli vármegyékbe utazva összehasonlítást teszünk a jövevény meg az őslakó sorsa, küzdelme s kilátása között, akkor még az emberi általános részvéthez is a versenyben gyengébb és elnyomottabb hegyvidéki magyar vergődése, reménytelensége és boldogtalansága áll közelebb. És még e részvétnél is közelebb fekszik a nemzet szivéhez az az érdek, hogy a boldogulásnak azon szerény forrásai, melyek kis országunk talajából felfakadnak, egész megosztatlan tartalmukkal a magyarság már is sorvadó gyökereit táplálják. A hangoztatott emberszeretet szempontja azonban nem lehet erősebb a tőlünk távol álló népfajok, mint saját népfajunk szenvedései iránt. Nem a kielégithetlen földéhségre vezethetők viszsza népünk elégedetlenségének és nyomorúságának okai, hanem arra, hogy kis országunkra idegen proletárok kapzsi pénz és földéhsége korlátlan erővel vetheti rá magát. Megcáfolhatlan valóság, hogy nemzetünk termékenysége a ha-