ESZTERGOM IX. évfolyam 1904
1904-08-07 / 32. szám
szerény, gondos, szelid és finomlelkű nővé nevelni, — méltóan, elismerést érdemlőleg betölti, s nem emancipált hölgyeket, de egészséges kedélyű, józan lelkületű nőket nevel a társadalomnak, a tűzhelynek, a családnak. A lefolyt iskolai . évben az intézetnek 93 tanulója, évtizedes fennállása alatt pedig 795 növendéke volt. Ennyi leány nyert itt »a vallásos felvilágosodás szellemében nevelő oktatást arra, hogy egykor istenfélő anya, jó asszony és müveit magyar nő lehessen.« A bevégzett tananyag vázlata a pontos, szorgalmas s a tantervnek mindenben megfelelő munkáról tesz tanúságot, a kézimunka kimutatás pedig az intézetben készült 3713 drb. munkáról ad számot. Tanszergyüjteményeinek kimutatása szép felszerelésről tanúskodik. Az érdemsorozatok általában kitűnő tanitási eredményt, mutatnak, amennyiben eltekintve néhány javító vizsgálatra utasítóitól, osztályismétlésre egyetlen növendék sem utasíttatott. Az értesítőt a jövő tanévre szóló jelentés zárja be. * Nyomdászok harca. Ilyen cimű és a legutóbbi lapszámunkban megjelent cikkünkre, illetve a nyomdai munkások akciójára e héten Laiszky János helybeli nyomdatulajdonos terjedelmes választ küldött szét a közönség közé és a lapok szerkesztőségeinek, melyben az ellene felhozott vádakat keményen elitéli és a nyomdai munkásoknak ellene indított mozgalmát igazságtalanságnak tartja. Védelmének fő argumentumait képezik azon kijelentései, mely szerint a nyomdai munkásoknak az őt bojkottáltatni célzó beadványában kiemelt miniszteri rendelet kizárólag a budapesti nyomdászcégek ajánlatára vonatkozik s hogy a befejező része világosan megmondja, hogy a budapesti nyomdaipart a vidékiekkel szemben kiváltságos elbánásban részesíteni nem szándékozik a miniszter. Laiszky a tanoncgazdálkodás keretében ellene felhozott vádakkal szemben azt iparkodik kimutatni, hogy ő eddig is a legkevesebb tanoncot tartotta a helybeli nyomdatulajdosok között. Végül kijelenti, hogy ő a vidéki nyomdatulajdonosok országos szövetségének tagja, s igy majd ha az árszabályt állapit meg, azt fogja elfogadni. * Cirkusz Esztergomban. Tegnap, szombaton kezdte meg a jóhirnevü Enders-féle cirkusz 50 személyből álló és 30 lóval felszerelt társulata a Csillag-utcában felállított lovardában előadásait. A társulat a legjobb erőkből áll és méltán megérdemli a lovardát kedvelő közönség támogatását. Ma, vasárnap két előadás lesz: délután 4 órakor és este 8 órakor. A délutáni előadás leszállított helyárakkal tartatik. Jegyek előre válthatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. * Kovácspatak tűzbiztonsága. Niedermann János, a helyi csavar-gőzös és a kovácspataki nyaraló telep igazgatója előterjesztést tett a tulajdonos részvénytársaságnak, hogy Kovácspatak tűzbiztonsága szempontjából a társulat sürgősen szerezzen be egy tűzfecskendőt. A telep ezen részében teljesen át van engedve a végzetnek, s ha ott nagyobb tűzveszedelem keletkezik, okvetlenül porrá ég azon épület melyben a tűz keletkezik. A figyelmes és gondos igazgató javaslatát szives figyelmébe ajánljuk a társulatnak, mert a nyaralók élet- és vagyonbiztonsága megkívánja ezen elővigyázatos intézkedést. Mint értesülünk a helybeli tűzoltóegyesületnek van most épen egy alkalmas kisebb fecskendője eladóra szánva, mit olcsóbban kapna meg a társulat. Niedermann igazgató a fecskendőt a nagy vendéglő előtti park állandó öntözésére is felhasználhatná, mert például az idei hőség következtében az öntözés hiánya miatt teljesen kiszáradt. * Jubileumi zarándoklat Mária-Zellbe. Mint minden évben, ugy az idén is búcsújáró menet indul az esztergomi plébánia templomból nagy »Maria-Zell« kegy helyre, Steierországba. A búcsújáró menetet több lelkész kiséri. A zarándoklat uti-terve szerint szeptember 3-án esti 8 órakor gyülekeznek a bucsujárók a plébániatemplomban, hol szent áldásban részesülnek. Ezután indulás a bécsi hajóval V211 órakor. Szeptember 4-én délután V25 órakor megérkezés Bécsbe és a város egy részének megszemlélése után a hivek a hajón nyugalomra térhetnek. Szeptember 5-én reggel ünnepélyes szt. misét hallgatnak a szent János templomban (Prater-Strasse) majd megtekintik a szt. István és szt. Anna templomokat, mely utóbbiban szt. Anna jobb keze őriztetik. Ezután következik a cs. és kir. családi sírbolt megtekintése, hol Erzsébet királynénk sírjánál imádsággal, róják le kegyeletüket. Ezután megtekintik a bucsujárók Bécs nevezetességeit. Délután V23 órakor indulás Bécsből a keleti pályaudvarból Szt.-Pölten, Lilienfelden keresztül Lehenroth-ba, hol az éjszakát töltik. Szeptember 6-án reggel V25 órakor ünnepélyes szent mise, ezután a bucsujárómenet keresztül vonul Türnitz, Siebenbründl és Annahegyen, itt déli szünet; 1 órakor ünnepélyes felvonulás a Joáchim-hegy, Józsefhegy, Mielebach, és Szt.-Sebestyénen keresztül Mária-Zell-be a papság ünnepélyes kísérete, mellett. A szent ájtatosság elvégzése után a bucsujárók a részükre fentartott éjjeli szállásra térnek. Szeptember 7-én a bucsujárók szent gyónást és áldozást végeznek, reggeli 7 órakor pedig a kincstárba szent misét hallgatnak, ezután megtekintik a felhalmozott kincseket. Délután 1 órakor a bucsujárók felvonulnak a szent kúthoz és kálváriához, 4 órakor megtekintik a úgynevezett »Ursprung«-ot; esti 7 órakor fáklyásmenetben körüljárják a templomot a szent Szűz születésének tiszteletére, mire az éji nyugalom veszi kezdetét. Szeptember 8-án minden búcsújáró magánájtatosságát végezheti. Szeptember 9-én reggel szent mise, majd a papság kísérete mellett ünnepélyes felvonulás a kernhofi pályaudvarra, mely 5 óra alatt éretik el ; V21 órakor indulás Kernhofból, 6 óra 25 perckor érkezés Bécsbe, hol a bucsujárók a hajón nyugalomra térhetnek. Szeptember 10-én reggel 7 órakor indulás Bécsből, délután V26 órakor érkezés Esztergomba, itt ünnepélyes bevonulás a plébánia templomba. Utazási költség oda és vissza: III. osztály 6 frt. 10 éven aluli gyermekeknek 4 frt. II. osztály oda és vissza 9 frt 50 kr. Budapestről III. osztály 6 frt 80 kr. Felszállás a hajóra szeptember 3-án este 6 órakor Petőfi-tér és Bomba-téren. Beszállásnál jelentkezni kell, hogy az esztergomi Mária-Zelli menethez tartoznak, akkor jegynélkül bocsájtatnak a hajóra és a hajón történik a fizetés. Vácról III. osztály 6 frt 70 kr. Piszke III. osztály 6 frt. Komárom III. osztály 5 frt 80 kr. Gönyő III. osztály 5 frt 70 kr. A kik az utat Tafernből Mária-Zellig és innen Kernhofig kocsin óhajtják megtenni, 4 frt 50 kr.-ral többet fizetnek, előre kell jelentkezni a kocsi rendelés végett. Az utazás alatt, az utasokat málhakocsi kiséri. Jelentkezni lehet és egyúttal bővebb felvilágosítás kapható: Kaiser Józsefnél, a bucsujárómenet vezetőjénél Esztergomban. * A Guillon-féle öröklámpához egyedül alkalmas, háromszor finomított égő olaj, finom olajbél, kristályüveg stb. kapható a legjutányosabban Dokupil Lajos viaszárugyárosnál NagyLé várdon. * A szabadfürdés áldozata. Nedeczky Károly piszkei földbirtokos János nevű 12 éves fia a falu alatti malmoknál fürdés közben a Dunába fult. A szerencsétlen fiúcska holttestét Esztergomig hozta a víz s itt a felső szigetnél fogták ki. A szabadfürdés ezen újabb áldozatát Esztergomban temetik el. A gyászoló család már meg is érkezett Esztergomba, hogy kis halottja temetéséről intézkedjék. * Néppárti gyűlés. Az érsekújvári választókerület győzelmes néppártja Tótmegyeren 1904. augusztus hó 14-én, vasárnap d. u. 4 órakor néppárti gyűlést fog tartani, a következő tárgysorozattal: Elnöki megnyitó. Tartja: Rakovszky István, orsz. képviselő. A néppárt működéséről. Tartja: Kovács Pál, orsz. képviselő. A néppárt szükségességéről Tartja: dr. Lillin József, fővárosi ügyvéd. A néppárt és a kisemberek. Tartja: Ernszt Sándor, orsz. képviselő. Elnöki zárszó. * Eltűnt cipész. Lábatlanon lakott és cipőt csinált ezideig öllé Dániel, azonban a mult hó elején szó nélkül eltűnt a faluból. Egy ideig várták, azt gondolva, hogy látogatóba utazott, de utóbb is bejelentették a hatóságnak az esetet, mely nyomban országos körözést indított meg feltalálása érdekében. * Szülői gondatlanság. Kétyen Haraszti Dániel szérűjében épen cséplés volt, mikor a portájára jött Peres István gazda 7 éves kis leánykájával. A két gazda, beszédbe ereszkedett egymással, miközben Peres kis leánya a cséplőgép járgányához ment s ott felügyelet hiányában játszadozni kezdett, miközben a gép fogai közé kapta a szerencsétlen gyermek szoknyácsk'áját. egy pillanat alatt belerántotta a járgányba. A gyermek sikoltozására rögtön megállitották a járgányt, de akkorra a kis leány jobb lába már össze volt roncsolva. A szülői gondatlanság kis áldozatát most a helybeli Kolos-kórházban ápolják. * KŐzápor. A régi esztergomi és időnkint' divatba jövő kődobáló kisértet ismét jelentkezik. Most napról-napra a hévviz-utcai Müller-íéle ház van ostrom alatt, hová kilós és kétkilós kövek hullanak alá s valóságos ostromállapotot állanak ki a lakók. A rendőrség már megtartotta a szemlét, de a kövek tekintet nélkül a nap időszakára, folyton hullnak anélkül, hogy megállapíthatnák honnan. Nem emlékszünk rá, hogy a rendőrség a gyakran ismétlődő fura szokásról egyszer is lerántotta volna a leplet. * A számok beszélnek. 1879-ben Franciaországban 13 ezer nyilvános községi iskola volt, melyekben szerzetesek tanítottak. Ezenkívül még 7000 iskolában tanítottak az egyházi férfiak. A 20 ezer iskolába 1,600.000 tanuló járt. 1903-ban 2500 iskola lett államosítva, de még ekkor is 1,100.000 tanuló járt a kath. szerzetesi iskolákba. Combes ezek kisajátítása érdekében száműzött 25. férfi és 81 nőtanitó szerzetesrendet. Az uj állami iskolák felállítása 345 millió frankba kerül Franciaországnak és az évi költségek továbbra is 40 millió frankot fognak kitenni, pedig a szabadkőműves kormány erősen kötötte az ebet a karóhoz, hogy a költség csak 25 millió korona lesz. Ezeket a terheket eddig az egyház viselte, most az amugy^ is túlterhelt adófizetőkre vetik ki ezeket is. Ők azonban csak akkor ábrándulnak ki az államosítás mámorából, mikor már" késő lesz. * Lopások. Diibán Károly és Béla, továbbá Bálint Lajos és István 214 korona értékű gabonanemüt loptak el Bátorkeszi n több ottani földbirtokos földjeiről. — Ruß Istvánné magyarszölgyémi földmives asszony belopódzott Gulyás Józsefné ugyanottani gazdaasszony éléstárába, s onnan sonkát, kenyeret, cukrot és kávét, meg többféle élelmiszert lopott el, úgy gondolkozván, hogy a nagy ihség előtt gyűjteni kell. — Mind-s két esetben a muzslai járásbíróság oktatja ki az illetőket az enyém-tied tiszta fogalmáról. * Gabonalopás. Stern Markusz kesztölci lakos magtárából azok a bizonyos ismeretlen tettesek 150 korona értékű rozsot, Fürst Fülöp csévi lakos magtárából pedig ugyanazok 100 korona értékű rozsot loptak el. * Állategészségügy. Pilismaróthon és SzentKereszten a sertés vész lépett fel, mire a hatóság az óvintézkedéseket megtette. * „Korona" szálloda. A város ezen legszebb pontján épült szálloda elegánsan berendezett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előkelően berendezett kávéházban a világhirű Schätzféle szabadalmazott zárral ellátott palacksör szolgáltatik fel. Pontos kiszolgálás! Szolid árak! Naponkint frissen csapolt pilzeni sör. Fagylalt és jeges-kávé! Palackolt Porter gyógysör. '* Népmozgalmi statisztika. Esztergomban az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint folyó évi július 27-től aug. 3-ig: Születtek: Szőke Sándor r. k. cipészsegéd fia, — Kövecses Mihály r. kath. kocsis fia, — — Wanitsek Miklós r. k. cipész fia, — Viszolay Ferenc r. k. földm. fia, — Kiss János r. kath. földm. fia, — Petróczi Anna r. k. földm. leánya, — Dudás Ernő r. k. cipészsegéd fia, — Szina Lajos r. k. férfiszabó fia, — Biber Ilona r. kath. földm. leánya. Házasságot kötöttek: Kurcz János r. kath. vasúti fékező és Koller Erzsébet róm. k. Esztergom, — Labancz János róm. k. földm. és Szabó Mária r. k. házicseléd Esztergom. Meghaltak: Wesseli Margit r. k. 1 hónapos, asztalos leánya (veleszül. gyengeség), Szegedi Ilona r. k. 8 hónapos, máv. hivatalszolga leánya (rángó görcsök), — Hetes Antal r. k. 58 éves napszámos (végelgyengülés), — Pozsár András r. k. 52 éves földm. (kimerülés — hólyagdaganat miatt), — Fekete Pálné szül. Sztriha Alojziar k. 67 éves vendéglős neje (idült bélhurut), — Keil Ferencné szül. Kolb Mária r. k. 34 éves (kimerülés tüdőgümőkór miatt), — Hudák Gyu láné szül. Vándor Julianna r. k. 32 éves, kőmives neje (kimerülés — tüdővész miatt,) — Bahor Anta r. k. 35 éves szabósegéd (bélgümőkór). = A közönség figyelmébe ajánlom teljeset modern és minden igényt kielégitő Széchényi téri férfiszabó üzletemet. A legfinomabb angol é; francia szövetekből nagy raktárt tartok a nagy érdemű közönség rendelkezésére. Tiszteiette Perényi Ignác férfiszabó. -