ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-10-25 / 43. szám

gyalván, a vértanúság bizonyítékainak hitelessé­gét megállapította, ugy, hogy a tényleges boldoggá­avatásra még csak O Szentségének végszava volt szükséges. Ezt a döntő ítéletet kérelmezte O Eminenciája, Vaszary Kolos hercegprímás 1896-ban az ország ezredéves ünnepe alkalmából a magyar püspöki karral egyetemben. Ennek következtében a f. évi június 16-án megtartották Rómában az utolsó ítélkező tárgyalást, melyen a három vérta­nú életszentsége véglegesen bebizonyíttatott. Ezt az ítéletet pedig a jelenleg dicsőségesen uralkodó X. Pius pápa most helyeselve megerősítette. — Igy tehát a szent vértanuk között az esztergomi káptalan egyik volt tagját is fogjuk tisztelni. *• Tömeges nyugdíjazások a megyénél. A vármegyei törvényhatóság legutóbbi közgyű­lésén Kádár Gyula számvevő, Oberth Zsigmond táthi jegyző, továbbá Czillinger Lajos, Nógrádi János és Frey Ágoston pénztári alkalmazottak nyugdíjaztattak. * Esküvő. Lenkei Emil, a pesti Fonciere biztosító intézet titkára mult vasárnap tartotta esküvőjét a helybeli izr. imaházban Putz Rózsi­kával. * A nagymarosi esperes, dr. Robitsek Ferenc ezúton értesiti kerületbeli paptársait, hogy az őszi congregatio a párkányi vásárra való tekin­tettel nem hétfőn, okt. 26-án, hanem csütörtökön, okt. 29. lesz Mária-Nosztrán. Ugyanakkor tartják Szokol János plébános ünnepélyes installációját is. * Kitüntetett szőlősgazdák. Konösi Pál ebedi, Németh Imre kőhidgyarmati és Pál János bátorkeszi szőlősgazdákat az okszerű és eredmé­nyes szőlőművelésért a vármegye mezőgazdasági bizottsága, a szőlészeti és borászati felügyelő véle­ményezésére 4—4 darab aranynyal jutalmazta. * A vágujhelyi prépost gróf Pongrácz Adolf pápai praelátus, mint a vágujhely-vidéki róm. kath. népnevelők egyesületének elnöke a csejthei, nagy-kosztolányi, galgóci és miavai es­peresi kerületek róm. kath. tanítóit folyó hó 15-re Vágujhelyre hivta össze évi nagygyűlésre. A nagy­gyűlés, melyen a tagok közül százon felül vettek részt »Te Deum«-al kezdődött szentséges Atyánk X. Pius pápa szerencsés megválasztatásáért, melyet fényes papi segédlettel a nagygyűlés elnöke vég­zett. A nagygyűlésen az elnök lelkes szavakban emlékezett meg X. Pius pápáról s a jelenlevő tanítókat szép szavakban buzdította a szentszék­hez való ragaszkodásra és törhetetlen hűségre, kérve őket egyúttal, hogy ugyanezt oltsák kis tanítványaik, a haza reményeinek sziveibe is. A gondolatokban gazdag és nagy hatást keltő be­széd után a pályatételi bírálatok olvastattak fel. -ülénk eszmecsere folyt a felett, mi a teendője a róm. kath. tanítónak a. nemzetiségi mozgalom­mal szemben ? Majd a népnevelők anyagi hely­zetének javításáról történtek igen életbe vágó és elvi jelentőségű határozatok. Kellemes szórako­zásban sem volt hiány, mert Szvoboda Irma be­regszegi tanitónő nagy megfigyelési képességre valló felolvasást tartott mult évi római zarándok­utjáról. A tárgysorozatban és életbe vágó esz­mékben gazdag gyűlés délután 2 óráig" tartott, a midőn a gyűlésnek tanügyért lelkes és sok ál­dozatot hozó elnöke a gyűlés összes tagjait a vágujhelyi prépostságban igazi szeretettel meg­vendégelte. * Kossuth-kép a vármegyeházán. Eszter­gom vármegye hazafias közönsége leg'utóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy közgyűlési terme számára megfesteti Kossuth Lajos arcképét. A törvényhatóság a kép festésével Királyfalvi-Krafft Károly festőművészt bizza meg, előbb azonban lefesteti vele Andrássy Mihály volt alispán ké­pét, ki tudvalevőleg mostani közszeretetben álló alispánunknak Andrássy János kir. tanácsosnak édes atyja volt. A tehetséges fiatal festőművész most gróf Wickenburg Márk államtitkárt festi Rákospalotán, a gróf lakásán, ki ha ideje engedi, többször ül a festőnek a készülő képhez. * Rákóezy-ünnep. Az esztergomi polgári egyesület vasárnap tartotta meg Rákóczy-ünne­pélyét, melyen az alkalmi felolvasást dr. Helcz Antal ügyvéd tartotta. Szerepeltek még Dóczy Gizike, Kersch Ferenc főszékesegyházi karnagy, Taky Gyula, dr. Berényi Zoltán, Miedler Rezső és Pelczmann László. Az előadások nagy sikert arattak s a résztvett nagy közönség" lelkes han­gulatban töltötte ott az estét. * Esztergom szab. kir. város adópénztára közzé teszi, hogy az 1890. évi I. t.-c. értelmében a községi közlekedési (vicinális) utak fentartását a községek községi közmunka utján kötelesek fentartani, mely alapon az idézett törvény értel­mében a községi lakósok községi közmunkát teljesítenek és pedig: A háztulajdonosok sárból, vagy vályogból épült házak után évenként 4, kő- vagy tégla épület tulajdonosai 6, minden emelet után még 2—2 napszámot, idegen házban lakó egyének évenként egy—egy kézi napszámot,­— továbbá az egyfogatú és kétfogatú igavonó állat után évenként 2 igás napszámot tartoznak szolgálni. Ezen törvény értelmében Esztergom szab. kir. város 1904. évi községi közmunka összeírása elkészíttetvén, az 15 napon át vagyis 1903. évi október hó 16-ától—31-ig a város adó­pénztári hivatalába közszemlére kitéve leend s mindenki által betekinthető s a netáni sérelmes felvétel ellen a felszólamlás 1903. évi november hó 15-ig a képviselő testülethez benyújtandó. A fenti határidőn tul benyújtott felszólamlások mint elkésve érkezők lesznek elbírálva. Továbbá a községi közmunkát szabályozó fenthivatkozott 1890. I. t.-c. 49. és 50. §-ai alapján a város kép­viselő testületének 1903. évi október hó 10-én 144. közgyűlési szám alatt hozott határozatával a kézi és zsellér napszám váltság" árát egy-egy koronában, az egyfogatú igásnapszámot 2 koro­nában és a kétfogatú igásnapszámot 4 koroná­ban állapította meg és a napszámok felének kész­pénzben való megváltását kötelező erejűvé ki­mondotta. Végre a községi közmunka másik felének megváltását azon feltétel mellett engedé­lyezte, ha a községi közmunka kötelesek ezen igényüket a közmunka összeirási lajtstrom köz­szemlére tételének ideje alatt, vagyis 1903. évi október hó 16-tól ugyanezen hó 31-éig az adó­pénztárnál bejelentik. Ennéltogva értesíttetnek a községi közmunka kötelesek, hogy a megváltásra vonatkozó bejelentésüket folyó évi október hó 31-ig annál is inkább eszközöljék, mert ezen határidőn tul a bejelentések figyelembe nem vé­tetnek s igy a félközmunkát természetben köte­lesek leszolgáltatni. * Egyenes összeköttetés Chinával. A meg­boldogult Ürge Ignác lazarista atya által alapított szent István kizályról címzett r. k. missió telepről, mely jelenleg hazánkfia ft. Wilfinger József laza­rista atya igazgatása alatt áll, a legfinomabb za­matú, friss aratásu hamisitatlan thea megérkezett, mely Esztergomban egyedül Brutsy Gyula diszmű­üzletében kapható. A kiváló thea ára: 1 kilo 16 korona, fél kilo 8 korona, 1 deka 20 fillér. * A párkányi vásár. Ez a hires országos és háromnapos vásár holnap, vasárnap veszi kez­detét. A vásár fecskéi, a kóbor komédiások már napok előtt felütötték sátorukat s még a porté­kások ki sem rakták a holmijukat, már nyikorog a sipláda és hangos a párkányi piac az árusok helyért való pörölésétől. Az esztergomi kereske­dők és iparosok átmennek, s amit itt a fényes üzletekben nem tudnak eladni, sátor alatt bocsát­ják árúba. Megjött már a tömérdek koldus is, mert hiába a párkányi vásár egyúttal a nyomor­nak fényes kiállítása is. A vásárt sok reménynyel várták az árusok, s általában hiszik, hogy jobb lesz, mint a tavalyi. Ugy legyen ! * Öngyilkosjelölt. Leviczky Fülöp kisfaludi, barsmegyei illetőségű, helyben alkalmazott szabó­segéd f. hó 19-én egy társával való összekoccanás­ból kifolyólag egy forgó pisztolylyal mellbe lőtte magát. Súlyos sebével a közkórházban ápolják. * Tömeges visszavándorlások. A tavasz­szal ig"en sok, főleg munkás vándorolt Dorogh­ról részben Amerikába (Kanadába), részben pe­dig Németországba (Wesztfáliába) szerencsét pró­bálni. A kivándorlottakat részben a honvágy, másrészt a kereset hiány is most visszahozta, mert ugy az Amerikába, valamint a Németországba vándorlottak a napokban viszajöttek. * A párkány-kerületi r. k. tanitók október hó 14-én tartották meg őszi közgyűlésüket Pár­kányban. A gyűlés szentmisével vette kezdetét, mely után a jelen volt tanitók a főtisztelen dő papsággal együtt a r. k. iskola nagytermébe vonultak. Dr. Koperniczky Ferenc nagyölvedi esperes-plébános, egyleti egyházi elnök lendület­tel és mély ihlettséggel irt megnyitó beszédében megemlékezett XIII. Leo pápáról és X. Pius pápa O Szentségéről. A pénztári jelentésből kitűnt, hogy a Tanitók házára kiutalványozott 200, Eötvös-alapra adott 100 koronán és a lefolyt év kiadásain kivül még 271 kor. 71 fillérje van az egyesületnek. Azután az idei tagdijak kivétel nél­kül befizettettek. Felolvastatott az »Országos kath. tanitói Segélyalap« alapszabályainak mó­dosításáról szóló elnöki leirat, mely tudomásul vétetett. »Szükséges-e a minta-tanítás tanító­gyűlésen, s ha igen, mikép történjék az?« cimű pályat.ételre egy munkálat érkezett be, melyet Gajdár István és Morvay Béla köbölkúti tanitók bíráltak meg. Ölveczky kéméndi tanítónak a ki­tűzött arany jutalmul odaitéltetett. Ezután Stampay János köbölkúti főtanitó olvasta fel »A római szentszék érdemei Magyarországnak a törő k ura­lom alól való felszabadítása körül« cimű törté­nelmi munkáját. Uj tételül: a) »Az ének szerepe a nevelésben.« b) »A figyelem és fegyelem fön­tartásáról a népiskolákban.« c) »Maria Terézia uralkodásának méltatása hazánk felvirágoztatá­sára« tüzetett ki. Határidő húsvét. A minta-tani­tás jutalmazására Székesváry Imre köbölkúti plé­bános egy aranyat ajánlott fel, amit a gyűlés hálás éljenzéssel fogadott. A gyűlés a pápai hymnusz éneklésével végződött. * Egészségügy a megyében. Esztergom vármegyében folyó év október hó első felében a következő hevenyfertőző kórok fordultak ' elő : Roncsoló toroklob: Csév és Dömös községekben. Kanyaró: Esztergomban, Pilismaróth és Köböl­kút községekben. Tífusz: Esztergom városban (9 eset), Párkányban (7 eset), Dömös, Pilisma­róth, Bény, Béla és Bátorkesz községekben. Vör­heny: Esztergomban, Süttőn, Bajnán (38 eset), Párkány, Béla és a kis-muzslai pusztán. * Tűz. Nyergesujfalun f. hó 22-én tűz volt. Móser János szalmakészlete égett el, mit gyufával játszó gyermekek okoztak. * Zavaros tudósítások. Az utóbbi időben a fővárosi lapokban városunkat érdeklőleg több olyan hir jelent meg, mely vagy nem felel meg teljesen a valóságnak, vagy a dolgokat ferde, hogy úgymondjuk: célzatos világításban tárgyal­ták. A hirek a fővárosi sajtót informáló félhivata­los Magyar Távirati Iroda kiadásában megjelenő »Országgyűlési Ertesito« cimű kőnyomatosból kerültek a lapokba és érthető konsternaciót keltet­tek a városban. Ez ügyből kifolyólag több oldal­ról kifakadások hallatszottak a fővárosi sajtó esztergomi tudósítója ellen, sőt általánosságban ugyan, de az egyik helyi lapban is heves táma­dás tárgya volt egy az esztergomi sajtót kompro­mittáló tudósitás. Legutóbb már a zsidó hitközség szertartási nyelvére vonatkozó valótlan hirek tűrhe­tetlenné tették az állapotokat, mert mindenki lapunk felelős szerkesztőjét gondolta e zavaros hirek szerző­jének, ki az emiitett sajtóiroda helybeli tudósítója, de aki kijelentette, hogy ép azok a közlemények nem tőle származnak, s az Esztergomi Lapoknál e vád ellen tiltakozott is. A támadásokat és szemrehányásokat elkerülendő, panaszt emelt hát illetékes helyen és az orvoslás nem is késett. Ma szombaton reggel a helybeli távirdánál két sür­gönyt akartak ismét feladni a távirati irodának, melyek mindegyikét Vágvölgyl Béla úr, a hely­Megjelentek és BUZÁROVITS GUSZTÁV kónyvk ereskedésében kaphatók a következő naptárak: Szent család naptára 1904-ik évre. Jézus legszentebb Szive nagy képes Érdekes és szép olvasmányokkal főleg a kath. nép számára. Sok népnctptáXcl 1904"—lk GVTG^ szép képpel. jg en érdekes és tanulságos szép olvasmányokkal. Ára egyes példánynak 60 fillér. Ára egyes példánynak 60 fillér. A ftdő lelkész uraknak 10 példány vételénél bármelyiket 46 fillérrel számítom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom