ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-10-12 / 42. szám
HIREK. * Jószivüség. Boltizár József püspök 200 koronát adományozott azon célra, hogy két főegyházmegyei tanitó római zarándoklatának költsége fedeztessék. — Fischer-Colbrie Ágoston praelátus ugyané célra 50 koronát adományozott. * Gróf Csáky Károly váci püspök, mint értesülünk, nagy költségen leánynevelő-intézetet akar alapítani székvárosában Vácott. A telek ügyében a város nem tanusitott kellő előzékenységet a nagy jótéteményel szemben s igy ez a körülmény a jótékony intézet megvalósulását egy időre függőben tartja. Ilyen és hasonló esetek kárhozatos akadályul szolgálnak a katholikus ügyeknek s ép azért csodáljuk a szépen fejlődő s az uj püspök ott léte óta uj szellemi életre ébredt város különös gondolkozását. * Haláleset. Október 4-én temették Muraszombaton Horváth Rezső, esztergomegyházmegyei áldozárt, ki fölszenteltetése óta életét átlag Meránban töltötte. A fiatal áldozár élete áldozat volt, nemcsak a hosszadalmas betegség miatt, hanem azért is, hogy szép tehetségeit nem érvényesíthette. R. I. P. * Az aradi vértanúk lelkiüdveért mondott misén a város tisztikara testületileg jelent meg, élén Vimmer Imre polgármesterrel. Ott voltak még a reáliskolai ifjúság és az összes elemi iskolák zászlóik alatt. A gyászmise alatt a reáliskola ifjúsági dalárdája énekelt, végül pedig a Himnuszba kezdett, mit az összes jelenlevők velük énekeltek. * VárkOIiyl Odilo f. A bencésrendnek gyásza van. Egy buzgó tagja szállt sirba Várkonyi Odilóval, ki a helybeli rendházban tartózkodott egy ideig, mint a főgymnázium egyik tanára. Kötelességtudó, gondolkozó ember volt, kit rendtársain kivül a társadalmi életben is megszerettek és minden társaságban örömmel láttak. Halálát rövid, de súlyos betegség előzte meg. — A pannonhalmi fömonostor haláláról a következő gyászjelentést adta ki: A pannonhalmi Szent Benedek-rendi fömonostor tagjai szomorodott szívvel jelentik, hogy szeretett rendtársuk dr. Várk'onyi Odiló József szent Benedek-rendi áldozópap, bölcseletdoktor, főiskolai tanár folyó hó 5-én, délután 4 órakor a végső szentségekkel ellátva, az Ur akaratában teljesen megnyugodva, tüdölob következtében elhunyt. A boldogult hült tetemét folyó hó 7-én délelőtt a lelkiüdveért 9 órakor tartandó szent mise után fogjuk a főmonostorból a Boldog Asszony-kápolna sírboltjához kisérni és ott nyugalomra elhelyezni. Született Nagy-Sápon, Esztergommegyében, 1862. január 8. A Szt.-Benedek-rendb'e lépett 1882., ünnepélyes fogadalmat tett és áldozó-pappá szentelték 1887. Tanári pályán 15. évig működött. Pannonhalmán, 1902. október 5. Adj Uram neki örök nyugodalmat. Az örök világosság fényeskedjék neki ! * Yittencen f. hó 3-án Tagányi Alajos sz. széki ülnök és plébános előtt Lange Viktor gyógyszerész és kir. postamester két fiával együtt az ágostai vallás felekezetéből a kath. egyházba tért. — Az itteni gondos lelkipásztorkodást jellemzi az a körülmény is, hogy a katona-ujoncok a bevonulás előtt otthon megfelelő oktatás után a szentségekhez járultak az uj pálya megkezdése előtt. * Esztergomi tanitónő Ipolysághon. Az ipolysághi római katholikus elemi iskola iskolaszéke folyó hó 2-án tartott ülése alkalmából Biauner Rezső eltávozott tanitó megüresedett állására a beérkezett 42 pályázó közül egyhangúlag Pethes Mariska esztergomi okleveles tanítónőt választotta meg. Az iskolaszéket arra, hogy ez állást tanítónővel. töltse be, az indította, hogy a leányosztályokban ezentúl csakis női tanitók oktassanak. * Méltányosság. Valahányszor városi közgyűlésre küldtük riportereink valamelyikét, mindég savanyú képet vágott. Nem szívesen ment senki az ősi Bottyán-házba, mert biz ott térdeire kellett kuporodni az újságírónak és gyakran a hallgató közönség halzsiros csizmáitól úgy megüvegesedett az irón-kézirat papírja, hogy tudósítónak kellett felolvasni a nyomdában, hogy a szedők kiszedhessék. Ennek az állapotnak vége van. Többszöri felszólalásunk és szerkesztőnk személyes kérelme megindította Földváry István városi főügyészt, ki a tanácsban pártját fogta vérbeli irótársának, egy íróasztalnak és fentartartott helyeknek felállítását véleményezte. Pártfogása jóakaratra és méltányosságra talált, s igy született meg az újságírók helye. A legutóbbi közgyűlésen már elhelyezték az asztalt és székeket a legjobb helyre: az erkély falmélyedésébe, honnan a terem minden zugát figyelemmel lehet kisérni. * A vármegye közegészségügyi bizottsága kedden délután tartotta ülését dr. Seyler Emil vm. t. főorvos elnöklete alatt. A bizottság elhatározta, hogy a belügyminiszternek, illetve a közgyűlésnek uj gyógyszertár felállítását javasolni fogja Szölgyénben, Doroghon azonban nem. A felállítás jogának adományozására nézve azonban a bizottság javaslatot nem tett, hanem a három folyamodó folyamodásait megjegyzés nélkül terjeszti fel a belügyminiszterhez. * Az országos képtár személyzetéből Térey Gábor, Beer J. K., Keleti Gusztáv kíséretében városunkban voltak és a herceeprimási, Maszlaghy és Némethy-féle képgyűjteményeket megszemlélték. Ebédre az érseki rezidencia vendégei voltak, hol tiszteletükre a fentnevezett képtártulajdonosok is jelen voltak. * Távozás. A helybeli járásbíróságnál működő Sümegi Jenő betétszerkesztö telekkönyvvezetőt, az igazságügyminiszter hasonló minőségben a komáromi kir. törvényszékhez helyezte át. * A magyar katk. tanitók római zarándoklatát rendező bizottság f. hó 5-én tartotta meg a rendezésre vonatkozólag utolsó érdemleges értekezletét. Az értekezlet constatálta, hogy a zarándoklat biztosítva van s tekintve azt a körülményt, hogy képviseleti alapon áll, a jelentkezők létszáma teljesqn kielégítő. A zarándoklat f. hó 21-én kedden d. u. 6 óra 45 perckor indul a budapesti keleti p. u. háló és étkező kocsikkal ellátott vonattal és 23-án csütörtökön ér Rómába. A gyülekezési hely f. hó 21-én Budapesten a Szent-István-Társulat palotájában leend. Délután az Angolhölgyek templomában ünnepélyes vecsernye fog tartatni a Szentség kitétele mellett, a melynek végezetével a magyar kath. tanitók zászlója alatt testületileg vonul a pályaudvarhoz, hogy a »Szozat« eléneklése után a nagy útra induljon. Rómában az I, és II. osztálybeli utasok a Hotel Prima Verában, a III. osztálybeliek a Szent Martha intézetben lesznek elszállásolva, örömmel jegyezzük fel egyúttal, hogy értesülésünk szerint a hotelieur magyar. Róma nevezetességeinek megszemlélésére a legkimeritöbb programmot állítja össze Számord Ignác óvónőképző igazgatója. Gondoskodás történt arra nézve, hogy a zarándoklat áldozár tagjai ott misézhessenek és gyóntathassanak. Felemlitendönek tartjuk még, hogy az áidozárok egyházi díszben, a zarándokok világi tagjai fekete szalonban, a hölgyek feketében, fekete csipke kendövei jelenhetnek meg a pápai fogadáson. Az olasz pénzek beváltását a m. kir. államvasutak városi menetjegyiroda főnöksége fogja eszközölni ugy Budapesten mint útközben. A zarándoklatot Rómában Zichy Gyula gróf szolgálattételre beosztott pápai kamarás és Gilbert Alfonz magyar gyóntató fogadják. — A jelentkezők száma ezideig körülbelül 132. Azok, a kik még a zarándoklathoz csatlakozni akarnak, ebbeli szándékaikat' a m. kir. államvasutak városi menetjegy iroda főnökségénél jelentsék be és a dijakat Számord Ignác igazgatóhoz Esztergomba küldjék be. * Fegyelmi vizsgálatok. A vármegye főispánja Pisiith Kálmán megyei Il-ik aljegyző és Báthy Géza muzslai jegyző ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt. * Az ifjúság gondozása. Követésreméltó példáját adták a berukkolásnak az esztergombajnai katonák. Október 28-án d. u. tanításra jöttek össze az iskolába, hol oktatásban részesültek a vallásos katona-életről, a katona kötelességek hü teljesítéséről, a katona-bűnök kerüléséről, s az egészség megóvásáról. Nagy örömmel fogadták a katona-imakönyvet s a rózsafüzért, mint az elromlás ellen való legjobb óvószert. Okt. 2-án sz. gyónást és áldozást végeztek s az érettük bemutatott nagymise közben szentbeszédet hallgattak. Hogy jóakaratuk nem volt szalmatüz, hanem férfias elhatározás, megmutatták azzal is, hogy a bevonulásig hátralevő napokat csendes, jó magaviseletben töltötték, okt. 4-én este, búcsú-mulatságukon igazán szépen viselkedtek. Okt. 6-án elbúcsúztak szeretett plébánosuktól, Hermán Józseftől s szép rendben eltávozván azon erős reményt hagyták maguk után, hogy a mily becsületes, tiszta szívvel távoztak el szülőföldjükről, épp oly romlatlanul térnek majd vissza szolgálati évek leteltével szeretteik körébe. Gondozzuk az ifjúságot! * Uj csendőr-őrsök a megyében. Az elmúlt héten a csendőrség szaporítása ügyében kiküldött bizottság : Kosztka Pál csendőr-alezredes, Pesztróczy Lajos belügyminiszteri titkár és Korner Lajos csendőr-százados megyénk alispánjánál jártak, s az itteni csendőr-őrsök szaporításáról tárgyaltak. Ez értekezések eredményeként a bizottság Dorog, Bátorkesz és Párkány-Nánára új csendör-örsök felállítását fogja javasolni a belügyi kormánynak. * Dicséretes. A Párkány-kerületi tanítóegyesület s a kerületi papság saját költségén utaztatja Rómába Bitvai Tódor bátorkeszi fötanitót. * Ujonc-raktár. Október 6-án valóságos népvándorlás színhelye volt Esztergom városa. Pántlikás legények mérték utcáink széltét-hosszát és elrekedt keserűséggel inkább ordították, mint énekelték világgá, hogy: „Inkább lesznek Ferenc József császáré, császáré!" Közjogi ismereteket nem lehet tanulni a nép lelkéből fakadt regruta nótákból, de úgylátszik figyelmet sem az elszállásoló és a regrutákat gyűjtő altisztektől sem, mert éjjeli időkben, berúgva és szemenszedett káromkodások között keresték fel szállásaikat. Igy nemcsak elviselhetlenné tették az adózó polgárok ezen állampolgári terhét, hanem még nyugalmukat is zavarják. Ezek előrelátásával emiitjük meg, hogy az idén városunkban gyülekeztek az egész környék újoncai, s itt lettek aztán fegyvernemenkint és ezredenkint osztályozva, s igy az értük jött altisztek által állomáshelyeikre : Komáromba, Győrbe, és Pozsonyba vezetve. * Lévai ünnepségek. [Örömünnepe volt Lévának. A régóta óhajtott tornyok teljesen felépültek s a püspök felszentelt kezével megáldattak. Okt. 4-én d. e. fél 12 órakor érkezett a városba dr. Kohl Medárd püspök Berger Márk primási szertartó és levéltáros kíséretében. A pályaudvaron a közönség nevében Bódogh Lajos polgármester és Sipos Antal segédleikész fogadták. A menet, mely 24 fogatból állott, harangzugás közt a templom elé vonult, hol a kath. iskolák növendékei sorfalat képeztek s a templomajtóban Báthy László prépost-plébános és Kvassay István ker. esperes több lelkészszel várták a főpapot. Rövid ima és áldás után a püspök a plébániára ment s ott 14 deputációt fogadott. Délután tartotta a róm. kath. leánynevelőintézet Leó-ünnepélyét, melyet a püspök magas megjelenésével kitüntetett. Az ünnepély, melynek programmját a mult számunkban közöltük, fényesen sikerült. Az élőképek: különösen az egyház működése és a hódolat Leónak oly elragadóan szépek voltak, hogy a nagy számmai összegyűlt közönség lelkesülten adott kifejezést tetszésének. Az ének- és zenedarabok, a szavalatok is tanúságot tettek a helyes nevelésről és tanításról. A záró-beszédet Báthy prépost-igazgató tartotta. Hálás szavakkal emlékezett meg a biboros hercegprímásról, az intézet jótevőjéről s kérte a jelenlevő püspököt, hogy kegyeskednék tapasztalatait O Emjával közölni. A püspök teljes megelégedésének adva kifejezést, buzditotta a növendékeket, hogy az életben is tartsák meg e jó szellemet. Az intézet fáradhatatlan, ügybuzgó igazgatója: Báthy prépost, kinek szeme fényét képezi a kath. iskolák ügye, megkapta a legnagyobb elismerést a hercegprímás képviselőjétől. Úgyszintén a kötelességükben páratlan buzgalommal eljáró kedves testvérek. Este 200 fáklyának fénye világította be az újonnan restaurált plébániát. A polgárság nevében Levatich Gusztáv beszédet intézett a püspökhöz, ki meleg szavakban köszönte meg a polgárság figyelmét. Okt. 5-én, vasárnap reggel 8 órakor áldotta meg a püspök a lévaiaknak immár büszkeségét: az Nélkiilözhetlen minden kath. családban! Megjelent és BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében kapható a Q-7£int ^oolorl non+dro mel y ben erdekes és szé P olvasmányok vannak ÖZuill LodldU MdUldld főleg a kath. nép számára. Sok szép képpel. — j/N/NQ j , 1 Ára egyes példánynak 60 fillér. — A ft. lelkész iyuö-ik ere, = ZZ uraknak tömeges vételnél 46 fillérrel számítom.