ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-10-05 / 41. szám
A muzeum jelenlegi vezetőitől azonban szintén több ujitást várnánk. Keveseljük a tagok számát, alig 200 az egész vármegyéből. Feltűnő kevés az izraelita, a jegyző, a falusi lelkész és tanitó, nő pedig egyetlen egy se. Kár pedig, hogy nem toborzanak közülök tagokat, egy választmányfélét nem nőkből alkotnak, a kik e kulturális közügyet is kétségkívül eredményes temperamentumossággal szolgálnák. A városi, megyei és állami hatóságok közegeitől az eddiginél nagyobb tevékenységet szintén megvárhatja a hazafias közművelődés nemes érdeke. Jóllehet egyes gazdag Maecenások hosszú évtizedek alatt százezreket érő leleteket, ritkaságokat vásároltak itt össze, mások ismét szerencsés helyzetüket felhasználva, szintén számos esztergomi históriai tárgyat szedtek össze, melyek nagyrészt idegenbe, söt külföldre is kerültek, mindazonáltal vidékünk, föld felett és föld alatt, még mindig gazdag különféle emléktárgyakban, a melyeknek, mint lelkiismeretes öszszegyüjtése és helyi kultúránk becses emlékeinek megőrzése, minden müveit embernek kötelessége. Vajha felkeltenék e sorok a hivatott körök és a sajtó munkásainak érdeklődését, vajha akadna valaki, a ki egy hónapok óta itt megtelepedett régiség árus kezei közül, legalább a szorosan esztergomi vonatkozású kincseket a muzeum számára megmentené, a ki, mint halljuk, számos egyebek közt, a régi helybeli céhek ládáit, lakatait, irományait stb. olcsó áron összevásárolta. Muzeumunk újjászületése érdekében tehát mozogni kell. Ne sajnálják az utánjárást alkalmas helyiségekért, kérjenek a várostól és megyétől évi subventiot, érdemeljék vissza az elvesztett állami subsidiumot, szóllitsanak fel támoga tásra minden megyebeli társulatot, egyesületet, intézetet s azután a nyilvánosság orgánumait, vegyék gyakran igénybe az intézmény népszerűsítése végett. A muzeum ügyében kifejtendő mozgalom lelkes harcosai pedig irják zászlajukra e j.elszót: «Több tevékenységet és világosságot* \ Uj-Dondász. HIREK. Kék ég alatt . . . Kék ég alatt, zöld berekben, Hol falevél alig zörren; Mintha madár dalolgatna, Semmitől sem háborgatva. Egyszerű az ő danája, Mint a mezők ibolyája, Tiszta, mint a patak vize, M^ely szomjat olt, s mindig üde. Valamikor . . . nem is régen, Ott a kies erdőszélen, Épp' ilyen volt szerény dalom, Tisztán hangzott az ajkamon. Ohl de a sok fény és pompa, A zománcát már meglopta, Az emberek álnoksága Homályt borított reája. Mosoly helyett könyeket látsz, Fény helyett csak árnyat találsz, Mert igy dalol az a madár, Melynek fészke feldúlva már. Tüske. Dr. Csernoch János beszámolója. Dr. Csernoch János egy év leforgása alatt már megmutatta a szakolcai kerület választó polgárainak, hogy szavának ura. A választás előtt megígérte volt, hogy időnkint számot fog adni működéséről és ezt örömmel beigazolva látjuk. E kerület azok közé tartozott, melyek mindig mamelukot liferáltak a tisztelt Házba. Ezek az urak fűt-fát Ígértek a választás előtt, azután pedig fittyet hánytak, senki sem látta őket többé. Részemről ezen cseppet sem csodálkozom. Nehéz beszámolót tartani akkor, mikor — nincs miről. Dr. Csernoch János mult hó 8-án Holicson tartott vagy háromezer ember előtt beszámolót. Ugyanaznap délután pedig a kath. kör által rendezett Leo-ünnepélyen mondott szép alkalmi beszédet. Szeptember 28-án ismét megjelent a kerületben. Ekkor ugyanis megáldotta a péterfalvi plébániához tartozó Letnice község újonnan restaurált templomát, megelőző szivet-lelket átjáró szent beszéd után. Délután Péterfalván nagy néptömeg előtt számolt be a néppártnak és saját közismert működéséről az országházban. Kitörő lelkesedés és bizalomnyilvánitás követte szavait. Másnap, szent Mihály napján Egbellen, lévén ott a templom patrónusának ünnepe, tartalmas szent beszédet mondott, utána pedig teljes assistentia mellett ünnepélyes szent misét celebrált. A délutáni istentisztelet után átment a kath. körbe, ahol átadták neki a kath. kör. disztagsági okmányát, megköszönvén ő Méltóságának a kör iránt eddig is tanúsított érdeklődését és úgy ii / szellemi, mint anyagi támogatását. O Méltósága viszont összetartásra buzditotta a kör tagjait, biztosítván őket a további érdeklődéséről. Azután megtekintette a kör szép berendezésű s tágas szobáit és sokáig együtt maradt még a tagok között, mindenkihez nyájas szavakat intézvén. Adjon a jó Isten mennél több kerületnek ily buzgó igazi »nép«-párti képviselőt! * A király névnapja. Tegnap szombaton, ő Felsége névnapján a bazilikában ünnepélyes szentmise volt, melyet Boltizár József püspök, ált. érseki helynök mondott a szokott fényes segédlettel. Az ünnepi szentmisén megjelentek a főpapság, a vármegye és város tisztikara, a helyőrség két ezredének tisztikara, az állami hivatalok vezetői és sok közintézet képviselője, valamint városunk értelmisége, a tanítóképző növendékei a tanári kar vezetése mellett, azonkívül a nagy közönség is szépen volt képviselve. * Kitüntetés. XI1L Leo pápa az Országos Pázmány-Egyesület jubileumi római zarándoklata alkalmából, a többiek között, Jedlicska Pál .esztergomi prelátus-kanonok-, nagyszombati érseki vikáriusnak a »Pro Ecclesia et Pontifice« pápai rendjelet adományozta. * Nemeslelkü adomány. Pellet József választott püspök, esztergomi prelátus-kanonok ujabb bizonyítékát adta annak, mennyire szivén hordja a katholikus egyesületek sorsát. Ezúttal az újonnan alakult Budapest—ó-budai legényegyletet részesítette a püspök kegyeiben. Egy 1000 koronás magyar koronajáradéki államadóssági szelvényes kötvényt küldött ugyanis azzal a kikötéssel, hogy az mint törzsvagyon mindig az egyesület idöszerinti elnöke által kezeltessék és Pellet József alapítvány cimen az egyletben sértetlenül megmaradjon; továbbá, hogy az évi szükségletek fedezésére csakis annak esedékes szelvényeit (évenkint 40 korona) lehessen használni. Megemlítjük, hogy a püspöknek ez már második nagy adománya, amelylyel a kezdet nehézségeivel küzködö szegény ó-budai legényegyletet megsegítette, amennyiben mindjárt a kezdetén, mikor az egyházi fövédnöki állást kegyesen elfogadta, 400 koronát adományozott folyó költségek fedezésére. * Az Öltáregyesület nyilvános istentiszteletét folyó hó 12-én tartja a vizivárosi zárda templomában. Előtte való napon délután 5 órakor litánia van, mely alatt a hivek a sz. gyónást végezhetik. Az imádási napon pedig 1 / i 7, 8, 9 és 10 órakor szent mise, délután 5 órakor sz. beszéd és litánia lesz. * * Esküvő. Nagy-sághi Saághy Margit úrhölgyet folyó hó 11-én délután 4 órakor vezeti oltárhoz a belvárosi templomban Kulcsár Károly, a 76-ik gy.-ezred főhadnagya. * Iskolatársak látogatása. Lollók József lazarista atya, ki esztergomi praelátus kanonokságáról önként lemondott s a szerzetbe lépett, Galambos Kálmán rendtársával, ki szinte Esztergom főegyházmegyei pap volt, e héten városunkban időzött s itt a fökáptalan több tagját látogatták meg, kikhez részint iskolatársi, részint a legjobb baráti vonzalom fűzi a két pilis-csabai lazarista atyát. * Pápai kitüntetés. Ő Szentsége Forster Gyula, min. tanácsost a szent Gergely-rend nagy keresztjével tüntette ki s Sztankay Kálmán csatái földbirtokost s Dreyschok Sándor, oroszkai cukorgyári igazgatót a szent Gergely-rend lovagjaivá nevezte ki. Mind a három kiváló kath. férfiú kitüntetésének méltán örvend az ország s a megye, mint akik a maguk körében a törhetlen hithüségnek, a férfias jellemnek s a közügyek iránti buzgalomnak, példaképei. Szivböl gratulálunk e nagy kitüntetéshez. Jelesebb, érdemesebb egyéneket alig ért még ily kitüntetés. * Főispán a városházán. Mult kedden Horváth Béla főispán váratlanul megjelent a Bottyánpalotában, főleg azt akarván megvizsgálni, vájjon a Gunda-féle vizsgálat során szükségeseknek bizonyult rendeletek végrehajtattak-e. A főispán vizsgálódásait a legnagyobb alapossággal végezte. Ezen első vizsgálata alatt a Gunda-féle vizsgálat után megjelent rendeleteknek csak 18 pontján ment végig. Ezen 18 pont közül talált a főispán egy olyant, mely nem lett a rendelet szelleméhez hiven végrehajtva. Egyebekben mindent rendben talált. Vizsgálatát — folytatni fogja. * Nyitrai paeifikáció. A nyitramegyei jegyzők utasítást kaptak a megyétől, hogy vigyék ök a népet Pozsonyba a kiállításra, nehogy a papok vezessék a falubelieket. — Kramolin ur úgylátszik mély politikus s még ügyesebb diplomata, hogy ily titkos utasításokat menesztet a jegyzőknek s meg nem gondolja, hogy titkai a napvilágra jönnek s őméltóságára s pacifikáló tevékenységére vetnek árnyat! Nyitrán ezt is pacifíkációnak hívják s nem értik a bizalmatlanságnak tovaharapódzását. Ugylátszik itt is nem a bárány, s nem is a farkas, hanem a róka az, mely a vizet zavarja. A csel csal, de embereket nem hoz egymáshoz közelebb. * Októlber 6. A nemzeti vértanuk halála napján az Esztergom sz. kir. városi plébánia templomban gyászmise lesz, mit ezentúl minden évben mondani fognak. Ezen gyászistentiszteletre alapítvány van, mi Kollár Károly városi gazd. tanácsos érdeme, ki 365 korona 68 fillért gyűjtött erre a célra. Ezen összeget a város hazafias tanácsa 400 koronára egészítette ki, mi beláthatlan időkre biztosítja az aradi vértanúk lelkiüdvösségeért mondandó misét. * Oltárszentelés. Jedlicska Pál érseki helynök főpapi ténykedését Negyeden kezdette meg. A negyedi hivek áldozatkézségéböl és Bende Imre nyitrai püspök kegyúr bőkezűségéből szent Mihály tiszteletére uj főoltár épült és a szentély gyönyörű mozaik burkolatot nyert. Ennek felszentelésére jött szept. hó 29-én ö méltósága a helynök Köhalmy József nagyszombati fögymnásiumi igazgató társaságában Negyedre. A felszentelést tizenöt plébános segédkezése mellett végezte, ugyancsak O mondott lélekemelő szent beszédet is. Az első szent misét Holéczy Ignác kerületi esperes, tallósi plébános végezte teljes papi segédlettel, ezután Kubicza Terenciusz negyedi plébános mondott misét. Emelte az ünnep fényét lovag dr. Tóth Károly főorvos, az iskolatestvérek áldozatra kész pártfogója, Ájtics- Horváth Dezső orszggy. képv., dr Köves Antal törvnysz. biró és a helybeli s idegen értelmiség nagy résztvevése. Az érs. helynök este megjelent a kath. kör táncmulatságán is, ahol lelkes éljenzéssel fogadták. — A főoltár szabatos román stylben készült és háromezer koronába került; szent Imre és árpádházi Szent Erzsébet remek szobraival. Építője Krause József Selmecbányái templomberendezö. Az oltárfestmény Zsitvay János gymn. tanár és festő müve. A szentély mozaik podlózata herceg Lichtenstein untertheumai híres gyárában készült. A kegyúr ezer koronát adott. A többi költség a hivek adakozásából folyt be, melynek gyűjtésén nagyban fáradozott Kubicza Terencius, negyedi plébános, amiért ez uton is fogadja híveinek szivböl fakadó háláját. * Dicséretet érdemelt járásbíróság. Ez évben — miként már emiitettük — mult hó 16—21-ig vizsgálta Pulay Géza kir. kúriai biró, kir. törvényszéki elnök az esztergomi járásbíróság hivatalait, azoknak működését. Most, hogy szokásos évi vizsgálatait befejezte, teljes megelégedését fejezte ki a tapasztaltak felett Magos Sándor táblabíró a helybeli járásbíróság vezetője előtt; egyúttal kérte, hozza tudomására