ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-11-21 / 47. szám
* Korai fecske. Ennek nevezhetjük azon mozgalmat is, amely a jelenleg betöltetlen alkapitányi állás elnyerése miatt egyes vállalkozóbb úri emberek részéről folyik. A nagyközönségnek nagyrésze már-már azon hitben van, hogy a választási határnap is közéig, sőt egy újság már jelöltet is állított. Mindezen híresztelések csak aféle kortesfogások s arra jók, hogy megtéveszszék a könnyenhivöket. Az egész dologból csak annyi igaz, hogy a város tanácsa egyik ülésén a jövő évi költségvetés tárgyalásánál azt határozta, hogy a második alkapitányi állás betöltésétől eláll, illetve az e cimen kijáró fizetést a kiadási tételek megfelelő rovatából törli. A rendőrkapitány erre terjedelmes indokló jelentést nyújtott be a tanácshoz, melyben a jelzett állást betölteni kéri. Az előterjesztés egyik laptársunk révén a nagyközönség előtt ismeretes lévén, az abban felhozott indokokat nagyon is megfontolandónak tartjuk és készséggel ismerjük el, hogy a rendőrkapitányi hivatal az eddigi létszám mellett emberfeletti munkát végez, különösen fontos az előterjesztésnek az idegen forgalom ellenőrzésére vonatkozó része, amely jelenleg ellátatlan. Tudjuk ugyan, hogy a képviselőtestület tagjai közül már eddig is számosan nyilatkoztak a jelzett állás betöltése ellen, sőt e végből annak idején erős pro és contra várható, mindazonáltal lehetetlen teljes meggondoltság mellett az ellen dolgozni ; mert a közbiztonság, az igazságszolgáltatás, a közegészségügy óriási hátrányt fog szenvedni s ezt leginkább a közönség hánja meg, amelynek igenis van érdeke, van félteni valója. Hogy tehát mi lesz a II. alkapitányi állás betöltésével, az a j övő titka . . . * Szalay Imre fűszerkereskedő hirdetését ajánljuk m. t. olvasóink figyelméba. * A Duna titkai. A nagy folyam oly ártatlanul rohan tova szürke hullámaival, mintha kebelén mitse rejtene a bűn szennyéből, pedig ezt a nagy vizet sok csalódott reményű ember, sok megszégyenült pária tartja jól elrejtőző helynek, ahonnan azt vélik, nem kerül napvilágra semmi. Pedig e föltevés hiábavaló, a csendes folyam nem tör a keblén semmi szennyet, hanem I szabadulni igyekszik attól. Szerdán is kitett a partra egy újszülött csecsemőholttestet, mely a legsötétebb bűn árulója lett, dacára annak, hogy a tettes a kisded nyakára jókora tégladarabot kötött, hogy az a kis áldozatot a fenékre húzza. | lóth József szigeti felügyelő találta meg a kisded I hulláját, s ma már a bűnös anyának nyomában van a rerdőrség. — Hétfőn Táth község csősze talált az ottani Dunaparton egy erősen feloszlott férfiholttestet, a melynek kiléte egyáltalán nem állapitható meg, s ruházatáról Ítélve munkásember lehetett. * A tornaegyesületből. A tornaegyesület választmánya elhatározta, hogy tagjai részére téli vivó-tanfolyamot rendez. E végből értesiti az egyesület titkára a tagokat, hogy a vivógyakorlatok tegnap, tehát f. hó 20-tól kezdődőleg minden hét kedd- és csütörtökén, valamint szombatján esténkint 6 és 7 óra között fognak tartatni. * Az erdélyrészi Kárpát-egyesület Esztergomváros területére Osváth Andor segéd-levéltárost, Esztergom vármegye területére pedig Országh Elek nagy-ölvedi jegyzőt nevezte ki ügyvivőjévé. A most kinevezett urak a nevezett egyesületnek a turistáskodás kérdéseiben véleményező és végrehajtó megbízottjai. Feladatuk a turistaság iránt ninél több érdeklődőt megnyerni ; szervezik a különböző vidékekre tervezett kirándulásokat. A rendszeresített diákturistáskodás részére olcsó diákszállókról gondoskodnak. Gondoskodnak arról is, hogy az illető vidékek szépségeiről fényképek és rajzok, valamint útleírások gyűjtessenek össze. A hazai természeti kincsek (ásványok fürdők stb.) j támogatására a közönséget buzdítják. A külföld helyett, a hazai fürdőkben való nyaralást előmozdítják. Ily kérdésekben a nagyközönség az ügyvivő úrhoz fordulhat. * A rendőrség figyelmébe. A korcsolyázás ideje megérkezett. Diákjaink nagy része a legelső alkalmat megragadta, hogy szünnapjainak fölhasználható részét korcsolyázással töltse. Ámde ezt az élvezetet és az egészségének föntartására föltétlenül szükséges sportot nem űzhetik zavartalanul ifjaink. A mult vasárnap délután a korcsolyázó iskolás sereget egy, majdnem 100 tagúvá összeverődött suhanc sereg leste az Eggenhoífer-féle hajóépítő búvóhelyein, hogy megdobálja és ha lehet, kifossza. Csak erélyes közbelépésre oszlott szét ez az útonálló és éktelenül káromkodó sereg. Nagyon szükséges, hogy a rendőrség ezt a helyet ligyelemmel tartsa. * Beszüntetett jogtalanság. A székes főkáptalan, mint általánosan tudva van. tulajdonosa a régi Szenttamás községi helypénzszedési jognak, amelyet természetesen jövedelmeztetni óhajtott. Ebbeli törekvése elé azonban gátat vetett a nemes város egyik túlbuzgó férfia, aki a városba jövő vidékiektől a helypénzt már a vámoknál szedette. E sérelmes eljárás ellen a fökáptalan panaszt emelt, mire az alispán a megyei t. főügyész véleménye alapján utasította a város tanácsát, hogy a jogtalan eljárást azonnal szüntesse be s mindenkitől csak ott szedessen helypénzt a város, ahol az eladás végett megtelepszik. * Itt a tél. A legkitűnőbb és a legelegánsabb, legolcsóbb kályhák Weisz Mihály előnyösen ismert üzletében kaphatók. Raktárában olyan nagy a készlet, hogy a legelsőrendű kályha-gyárosokkal is kiállja a versenyt. * Tüz. Pénteken délután órakor két ágyúlövés riasztotta fel városunk lakóit. A tűzvész hirére mindenki Sz.-Györgymező felé sietett, ahonnan — a Bazilika háta mögül — sürü föstoszlopok emelkedtek a magasba. A tűz Gere Jánosnak egy üres pajtáját hamvasztotta el félig, mert a gyorsan kivonult tűzoltóság és a szomszédság elnyomta azt. Gerének a tűz a zsuppfedél elhamvadásával és a tetőzet elpusztulásával mintegy 60 frt kárt okozott. A veszély imminenssé válhatott volna, ha esetleg szél fuj, mert az elhamvasztott pajta a házak közé van ékelve. A tüzet minden valószínűség szerint gondatlan, játsző gyermekek idézték elő. * Csupa boldogság rágondolni is azon örömteljes állapotra, amikor saját külön házivilágításban fogunk részesülni. Már van házikezelésü vámunk, helypénzszedésünk, ez utóbbinak kezelésére az alispán házilag szívélyesen rá is koppintott. Most a világítás lesz házi, azaz majd házilag állítják elő az acetilént is, s mivel az ilyen kezelésű lámpák rendesen nem árasztanak világosságot, be fog következni, hogy a sötétségben bekövetkezett orrbetörések is házilag fognak gyógykezeltetni. A számvevő házikezelésbe kívánja venni a tűzoltóságot is. No még ez kell nekünk! Hisz akkor tüzeinket is házilag fogják eloltani. . . Óh ! irgalom ! * Életunt cipészlegény. Preszler János esztergomi jónevü cipész-mester Szlavianka József nevü segédje nagyon megunhatta az árnyékvilágot és a dikicset. És mert ez utóbbi szerszámjához holtáig hű akart maradni, ezt használta fel sötét tettének elkövetésére. A szegény ifjú nagyon szivére vette, hogy gazdája őt elbocsátotta. Széles e városban — nem tudni mi okból — nem kaphatott munkát. Keresetéből tartotta fenn magát, öreg anyját, kis testvéreit. Ebbeli elkeseredésében elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Hogy pedig volt gazdáját magára emlékeztesse, hétfőn reggel annak üzlete elé ment s egy sóhajtással mellbeszúrta magát egy élesre fent dikicscsel és súlyosan sebesülve menten összerogyott. Vérében fetrengve vitték be a közkórházba, hol állapota könyebbült és nemsokára visszatérhet békés mesterségéhez. Vidék. Gyógyszertár Muzslán. Ma ugyan még nincsen, de egy gyógyszerész a vármegye alispánjához beadott kérvényében erősíti, hogy Muzsla és környéke megérdemel egy gyógyszertárt plane akkor, ha annak ő lesz boldog tulajdonosa. E kérelem felett szombaton tartott ülést a közegészségügyi bizottság, s határozatáról az alispánt értesiteni fogja. Hamis váltók. A dághiak között nagy az ijedtség. Valami szélhámos firma ugyanis több ottani gazdaember nevére váltót hamisítván, azok értékét a párkányi takarékpénztárból magához véve, nyomtalanul eltűnt. A dologban az a legérdekesebb, hogy a község pecsétje is rájuk üttetett a hitelesség bizonyítása végett. A váltók most lejártak és a dághiakat pörölik. A barsi kongruavizsgáló bizotság folyó hó 17-én kezdette meg működését, megvizsgálta : Némethi, Thaszár, Ar.-Maróth, Kis-Apáthi, Nemcsány, Nagy-Mánya, Szkicó, Besse, Garam-szentBenedek, Nagy-Ülés és Nagy-Szelezsény plébánosainak kongruáját. A n.-szelezsényi plébános felszólalásának az elöljáróság becslésével szemben helyt adott s a földek haszonbéri jövedelmét 10 frtról 8 frtra szállította le. Nevezetesebb az szkicói eset; itt a földek katasztrális jövedelme 80 frt; a községi bizonylat szerint azonban a tényleges csak 62 frt. Egy szótöbbséggel, a bizottság a 62 frtnyi jövedelem mellett döntött. Nov. 18-án folytatólag tárgyalták az esztergom-egyházmegyei plébániákat. Nov. 20, 26. és 27-én a besztercebányai plébániákra kerül a sor. Az esztergomi többi plébánia, mert részben összeírásuk be sem érkezett még, határnapot nem kapott. Viszontlátás. Képzeljünk egy szomorn arcot, amely egyszersmind gazdaemberé is, tehát még szomorúbb. Képzeljük ezt az arcot akkor, midőn az öröm derűt varázsol a gondtól barázdált vonásokra. És ezzel szemben képzeljünk két jó telivér lovat, amely egy ismerős ember láttára nyerítve adja jeleit a viszontlátás felett érzett örömnek. Nos, ilyen volt a viszontlátás Kuhinka Menyhért és Janszki Mihály csévi lakosok és ellopott lovaik között. A lovakat ugyanis f. hó elején ellopták, a tettesek vándor cigányok voltak, akiket a budapesti rendőrség ép akkor csípett nyakon, midőn a lovakat vásárra vitték. Az ipsék téli szállásra kerültek. A nagyszombat-vidéki r. kath. népnevelők egyesülete 1897. évi november hó 23-án Nagyszombatban a városháza nagytermében rendes évi nagygyűlését tartja következő tárgysorozattal : 1. Szt. mise (9 órakor) a plébánia templomban. 2. 10 órakor a nagygyűlés megnyitása. 3. Jelentés az egyesület lefolyt évi működéséről. 4. A biráló bizottság jelentése s a pályadijak kiosztása. 5. A róm. kath. tanitók segélyalapja érdekében teendő indítványok. 6. A kötelező dolgozat kérdésének és tételének megvitatása. 7. Kantek József csesztei k.-tanitó ötvenéves tanitói működésének méltatása. Utána társasebéd a Polnicky-szállóban. Tűz. Óriási tüzilárma figyelmeztette Nyerges-Újfalu lakoságát azon tűzvészre, amely f. hó 17-én Hartmann Péter ottani tekintélyes birtokos majorjában támadt. A vészes elem egy 15000 frt értékű csűrt, 290 frt áru takarmányt és körülbelül 700 frtot érő gazdasági eszközt hamvasztott el. A tűz oka a legnagyobb valószínűség szerint gyújtogatás. A kár a Fungiere biztosító társaság utján térül meg. A tettes nyomozását teljes szí1 gorral folytatják. Legelőfelosztás. Bátorkesz község telkesgazdái a nagy legelőtől teljesen különálló 70 kat. hold homokos legelőterülettel birnak, amely osztatlan állapotban van. A szőlők elpusztulása arra indította ép a tizenkettedik órában a tulajdonosokat, hogy az említett területet szőlőtelepítésre fogják felhasználni. Mivel pedig az osztatlan állapotban levő közös legelők az 1894. évi XII. t.-c. 12. §-a alapján egyedül a földmivelésügyi m. kir. miniszter engedélyével oszthatók fel, e végből a bátorkesziek kérvényt intéztek a jelzett helyre, a melynek a miniszter helyt adott. Az alispán most kézbesítette az engedélyt a község elöljáróságának. Irodalom és művészet. A Katholikus Paedagogia októberi (10.) száma is megjelent. Színvonala az előző számokéival azonos, ha ugyan Mázig Engelbert dr. hatalmas fejtegetései Az erkölcsi nevelésről, a többi fölé nem emelik. Mázy E. ezen fejtegetése fenomenális. Mély tudományosság, hatalmas itélő képesség és hosszú elmélkedéseinek eredménye ez a megkezdett egyszerű felolvasás. Az erkölcsi nevelés feladatát igy határozza meg: »Az erkölcsi nevelés feladata a sokoldalú szeretet, lelkiismeretesség és kötelességérzet, érzelmes, szerető sziv és acélos izommal rendelkező erős akarat, folytonos tökéletesedés, a. hivatás szeretete, rendezett szeretet, erkölcsös jellemesség, műveltség.« És fejtegeti e föladathoz való juthatás módjait is. A régieken kivül a következő, igen érdekes uj cikkelyek, tanulmányok jelentek meg: Az 1896/97. évi értesítők a nittanitás szempontjából. Irta: Buday Gerő. — Észrevételek egy jutalomkönyvről. P. K.-tól. — Tanulságos Notier A. dr. cikkelye: Dialektikai képzés. — A történeti rész e számban a trencséni kir. kath. főgimnázium taunlságos történetét vázolja Vlahovics Emil. Az irodalom és vegyesek rovata is a régi magaslaton áll. Ajánljuk.