Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1933
49 alkalom nyílik a cserkészszellem megismerésére, a cserkészismeretek elsajátítására; vasárnapi kirándulás pedig pompás alkalomként kínálkozik a cserkész ügyességek gyakorlására. Az idén június 10-én 10 órakor tartottuk cserkészünnepünket az intézeti zenekar közreműködésével. P. Rektor buzdító beszédét 28 növendékünk fogadalma követte. A fogadalmat P. Szórády Tibor cs. cs. tiszt vette ki. Az ünnepségen közreműködtek P. Jahoda Manszvét és Kemenes Antal t. cserkész tisztek. Az ünneplő rokonok lelki örömmel tekintettek a fogadalmas csapatra. Vonószenekarunk fegyelmezett összjátékával, nemkülönben Korenchy László és Svéda Béla növ. művészi kvartettjükkel sok tapsot arattak. Táborozás. P. Jahoda Manszvét és Kemenes Antal t. cs, cs. t. vezetésével jún. 18—23-ig 31 növendékünk táborozott a Pilis-hegység ény.-i tövében a Pékmalomkút mellett. Jún. 25 én P. Szórády Tibor vezetésével újabb harminctagú raj indul a mosonmegyei Halászi határába. Jó munkát kívánunk nekik. Zeneoktatás. A művészi ízlés fejlesztését szolgálja az intézet a zenetanítással. Növendékeink közül 39 tanult zongorázni. A zongoristák már többször szépen szerepeltek az intézet ünnepélyein. Tanár Racskó József. Vonóshangszerek. Tanár: Klinda Károly. Tankönyv: Holmann—Block : Hegedűiskola I—II—III_ rész. Schiffer : Gordonkaiskola I. rész. Zimmermann : Nagybőgőiskola I. rész. Csoportos oktatás heti 2—2 órában. Az idei tanévben a zeneoktatás jelentős eredményéről számolhatunk be. A cselló- és nagybőgőtanfolyam megindulása teljessé tette vonószenekarunkat, mely húsvét után a következő összeállításban alakult meg : 8 első, 8 másodhegedű, 2 brácsa, 2 cselló, 2 bőgő. Ossszesen 22 fő. A zeneórákon tanultakat az intézet zenekarában volt alkalmuk a növendékeknek gyakorolni. Az intézeti ünnepélyeken sikerrel adott elő a zenekar a Gradus ad Symphoniam II. kötetéből kisebb darabokat éspedig: Hándel : Guvette ; Hándel: Menüett; Bach : „Zehntausend Dukátén" (a Bauern—Kantateból), továbbá ! Müller : Magyar indulóját. A zongorakíséretet Racskó József intézeti zongoratanár és Virágh Béla VII. o. reálisk. növ. látták el. A zenekari játék sajátos hanghatásával, tempó és dina.