Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

64 csapatot magyaros vendégszeretettel, akinek e helyen is hálás köszöne- tét mond a csapat. Gyakori hadijátékok, cserkészkiképzések, próbáztatások és játékok tették kellemessé és hasznossá ezt a tábort, amelyet a csapat parancs­noka vezetett. Munkáját nagyban elősegítették és megkönnyítették Legányi Norbert bencéstanár, cs. tiszt, Dr. Sebők Ferenc nyug. bankigazgató cs. tiszt, a G. H. vezetője, Homor Pál, Jándi Artur, Márkus Pál, Szent- tornyay András s. tisztek. A csapat öt tagja résztvett a Hollandiában rendezett V. világjam- boreen. A Hárshegyen való háromnapos próbatáborozás után, július 30-án indult útnak a magyar csapat. Aug. 3 —7-ig a viziraj 20 tagja Dr. Bády István cs. t. vezetésével vizitúrára indult csónakon. Megkerülték Csepel-szigetet- Megnézték Vác városát és székesegyházát, Budapestet, Csepel-szigetet, Ráckevét. A csapat évközi munkája. A szeptemberi alakuló gyűlésen beosz­tották a csapatot, amely az idén is három rajban dolgozott: a vizeseket Boromisza Gyula alapítóparancsnok és Gonda Celesztin cs. cs. t. vezette Dr. Bády István cs. tiszt segítségével. A szárazföldi rajokat a parancs­nok és Grássánovits Leo Korbély Rezső és Jándi Artur s. tisztek segít­ségével, a kiscserkészrajt a parancsnok Rothnagel Gábor rajvezctővel. Minden hónapban csapat- és rajgyűlést, hetenkint örsi gyűléseket, illetve örsi kirándulásokat rendeztek. Az idősebb fiúk vezetői szerepkört töltöttek be (őrsvezetők, kirándulás­előkészítés, csapat plakátújság szerkesztés). Ezek jó hatással voltak fele­lősségérzetük kifejlesztésére. Gerő Béla, Kollálh László, Podányi Tibor, Zsolt Gyula Vili. o. t. és Rothnagel Gábor VII. o. t. ez év májusában sikerrel tették le a s. tiszti próbát. Szept. 26-án az egész csapat jólsikerült hadijátékot rendezett a Strázsán. Karácsonykor minden őrs megajándékozott egy-egy szegény­sorsú sokgyermekes családot. Karácsony másnapján tombolával egybe­kötött jólsikerült karácsonyi ünnepséget rendezett a csapat. Február 6-án tartották szokásos évi beszámolójukat előkelő vendégsereg előtt. A nagy­böjt folyamán őrsvezetői kurzust rendeztek, amelynek a végén, a nagy­héten háromnapos kiképzőtáborban sajátították el a cserkészet gyakor­lati ismereteit. Ugyancsak a nagyböjt folyamán tartottak könyvkötőkurzust Gonda Celesztin vezetésével, a nagyhét folyamán modellező kurzust. A csapat az országos cserkészettel is állandóan szoros kapcsolatban akart maradni. Ezért küldött hét fiút a hárshegyi őrsvezetői táborba a húsvéti szünetben. Április 24-én csapatgyűlés keretén belül, a szülők jelenlétében avat­ták fel a csapat 21 kiscserkészét. Május 22-én ünnepelte a csapat fennállásának 25-ik évfordulóját. Az ünnepségen Dr. Papp Antal országos elnök úr üdvözölte a jubiláló csapatot nagyon előkelő közönség előtt és felkötötte a Magyar Cserkész Szövetség emlékszalagját a csapatzászlóra, a negyedszázados múlt dicső­ségét hirdető jelvények mellé. A IX. cserkészkerület nevében Zsembai Ferenc, kerületi ellenőrző köszöntötte a csapatot emelkedett szavakkal. A nagy nap másik cserkész-ünnepsége a Dr. Mattyasóvszky Kasszián- emléktábla leleplezése volt. Az emléktáblát Dr. Kemenes Illés tanker, kir. főigazgató leplezte le gyönyörű emlékbeszéd kíséretében, idézve a csapat volt parancsnokának nagy szellemét. Az ünnepségek befejezése

Next

/
Oldalképek
Tartalom