Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
Keretében 11 szakegyesület működött, amelyekhez 1491 tag tartozott. Hasonló volt a helyzet Pécsett, Egerben, Gyöngyösön és Pápán is, ahol az egyesületek fogták össze a mozgalmat. A bethleni konszolidáció során, 1921-22 fordulóján a keresztény párt elemeire hullott szét. A konzervatív csoport csatlakozott az egységes kormánypárthoz, míg a "szélsőségek", így a legitimisták illetve a keresztényszocialisták ellenzékbe szorultak. 1923. május 20-21-én tartotta újjáalakuló kongresszusát az Országos Keresztény Szocialista Párt, amelynek elnöke Haller István lett. A féltucat nemzetgyűlési képviselővel rendelkező párt elsősorban az általános titkos választójog és a szociális törvények elmaradása miatt bírálta a kormányzatot. Különállása azonban átmenetinek bizonyult. Ellenzékiségét feladva, 1925-ben visszatért az ekkor már kormánytámogató keresztény pártba. A gróf Zichy János elnökletével létrehozott Keresztény Gazdasági és Szociális Párton belül kapott szerény politikai és parlamenti képviseletet a hazai keresztényszocializmus. A bethleni konszolidációval elégedetlen és a keresztény kurzushoz visszatérni akarók, akik a szindikalista tevékenységet nem tartották eléggé intranzigensnek, 1925-ben megkísérelték a korábbi egyesületi szervezkedés felújítását. 1925. március 12-én került sor Budapesten a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségének újjáalakítására. (Ezt az is lehetővé tette, hogy az addigi elnök, Giesswein Sándor 1923-ban elhunyt.) A közgyűlésen mindössze 18 fő jelent meg (ami mutatja a dolog komolytalanságát), bár közöttük olyan neves keresztény-párti politikusok is voltak, mint Ernszt Sándor vagy Wolff Károly. A reorganizált szövetség elnökévé Ernszt Sándort választották. A kísérlet azonban nem bizonyult sikeresnek; az egyesület nem tudta pótolni az önállóságát ekkor feladó keresztényszocialista pártot. A defenzívába szorult keresztényszocialista mozgalomban 1926-27 folyamán olyan mély szakadás következett be, amelyet a későbbiekben nem sikerült felszámolni. A személyi ellentétek mögött kétféle koncepció antagonizmusa állt. Tobler János és társai úgy vélték, hogy a keresztény szindikalizmus révén válhat csak a keresztényszocializmus nálunk is a szociáldemokráciával egyenrangú tényezővé, amint ez a nyugat-európai országokban is történt. Ezzel szemben a Székely János és Szabó József vezette csoport továbbra is ragaszkodott az egyesületi-szakmai-politikai működés egységéhez, és mentalitásukat az ellenforradalmi intranzigencia jellemezte. A felső egyházi vezetés pedig hatalmi szóval sem ért el többet a vitában, mint a nyilvános polémia leállítását. Végül is az 1927. évi vezetőváltás során Székely János elnök helyére Tobler Jánost, a főtitkár Szabó József utódául Lillin Józsefet választotta a mozgalom többsége. A kisebbségben maradt addigi vezetők ezt nem ismerték el, és frakcióként működtek tovább. Magukat minden jogalap nélkül Keresztényszocialista Egyesületek Országos Szövetségének kezdték nevezni. Az évtized végén, 1929-ben (amikorra a belső frontok tisztázódtak), a Tobler vezette Keresztényszocialista Országos Szakegyesületek Szövetségéhez 23 országos szervezetben 37 000 tag tartozott, míg a Székely-Szabó frakciónak négy országos szakegyesületében 12 000 tagja volt. (Hozzájuk tartoztak a közüzemiek: a villamosvasúti szervezet 5600 fővel, a dohánygyáriak 3800- an, az állami gépgyárakból 2200-an.) Itt tehát nem az egyesületek rekonstrukciójáról volt szó, hanem a frakció kisajátította magának a másra lefoglalt elnevezést. Hogy a helyzetet legitimálják, 1933-ban újabb "újjáalakuló" közgyűlést tartottak, ahol a frakció vezetői jogszabályellenesen módosították az egyesületi szövetség alapszabályait. Amikor a törvénytelenségekre fény derült, 1936-ban a BM feloszlatta a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségét. A frakciózók jó politikai nexusait sejteti, hogy ettől függetlenül tovább használták az inkriminált megnevezést. A bethleni szisztéma megrendülése, a gazdasági válság, majd az új típusú modernizációs törekvések (Gömbös) jelentkezése egybeesett a katolikus egyház szociális tanításában és ennek nyomán a keresztény mozgalmakban történő korszakváltással. Az 1931-ben XI. Pius pápa által kibocsátott Quadragesimo anno kezdetű új szociális enciklika már nem a keresztény szindikaliz- must és nem a keresztényszociális egyesületeket és pártokat tekintette autentikusaknak, hanem azok kudarcát konstatálva, új típusú szervezeti kereteket is ajánlott, amelyek a hivatásrendi mozgalmak lettek. Az 1930-as évek elejétől egészen a háborúig a keresztényszocialisták újabb versenytársakkal találták magukat szemben. Az ősi ellenség, a szociáldemokrácia, és az új versenytárs, a hivatásrendi katolikus mozgalmak közé szorultak. Helyzetüket tovább bonyolította az 1930-as évek második felétől agresszíven fellépő szélsőjobboldali radikális mozgalmak, a nyilasok törekvése nemzeti503
