Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
vagy itt haltak meg. Talán a legtekintélyesebb közülük - már csak a komaságokat számítva - Waldfisch Jakab boltos volt, akinek a felesége Strenfeld Franciska. Mind a két család nevét már fél évszázaddal korábban megtaláljuk. 1833-1848 között öt gyermekük született. E húsz családban találunk bőrkereskedőt (Kecskemét példája is erre utal), portékával kereskedőt, kapocsvassal kereskedőt, csapost, szabót. 1836-1853 között az újonnan megjelenő családok száma 115-re emelkedik. Ez a főszékesegyházi építkezés fő időszaka, nem lehet véletlen a korábbi éveket meghaladó növekedés. Az új családfők között búzakereskedőt, zsibárust, liszt-búza nagykereskedőt, csapiárt, ruhakereskedőt, szabót, csipke és pántlikával kereskedőt, szűcsöt, gyapjúkereskedőt, fűszerkereskedőt, kopott ruha kereskedőt, búza és liszt kereskedőt, szűcsöt, gyapjúkereskedőt, szabót, portékával kereskedőt, orvost, rőfös-boltost találunk. A sort lehetne folytatni, hiszen az anyakönyvekbe sem került be mindenki.24 Tény az, hogy amíg Esztergom szabad királyi város elzárkózott a zsidók beengedésétől, a Főszékesegyház és a környékén lévő kanonoki házak építése fantasztikus gazdasági konjunktúrát teremtett. Az anyakönyvi adatok elemzése még nagyon sok tapasztalattal járhat, hogy a régi szenttamási családok és az újonnan betelepültek családi és üzleti kapcsolatait vizsgáljuk. Egy 1830-ban készült vármegyei összeírás szerint az árendátorok között még a bajnai árendátor éves jövedelmét többre becsülték, mint a szenttamásiakét. Az 1843/44-es dikális konskripció szerint Esztergomban és környékén - leszámítva a sváb falvakat, ahova nem engedték be a zsidó kocsmárosokat, szatócsbolt vezetőket, kereskedőket, mindenütt éltek zsidók. A szenttamási kereskedők kiszorították a korábbi rác és német kereskedőket. A dikális összeírásba vett 32 szenttamási kereskedőből több mint 20 zsidó volt.25 AFőszékesegyház építése hozta konjunktúra nemcsak a szenttamási zsidók, hanem a gazdag párkányi, bátorkeszi zsidók számára is kívánatossá tette, hogy beköltözzenek a szabad királyi városba. Ezt kísérelték meg 1832 után.26 Szinte természetes az, hogy a magyar reformkor időszakában, a szorító és nyereséget kínáló gazdaság keretei között megjelent ez az igény. A témára itt csak röviden térünk ki, 1832-ben vetette fel a városi polgárok egy csoportja, hogy a szabad királyi város fogadja be a zsidókat, amit a város tanácsa elutasított. 1836-ban újra felmerült a kérdés. A királyi városi polgárok döntően kereskedőkből álló huszonegy néhány fős csoportja igen hevesen támadta ezt a kérdést, korabeli antiszemita érveket fogalmazva meg. 7 A liberálisok gazdasági érvekkel is támadták a felvilágosultság eszméit el nem fogadó csoportok érveit. Ennek az érvrendszernek jellemzője a volt vármegyei nemesi apparátus egyik képviselőjének, Bozzay Jánosnénak az érvelése: "Csodálom, hogy a XIX. században is többen találkoznak kik által nem látják, nem érzik, s nem tapasztalják, hogyha értékének, városi lakjának nincs becse, értéke, mások idegenek előtt a lakos polgár tulajdonosoknak is kevés a tekéntete. Ha Buda Pest Fő városinkban nagy s bizonyos haszonnal szenvedtetnek a zsidók, kik után a szegénységnek egy része élelmét nyeri - én nem látom gyökeres és igazságos okát - a megáltalkodott nem akarómnál - mért kellene tilalmazni azt, hogy Sz. Királyi Esztergom Városában zsidóság is lakhasson."28 Más erők is megmozdultak, végül a szabad királyi város súlyos feltételek mellett, de megelőzve az 1840-es törvényt, engedélyezte a zsidók betelepülését. Kilátásba helyezte, ha később számuk nagyra nő, zsinagógát is építhetnek, temetőt is kaphatnak.29 A súlyos feltételek következtében nem a legmódosabb zsidó kereskedők települtek át Esztergomba, de 1848-ban már népes zsidó közösség élt a városban. Egy tömbben települtek, itt érte őket az 1848-as pogrom, amit a város későbbi országgyűlési képviselője, Besze János Esztergomban megkadályozott.30 Az 1850-es években az egy hitközséghez tartozó esztergomi és szenttamási zsidók kemény harcokat vívtak, hogy a zsidó iparosokat is fogadják be a céhek. 1855-ben a zsidó imaház megroggyant, el kellett hagyni. Az új imaházat nem Esztergomban, hanem régi helyén, Szenttamáson építették meg. A neves esztergomi bencés gimnáziumban 1849 után tűnt fel az első két zsidó gimnáziumi tanuló. Amikor 1857-ben megkezdte működését a városi reáliskola, tanulói között a zsidók számarányukat meghaladóan voltak jelen. 479
