Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

A magyar Sion főpapja

Az „új üldözöttek”

A háború utáni időszakban az is országos felelősséget helyezett a püspökök vállára, hogy kiálljanak az „új üldözöttek” mellett (ME 125-130).260 Ilyenek voltak a kollektív bűnösség elve alapján elítélt s kitelepített svábok, németajkúak, s ugyanígy a szlovákiai magyarság,261 de a háborús bűnösök kinyomozásának örve alatt a politikai tisztogatások áldozatául esettek is. Ugyancsak sokan voltak a kitelepítettek, az internáltak, a munkatáborokba hurcoltak. „.. .ha kötelességszerűen felemeltük szavunkat a keresztelt és kereszteletlen zsidóság védelmében, éppúgy lehetetlen hallgatnunk a mi népünk megsokasodott szenvedései felett is: főként azokat a megpróbáltatásokat értjük, amelyek nem a háború velejárói, hanem amelyeknek a harag, a gyűlölet, a bosszúállás és az alantas indulat a szülői.”262 A szavakat tettek is követték: az új prímás 1945 karácsonyán felkereste a dél-budai és a csepeli internálótábort - ez lelkipásztori cselekedet volt, sokan mégis politikai gyűlölködésre akarták felhasználni (ME 128k). Nagy neigazságtalan döntésekkel szemben, amelyek már Trianon után előrevetítettek egy újabb háborút. A püspöki kar 1946-ban memorandumot intézett a nyugati hatalmakat vezető keresztény politikusokhoz. Ennek szövege: MO 1,224-227. Ld. még: Mészáros István, Új Trianon, in Uő., Pannonia Sacra, Kairosz, Budapest, 2002, 53-62. Amikor kiderült, hogy minden erőfeszítés hiábavaló, akkor 1947. február 9-én nyilatkozatot tett közzé, február 10-én pedig táviratot intézett a békekonferenciához, Id. ME 204.

260 A témához Id. BM 530-535 és 595-635.

261 Már 1945. október 15-én körlevélben ismertette a felvidéki magyarság sanyarú sorsát az új esztergomi érsek - hiszen Esztergomhoz ezek a régiók különösen is közel álltak, a felvidéki magyarság nagy része egykor ennek a főegyházmegyének a területén élt. Ld. ME 158-165. A prímás a tiltakozásban a legmagasabb fórumokig elment: levelet írt Truman amerikai elnöknek és VI. György angol királynak (1947. február 5.), a csehszlovák hatóságok mellett pedig a csehszlovákiai egyházvezetőkkel is igyekezett kapcsolatban lenni. A püspöki kar még 1948 második felében is foglalkozott ezzel az üggyel, kérést intézve a magyar külügyminiszterhez - eredménytelenül. Másfajta „válasz” természetesen érkezett: a kommunista sajtó szerint a csehszlovákiai magyarok helyzetének jobbra fordulását a prímás sovinizmusa és közügyekbe való beleavatkozása akadályozta meg (ME 164). Mindehhez ld. még KH 44-47.

262 A püspöki kar 1945. október 17-i körlevele, in MO 1, 65-68. Idézi: ME 126.

147