Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

tek. Az alapítványok pénzét Bajnán, Dömösön, Kesz- tölcön, Bényben, Muzslán, Kéménden a szegény gyermekek szükségleteire költötték. Voltak olyan helyek is - Béla, Dömös, Sárkány ahol nem jelölték meg az alapítvány konkrét célját.

A korábbi időszakhoz képest az eddig vizsgált szempontok kétségtelen javulásról, fejlődésről vallanak. A tartalmi munkát könnyebb volt fejleszteni, mint a tárgyi feltételeket javítani. A törvény V. fejezete az iskola épületéről úgy intézkedik, hogy „az újonnan építendő iskolaépületeket egészséges, száraz helyen kell építeni, s a gyermekek létszámához mérten 60 gyermeket, s minden gyermekre legalább 8-12 lábnyi helyet számítva elegendő számú, tágas, könnyen szellőztethető tantermet kell építeni. Egy tanító 80 növendéknél többet nem taníthat. Rendkívüli esetben az iskolai elsőség adhat rá engedélyt."18

De a jelentések elemzéséből ismét rá kellett jönnünk, hogy a törvény és a valóság igen távol állnak egymástól.

Bajnán, Barton, Bényben, Cséven, Dorogon, Dömösön, Bátorkeszin, Kesztölcön, Kőhídgyarmaton, Pilismaróton, Muzslán, Nagyölveden, Sárisápon, Szőgyénben száz vagy száznál is több tanuló ült egy osztályban, s egy tanító tanította őket. Csak néhány községben fordult elő, hogy segédet is tudott maga mellé venni a tanító. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, milyen volt az oktatás színvonala és hatékonysága ilyen körülmények között.

Az 1870-es évek nyomorgása után aztán néhány községben sikerült megoldani az iskola bővítését, újra74