Németh Antal: Az esztergommegyei népiskolák és némely közművelődési mozzanat 1875-ben (1875)
42 Majfir István volt kegyes helyettesíteni. Az eredmény mindenkit kielégített. Az »Esztergom« ezen vizsgálatra vonatkozólag a következő közleményt hozta: Palese Anna úrnő 4 osztályú leáuynevelő magán-tanintézetében a zárvizsgálatok aug. 9-én tartattak meg Ma- er István apát-kanonok, Pór Antal igazgató és számos vendég jelenlétében. Örömmel győződtünk meg, hogy e számos év óta viruló intézet tanárai és tanítványai valóban lelkiismeretesen használták fel idejüket, mert n tanítványok szabatos, biztos feleleteiből kitűnt, hogy nemcsak ismeretkincsöket gazdagították hanem, tehetségeik is jóval előbbre vitettek a paedagogiai szabályainak tapintatos alkalmazása által. Hogy mily gond fordittatott a szép-izlés kiművelésére, az intézettulaj donosnő és Muzsik Erzsi kisasszony vezérlete alatt páratlan csinnal készült kézimunkák méltán megcsodált halmaza, továbbá a tisztán és ékesen kiállított rajzok — különös tekintettel a női kézi munka mintázatokra — bizonyítják. A sikeresen eljátszott zenedarabokból meggyőződtünk a növendékek az e szakban való készsége- és ügyességéről. A szép eredményű vizsgálat egy érzelmi dallal, továbbá a Bruckner Julcsa által az általános meglepetés csodálata közt kitünően elszavalt zárbeszéd- és ajándékok kiosztásával fejeztetett be. — Mindnyájan megelégedve, egy szép nap emlékével gazdagodva, távoztunk, az ott működött tanerőknek (Palese Anna, Muzsik Erzsi, Birkós Ákos, Hromada János, Resszer Gyula,) szivünkből kívánva, hogy még sokszor ily szép szellemi élvezetben részesítsen bennünket lelkiismeretes, tapintatos és szakavatott müködésök. Egy jelenvolt. IZRAELITA ISKOLÁK. A) Nyilvános jellegűek. Bátorkeszi. A népesség mintegy 295. A tankötelesek száma 49. Magyarok. Iskola télen-nyáron tartatik. A tanodaépület az izr. hitközségé; a két tanterem elég célszerű, bárha tisztábbak is lehet