Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Rottler Ferenc: Ipolyi Arnold történelemelméleti munkássága
mit sem tehetve a jövőjükön is kételkedve aggódtak, visszatekintettek a múltra, s annak lélekemelő tanulságában kerestek okulást és vigaszt”. Ipolyi Arnoldnak szerencséje volt, hogy korábban készült munkája — a Magyar mythologia — 1854-ben megjelent. Tudósunk azonban annyiban szerencsétlen volt, hogy Csengery Antal éles kritikája után őt is elérte az alkotói válság, és történeti műve csak húsz esztendő múlva (1874-ben) jelent meg. A történetírói önszilenciumot „Besztercebánya városa műveltségtörténeti vázlata” című munkája törte meg. Ipolyi Arnold alkotókedvéhez minden bizonnyal hozzájárult a besztercebányai püspökség elnyerése, benne a barsszentkereszti nyári rezidencia, amely hamarosan a történészek kedvelt pihenő- és alkotóhelye lett. Az idő azonban kevés volt, és Ipolyi számára 1874-től alig egy évtizednyi idő adatott meg arra, hogy történeti dolgozatait megfogalmazza. Az alkotás számára elveszett évtizedeket semmi sem pótolhatta. Történetírás, történelemelmélet Ipolyi Arnold írásaiban többször visszatért arra, hogy ő és társai autodidaktaként kezdték és élték pályájukat, hiányzott nékik a megfelelő eligazítás. Talán ezzel is összefüggött a történetírás történetének folyamatos vizsgálata, a nagy elődök munkásságának elemzése. Ráth Károly felett tartott emlékbeszédében nem csekély elméleti igényességgel így fogalmazott: „És mi a magyar története?! És mi a magyar történetírás!? Mint azon elnyűtt és kiszaggatott levelű könyv, melyet kemény kezek, a sors durva kezének kemény ujj'ai forgattak, mint azon elrongyollott zászló, melyet vitéz csapata minél több csatában hordozott, annál jobban elszaggatva, foszlányaiban viseli magán dicsősége napjait; íme ilyen a magyar történelem elrongyollott és kiszaggatott levelű könyve is! Mindjárt, amint nemzetünk keletnek fennsíkjain a népek méhéből kiválva megszületett, ezen elválással szaggatta már szét őseredete és hagyományai történetének első szálait. És ki az, ki ma származásunknak csak egy biztos szálát is fűzni vagy kezünkbe adni tudná, vagy csak kimutathatná, hol kell azt összekötnünk amaz ősnépekkel, melyek családjaiból eredtünk?! És mire a honkeresés és honfoglalás nagy történeti eseményeit a kard véres betűivel beírtuk a nemzetek történetkönyvébe: ezzel kitöröltük benne, mint egy palimpszesztben még azon földnek és ősnépének történetét is, ahová letelepedtünk.” 14
