Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
168 Leírva és olvasva a vízvédelemnek e munkáját, talán unalmasnak is találhatjuk azt, azonban, ha hozzáképzeljük a sok fejtörést és izgalmat, melyet e vízbetörések és azoknak megszüntetését célzó munkálatok okoznak, értékelhetjük az itteni üzemvezetés állandó gondját. A mellékelt rajz szerint ez egy bányamezőben 41 vízfakasztás történt, melyeknek vízhozama időnként 3500 1-re emelkedett és így sohasem voltunk biztonságban, vájjon egyik percről a másikra nem fokozódik-e katasztrofális mennyiségre.* Az eredmény tehát, hogy a folyton növekvő mélység és nagyobbodó fejtési terület dacára az emelt vízmennyiség ma is csak 1800 1, tagadhatatlanul a végzett cementálási munkálatoknak tudható he. Újabb lehetőségek a karsztpatakok felkeresésében. A dolinákhoz fűzött feltevésünk, a hőmérsékek állandó méréséből vonható következtetéseink azonban még nem merítik ki az összes lehetőségeket, melyek a vizveszély elhárításánál útmutatásul szolgálnak, újabb és újabb utat és módot kell keresnünk, hogy e kérdést teljesen véglegesen nyugvópontra hozhassuk. Egy ilyen elgondolás, melyet Dr. Vitális István professzorunk szintén lelkesedéssel üdvözölt, a következő: a triász tenger elvonulása után csupaszon maradt hatalmas mészkő tengerfenék — mint azt leírtuk — megtöredezett, észak felé lebillent, könnyen elképzelhető azonban, hogy a keletkezett mélyedések, völgyek közül lefolyása az első időben többnek nem volt, azok kisebb- nagyobb zárt medencéket képeztek, melyekben a csapadékvíz megrekedt, s igv tavak keletkeztek. A mészkő-hegyekről kimosott és lehordott iszap eg}' része lerakodott a völgyek oldalain, egy része azonban e tavakba sodorva, ülepedett le, s míg a hegyoldalakról lefutó csapadékvíz a hegyek oldalait, a levezetéssel bíró völgyek fenekét eróziós és korróziós munkájával megbolygatta, azokban medret vájt, üregeket lúgozott ki, vagyis azokat karsztositotta, azokon a helyeken, hol tavak voltak, a mészkő fenék mentesült a karsztosodástól. Mikor a növényzet megkötött, s a széntelepünk alapanyagát képező dús tropikus növényzet borította he a völgyeket, a tavak vize is elpárolgott avagy levezetődött, azok mocsarakká alakultak, tehát a szénképződés előfeltétele megvolt, azonban a mészkő itt nem lévén karsztosodva, e területeken belül vízveszély nincsen ! Természetesen e theóriának csak akkor van értéke, ha a vízveszélymentes szénterületek gyakorlatilag a valóságban is felkereshetők. Ezt kívánom tehát biztosítani azzal az elgondolással, hogy e teleprészek felismerhetők a széntelep alatt lévő mészmárga vizsgálatából. Ha ugyanis tó volt területünk egy-egy részében, akkor abban állati világ fejlődött ki, vagyis apró csigák, kagylók éltek, melyeknek maradványai a tófenékre hordott mészmárgában feltalálhatok. E mészmárga azonkívül teljesen fehér kell legyen, mert a tó vizében leülepedve, abból minden festékanyag kioldódott. Dr. Vitális István professzorunknak vizsgálatra bemutattam ilyen fekü- márgát, s abban a kövületeket tényleg meg is találta, tehát a kérdésnek egyik része gyakorlatilag beigazolódott. Most már természetesen szenet kutató mélyfúrásaink mindegyikében szoros vizsgálat alá vesszük széntelepünk alatt a mészkőre települt márgát, s ha az fehér színe mellett kövületeket is tartalmaz, úgy a megfúrt szénterületet vizveszélvtől mentesnek tekinthetjük. Miután pedig valószínű, hogy településünknek éppen mélyebb pontjai azok, melyek eredetileg elzárva tavakat képezhettek, lehetséges, hogy azok a mély szénterületek, melyektől eddig a feküjükben uralkodó nagy viznyomás miatt annyira féltünk, lesznek esetleg a gyakorlatban legértékesebb, bányászati szempontból legkönnyebben — vízveszély nélkül — leművelhető bányamezőink. * Sajnos, 1932 július 16.-án 66 rn’/min. vízbetöréssel be is következett.
