Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
on elnöke a Tűzoltó testületnek, a Leventeegyesületnek, a Polgári Lövészegyletnek, a Dalosegyletnek és a Frontharcos csoportnak. Iskolaszék világi elnöke és az egyház tanácstagja. Neje: Müller Márta, aki a gimnázium végzettsége mellé még a kereskedelmi akadémiát is elvégezte. Dr. Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök, sinopei címz. püspök, ap. protonotárius, kanonok. 1892-ben Hatvanban szül. Tanulmányait Rimaszombaton, Budapesten, Esztergomban, Rómában végezte. Komáromban mint káplán 1916-ban kezdté el pályafutását, 1917-ben a hercegprímási udvarhoz került, ahol szertartó és levéltáros, szentszéki jegyző, prímási titkár lett, majd a prímási iroda igazgatójává nevezték ki. 1931-ben apostoli protonotárius, esztergomi kanonoki rangot kapott. A hercegprímás a kassai és rozsnyói egyházmegyék csonkamagyarországi részeiből újonnan alapított kormányzóság általános lielynökévé nevezte ki, 1937-ben pedig XI. Pius pápa sinopei címzetes püspöki rangra emelte és egyúttal megbízta Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás mellett a segédpüspöki teendők ellátásával. Dr. Mezei Ferenc orvos, Tát. Esztergomban 1899-ben született. Középiskoláit szülővárosában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Működését Esztergomban kezdte meg mint kórházi és magánorvos. 1928-ban nyitotta meg rendelőjét Tát községben, később O. T. I. orvos is lett. A világháborúban a 14. táb. tüzérezred kötelékében az olasz fronton küzdött, s mint a bronz v. é. és a Károly cs.-kereszt tulajdonosa szerelt le. Az Actio Catholica elnöke, a NEP helyi titkára és a községi képv. test. virilis tagja. Neje: Dvoratsek Edit, gyermekük: Gábor és Edit. Mezei Mihály községi főjegyző, Pilismarót. Esztergomban született 1901-ben. Középiskoláit ugyanitt végezte. A közigazgatási pályáját Lábatlan községben kezdte, mint segédjegyzö. Később Csolnokon adóügyi jegyző lett, majd 1936 óta Pilismarót főjegyzője. A Levente és a Tűzoltó testület elnöke. Neje: Könözsy Irén. Mezzől Mihály őrsparancsnok, m. kir. csendőrtiszthelyettes, Mocsa. 1893-ban született Rábaszentmihályon. Iskolái elvégzése után a mezögazdasagi pályán működött édesatyja mellett. 1913-ban bevonult és a háborút mint tényleges katona érte meg. Résztvett az orosz és az olasz fronton, egyizben súlyosan sebesült. Kitüntetései: kis ezüst, bronz v. é., Károly cs.-kereszt, seb. é. és a háborús osztrák és magyar emlékérem. Azonkívül a II. hadtest parancsnoksága 1916-ban dicsérő elismerésben részesítette. 1918-ban szerelt le. 1923-ban lépett a csendőrség kötelékébe. 1933 óta vezeti a Mocsa-i őrsöt. Előzőleg Komárom és Esztergom területén több őrsön működött. A ker. pa52 rancsnokság által 1933-ban dicsérő okiratban részesült. Neje: Szűcs Irén, gyermekei: Ferenc, Péter-Pál. Mécs István oki. jegyző, Nagysáp. Tát községben 1907-ben született. Középiskoláit Esztergomban, a közigazgatási tanfolyamot pedig Egerben végezte. Működését, mint gyakornok, Nyergesújfalun kezdte meg, utána Bajót községben volt, majd Nagysápra került 1936-ban. Jelenleg a főjegyzői teendőket is ellátja, mint annak helyettese. A Tüzoltóegyesület parancsnoka és a műkedvelő előadások rendezője. Mélykúti Flórián r. kat. tanító, Bánhida. Szül. 1904-ben Halinba (Veszprém m.) községben. Középiskoláit Veszprémben, a tanítóképzőt Pápán végezte. Oklevelét 1925ben nyerte. Működését Héregen kezdte mint rendes tanító három évig, utána Vértesszöllősön két évig, majd 1930 óta Bánhidán teljesíti hivatását. Leventeoktató, népművelési előadó és a Polg. Lövészegylet oktatója. A Kat. Tanítók ürsz. egyesületének rendes tagja. Neje: Bódy Veronika, szolnokmegyei nemesi család tagja. nemes Méry Péter ny. várm. irodafőtiszt, Esztergom. Magyarszögyénen 1868-ban született. Iskoláit az Irgalmasrend kötelékében végezte. Mint segédjegyző Temesváron kezdte pályafutását. 1896-ban került Esztergomba, ahol a vármegyénél mint irodafőtiszt teljesített szolgálatot. 1937-ben vonult nyugalomba. A világháború alatt aktív szolgálatot teljesített, több kitüntetésben is részesült. Neje: Függer Angéla, gyermekei: Irén, Alice és Vilma. Mészáros Antal r. kat. plébános, Dunaalmás. 1901-ben Héderváron született. Középiskoláit és a teológiát Győrben végezte. 1924-ben szentelték pappá. Hivatását Gyomorén kezdte mint káplán, 1935 óta a dunaalmási egyház és a neszmélyi leányegyház vezetője. A Hangya igazg. tagja. A képv.test. virilis tagja. A Kat. Népszövetség vezetője. Mészáros Gyula ny. ref. igazg.-tanító, Komárom. 1849-ben Bátorkeszi községben született. Tanítói oklevelét 1869-ben Pápán szerezte. Pedagógiai működését Komárom megyében kezdte, majd 1891-ben került Komárom városába, ahol 1923-ig működött mint igazg.-tanító. Ugyanez évben vonult nyugalomba 58 évi szolgálat után. Neje: néhai Lestár Jozefa, elhúnyt 1929-ben. id. Mészáros István gazdálkodó, Koppánmonostor. 1880-ban Ács községben született. Iskolái elvégzése után előbb édesatyja mellett gazdálkodott, majd önálló gazda lett. Jelenleg kb. 110 hold saját és bérelt földön gazdálkodik. A világháború alatt a katonaság részére fuvarozott. Neje öccse: néhai Barsy Elemér az orosz fronton hősi halált halt. A ref. egyház presbitere és 1934től a városi képv.-test. tagja. A győri mezőgazdasági kamara volt tagja. Neje: Barsy 817