Deák Antal András: A Duna fölfedezése
Tartalom - LUIGI FERDINANDO MARSIGLI: A DUNA MAGYARORSZÁGI ÉS SZERBIAI SZAKASZA
A DUNA MAGYARORSZÁGI ÉS SZERBIAI SZAKASZA A DUNA MEDRÉT ALKOTÓ TALAJFAJTÁK Sok helyen a Duna partjait sőt medrét is a környezetében található talajok képezik, néhány helyen azonban más talaj féleségek is előfordulnak. Azok, amelyek saját természetes állapotukban képezik a medret, vagy a partot, a vizsgálódó tekintet számára olyannak látszanak, amilyenek. A mederben lévő talajok viszont nemcsak az idegen anyagok belekeveredése miatt veszíthetik el eredeti természetes állapotukat, hanem a vizek folytonos áramlása miatt is: a földből iszappá változnak. Az eredeti Duna-talaj féleségek között, amelyek nem a beléje ömlő folyókból származnak - tudniillik a Morava és a Száva vöröses, a Tisza fekete, a Dráva sötét hamuszürke hordalékot szállít bele -, a homok vagy kavics hordalékából származó feketés, meszes vagy agyagos talajok ugyancsak megtalálhatók a folyóban. Azok a talajok, melyek a Duna menti területeket alkotják, Bécstől le egészen a Száváig, és főként a déli részen, nagyon finom sziksót tartalmaznak úgy, hogy a Lajta és Győr közötti szakaszon március hónapban a mezőkön frissen ásott árkokban kivirágzik a salétrom, és a szokásos és ismert módon - a puskapor gyártására való alkalmassága miatt - minden évben lőporraktárakba gyűjtik; ugyanezt teszik Magyarország sok más helyén is, főként Kalocsa és a tiszántúli Szatmár környékén, valamint a Dráván innen is a Pécsi püspökség területén és Mohácsnál. A Tiszán inneni területeken, szakaszunktól, illetve folyónktól nem messze, bőségben található sziksó, még természetes salakjától is mentesen: rendkívül dús és zsíros. Talán ennek köszönhetik termékenységüket ezek a földek, és az oly kövér halakban való bővelkedését a Tisza. A déli part többnyire jobban kiemelkedik, meredek és inkább szakadékos, mint az északi, alulról három láb magasságig valamiféle fekete, vizenyős talaj képezi, ezután más, meszes föld következik, mely 20, 25, és 30 láb magasságig folytatódik különösen Buda alatt egészen a Sárvíz torkolatáig, valamint a Dráva torkolatától a Száva torkolatáig, végül a Timok beömlésétől a Fekete-tenger partjáig. Ez a föld eredendően meszes, miként mondtuk, több helyen, ahol víztartalma csökken, darázskőszerű, amelyet lemezekre lehet szétszedni. A homokos talaj különösen az északi part mentén honos, kiváltképp pedig Erdély hegyei és a Dunának a Gnarad 4 4 folyó torkolatáig terjedő szakaszán, ahol homok meg homokkal elegyes föld váltja egymást, a homokból buckák épülnek, olyanok, mint amilyeneket Afrikában látni, és ilyen homokbuckák vannak a Szentendrei szigeten 4^ és a Margit szigeten is - Buda alatt és fölött. Ezeknek a homokbuckáknak formája a III. kötet I. részének De arenis et fossilibus seu mineralibus (A föveny fajtáiról és a kőzetekről vagyis az ásványokról) 4 6 című részéből és az ide csatolt ábrából, amely a Szegedtől Dömsödig terjedő szakaszról készült, még inkább kitűnik. " Feltehetően a Garam folyóra gondolt, amely Esztergommal átellenben ömlik a Dunába. " A Csepel szigetre értendő, amit a Duna-szelvényrajzon is tévesen „St. Andreae" szigetének nevez. A könyvben Dc arena et lapidibus in alveo Danubii címet kapta. 411
