Bády István: A Bazilika árnyékában
1956
I tanácstagot jelöltünk ki a feladatra, persze fegyvertelenül. Az ávósok fegyvereiket megtartva, mintegy 20-an — egynek a felesége is lejött —, bejöttek Esztergomba, ill. beszállította a Nemzeti Tanács és a laktanyában nyertek elhelyezést, ahol ellátásukról, élelmezésükről Csíki hadnagy gondoskodott. Őket ott senki sem szóban, sem tettleg nem bántalmazta. Az 1956. nov. 4-i események után közöltük velük, hogy mindenki elköltözhet oda, ahova akar, ill. ha úgy kívánják, mindnyájan mehetnek Budapestre. Az ÁVH-sok azonban napokig nem hagyták el a laktanyát, ahol biztonságban voltak, amelyet nem mertek felcserélni a bizonytalansággal. Mivel időközben, már úgy november 10-e tájban, felszólítást kaptunk az ávósok Tatára történő szállítására és mivel magyar tiszt nem akadt aki lekísérte volna őket, az egyik nemzeti tanácstag, Szalay Ferenc elnökhelyettes — aki katona sem volt — főhadnagyi ruhában adta a biztonsági kíséretet. Ezt csak azért tartottam szükségesnek elmondani, mert az 1957-es tárgyalásokon a nemzeti tanács egyes tagjai ellen az volt a súlyos vádpont, hogy az ávósokat erőszakkal hoztuk le és vittük innen tovább. A másik igen súlyos vád volt ellenünk, hogy a Nemzeti Tanács november 4-e után is tartotta a kapcsolatot a Csepelen működő Nagy-Budapest Munkás Tanáccsal. A Csepelen megtartott munkástanács-ülésekről valóban pontos értesüléseink voltak, mivel az ott elhangzottakat írásba is foglalták. November 20-a táján, valószínűleg november 23-án, egy ilyen beszámolón jelen volt a városi párttitkár is, a megyei bíróság helybeli elnöke is, hiszen a Nemzeti Tanács már nemcsak a tagjaiból állott, hanem kívül állókból is. A Csepelről visszatérő Szalay Ferenc elnök-helyettes beszámolt az ott elhangzottakról, amelyet az utókor számára szükségesnek tartok most elmondani. A Csepelen működő Nagy Budapest Munkás Tanács még azidőtájban is erősen fenntartotta a Kádár-kormánnyal szembeni eredeti követeléseit; annak végrehajtását, ill. teljesítését követelve elhangzott egy olyan kijelentés, hogy amennyiben a Kádár-kormány nem teljesíti a Nagy Budapest Munkás Tanács követeléseit, akkor ismét fegyvert fognak, szóljanak ismét a fegyverek és, ha kell, újból folyjon a vér! Amikor a beszámolónak eme része elhangzott a Nemzeti Tanács késő esti ülésén, 132
