Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-29 / 36. szám
esztergom Örök példaképek: az aradi tizenhármak Pöltl Zoltán „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot." Ezeket a szavakat mondta Aulich Lajos, a tizenhárom aradi vértanúk egyike, kivégzése előtt. A hős tábornok szavai arra irányítják figyelmünket, hogy az 1848-49-es szabadságharc elbukása miatti fájdalmunkat enyhítheti a magyar célokért küzdők áldozata, a bizonyíték, hogy ezt a nemzetet soha nem lehetett leküzdeni, eltiporni. Cikkünk ekként most az emlékezés mellett tisztelgés is, főhajtás a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. A történelem ismétli önmagát. Leginkább pedig azért, hogy tanuljunk belőle” - hangzott el néhány éve október 6-án, az Aradi Vértanúk emléknapján Esztergomban. S valóban: nekünk Kárpát-medencében élőknek mindig is szükségünk volt arra, hogy újra és újra megtanuljuk, csak állhatatosság, hit és bátorság szerint élhetünk a harcos időkben. Ilyen volt 1848 és 1849 is, a forradalom és a szabadságharc, melynek végén a legnagyobb tizenhárom hősét is elvesztette Magyarország. A hős tábornokok vértanúságának története sem más tehát, mint bármelyik nyertes csatájuk, harcuk históriája, a különbség annyi, hogy itt a legnagyobb, legvégső ellenséggel, a halállal kellett szembenézniük. A világosi fegyverletétel és az aradi tizenhármak kivégzése Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Világosnál ért véget. S bár a közel másfél év alatt a magyar csapatok több alkalommal is bebizonyították, hogy Európa egyik legrátermettebb hadserege, miután az osztrákok komoly szövetségesekre leltek a tekintélyes orosz katonai vezetésben, a túlerő végül megadásra kényszerítette a szabadságharcos honvédő magyar katonákat. A fegyverletétel 1849. augusztus 13-án volt Magyarvilá- gos és Románvilágos mellett, a világosi várnál, magyar részről Görgey Artúr tábornok, orosz részről Rüdiger tábornok vezetésével. Az oroszok azt ígérték ekkor, hogy a tizenhárom tábornokot nem adják át az osztrák félnek, de szavukat szegve ezt mégis megtették. így kerültek hadbíróság elé a magyar katonai vezetők. Az ítéleteket, az akkor már véreskezű diktátorként elhíresült Julius Jakob Haynau, Magyarország teljhatalmú kormányzója erősítette meg és írta alá. Az ítéletekben szereplő kivégzések módja, az ítélet végrehajtás napja, de még a siralomházban várakozó tábornokokkal való bánásmód, mind-mind az osztrák fél bosszúálló, elvtelen és gonosz mivoltáról árulkodott. Haynau négy tábornoknak a „golyó és lőpor általi halált” szánta, Dessewffy Arisztid mellett, Lázár Vilmos, Kiss Ernő és Schweidel József ítéletét enyhítették ekképpen. A többiekre - Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagy Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich Lajos, Vécsey Károly tábornokokra - kötél általi halál várt. Az sem volt véletlen, hogy az ítélet végrehajtását október 6-ára tették. Ezen a napon volt ugyanis a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulója is. A tizenhárom magyar hőst 1849. október 6-án reggel fél hattól kezdődően két etapban - először a golyó által halálra ítélteket, majd a kötél által halálra ítélteket - végezték ki Aradon. A tábornokok utolsó hősi helytállásáért már számos módon rótta le kegyeletét a nemzet. Az irántuk érzett tisztelet kultusza a magyar nemzet egyik legemelkedettebb emléknapjává tette október 6-át. Ez már a szabadságharc utáni éveket követően is így volt, s egyre csak erősödött, ahogy ma is fontos ünnepünk. 2001- ben az Aradi Vértanúk Emléknapja és Gróf Batthyány Lajos kivégzésének napja okán nemzeti gyásznappá nyilvánította a Parlament október 6-át. hidlap.net hídlap 19
