Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-06 / 6. szám
kultúra Val latóra fogott írók Tizedik kötetét adta ki Onagy Zoltán esztergomi író, publicista. A Papírt és kardot írtam című könyvben írókkal, költőkkel, publicistákkal készült interjúit mutatja be. A harmincnégy kortárs művésszel közreadott beszélgetés persze jóval több, hisz maga Onagy sem „egyszerű eset", kérdésein és az azokra kapott válaszokon keresztül a toliforgatók sajátságos világát, gondolkodásmódját mutatja be az olvasónak. „Mai magyar irodalmi látlelet" - így összegzi a Papírt és kardot írtam interjú kötet szerkesztője ajánlójában az esztergomi író új könyvét, majd hozzáteszi, hogy „Onagy Zoltán harmincnégy írót, költőt, drámaírót, internethonlap-szerkesztőt vallatott a magyar nyelvterületről, mondjuk így: a szokásos, az alkotással összefüggő dolgokról, de olyanokról is, amelyeket ritkán, vagy soha nem tesznek fel egy alkotónak. Az olvasó a kötetet azzal a meggyőződéssel teszi le, hogy feltétlenül érdemes volt a nagy munkának nekifogni: a szerző azon túl, hogy eddig esetleg ismeretlen tényeket tárt fel az interjúalanyokról, nem is sejtetett összefüggésekre is fényt derített". Aki valamelyest ismeri Onagy Zoltánt, vagy már olvasott tőle, az tudja, hogy az esztergomi író tollát néha bizony nemcsak tintába, de olykor vitriolba is mártja, vagyis nem áll távol tőle a kemény, kritikus, pőrén realisztikus, naturalisztikus hangnem. Eme karakán karcosság ezekben az interjúkban is megjelenik, megspékelve azzal, hogy a beszélgetések során nem egyszer maga a kérdező is lamentál, megállapít, értékel. A megkérdezett alkotók mindegyike egytől egyig a mai magyar írótársadalom karakán tagja. Önmagába mélyedé, a világtól elvonult, „befele fordult remete"alkatú írók itt nem szólalnak meg. A különös könyveim is bizonyára ezt jelzi, azok az írók, akik e lapokon nyílnak meg, azok tollúkat egyfajta kardként használják. S valóban látleletről, a jelen Magyarország lelkületéről van tehát itt szó, mégpedig harmincnégyféle aspektusból megvizsgálva. Külön érdekesség, hogy nemcsak a már régi arcok, de a tán kevesek által méltatlanul ismeretlen szerzők és a média által is az utóbbi időben felkapott „csodabogarak" is megnyilatkoznak Onagy előtt, így a könyvben izgalmas, érdekes interjú olvasható többek között Andressew Iván, Bikácsy Gergely, Böszörményi Zoltán, Darabos Enikő, Gergely Edit, Halász Margit, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, Nagy Bandó András, Peer Krisztián, Szőcs Géza, Zalán Tibor és Zelei Miklós írókkal. v y Oldja meg az oldal sarkában található Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesztőség címére február 17-ig! A helyes megfejtők között az Aquasziget Esztergom által felajánlott belépőjegyet sorsolunk ki! Az előző heti számunk feladványának megfejtői közül Szirányiné Debnárik Beáta (Esztergom) olvasónknak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. 5 1 6 8 4 5 9 2 4 1 2 3 5 2 9 5 7 3 4 9 3 8 7 3 6 1 Legutóbbi feladványunk megfejtése: 4 8 1 5 9 3 6 7 2 6 7 5 4 2 1 8 3 9 3 2 9 7 6 8 5 4 1 2 9 7 8 5 4 3 i 6 8 3 6 9 1 2 4 5 7 1 5 4 6 3 7 2 9 8 9 4 2 1 8 5 7 6 3 5 6 3 2 7 9 1 8 4 7 i 8 3 4 6 9 2 5 KÖNYVRÉBUSZ Nyerjen könyvet jó válaszokkal! A legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Bartók Ferenc lett a szerencsés. Nyereménye egy, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal Jókai Mór regényeivel kapcsolatban teszteljük a könyvrajongók tudását. 1. Mi volt a híres író eredeti neve? 2. Az 1848-as forradalomban, mely kiáltvány megírásában vett részt? 3. Mely színésznő lett Jókai Mór felesége? A válaszokat február 17-ig kérjük elküldeni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1.1951 2. Jerome David 3. amerikai O A Hídlap nyereményeit a szerencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk!