Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-03 / 13. szám
lovauDi reszieieK es viaeo: www.eivomme.nu weDoiaaion. k ultúra Esztergomi védjeggyé váltak a klasszikus képzőművészeti kiállítások Andráskóval nyit az idei tárlatsorozat Pöltl Zoltán Mintegy hatvan festmény került ki az északi Kanonoksoron lévő Balassa iskola dísztermének falaira, a város ugyanis kiállítással és katalógus kiadásával tiszteleg az idén 80. születésnapját ünneplő a Pro Urbe-díjas Andráskó István festő előtt. A szerdán 17 órakor nyíló tárlat előkészületeiről Zoltai Dániel tájékoztatta a Hídlapot. A Gran Tours idegenforgalmi iroda ügyvezető igazgatója az Andráskó István jubileumi kiállítás kapcsán elsőként arról beszélt, hogy a helyszín biztonsági rendszere a korábbi, itt megrendezett tárlatok (Chagall, Aba-Novák) idején már megszokott infrastruktúrájából áll. így egyebek között külön ügyelnek a két részből álló díszterem páratartalmára, illetve a fényviszonyokra is. Zoltai Dániel a tárlat kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy annak látogatása az esztergomi és az Esztergomban tanuló diákok számára ingyenes lesz. Ebből is kitűnik, hogy az a városi szándék, hogy minél több fiatal jusson el a kiállításra, hiszen annak anyaga, hasonlóan a korábbi tárlatokon látottakhoz, kiváló illusztráció lehet a rajz-, illetve képzőművészeti órákhoz, vizuális neveléshez. Külön figyelmet érdemel az Andráskó-kiállításhoz rendelt katalógus, mely a szerdai premierrel egy időben kerülhet az érdeklődők kezébe. A szép kivitelezésű kötetet elsőre kétszáz példányban adják ki, de ameny- nyiben az gyorsan elfogy, természetesen újranyomtatással elégítik ki az igényeket, mondta az ügyvezető. A kiállítás anyaga nem életművet bemutató kollekció lesz, hanem az elmúlt időszak termésére épül. Andráskó István főként tájképeket és néhány aktot állít majd ki, az alkotások mindegyike a megkomponált táj gyönyörűségét és az emberi test tökéletességébe rejtett szépségét hirdeti. Andráskó művei érzelmi békességet, bölcs szelídséget, ugyanakkor határozott nyomatékosságot sugallnak, árasztanak magukból. Zoltai Dániel úgy véli, ez a kiállítás is abba a népszerű sorozatba illeszkedik, mely Salvador Dalival indult, és további magyar, illetve nemzetközi képző- művészeti klasszikusok bemutatásával folytatódott Esztergomban. Az idelátogató turisták így már több mint öt éve úgy jöhetnek Esztergomba, hogy biztosan találkozhatnak egy-egy kiemelkedő szépművészeti élménnyel, hol Munkácsy, hol Goya, hol Chagall, hol pedig Aba-Novák izgalmas kiállításaival. A Bazilika szomszédságában lévő kiállítóhely több tekintetben is a komfortra igényes turistáknak kedvez. Az így fenntartott idegenforgalmi érdeklődés, kereslet egyik új, immár megvalósult fogadótere a búbánati Hotel Bellevue, mely előfutára a majdan elkészülő, a Prímás-szigeten már szerkezetkész állapotban lévő hoteleknek. A város idegenforgalmi stratégiájának egyik nem titkolt fegyverténye az országos színvonalú, reprezentatív kiállítóhely folyamatos működtetése. Az Andráskó-kiállítás tavasz végéig lesz látható a Balassa iskola első emeleti dísztermében, ezután nem kisebb művészegyéniség, mint Pablo Picasso munkái érkeznek Esztergomba, június elejétől ugyanis a spanyol származású mester szénrajzait csodálhatja meg itt a közönség. 2500 ESZTERGOM, Dobogókői út 78. Tel + Fax: (33) 501-930, 501-931; Mobil: (30) 2281-800; E-mall: autojavlto-kft@invitel.hu Személygépkocsik komplex vizsgadíja 16.290F1 Kisteherautók komplex vizsgadíja 17.090Ft TÉL VÉGI AKCIÓNKBAN MINDEN SZGK ÉS KISTEHERAUTÓ MUNKADÍJÁBÓL 20%-Ot ELENGEDÜNK!!! Minden, ami autójavítás! A nálunk javított és műszaki vizsgára felkészített személy- és kisteherautók végszámlájából az állapotfelmérés díját elengedjük! Vállaljuk mindenféle jármű kis- és nagyjavítását, karosszéria munkáit, festését, kárrendezési ügyintézését. 28 hídlap hidlap.net