Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-10-03 / 39. szám
közügy Haldokló A szocialista-liberális kormány az utóbbi évek kormányzása alatt tönkretette az egészségügyet. A három évvel ezelőtt az MSZP és az SZDSZ által meghirdetett egészségügyi reformmal kapcsolatban a népszavazáson az emberek nagy többséggel utasították el a kormány ágazati politikáját, Gyurcsány és utódja, Bajnai azonban tovább rontottak az egészségügy helyzetén. A válság miatt egyre több embernek romlik az egészségi állapota, a kórházak finanszírozása viszont folyamatosan csökken. Az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) alapján az egészségügyi rendszerünk csak tavaly óta 6 helyet esett vissza a nemzetközi rangsorban. A brutális megszorítások következtében a szakképzett orvosok és nővérek tömegével keresnek külföldön megélhetést. Évente 700-800 orvos vándorol el az országból a nagyobb anyagi és szakmai megbecsültség reményében. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint nappali tagozatos OKJ-s és felsőfokú egészségügyi szakképzésekre is egyre kevesebben jelentkeznek. A Magyar Kórház- szövetség véleménye, hogy legkevesebb 4 ezer, legfeljebb 8-9 ezer fős asszisztencia hiányzik az egészségügyi ellátás normális működéséhez. A Gyurcsány-kormány még 2006-ban kezdett el foglakozni az egészségügyi fekvőbeteg-ellátás úgymond racionalizálásával. Az országban területi súlyponti kórházakat jelöltek ki és a kórházi ágyak számának csökkentésébe fogtak a hatékonyabb működés érdekében. Miközben azonban kórházakat zártak be vagy adtak el (lásd Hospinvest botrányok), és nemzetközi hírű osztályok és orvoscsapatok fejezték be végérvényesen munkájukat, az átszervezés sikertelen maradt. A tárca jelentése szerint a mai napig 4200 ágy kihasználatlan, míg 800 esetében többlet- kapacitás jelentkezik. A kórházak sokszor ide-oda küldözgetik egymás között a betegeket, mert pénz hiányában nem tudják őket ellátni. Miközben a minisztérium az egynapos műtéteket erőltette a kórházakra (mert ezt látták Dániában és Hollandiában), maguk a kórházak sokszor ezen országok példaként hozott intézményeitől vásárolták meg a használt berendezéseket, hogy egyáltalán műteni tudjaegészségügy nak. Miközben a kórházaknál sokasodtak a kifizetetlen számlák, a Horváth Ágnes és Molnár Lajos féle tárca, saját üzleti érdekeit szem előtt tartva, inkább széfeket rendelt milliárdokért teljesen feleslegesen. Miközben megjelentek az azelőtt ismeretlen várólisták és a betegeket az ellátás finanszírozásának hiánya miatt haza kellett küldeni, a miniszterek az egészséges és tápláló kórházi étkeztetés fontosságáról szónokoltak. így mikor Székely Tamás átvette az egészségügy irányítását elődjétől, mindenki fellélegzett, talán változik a helyzet, de az csak rosszabb lett. A kormány 2009-ben 30 milliárddal csökkentette a gyógyítás forrásait, majd 13,5 milliárd forintot zárolt, ami az OEP további forrásátrendezésének köszönhetően az idei évre nézve végül 60 milliárdos megszorító csomaggá nőtt. Az elvonásokat a szakma egyöntetűen elutasította. A helyzet súlyosságát jelezte, hogy olyan szakemberek is megkongatták a vészharangot, akik korábban a kormány bizalmát élvezték. Répa Imre a Kaposi Mór Oktatókórház igazgatója, akivel 2006 januárjában még maga Gyurcsány Ferenc példálózott országértékelő kőrútján, az egészségügyet egy„temetkezési vállalat"előszobájának nevezte. Rácz Jenő, korábbi szocialista egészségügyi miniszter egy szeptember 29-i konferencián úgy nyilatkozott:„az egészségügy mély és elhúzódó válságban van". Sőt mi több maga Horváth Ágnes is azt állította a köztévé egyik reggeli műsorában, hogy kevés a rendelkezésre álló pénz az egészségügyben, a további elvonás pedig megoldhatatlan problémát jelent a kórházi vezetők számára. A szakmai szervezetek a pénzkivonásra és az alamizsnaként értékelhető 4,5 milliárd forintos többletforrásra soha nem látott összefogással és éhségsztrájk kilátásba helyezésével válaszoltak, illetve jelezték: ahhoz, hogy a kórházi rendszer ne menjen csődbe, minimum 25 milliárd forintra van szükség. Ekkor kerültek ki a kórházakra a tiltakozást jelző zöld zászlók. Oszkó Péter végül nagykegyesen hajlandó volt elmozdulni a kormány 4,5 milliárdos ígéretétől, de a mai napig nem tudni, pontosan mennyi pénzt ad a kabinet a haldokló intézményrendszernek. Egyelőre egy dolog biztos, bármilyen összeget is kapnak a kórházak, azt a kormány a jövő évi költségvetés terhére adja, vagyis az egészségügy továbbra is a túlélésért fog küzdeni. hídlap HITELPORTA Hitel-biztosítás-befektetés-ingatlan Hitelek ésszel, felelősséggel! Csak tiszta adósoknak! 2510 Dorog Hantken M. u. 8- lakáscélú hitelek - drága jelzáloghitel kiváltása: fix törlesztő - magas hozamú megtakarítások Időpontegyeztetés: 33 488-152, 06 20/482-4342, 06 30/653-3813, dekobt@gmail.com pannon.hitelek.net coo AKCI 11/ MII IZE 11 inni/ további sütemények bevezető áton! az akció id5tartama: október 10-11. %-\2 óráig 2500 Esztergom n-Cs ■ 8-22 Petőfi S. utca 21. 06 33 313 329 www.eletize.hu P-Szo.: 8-24 V.: 10-22 kiszolgálás csak kiskereskedelmi mennyiségben!