Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-01-17 / 2. szám

közügy Nem lehet majd önkényesen módosítani a hitelszerződéseket A válság fokozódik, a hitelpiac javul /~v Gábor Éva Gazdasági válság ide, vagy oda, karácsony előtt az ilyenkor megszokott intenzi­tással tombolt az ajándékvásárlási láz. Bár a kiadásokra húsz százalékkal kevesebb kölcsönt vettek fel a fogyasztók, mint az elmúlt években, az áruhitelek iránti ke­reslet ezúttal is nagy volt. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az ünnepek előtt fokozottan ellenőrizte a hitelintézeteket fogyasztóvédelmi szempontból, és a hitelfelvevők érdekeit szolgálja egy törvényjavaslat is, mely a megkötött hitelszer­ződések egyoldalú módosításának tilalmáról szól, és rendelkezik a hazai pénzügyi rendszer stabilitása megőrzésének biztosításáról is. Nem átverés a hitel A tavaly november húszadikától idén ja­nuár negyedikéig tartó Csillagszóró II. el­nevezésű átfogó téli fogyasztóvédelmi el­lenőrzési program egyik kiemelt területe volt a pénzügyi szolgáltatások, különösen az áruhiteltermékek fokozott ellenőrzése - derült ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közleményéből. A helyszíni ellenőrzések, próbavásárlá­sok mellett megelőző és figyelemfelhívó, valamint sajtófigyelési akciót is végeztek a felügyelet munkatársai, melynek során azt vizsgálták, hogy a nyomtatott sajtó­ban, a televízióban, illetve az interneten a jogszabályi előírásoknak megfelelően jelennek-e meg a reklámhirdetések az akciós áruhitelekről. A huszonöt ellenőr­zésből négy esetben fordult elő, hogy a pénzügyi szolgáltató tájékoztatása nem felelt meg a jogszabályoknak, illetve az elvárásoknak. A PSZÁF kilenc pénzügyi vállalkozás esetében megvizsgálta azt is, hogy a hirdetett nulla százalékos TFIM-es (teljes hiteldíj mutató) áruhitel konstruk­ció valós-e, és bebizonyosodott, hogy az ingyenesség valóban fennállt, tehát itt nem történt a fogyasztó megtévesztését jelentő szabálysértés. A helyszíni ellenőrzések elsősorban a bevásárlóközpontokban történő próba- vásárlásokkal zajlottak, ahol a vizsgált tíz áruhitelezési pont közül csupán egy he­lyen nem volt szakszerű és teljes körű a fogyasztó tájékoztatása. A hiányosságok megszüntetése érdekében a felügyelet megtette a szükséges intézkedéseket, fel­szólította az érintett pénzügyi szolgálta­tókat a szabályok betartására. A szúrópróbaszerű ellenőrzések mellett a PSZÁF külön vezetői körlevélben hívta fel az áruhitelezéssel, gyorskölcsön-nyúj- tással foglalkozó bankok, pénzügyi vállal­kozások figyelmét arra, hogy ne buzdít­sák a fogyasztókat anyagi lehetőségeiket meghaladó, felelőtlen hitelfelvételre, és vizsgálják kiemelten ügyfeleik hitelképes­ségét. Emellett a felügyelet internetes ol­dalán is közzétettek egy, a fogyasztóknak szóló felhívást, hogy megfontoltan költe­kezzenek az ünnepek előtt, és ne sodorják magukat túlzott adósságokba. A felmérések szerint a vásárlók komo­lyan vették a válság hírét, ugyanis a lakos­ság áruhitel-felvétele mintegy húszszáza­lékos csökkenést mutatott az elmúlt egy év adataival összehasonlítva, és az eluta­sított hitelkérelmek száma is csak néhány százalékkal nőtt az eddigiekhez képest. Nincs többé hátrányos hitelszerződés-módosítás A parlament elé terjesztett, a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő tör­vények módosításáról szóló törvényjavas­lat szerint a pénzügyi intézmények a jövő­ben nem módosíthatnáktetszés szerint, az ügyfelek számára kedvezőtlenül a lakossá­gi kölcsönszerződéseket és a fogyasztóval kötött pénzügyi lízingszerződéseket. A törvény elfogadása esetén kizárólag a ka­matot, díjat vagy költséget lehetne majd az ügyfél számára kedvezőtlenül módosí­tani, de csak abban az esetben, ha a mó­dosítást a szerződés lehetővé teszi. A törvény hatálybalépése után a pénz­intézeteknek a feltételek változása mi­att felmerülő költségnövekedés mellett a költségcsökkenést is érvényesíteni kell majd az ügyféllel szemben, ugyanazon feltétel változása miatt viszont csak egy díjelemet lehet módosítani. Annak érdekében, hogy az adós való­ban értesüljön a kedvezőtlen változásról, és legyen lehetősége felmérni más pénz­ügyi szolgáltatók ajánlatait, a módosítást a referencia kamatlábhoz kötött kamat- változás kivételével legalább hatvan nap­pal korábban, hirdetmény formájában közzé kell tenni, ezenkívül a hatálybalé­pés előtt legalább negyven nappal postai úton vagy egyéb, a szerződésben megha­tározott közvetlen módon is tájékoztatni kell az ügyfeleket a módosításról, és a tör­lesztő részlet ebből adódó változásáról. Az egyéb hitelszerződések esetében kamatot, díjat vagy egyéb szerződési fel­tételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosíta­ni, ha a szerződés ezt külön pontban, egy­értelműen meghatározott feltételek, illet­ve körülmények esetére lehetővé teszi, és ha a módosítást tizenöt nappal korábban, hirdetményben közzéteszik. A javaslat szerint új díj bevezetésével sem lehet a szerződést egyoldalúan mó­dosítani, és a kamat, díj vagy költség ügyfél számára kedvezőtlen módosítása esetén - a referencia kamatlábhoz kötött kamat módosítását kivéve - az ügyfél a módo­sítás hatálybalépése előtt ingyenesen fel­mondhatja a szerződését. A rendelkezése­ket a törvény hatálybalépése után kötött szerződésekre kell majd alkalmazni. A pénzpiac világszerte tapasztalt meg­rendülése miatt a jövőben a PSZÁF ki­vételes intézkedésként felügyeleti biz­tost rendelhet ki, ha egy pénzintézetnél olyan válsághelyzet áll elő, amely veszé­lyezteti az anyavállalat pénzügyi stabili­tását. Ezzel megakadályozhatóvá válik a tőkekivitel, ami negatív hatással lenne a hazai pénzügyi rendszer stabilitására. A felügyeletnek a javaslat szerint már ak­kor meg kell tennie a kivételes intézkedé­seket, ha a pénzügyi intézmény szavato­ló tőkéje nem éri el az előírt tőkekövetel­mény hatvan százalékát. Panaszbejelentés és segítség- nyújtás Esztergomban: INDRA iroda, Vödrös Dánielné, 2500 Esztergom, Aradi vértanúk tere 3. (ENÉKE klub, bejárat a Pöttyös tér fe­lől), tel: 06 (33) 402-759, 06 (20) 951-1224 Ügyfélfogadás: kedden és csütörtö­kön 10 és 12 óra között hidlap.net hídlap 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom