Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-11 / 14. szám
esztergom Új játszóteret építenek a belvárosban Ezek a kölykök sose hagyják abba... Május utolsó vasárnapjára, azaz a gyermeknapra tervezi az önkormányzat átadni az Aradi vértanúk terén létesítendő új játszóteret. A Kis-Duna sétány melletti térre nyolc játék és egy nagyméretű bronzszobor kerül elhelyezésre. A fenti cím Kligl Sándor Játszó gyermekek című szobrára vonatkozik, hiszen a gerendán mászókázó négy alak - két fiúcska és két leányka - akár az idők végezetéig hirdetheti a játékban elmerülő gyermekek gondtalanságát. Az önkormányzat az alkotótól még a válság előtt rendelte meg és fizette ki a 16 millió forintba kerülő kompozíciót. A nagyméretű szobor egy megváltozott környezetbe épül majd be, az Aradi vértanúk terét a Zöld-Út Kft. szakemberei az elkövetkezendő napokban, hetekben felújítják. A tér rekonstrukciója 1,7 millió forintba kerül, ebből járólap- és szegély- javításokat és a vízelvezetés kialakítását végzik el. Az immár új arculatot kapott térre, mely a város legkedveltebb korzójának, a Kis-Duna sétánynak tőszomszédságában van, több játékot is kapnak a gyerekek. A platánfák árnyékában lévő helyen csúszdát, rugós lovacska és oroszlán játékot, színes játszóházat, úgynevezett „Almafa" játszóeszközt és „Két kiskacsa" rugósjátékot építenek be a szakemberek. I.n. ) 24 hídlap hidlap.net