Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-09 / 112. szám
ESZTrRSO‘.í-:VIDEKF 2007. június 9., szombat VII Csíksomlyó, a magyarok Mekkája A nemzeti összetartozás ünnepe A magyarság legősibb és legszentebb, ma is működő zarándokhelye nem csupán vallási, de magyarságtudati központ is. Az a magyar - felekezettől függetlenül -, aki legalább egyszer nem járt életében a Somlyói búcsún, sokak szerint épp oly sajnálni való, mint az a mohamedán, aki nem látta a Kába-követ. Esztergomi, epöli, kesztölci és még távolabb élő, de gondolkodásukban közel álló emberekkel utaztam az idei búcsúba. A lélekgyógyító út és a félmillió embernek katarzist okozó csoda képes krónikáját adom most közre. Persze, a hegyeken túl is magyarok élnek, mégpedig a moldvai csángók, akik az erőszakos asszimiláció és a tiltások tengerében fulladoznak, nem tanulhatnak anyanyelvükön, és nem hallgathatnak magyarul misét. Számukra különösen nagy esemény a pünkösdi búcsú, ahol részükre külön is tartanak egy csángó misét. Erdély és a magyarság szíve Csíksomlyón dobog, és ez a szív nem más, mint Boldogasszony Anyánk, kinek szobra gyógyít, erőt sugároz és több ezer éves múltunkat bizonyítja. Az anyaországból, Felvidékről, Délvidékről, az egész Kárpát-medencéből, Ausztriából, Ausztráliából, és minden létező helyről, ahol magyarok élnek, érkeznek a zarándokok ilyenkor, hogy kifejezzék összetartozásukat, és áldást nyerjenek a csíksomlyói Madonnától. Környékünket a szentmisén Fülöp atya, Máriahalom plébánosa képviselte. Humorával, közvetlenségével kiérdemelte a tiszteletbeli székely címet. Emberi nagyságáról a hazaúton is tanúbizonyságot tett, amikor egy balesetnél ráparancsolt a sofőrre, hogy álljon meg, mert amiben tudunk, segítenünk kell. A mentő megérkeztéig ő tartotta a lelket a két sérült motorosban. Csíksomlyó misztériuma a magyarság évezredes titka, kialakulásának története a múlt ködébe vész, mert a 440 éve zajlott hitvédő csata emlékére hivatalossá tett pünkösdi búcsú előtt már közismert zarándokhely volt, természethitünk szakrális központja. Vallásos jellegén túlmutató szentsége és nemzeti szimbólum értéke miatt a római katolikusokhoz idővel csatlakoztak a reformátusok, unitáriusok, ökumenikussá vált a búcsú, és ma már a világ magyarságának testvéri együvé tartozását kifejező nagyszabású ünnep. Kedélyborzolásul megjegyzem, hogy a Somlyó szó a kerecsen sólyom egyik névváltozata, amely madár nem más, mint nemzetünk szent madara, a turul, amely éppúgy csípi sokak szemét, mint az Árpád-sávos zászló. De ne feledjük, hogy aki nemzeti ereklyéinket, hagyományainkat támadja, az a magyarságot támadja. Muszáj védekeznünk, mert a tradíció és a nyelv határoz meg minket, ezek révén éljük túl csodával határos módon, évszázadok óta a nemzethalált. Mert Csaba királyfitól Mátyás királyon át Bolyai Jánoson keresztül Reményik Sándorig minden erdélyi magyar tudja, és aki ellátogat Csíksomlyóra a nevezetes pünkösdi csodában részesülni, megérti, amit Kölcsey Ferenc, nemzeti imádságunk szerzője hitvallásában megfogalmaz: „,A haza minden előtt.” Kép és szöveg: Kertész Viktor mindnyájunk szívét átmelegítette: „Önök otthonról hazajöttek.” Itt érvényesnek éreztük a P. Mobil együttes szlogenjét: „Magyar vagyok, nem turista.” Öt autóból négynek magyar rendszáma volt, el is vicceltünk azzal, hogy békés módon már zajlik Erdély „visszafoglalása”. Másik vezetőnk, Gub Jenő tanár úr, aki 12 könyvet szentelt a székelység történetének, hagyományainak, a sajátos életszemlélet bemutatásának, református létére is eljár a búcsúba, mert mint mondja, egy az Isten, és mi magyarok, bár- hol-is élünk, ugyanannak a fának, a nemzet fájának vagyunk rügyei, hajtásai. Amíg elértünk Csíksomlyóra, tartogatott még meglepetéseket a parajdi sóbánya, melynek mélyén asztmás betegeket kezelnek. Busszal hajtottunk be a hegybe, és a hétszintes bánya második Amíg a modem idők gépkocsin közlekedő zarándoka eljut végcéljához, Csíksomlyóra, Tündérkert (ahogyan Erdélyt nevezték a középkorban) valamennyi tüneményét megcsodálhatja. Először a különleges csúcsos szénaboglyák, a takaros házikók és bejáratuk, az ékesen faragott székelykapuk látványa csendesíti le a lelket. A hegyek, fenyvesek, borvizes források idilljében mintha megállna az idő. E nép páratlanul szép népviselete eszményképül szolgált a múlt század elején élt francia divatdiktátoroknak, népzenéje pedig, amelynek szintén csodájára jár a világ, Bartókot is szülőföldje dallamkincsének gyűjtésére csábította. A bánffyhunyadi református lelkész nagy szeretettel köszöntött bennünket: „Önök csak (rém)álomhatárt léptek át, államhatárt nem.” A székely vendégszeretet a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás gyalázatos eredménye után is a régi, bár csalódottságuk újabb ráncot ró a homlokukra. A felkészült és szép szavú pap elpanaszolta, hogy fogy az erdélyi magyarság, egyrészt az elvándorlás, másrészt az elöregedés miatt. Ő háromszor annyi embert temet, mint ahányat keresztel. Akik nem disszidáltak a szocializmus diktatúrája elől, azokra azt mondták: kalandvágyból itthon maradtak. Ahogyan a zseniális építész-polihisztor, a transzszilvanizmus atyja, Kos Károly idejében, ma ugyanúgy érvényes, hogy hazafias hőstett, ha valaki szülőföldjén, nehéz körülmények között próbál boldogulni, a trianoni gúnyhatárokon innen és túl. Számtalan faluban, városban találkoztunk emléktáblával, kopjafával, amelyeket azoknak az erdélyieknek a tiszteletére állítottak, akik életüket áldozták a hazáért, értünk, magyarországi magyaA gyalogos zarándoklat Csíkszeredáról indult Fülöp atya vezetésével rokért a törökvész, a Rákóczi-szabadságharc, a '48-as és '56-os forradalom és a két világháború idején. Mindig, ha szükség volt rájuk. Hálásan gondolunk Székelyföld népére, amely mindig hű maradt a magyar nemzethez. Szovátától, a székely sóvidék Medve-tóban gazdag helységétől kezdve két fantasztikus idegenvezetővel folytattuk utunkat, akik mindvégig velünk voltak és lexikális tudásukkal, humorukkal tették teljessé az utazás élményét. Kovács Mózes nyugalmazott agrármérnök üdvözlete szintjén megcsodálhattuk a sóból-fából faragott játszóteret, történeti tárlatot és kápolnát. Korond, a fazekasok falva, kirakodóvásáráról és csodálatos cserépedényeiről híres, de a szerencsésebbek számára áfonyapálinkájáról is emlékezetes marad. Farkaslakán található Tamási Áron emlékoszlopa, amelyet a híres erdélyi szobrászok Szervátius Jenő és fia, Tibor készítettek, az akkori államvédelmi szervek megfigyelése és tiltása miatt titokban. Ez a nyolctonnás „kiáltó szó” egy Hargitáról Félmillió magyar a Makovecz Imre által tervezett Hármashalom-oltár előtt hozott gránitszikla, amely a székelység legendás sziklavoltát hirdeti. Ez a szikla himnuszukban porlik, mégis szilárdan hű az elveihez, mint azt Wass Albert Üzenet haza című verséből is jól ismerjük: „a víz szalad, de a kő marad:” (Az Adjátok vissza a hegyeimet! szerzőjének tragikus vég jutott, sokak szerint az a fájdalmasan megalázó helyzet kergette öngyilkosságba, hogy hazánk hajdani belügyminisztere megtagadta tőle az állampolgárságot.) Tamási Áron szülőfalujában felidéztük az író egyik legszebb gondolatát, amely sok székelykapun visszaköszön: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Mi, magyarok pedig a Kárpát-medencében vagyunk otthon, nemzetközileg elismert, az elhallgatott tudásba beavatott történészek szerint ez vitathatatlan. A legfrissebb régészeti kutatások és a DNS-vizsgálatok alapján bizonyítható, hogy már az őskorban is itt éltek őseink, sőt - bármennyire hihetetlen is az évezredes történelemhamisítás eredményeképpen - innen indult az emberi kultúra, az írás, és az Ember gigantikus „zarándoklata” révén innen népesítette be az egész világot. Nem véletlen, hogy a világszerte elismert székely tudósban, a Nyugat boddhiszattvájaként is ismert Körösi Csorna Sándorban Tibet népe távoli rokont tisztelt.- Székelyföld másik fia, természettudósa, néprajzkutatója volt Orbán Balázs, aki felbecsülhetetlen értékű szellemi hagyatékát és vagyonát a magyar-nemzetre hagyta. Szejkefürdőn székely- kapu-sor vezet fel sírjához. A kopjafás nyughelyhez legközelebb eső faragott kapu saját házának dísze volt hajdanán. Ide nem sírhelyet, hanem lelket látni jön „a legnagyobb székelyről” megemlékező vándor - mondják a helyiek. Szálláshelyünkön, Zeteváralján a helyi plébános, Gábor atya túláradó szeretettel fogadott bennünket. A legendás „kacagó pap” mindenkit felvidított és lenyűgözött lelkesedésével, munkabírásával, góbéságával. Felejthetetlen mondásai közül a kedvencem, amit egyetlen koccintás előtt sem felejtett el kikiáltani: „Igyunk a közös magyar-japán határra!” Vezetőnk, Mózsi bácsi nem esett ilyen túlzásokba, mégis elszorult a szívünk, amikor a megdöbbentő természeti képződményt, a Békás-szorost elérve megjegyezte, hogy tíz kilométerre innen, a hegyeken túl található az ezeréves államhatár. „Mindez nem irredentizmus vagy revizioniz- mus, hanem történelem. Egy népnek ismernie kell a múltját, mert e nélkül a tudás nélkül nem tud tájékozódni a jelenben és elveszett a jövője” - csengtek bölcs szavai hazáig a fülünkben.
