Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-26 / 102. szám
www.esztergom.hu 2007. május 26., szombat • HÍDLAP 3 Adomány a Montágh óvodásainak / Újfajta játékszerekkel a mozgásért és a jókedvért Az esztergomi Montágh iskola igazgatója, Bodrogai Tibor új játékokat, tornaeszközöket vehetett át tegnap délelőtt az esztergomi sportnagykövetektől. A kifejezetten a sérült gyermekek korai fejlesztését célzó eszközöket a Saucony cég adományozta az amatőr futókon keresztül az oktatási intézménynek. Az átadást követően a gyerekek rögtön ki is próbálták a játékokat. A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskolában működő 25 fős óvoda május 25-ei ünnepségén igazi gyereknapi ajándék lett a jótékonykodó cég által szponzorált és Gábor Éva valamint Szerencsés Tamás sportnagykövetek által átadott játékok, sporteszközök. Az esemény az ovisok műsorával indult, a mondókákkal, verPéntek délre már számos kézműves, és szolgáltató standja állt készen a Pézsa Tibor Sportcsarnoknál lé.vő vásár területén. A sorrendben tizenötödik Esztergomi Pünkösdi Kiállítás és Kézműves Vásár, a hagyományoknak megfelelően három fő területen helyezkedik el. A csarnokban azok a vállalkozások kaptak helyet, akik hazai és nemzetközi üzleti kapcsolataikat szeretnék bővíteni, a Kolping-pálya melletti füves területen főként a kézművesek és a klasszikusnak sikékkel kiegészített előadáson a kicsik bebizonyították, hogy jókedvük és ambícióik révén meg tudják melengetni a felnőtt szíveket. Ezt követően a tornaterembe vezetett az út, ahol az egyfajta akadálypályaként felállított eszközöket egyből ki is próbálhatták a gyerekek. Az ügyességet igénylő játékok már az első percben láthatóan elszámító vásározók álltak ki portékáikkal, a sportcsarnok melletti salakpályán pedig a különböző étel- és italpultok, valamint a gyerekeknek oly fontos mini vidámpark látványos építményei kerültek ezúttal is. A vásár négy napja alatt nemcsak „shoppingolni” és üzletet kötni lehet, de számos színes gyerek- program, játszóház, veteránautó bemutató és> egészségőrző tanácsadás várja az érdeklődőket. • Kép és szöveg: Pöltl nyerték a kicsik kedvét, az új típusú szabványoknak eleget tevő eszközökkel hamar megbarátkozott a csoport. A mostam adományozási akciót megelőzően tavaly májusban a Budai Várban 24 órás jótékonysági rendezvényt szervezett a sportnagyköveti mozgalom. Ekkor közel egymillió forint gyűlt össze a hátrányos helyzetű oktatási intézményeknek, ebből 100 ezer forintot kapott a Montágh iskola. A Saucony vállalat azért találta támogatásra méltónak az óvodát, mert az itt folyó kimagasló szakmai munkának köszönhetően nemcsak a város, hanem az egész régió sérült gyermekeinek biztosítják az ellátást. A döntésben az is szerepet játszott, hogy a Montágh Diáksport Egyesület sportolói világversenyeken és paralimpiákon rendre szép eredményekkel öregbítik a város és az iskola hírnevét. A most átadott, variálható, sokoldalúan használható Wesco márkájú eszközök hozzájárulnak a mozgáskultúra fejlődéséhez, segítenek a mozdulatok kivitelezésének pontosságában, az egyensúlyfejlesztésben, és a mozgáskoordináció javításában, így az adaptív tanulási folyamatokban is, emelte ki köszöntőjében Gábor Éva sportnagykövet. • P. z. Megérkeztek a pünkösdi vásározók Kiállítás, kézművesek és börze egy helyen Telekadó - jelentős csökkenés Folytatás az 1. oldalról így a közlekedésre, közművek elhelyezésre szánt területek, a zöldterületek, az erdő és vízgazdálkodási területek esetében természetesen nem kell adót fizetni. Aki még ebben az évben eladja telkét, szintén mentesül a befizetési kötelezettség alól a csütörtöki döntés értelmében. Bár az adó- befizetés határideje még messze van, azoknak, akik már átutalták az adó összegét visszafizetik a pénzüket, illetve a változások miatt adódott különbözetet. Meggyes Tamás polgármester a határozati javaslat tárgyalása során ismét hangsúlyozta: a 25 000-nél nagyobb lélekszámú városok majdnem mindegyike vetett ki az ingatlanokra adót, 70 százalék a minden háztartás után fizetendő kommunális adót, míg 15-20 százalék a lakások és lakóépületek tulajdonosait adóztatja. Esztergom nem kívánta a lakhatás feltételét, a lakásokat adóztatni, csak a beépítetlen telkek tulajdonosaira vetette ki a közterhet. • SE Felavatták a Mikkamakka játéktárat Folytatás az 1. oldalról A Honvéd utcai óvodások műsorát követően Kiss-Rigó László szeged- csanádi megyéspüspök és Ágoston Csaba református lelkész mondtak áldást az intézményre, a jelenlévőkre és a majd ide látogató családokra. A vendégek ezt követően megtekintették a játéktár belső helyiségeit, majd a kerti állófogadáson vettek részt. Az eseményen jelen volt Meggyes Tamás polgármester, Takács Bernadett, a Mikkamakka Alapítvány alapító elnöke és Balogh Ibolya, a játéktár vezetője is. Az Esztergomi Baptista Szeretetszolgálat az átadó alkalmából televízióhoz csatlakoztatható táncszőnyeggel ajándékozta meg a házat. A Szent Miklós Program keretében megvalósult létesítmény már május elejétől várja a játszani vágyó gyermekeket és szüleiket hétfőn, szerdán és pénteken 9-től 12 óráig és 16-tól 19 óráig. Keddenként és csütörtökönként a városban működő oktatási intézmények óvodás csoportjai, valamint első és második osztályos általános iskolásai próbálhatják ki, illetve látogathatják a játéktárat, a szombati napokon pedig előzetes bejelentkezés alapján gyermekmegőrzéssel és zsúrok rendezésével áll majd a családok rendelkezésére. A Mikkamakka Alapítvány által megalkotott, a családok együttjátszására épülő pedagógiai program segítségével a gyermekek nemcsak könnyebben szokhatják meg a közösségi életet, hanem a jól megválogatott eszközök és módszerek segítségével szüleik is elsajátíthatják a fejlesztőjátékok használatát, valamint a játéktárral együttműködő szakembereknek köszönhetően tanácsokat is kaphatnak. • Kép és szöveg: G. É. Programok a pünkösdi hétvégén Idén egybeesik a Szent Orbán nap, a Pünkösd és a gyermeknap Az előttünk álló háromnapos hétvégét a kánikulának köszönhetően minden bizonnyal sokan a strandokon vagy a vízparton töltik. Akik mégis másfajta szórakozásra, kulturális programokra vágynak, azoknak számos választási lehetőséget kínálnak a régió rendezvényei, amelyet a Szent Orbán-nap, a Pünkösd, vagy a vasárnapi Nemzetközi Gyermeknap alkalmából rendeznek. A mostani hosszú hétvégénk a borok védőszentjéről, Szent Orbánról és a gyermekekről is szól, de a legfontosabb esemény kétségtelenül a Pünkösd, melyhez számos népszokás is kötődik. Bajóton egyházközségi találkozót szerveznek vasárnap, amely délután négy órakor ünnepi szentmisével veszi kezdetét a plébánia udvarán. Ezt követően humoros jeleneteket mutatnak be az egyházközség hittanosai és fiataljai, majd kötetlen beszélgetés, játék és éneklés következik Sujbert István harmonikajátéka kíséretében, valamint átadják az év embere kitüntetést is. A rendezvény este hét órakor Szentlélek litániával fejeződik be. Dunabogdányban Pünkösdi Fesztivált rendeznek a hétvégén a sportcsarnokban és környékén tíz fúvószenekar részvételével, gálaműsorral, szórakoztató koncertekkel és bállal. PiliSCSéven az önkormányzat, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat és a Piliscsévi Pincefalu Egyesület rendezésében tartanak Szent Orbán napi ünnepséget szombaton. A résztvevők 13 óra 30 perckor a templomtól indulnak a patrónus Pincefalu területén lévő szobrához, ahol 14 órakor kezdődik a litánia és a műsor. Ezt követően kóstolót tartanak a település legkiválóbb boraiból, a gyermekeket pedig ugrálóvár várja. Szentendrén a Barcsay iskola melletti sportpályán tartanak gyermeknapi rendezvényt szombaton délelőtt 10 órai kezdettel. A programban kézműves foglalkozások, gyermekkoncert, bohócok, lángos- és csoki-evőverseny és aszfaltrajz-verseny szerepel. A Skanzenben viszont vasárnap és hétfőn zajlanak majd a Pünkösdi Játékok, amelyen az .utcaszínházi műfaj legelismertebb képviselői, valamint vásári komédiások és bábjátékosok lépnek fel. A program során a látogatók bevonásával elevenítik fel a PünVasárnap a gyermeknap alkalmából a 14 éven aluliak díjmentesen utazhatnak a Volánbusz Zrt. valamennyi belföldi járatán. kösdhöz kapcsolódó népszokásokat, mint például a pünkösdölőt és a pünkösdi királyválasztást. Táton a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Pünkösdi Napokat a kultúrháznál, melynek keretében szombaton kerül sor a XIII. Táti Halászléfőző-versenyre. 14 órától hagyományőrző jelmezes esküvői menet indul a Halászcsárdától a községházáig, ahol 15 órakor esküvői szertartás is lesz lovagokkal kiegészítve. A rendkívül gazdag programban szerepel még bábelőadás, sakkszimultán és táncbemutató is. Este Korda György és Balázs Klári, illetve a Táti Koktél Party lép fel. Vasárnap a Táti Fehérló Fia Baráti Kör tagjai várják az érdeklődőket 10 és 15 óra között lovaglással, íjászattal és vitézi próbával, melyre 11 órakor jelentkezhet a vidék apraja- nagyja a víztorony mellett. Délután 16 órakor fúvósok és mazsorettek vonulnak végig a településen, akik 18 órakor gálaműsort is adnak. Este kilenckor a Partycsókák együttes bulijával zárul a nap. Hétfőn a VIII. Táti Pünkösdi Kupa birkózóbajnokság mellett lesz Virgonckodó játszópark Lili és Lali bohócokkal, emellett íjászversenyre, lovasbemutatóra, lovas birkózásra és folklórműsorra is sor kerül. Este hatkor a Tarjaner Spitzbaum zenekar koncertje kezdődik, majd 22 órakor tűzijátékkal fejeződik be a rendezvény, melynek teljes ideje alatt látogatható lesz a Címerkiállítás, a kézműves kirakodóvásár, és a játszóház, esténként pedig távcsöves csillagászati bemutatók lesznek. Tokodaltárón a TABAK-pályán rendeznek gyermeknapot és családi sportnapot május 26-án reggel tíztől este tíz óráig, ahol kispályás focimeccsek, óriáscsúszda, légvárak és büfé válj a a vendégeket. Délelőtt a Virgonckodó játszópark, lovas kocsikázási lehetőség, sár- kányeregetés, kerékpáros ügyességi verseny, a rendőrség által tartott közlekedésbiztonsági-, valamint tűzoltó-bemutató szerepel a programban. Délután a lufihajtogató Dudó bohóc érkezik a gyerekekhez, a nagyobbaknak pedig a Tokod Team kerékpárosai, a cselgán- csosok, küzdősport-csoportok és a helyi íjászok tartanak bemutatót. 14 órakor rajtol az utcai futófesztivál, amelyre 1-99 éves korig várják a jelentkezőket, 15 órától pedig a családi sorverseny és a sakk-szimultán mérkőzés kezdődik. Az esemény este karaoke partival és „tornacipős discoval” fejeződik be. * Gábor Éva Felvidéki programok Bátorkeszin szombaton délután 14 órai kezdettel pünkösdi hangversenyt rendeznek a református templomban a Dirk Jan Warnaar orgonaművész vezette hollandiai Chantdante kórus közreműködésével. Az érdeklődők egyházi énekeket, klasszikusokat, spirituálékat és populáris népzenét is hallhatnak majd holland, angol, német francia, héber és magyar nyelven. Garamkövesden a borászok védőszentje tiszteletére nyolcadik alkalommal tartanak egész napos borünnepet a Szent Orbán parkban, amely a 10 órakor kezdődő szentmise utáni körmenettel veszi kezdetét. A vendégeket egész nap borsátor és kóstolók várják, de folklórműsor, gulyásfőző-verseny és focimeccsek és az Operett Kvintett műsora is szerepel a programban, amely este bállal záródik.