Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-07 / 199. szám
2006. október 7., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 40. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn JciSUI „Mit képzel Koppány?” Géza nagyfejedelemről a nyugati források leírják, hogy belső háborút vívott ellenfeleivel, ám azokat név szerint nem ismerjük. 997-ben bekövetkezett halála után az új, keresztény jogszokás, a primogaenitura (elsőszülöttség) alapján István követte őt trónon. Sokan megkérdőjelezték azonban István hatalmának törvényességét, hiszen az ősi szokás, a seniorátus törvénye szerint nem az elhalt fejedelem legidősebb fia, hanem Árpád nemzetségének legidősebb férfisarja jogosult a fejedelmi címre. Ehhez az ősi szokáshoz ragaszkodva követelte magának Koppány az ifjú fejedelemmel szemben a hatalmat. K oppányról tudjuk, hogy közeli rokona volt Istvánnak, nála legalább egy évtizeddel idősebbnek mondhatta magát, így jogot formált a főhatalomra, sőt Géza özvegyét, Saroltot is feleségül akarta venni. Jogi akadálya a frigynek nem is lett volna, hiszen Koppány nem volt pogány, csak éppen a bizánci rítus szerint ke- resztelkedett meg. A fegyveres harc Koppány oldaláról indult ki. Forrásaink szerint „bizonyos nemesek, kiknek szívében féktelenség s restség fészkelt, látván, hogy kényszerből el kell hagyniuk a megszokottat, ördögi sugallatra a korábbi élvezetekre adták ismét lelkűket, fegyvert ragadtak ellene, s már pusztították is városait, majorságait irtották, fosztogatták, szolganépeit gyilkolták...” Az összecsapás a két politikai tényező között elkerülhetetlenné vált. Istvánt elsősorban a bajor feleségével bejött német lovagok támogatták. A csatába indulás élőt Esztergomban - német szokás szerint - karddal övezték fel, vagyis felnőtté avatták, alkalmassá nyilvánítva őt így a fegyveres harcra. Hadseregének vezetői kivétel nélkül németek voltak. István személyes őrizetére Hontot és Pazmant rendelték. „Az egész sereg fejedelmévé és vezérévé német származású vendégét, Vecelint tette meg, aki Bajorországból, az Inn folyó menti Wasserburgból jött...” A döntő ütközetre Veszprém mellett, a királyné vára alatt került sor. Krónikáink kiemelik, hogy „mindkét részről sokáig és vitézül folyt a viadal”, vagyis ádáz ösz- szecsapásra került sor. A csata végül is - a középkori szerző hite szerint „az isteni irgalmasság segítségével” - István seregének győzelmével végződött. Koppány elesett, holttestét István - ősi, és Magyarországon még évszázadokig feledésbe nem merült szokás szerint - négy részre vágatta. Három testrészét saját tartománya főbb városainak, Esztergomnak, Veszprémnek, és Győrnek a kapujára tűzette, a negyediket pedig Erdélybe küldte, amelyet szintén saját uralma alattinak vélt, hiszen ő a dunántúli Géza és az erdélyi Gyulák családjából származó Sarolt nászából született. Ugyanakkor a csonk Erdélybe küldése azt a politikai érdekazonosságot is kifejezte, amely Koppánnyal szemben az István vezette Árpádokat és a Sarolt testvére, Gyula által irányított erdélyi törzset egy táborba kényszerítette. Alig telik el azonban néhány év, amikor István újabb belhá- borúra kényszerül majd, ezúttal nagybátyja, az erdélyi Gyula ellen... • Rajner Kalendárium Az aradi vértanúkra emlékeztek száz évvel ezelőtt Esztergomban és környékén, valamint Rákóczi hamvainak hazaszállításáról is hírt adtak a korabeli újságok. Az ünnepség mellett sajnos ismét tragédiák uralták a lapok hasábjait. Az Esztergom és vidéke október 7-i számában adott hírt a vértanúk halála alkalmából rendezett ünnepségről. „Az aradi vértanúk gyásznapja. Minden évben október 6- án felujul a nemzet könyfakasztó bánata s gyászba borul a magyar, hogy könyeivel adózzon a halhatatlan emlékű hősöknek, kiket az osztrák hatalom a szabadságharc leverése után hóhér kezére adott, a haza nagy gyásznapján az aradi 13 honvéd-tábornok, nemzeti vértanúink lelki üdvösségére és örökké dicsőséges emlékük hálás tiszteletére tegnap 9 órakor a kegyúri templomban gyászmisét tartatott a sz. kir. város közönsége. A gyászmisén, melyet Fehér Gyula celebrált, a polgármester vezetése alatt megjelent a városi képviselőtestület, valamint a megye főispánja vezetése alatt a megyei tisztikar s tanáraik vezetése alatt a helybeli tanintézetek, melyeken kívül óriási számú közönség töltötte meg a templom hajóját. A gyászünnepi pompa áhítatát hatással emelték a bánatos egyházi énekek, végül a közönség állva elénekelte a Himnuszt, melynek esdeklő akkordjai mélabusan szálltak fel az ég Urához, hogy szegény nemzetünkre az őáldását lekérjék.” Ugyanekkor Rákóczi hamvairól a következőket írta a lap: „A miniszterelnök a megyékhez felhívást intézett hogy Rákóczi, Thököly és Bercsényi hamvainak hazaszállítása alkalmából Budapesten, Kassán és Késmárkon rendezendő ünnepségeken vegyenek rést. Kívánatosnak mondja a felhívás, ha a megyék bandériummal vennének részt a megye címeres zászlajával, vagy Rákóczi zászlókkal. A küldöttségeknek nem fekete díszruhában hanem, diszmagyar öltözetben kell megjelenni." Kisebb-nagyobb tragédiák dúlták fel a száz évvel ezelőtt élők mindennapjait, amelyekről az Esztergomi Lapokból értesülhettünk. Október 7-én írták: „Tűz Szentgyörgymezőn. Vasárnap esti 10 óra tájban két vészlövés riasztotta fel városunk lakosságát, jelezvén, hogy Szentgyörgymezőn tűz van. A plébános szalmakazlán csaptak fel a lángok. A gyorsan kivonult tűzoltóság a szintén rövidesen a helyszínére érkezett párkányi tűzőrséggel egyetemben közel két órai munka után lokalizálta a tüzet. A tűz mindenesetre gyújtogatás müve. A rendőrség már nyomában van a gyújtogatónak.” Ugyanekkor írt egy pórul járt fiatalemberről, aki „újbor helyett szénkéneget ivott. Öli Mártonnak hívják, a ki összetévesztette a szénkéneget az új borral. Legalább igy mondta orvosának kit azonnal segítségül hívtak. Az orvos nem hitte el, mert hiszen a szénkénegnek oly átható szaga van, hogy azt rögtön meg kellett volna ismerni. Az alkalmazott hánytató szerekkel kimosták Öli gyomrát s Öli Márton most már túl van a veszélyen." Falomlásról adott hírt az Esztergom és Vidéke október 7-én. „Az érseki vasgyár mellett levő hévvizű fürdő külső fala, mely tulajdonképpen az esztergomi fellegvár alsó várának egyik bástyáját képzete s melyet még a törökök építettek és sok véres ostromot állott ki rendületlenül, tanúja lévén e török elleni harcoknak és Rákóczi ostromának, tegnap előtt mintegy 10 méter hosszban leomlott. A leomlás idején senki sem volt a történelmi időket átélt falak közelében s igy szerencsétlenség nem történt.” Végül egy örvendetes, manapság inkább megmosolyogtató felfedezésről is beszámolt ekkor a lap. „Az utcák öntözése körül sok panasz merült föl. Eddig ugyanis azt a helytelen gyakorlatot űzték, hogy az utcákat söprés közben tüdőbénító porfellegbe burkolták s azután felöntözték. Most végre rájöttek arra, hogy először öntöznek és azután söpörnek. Ezfs haladás a 20. században.” • Gál Kata
