Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-15 / 183. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. szeptember 15., péntek • HÍDLAP 7 Földbe döngölt Elefántok Esztergomban A Vitézek eddig százszázalékosan teljesít a bajnokságban / Évadzáró az amatőr bringásoknak 1 Kerékpár _____________ A z Amatőr Kupa versenysorozat XI. egyben évadzáró futamát, a IX. „Nim­ród” nyílt, hegyi időfutamot rendezik meg Esztergomban október elsején. A versenyen bárki indulhat, azon­ban fejvédő használata kötelező. Az Amatőr Kupa 2006-os kerékpáros versenysorozatának utolsó futama ok­tóber elsején lesz. A rajt délelőtt 10 órakor kezdődik, a versenyzők a Do­bogókői útról, a Tesco parkolóból percenként indulnak. A futamra szep­tember 23-áig lehet előnevezni, mely­nek díja 1 000 forint, azonban termé­szetesen, akik a helyszínen kíván csatlakozni az indulókhoz, azok is megtehetik ezt, bár nekik reggel 8 órától háromnegyed 10-ig kell befi­zetniük az 1 500 forintos indulási dí­jat. A versenytáv 14 kilométer, a fu­tam célállomása pedig a Két-Bükkfa nyereg, mely két kilométerre található a Dobogókői helységtáblától. A cél­ban enni- és innivaló várja a résztve­vőket, az eredményhirdetésre pedig a dobogókői Nimród Hotelben kerül sor, ahol ajándéksorsolás is lesz, vala­mint a 2006-os Amatőr Kupa kerék­páros versenysorozat eredményeit is kihirdetik. Az idei versenyek összesí­tése alapján a férfi 7, 8, 9, és a női 3- as korcsoportban az első három he­lyezettnek nagy értékű ajándékot is átadnak a szervezők. • (lenger) Szerdán játszották le a rögbi extra liga harmadik fordulóját: az Esztergo­mi Vitézek a Székesfehérvárott aratott siker után, hazai pályán a váci Elefán­tok csapatát győzte le. Az első félidőben nagyon jól szer­vezetten játszottak a Vitézek, a renge­teg támadásnak köszönhetően alig hagyott lehetőséget az Elefántok gár­dájának. Az első játékrész szinte telje­sen a vendégek térfelén zajlott, a vá­ciak csak egy-két támadást tudtak végrehajtani, de az is hamar elakadt a hazaiak védelmén. A kemény össze­csapások eredményeként történt két kisebb arcsérülés, az egyik a Vitézek, a másik a vendégek együttesében, azonban ez nem befolyásolta a mér­kőzést, ugyanis mindkét játékos az orvosi ellátás után tudta folytatni a küzdelmet. Az esztergomiaknál mind a védekezés, mind a támadás rendkí­vül jól szervezett volt az első félidő­ben, így 31-0-s eredménnyel mehet­tek a szünetre. A második játékrész is eseménydűsan kezdődött, a királyvá­rosi gárda egyből letámadta az Ele­fántok csapatát, így hamar megsze­rezte az újabb pontot. Ekkor a ven­dégcsapat kicsit felélénkült és egy eredményes akciónak köszönhetően szépített. Az esztergomi gárda gyor­san túltette magát a bekapott ponton, és egy parádés akciót követően újra célba vitték a labdát. A meccs végén már egyértelmű volt a hazaiak sikere, így a végig magabiztosan játszó esz­tergomi együttes megérdemelten gyűjtötte be a győzelemért járó újabb három pontot. A végeredmény 50-7 lett. „Az első félidő nagyon jó volt, azt játszottuk, amit kellett, mert rend­kívül' jól koncentrált a csapat” - mondta el a Hídlapnak Szőlősi Lász­ló, a Vitézek játékosa és vezetőedzője. „A második játékrészben kicsit ugyan visszavettünk a biztos előnynek kö­szönhetően, azonban ennek ellenére az egész csapat jól játszott” - tette hozzá a tréner. A fiatal játékosokból álló ellenfél együttese nemcsak tech­nikai tudásban, de erőnlétben is gyen­gébbnek bizonyult a Vitézek gárdájá­val szemben. A bajnokságban most némi szünet következik, ugyanis legközelebb ok­tóber 14-én játszanak bajnoki mérkő­zést az esztergomi fiúk a Battai Bull­dogok ellen, azonban a játékosok ki­csit sem pihenhetnek. A jövő hétvé­gén a 7-es kupát rendezik meg Szé­kesfehérvárott, melyen minden csapat hétfős gárdával vesz részt. „A magyar kupa látványosabb és gyorsabb csatái, tulajdonképpen a 7-es válogatott mér­kőzéseire készít fel” - folytatta Szőlősi László. Ezt követően pedig a magyar válogatott felkészülési mér­kőzést fog játszani Csehországban, Brnoban a cseh legjobbak ellen. • Kép és szöveg: Lenger Péter Zsúfolt hétvége előtt áll az EKE A csapat már biztosan megnyerte az utcai kosárlabda-bajnokságot Az éllovas ellen készül az ESC A csapat felkészülési mérkőzést játszott Tahitótfalu ellen B Kosárlabda ___________ A z Esztergomi KE kosarasai szom­baton utcai kosárlabdaversenyre mennek Dunakeszire, vasárnap pedig Csepelen az első bajnoki mérkőzésü­ket játsszák a Fazekas Öregdiák Egye­sület csapata ellen. Május elejétől szeptember közepéig tart az utcai kosárlabda szezon ver­senysorozata, amely 12 fordulóból áll. Szombaton az esztergomi gárda Du­nakeszire utazik, ahol az idény záró versenyén vesznek részt. „Az egész szezonban nagyjából 6-7 játékos ját­szott a különböző rendezvényeken” - mondta Torma Szabolcs, a csapat játé­kosa. A fiúk minden fordulóban na­gyon jól szerepeltek, ugyanis mindig valamilyen kategóriában győztek. A férfi 4-es, korhatár nélküli, nyílt cso­portot magasan vezeti az esztergomi együttes, így ebben már biztosan nyer­tek. De ugyancsak ez a helyzet a férfi 5-ös kategóriával is, amelyben a 30 éven felüliek versenyeznek. A vegyes kategóriában, ahol egy lánynak is sze­repelnie kell a csapatban, pedig már megvan a biztos második helyezés. Az utcai kosárlabda-bajnokság mérkőzé­se után egy cseppet se pihenhet az esz­tergomi csapat, ugyanis vasárnap első bajnoki mérkőzésüket fogják játszani Csepelen. „Sokat edzettünk, ismerjük az ellenfelet: kemény küzdelem lesz, bárki nyerhet” - számolt be Torma Szabolcs az esélyekről, aki azt is el­mondta, hogy nagyjából egy játékerő­ben van a két csapat. • L. P. B Labdarúgás ______________ A megyei első osztályban szereplő esztergomi gárda talán a legkemé­nyebb mérkőzését játssza hétvégén a sárisápi csapat ellen, ezért Osvald Zsold vezetőedző mindent megtesz a győzelemért. Az esztergomi csapat szerdán Tahitótfalura utazott, ahol edzőmér­kőzést játszott a helyi együttessel. Az egyetlen gólt Országh Balázs lőtte a meccsen, amelyen Osvald Zsolt veze­tőedző szerint nagyon gyengén szere­pelt a királyvárosi gárda. „Jó ellenfél ellen elég fáradtan, tompán játszot­tunk, de aránylag egy jó mérkőzés volt” - mondta el a Hídlapnak a tré­ner, aki a hétvégi bajnoki összecsapás előtt nagyon bizakodó. A csapat egyébként elérte a célját, ugyanis több taktikát is kipróbált a meccsen. „Próbáltuk a szélső játékra helyezni a hangsúlyt, ezt gyakoroltuk és a gól is ebből született. Ezt a taktikát fogjuk a sárisápi csapat ellen is játszani” - folytatta a vezetőedző. Szerencsére a királyvárosi gárdában sérülés és eltil­tás nincs, azonban a vasárnapi bajno­ki mérkőzésen hiányozni fog a csa­patból Engelbrecht László. A hét vé­gén az éllovas sárisápi gárda ellen na­gyon nehéz mérkőzést fog játszani az esztergomi együttes, amely Osvald Zsolt szerint egy jó erőpróba lesz. „Természetesen mindenképpen győz­ni szeretnénk Sárisápon, ahol mindig nagyon sok néző szokott lenni” - zár­ta a beszámolót a tréner. • -r -r SP0RTSZILÁNK0K NHL: Vas újra betalált Győztes gólt szerzett a Dal­las Stars-ben szereplő Vas János a New York Rangers ellen. A talá­lat értékét to­vább növeli, hogy a magyar játékos emberhát­rányban, a találkozó lefújása előtt nem egész két perccel talált a há­lóba. Az észak-amerikai profi jég­korongliga (NHL) fiataljainak ki­írt egyesült államokbeli tornán bronzmérkőzésén így Vas és csa­pata a bronzérmet szerezte meg. Tízmillió forintos mez George Best 1970-ben, a Nort­hampton elleni bajnokin viselte azt a mezt, amelyet most közel tízmil­lió forintért vásároltak meg egy aukción. Best ezen a találkozón egyik legemlékezetesebb teljesít­ményét nyújtotta: hat gólt szerezve szinte egymaga győzte le az ellen­felet. Az angolok legendája tavaly novemberben hunyt el. Kosáreső a vb-nyitányon A címvédő amerikai válogatott könnyed, 47 pontos győzelemmel kezdte meg szereplését a Brazíliá­ban zajló női kosárlabda-világbaj­nokságon. Az amerikaiak mellett a litvánok szereplése kapta a legna­gyobb sajtóvisszhangot: a csapat nem érkezett meg időben, így el­lenfelük, Ausztrália játék nélkül gyűjtött be két pontot. LESVONAL Ballacknak nincs pénze lakásra? A Chelsea friss igazolása kifa­kadt: véleménye szerint London­ban olyan maga­sak az ingatlan­árak, hogy nem tud házat vásá­rolni magának. A heti 6 millió fo­rintot kereső' játékos kijelentése több mint meglepő, kicsi a való­színűsége annak, hogy nem futja lakásra. Igaz, Ballack igényei nem kicsik: minimum 6 hálószo­ba, medence és a legfényűzőbb lu­xus jár neki, és ennek bizony meg­kérik az árát. MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSAJÁNLATOK A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munka • betanított összeszerelő (Komáromban) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban felszolgáló forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) fuvarszervező (angol nyelvtudás) gépészmérnök gyártósori összeszerelő (Suzuki) hegesztő hidegburkoló konyhai kisegítő kőműves könyvelő (költségvetési gyakorlat) lakatos mérlegképes könyvelő minőségbiztosítási mérnök (angol) műszaki ügyintéző operátor papíripari gépkezelő pultos raktári dolgozó (targoncavizsgával) • szakács • számítástechnikai programozó • szerszámkészítő • szobafestő-mázoló • szobafestő-mázoló • takarító (állandó éjszaka) • takarítónő (megváltozott munkaképességű nőknek, 4 órás) Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 • ács • betanított csomagoló • betanított gyártósori összeszerelő • betanított juhász • betanított kábelszerelő • betanított munkás • csomagoló esztergályos fémszerkezeti lakatos gépkezelő gyártósori motorszerelő hegesztő (C02) konyhavezető szakács kőműves kőműves melletti segédmunkás lakatos lovász, lógondozó lóápoló mosónő motoros kézbesítő műköves ne forgácsoló operátor plc programozó segédmunkás szakács • szociális ápoló,gondozó • vas és fémszerkezeti lakatos • villanyszerelő Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143 • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgá­lat www.afsz.hu honlapjáról!

Next

/
Oldalképek
Tartalom