Hídlap, 2006. június (4. évfolyam, 107–128. szám)

2006-06-30 / 128. szám

Polgármesteri köszöntő ölelő hullámok Rendezni végre közös dolgainkat neszmély A község polgármes­tereként tisztelettel és barát­sággal köszöntőm a tizenkette­dik Hídverő Napok vendégeit. A Rákóczi Szövetség Hídverő Szervezete tizenegy esztendő­vel ezelőtt azzal a nem titkolt szándékkal hozta létre a Híd­verő Napok rendezvényét, hogy lehetőséget teremtsen a Duna két partján élőknek a kö­zös ünneplésre. Szellemi hidat és alkalman­ként közlekedő kompjáratot kí­vántunk létesíteni a szomszéd­ságban élőknek, hogy az or­szághatárrá változtatott Dunán át ne csak átkiabálva értsünk szót, hanem emberhez méltó módon tud­junk szót érteni egymássál. A rendezvény tizenegy eszten­dő alatt összekovácsolta a két parton élő települések polgára­it, s az összefogás eredménye­ként a kapcsolatok magasabb szintű formájának kialakítását is elősegítette - így 1999-ben a Vág-Duna-Ipoly Eurorégió és 2003-ban a Duna Eurorégió megalakulását. Az első határ­nyitás csak 2004-ben, az euró­pai uniós csatlakozáskor tör­ténhetett meg. Azzal a remény­séggel tekintünk az elkövetke­zendő évekre, hogy igazzá vál­nak a költő, József Attila: A Du­nánál című versének gondola­tai: „A Dunának, mely múlt, je­len s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, ame­lyet őseink vívtak, békévé old­ja az emlékezés s rendezni vég­re közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Kívánom, hogy érezzék jól magukat a Hídverő Napok programjain, és legyenek más­kor is a vendégeink. \ Benkő Ferenc, Neszmély polgármestere, a Duna Eurorégió elnöke Alom A Föld kicsi, határok nincsenek. Ha valaki valamit szívből, igazán akar, és kitart mellette, akkor azt a sors is akarni fogja. És az álom megvalósult Tizennégy falu 12 éve összefog Neszmély, Csallóközaranyos, Vágfüzes, Izsa, Path, Virt, Dunaradvány, Dunamocs, Karva, Búcs, Bátorkeszi, Marcellháza, Hetény, Madar. Tizenkét évvel ezelőtt egy ma­gyarországi és tizenhárom felvidéki település határozta el, hogy Hídverő Fesztivált rendeznek a Duna két part­ján. Azóta is találkoznak képviselőik minden évben. Nem csak szavaikkal, tetteik­kel is hitet tesznek amellett, hogy a lángnak nem szabad kialudni! Neszmély, Dunaradvány 2006. jún. 30- júl. 2. 3.Hilltop Borünnep Csillagmécsesek éjszakája a Dunán, koncertek a parkban programajánló VI. Euro-Expo Kiállítás és Vásár. Kemencés és borral készült ételek. Régiók találkozója. Június 30. (péntek) Az Eurorégiók találkozója a Vi­segrádi gondolat jegyében- zártkörű rendezvény a Budapest rendezvényhajón Útvonal: Neszmély (hajó­kikötő) - Visegrád - Nesz­mély (hajókikötő) 8.00: Behajózás a Szent Korona kikötőben 9.00: Indulás Visegrádra 9.10: A konferenciát megnyitja: Agócs István, a Komárom- Esztergom Megyei Köz­gyűlés elnöke A résztvevők: Olajos Péter (az Európai Parlament kép­viselője), dr. Tóth József (a Külügyminisztérium fő­osztályvezetője), Agócs Ist­ván (a megyei közgyűlés el­nöke), Benkő Ferenc (Neszmély polgármestere, a Duna Eurorégió elnöke), Jagicza Krisztina (a Vág- Duna-Ipoly Eurorégió Kht. ügyvezetője) és a Bihar-Bi- hor, a Kárpáti, a Duna- Körös-Maros, az Ipoly, a Sajó-Rima, a MuraDráva, a Vág-Duna-Ipoly, a Tátra és a Szilézia Eurorégió de­legációja. 24.00: Visszaérkezés Neszmélyre Neszmély, Millecentenárium Park: 19.00: VI. Euro-Expo Kiállítás és Vásár megnyitója, a szalma­kötő kiállítás megnyitója 19.30: Az Eurorégiók hagyo­mányőrző csoportjainak fellépése a színpadon mmm mm Ünnepélyes dugóhúzás a borlovagavatáson. Jakupcsek Gabriella, Pallagi Ferenc, Réz András, Benkő Ferenc és Simon József „munka" közben. 21.00: Hevesi Happy Band kon­cert Július 1. (szombat) 9.00: A Hídverő Napok meg­nyitója a Millecentenári­um Parkban, az eu­rorégiók települési zász­lóinak valamint Komá­rom és Esztergom várme­gye települései zászlói­nak felvonulása. Ünnepi beszédet mond: Duray Miklós, a szlovákiai MKP ügyvezető alelnöke, Benkő Ferenc, Neszmély polgármestere és Bödők László, Dunaradvány pol­gármestere 9.45: A Hilltop Borünnep meg­nyitója lo.oo: VI. Euro-Expo kiállítás és Vásár, az eurorégiók együt­teseinek bemutatója, kultu­rális programok a színpa­don, rétessütés, borbemuta­tó és -kóstoló a kiállítás terü­letén, kemencés és borral készült ételek bemutatója 13.00- 14.00; 14.30-15.30; 16.00­17.00: Sétahajózás a Dunán 19.00- 00.30: Csillagmécsesek éj­szakája - A Mécseshajó in­dulása Neszmélyről, a Szent Korona kikötőből, 22.00- 22.30: Tűzijáték és táncjáték a Budapest Hajó tetejéről 20.00- 22.oo Bon-Bon - Koncert 22.00-22.30 Tűzijáték 22.30-01.00 Utcabál a Szinkron ze­nekar közreműködésével a Millecentenárium Parkban 9.00- 12.00: Sztárfőzőcske 9.30- 12.30: Miamanó Színház - Játékpalota 10.00- 17.00: VI. Euro-Expo Kiál­lítás és Vásár 10.00- ii.oo: Miamanó Színház gyerekműsora - Miamanó Olimpia 11.30- 12.30: Mesejáték 13.00- 15.00: 100 Folk Celsius koncert 15.00- i7.oo: Kulturális csopor­tok műsora Dunaradvány 17.00: Dunamocs - Dunarad­vány öregfiúk labdarúgó­mérkőzés 17.00: Az Esztergomi Arany­sólyom Lovagrend ha­gyományőrző összeállí­tása 20.00- 21.30: Szeretet hídja: rockopera a Kis-Duna Menti Rockszínház Társu­lat előadásában. 22.00- 02.00: Utcabál 24.00: A Mécseshajó fogadása tá­bortűzzel 11.00- i2.oo: Megemlékezés a falu bombázásának évfordulójáról, isten- tisztelet: igét hirdet Tücsökné Komjáti Zsu­zsanna (helyszín: a 2. világhábo­rús emlékmű) 14.00- 14.30: A Hídverő osz­lop felavatása, avatóbe­szédet mond Sziget László 15.00- 17.30: Hagyományőr­ző csoportok fellépései a Duna-parti szabadtéri színpadon, közben kéz­műves-foglalkozások 18.00- 19.30: Táncház 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom