Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-12 / 222. szám
2005. november 12., szombat • HÍDLAP V hullai magazin „Nyugaton a helyzet ’ Trianonról angolul (1920-2005) - befejező rész Paul Kennedy: The Rise and fall of the Great Powers ( Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989 ISBN 0 00 6860S2 4 692.o). Ez a 692 oldalas nemzetközi sikerkönyv Trianon nevű címszót nem tartalmaz. A trianoni békediktátum igazolását a szerző a szokásos közhelyek ismétlésével végzi el: erőszakos magyarosítás, a magyarok különleges státusának minden áron való megőrzése, a nemzetiségek elnyomása, a magyar nyelv erőszakos terjesztése stb. Paul Kennedy a szokványos magyarellenes közhelyek ismétlésén kívül semmi mást nem mond a magyarokról. Nem említi, hogy az 1867-es kiegyezés annak a belátásnak volt egyik következménye, hogy a magyarokat függetlenségi harcaikban az európai nagyhatalmak soha nem támogatták. Paul Kennedy világsikert aratott könvye alapján a magyar nemzetet a nemzetiségeket elnyomó magyar uralkodó osztály képezte. A szerző szerint magyar nép nem létezett. A népet a szerb, a szlovák és a román nemzetiségek alkották. Paul Kennedy még a monarchia hadseregének gyengüléséért, valamint a horvát tiszti kar hagyományosan odaadó magatartásának a hanyatlásáért is a magyarokat okolja (280.O.). A szerző a Trianon utáni Csonka-Magyarországot szintén az „új” nemzeti államok közé sorolja, de az elcsatolt magyarlakta területekkel megnövekedett - most már számottevő magyar kisebbséggel rendelkező - Romániát, Jugoszláviát és Csehszlovákiát is az újonnan megalakult nemzeti államok közé sorolja. (Csehszlovákia és a Szerb- Horvát- Szlovén Királyság elnevezése önmagában is ellentmond annak, hogy homogén nemzeti államokról lenne szó.) Az utódállamoknak nemzeti államokká való minősítésével a trianoni békediktátum egyszerűen nem létezővé tette a határon túli magyarokat: azok csehszlovákok, románok, jugoszlá- vok lettek. A Szerb- Horvát- Szlovén Királyság Jugoszláviává alakulása majd teljes szétesése, valamint Csehszlovákia későbbi felbomlása világosan mutatja ennek a minősítésnek a történetietlenségét és értelmetlenségét. Enciklopédiák A Columbia Encyclopedia 2001-2005-ös kiadása 251 szóban ismerteti a Trianonhoz kapcsolódó eseményeket. Megtudjuk, hogy a szerződést a Nagy (?) Trianon-i Palotában írták alá: az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország viszont nem volt az aláírók között. Tényként közük, hogy Magyarország elvesztette lakosságának két harmadát, és „majdnem minden olyan területet, ahol a lakosság nem volt színtiszta magyar.” Az Encyclopedia szerint a trianoni béke- szerződést követően szinte azonnal kezdetét vette a Békeszerződés felülvizsgálatára irányuló magyar agitáció, amelyet a Romániába, Csehszlovákiába és Jugoszláviába „áttelepített” (transferred) hárommillió magyar nagy része támogatott. A szóhasználat önmagáért beszél: áttelepítetteknek minősíti az ezer éve egy helyen élő őslakosokat. David Fromkin: Europe's Last Summer- Who Started the Great war in 1914? (Vintage Books, a division of random House Inc. New York, 2005 Vintage ISBN: 0-375-72575-X4.) David Fromkin a bostoni egyetem tanára. Könyve - Az Európa utolsó nyara - Ki kezdte a nagy háborút 1914-ben? - címmel 2005-ben jelent meg. A kötet a szerző állítása szerint a legújabb kutatások eredményeire épül, amelyek lehetővé teszik az első világháborúval kapcsolatos korábbi megállapítások felülvizsgálását. Fromkin könyve jórészt Fritz Fischer kutatásainak módszereire és eredményeire épül. A könyv jó stílusban, izgalmas történetek formájában ismerteti az eseményeket. A magyarok szerepéről azonban semmi újat nem mond. Eüsmétü, hogy a magyar kisebbség nyomta el a többségben lévő szlávokat, de azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy ha az angolok nem lépnek be az első világháborúba az elnyomott szlávok védelmében, akkor 1914 nyarán az angol csapatok az írek szabadságmozgalmának a letörésében vettek volna részt. Vagyis az írek megleckéztetése a népelnyomó Osztrák- Magyar Monarchia elleni harc miatt maradt el. Fromkin megállapítja, hogy Szerbia részben felelős (partially culpable) a történtekért, mert befogadta és talán támogatta is a terrorista csoportokat. A trónörökös elleni merényletet Szerbiából irányították, ráadásul a szerb nép jelentős része örült a trónörökös meggyilkolásának. A szerző szerint az első világháború előtti Balkánon törvénytelenség uralkodott, s a balkáni államokat, beleértve Szerbiát is, a kormányozhatatlanság jellemezte, ahol a rendőri felügyelet is megvalósíthatatlannak bizonyult. „A térség bűnözők menhelye, gerillaharcok, vérbosszú, merényletek és tömeggyilkosságok helyszíne, az emberiség által ismert erőszak és vérontás színtere volt.” Fromkin nem ért egyet azzal, hogy a trónörökös meggyilkolása miatt ultimátumot kellett volna intézni Szerbiához. Ettől függetlenül megállapítja, hogy a szerb hadsereg magas rangú tisztjei, az ország vezető politikusainak tudtával és hozzájárulásával vettek részt a merénylők felkészítésében, valamint a merénylet megszervezésében. A szerző szerint mindez azonban mégsem tekinthető állami támogatásnak, mert nincs egyetlen hivatalos dokumentum sem, amelyik egy ilyen állami döntésről tanúskodna. Megdöbbentő a bostoni egyetem tanárának naivitása, hiszen teljesen nyilvánvaló: ilyen kompromittáló dokumentumot egyetlen kormány - de még egy kezdő bűnszövetkezet - sem hagy maga után. Ugyanakkor Fromkin megállapítja, hogy sem az osztrák, sem a magyar nép nem hibáztatható a háború kitöréséért, mindössze az osztrák, illetve a magyar vezető réteg egy csoportját (governing cliques) terheli a felelősség. Fromkin szerint 1914-ben két külön háborúról volt szó. Az Osztrák- Magyar Monarchia a Szerbia elleni háborút egyértelműen elvesztette, és ennek ma nem is lenne semmi jelentősége. Fromkin könyvének fő mondanivalója, hogy az első világháborút Németország kezdte. Trianon azonban nem a Monarchia és Szerbia közötti háború következménye, hanem a Németország által kezdeményezett totális háború végkimeneteléhez kapcsolódik. A fenti megállapítások egyértelműen cáfolják azt a, Magyarországon a mai napig is érvényben lévő és gyakran hangoztatott liberális álláspontot, mely szerint „Magyarország egy igazságtalan háborút kezdett és ennek következtében igazságtalan békét kellett kötnie.” Ebből pedig azt a következtetést vonják le, hogy a magyar „bűnös nép” és megérdemelte Trianont. David Fromkin ezzel ellentétben egyértelműen kimondja, hogy a magyar nép nem hibáztatható az első világháborúért, és érveléséből az is leszűrhető, hogy Trianon nem az Osztrák- Magyar Monarchia és Szerbia közötti háború következménye. Elgondolkodtató, hogy a magyar balliberális értelmiség képviselői még ma is kevesebb hajlandóságot mutatnak Trianon tényleges okainak feltárása iránt, mint az egykor ellenünk harcoló hatalmak egyes történészei. Fromkin szerint a háborút nem is az imperializmus idézte elő, hanem fordítva: a háború teremtette meg az imperialista érdekeket. Következtetése: „Amit a harcoló felek a béketárgyalásokon követeltek, annak nagyon kevés köze volt ahhoz, ami miatt eredetileg háborúba léptek.” (278. o.) Ebből az következik, hogy Magyarországot nem az elnyomott népek felszabadítása érdekében darabolták fel, hanem a háború folyamán kialakult imperialista érdekek miatt fosztották meg természeti kincseitől. Ebben a folyamatban a magyar nemzet egy jelentős része akaratán kívül más országok fennhatósága alá került, akikkel a mai napig sem a trianoni nagyhatalmak, sem az utódállamok nem igazán tudnak mit kezdeni. Trianon örökségével, illetve annak máig ható következményeivel még sokáig együtt kell élnünk, mert a szétszakítottság okozta sebek ideális kezelésére a rendszerváltoztatás utáni politikai elit egésze is képtelennek mutatkozott. • Tóth Gy. LAszló - Kasuk Péter (Megjelent: Magyar Nemzet, 2005. október 29) Magyari , az űrhajós „dublőr” 1980. május 26-án az akkori Szovjetunióban lévő Bajkonur kilövőállomásról startolt az az űrhajó, melynek két utasa közül az egyik magyar volt. Valerij Kubaszov parancsnok mellett Farkas Bertalan, vagy, ahogy azóta a nép becézi, Farkas Berci űrhajós foglalt helyet. A Szojuz 36 űrutazását megelőzően Magyari Béla és Farkas Berci, két magyar vadászgép-pilóta készült fel a nagy feladatra. Az itthon és a szovjet Csillagvárosban elvégzett felkészülésen csak az utolsó időszakban derült ki, hogy a két magyar repülőstiszt közül, ki kinek lesz, ahogy ők hívták, a „dublőrje”. Az esztergomi Regiomontanus Csillagász Kör meghívására november 9-én Magyari Béla, felkészített űrhajós a városi művelődési ház nagytermében tartott előadást az űrutazás előkészítéséről. A történet 1976-ban kezdődött, amikor Farkas Berci és Magyari Béla, akkor még mint vadászrepülő pilóták, azt olvasták egy újságban, hogy a szovjet Interkozmosz űrprogram keretében a lengyel, a cseh, a kelet-német űrhajós jelöltek megkezdték kiképzésüket a Moszkva melletti Csillag- városban. Akkor Magyari Béla már egy éve vezetett vadászgépet. 1977 májusában önként jelentkezett a két bajtárs, hogy részt vegyenek a szovjetmagyar űrprogramban. Az akkori egyetlen feltétel az volt, hogy a pilóták megfeleljenek a szigorú itthoni orvosi vizsgálaton. Farkas Berci és Magyari Béla sikeresen vette ezt az első akadályt, így kerültek bele az űrprogramban. A kiképzés és az itthoninál sokkal komolyabb terhelési tesztekkel tarkított orvosi vizsgálat már az akkori Szovjetunióban, az említett Csillagvárosban folytatódott. A két magyar repülőstiszt feleségeikkel és gyerekükkel a felkészítés időszakára abba a városba költözött, ahol az emberiség első űrhajósát, Jurij Gagarint képezték ki. A magyarokat a kinti kiképzőbázison többek között az a szintén űrpilóta Nyikolajev fogadta, aki az első női űrhajósnak, Tyereskovának volt a férje. Ebben a kiképzési időszakban a magyarok mellett Csillagvárosban készült fel az űrutazásra a román, a bolgár, a mongol és a kubai űrhajós páros. Mindannyian kettesével készültek, s az űrprogram ezen felkészítő szakaszában még a párosok tagjai nem sejthették, hogy miként alakul a kiképzésük, kettejük közül ki lesz, aki valóban repül, ki lesz az első számú pilóta, s ki lesz, aki, mint tartalék kerül beosztásra. A későbbi tartalék űrhajósok közül a bolgár Alekszandrov volt az egyetlen a dublőrök között, aki három évvel később az első számú pilóta kényszerűen rövid űrrepülése miatt maga is kijutott az űrbe. Magyari Béla egy kivetítővel érkezett az előadásra, melyen a kiképzésről készített fotókkal egészítette ki az űrutazás előkészítéséről elmondott történetét. A kiképzés egyik, űrutazással kapcsolatos mai filmekből ismert, űrhajós része a centrifuga- teszt. Ennél egy hét méteres vízszintes darukaron tartott kis kabinban pörgetik a benne lévő pilótát egy henger alakú teremben. A pörgetés hatására az űrhajósjelöltre nehezedő nyomást egészen a 8G fokozatig lehetett emelni. Ennél a terhelésnél az alany úgy érzi, hogy nyolcszorosára nőtt a testsúlya, mely erő belenyomja őt az ülésbe. Magyari Béla hasonlítási alapként a higanyt említette, ahol a sűrűségi érték 12, az emberi vér ennél a tesztnyomásnál a 8G erő hatására nyolcszor sűrűbb. Ilyen és ehhez hasonló felméréseket, terhelési teszteket végeztek a pilótákon. A nagy kérdés persze mindvégig az volt, melyikük teljesen egészséges szervezete mutat némi gyengeséget. Ez alapján akarták a két jelölt közül a kiképzést vezetők eldönteni, hogy Farkas vagy Magyari mehet az űrbe. A Csillagvárosban a képzés első részében az elmélettel foglalkoztak az űrhajósjelöltek. Megtanulták, hogy miként épül fel egy űrhajó, és a későbbi űrutazás során milyen törvényszerűségek, képletek alapján halad az űrjármű, a fellövésnél milyen folyamatok szerint indul el az űrrakéta. Az elméletet a gyakorlati képzés követte. Ennek során 10 ejtőernyős ugrást hajtottak végre és egy hat ezer méter magasságból zuhanó kiképző repülő gép fedélzetén szabadesésben súlytalansági próbát tettek. Ezenkívül volt két földi terepen végzett 36 órás szárazföldi és vízi túlélési gyakorlat, melynél a majdani landolást követő esetleges nehézségek leküzdését gyakorolták. A felkészítés legfontosabb helyszíne az eredetivel teljesen azonos méretű és felszereltségű eredeti űrhajó makettje volt. Ebben a tesztűrhajóban szerezték be a későbbi űrutazáshoz szükséges rutint. Eközben minden űrhajósjelöltnek elkészítették a csak rá méretezett, rászabott űrhajósruhát, szkafandert és azt az ülést, melyben a teszt során száz percet kellett mozdulatlanul és mégis kényelemben eltölteniük. Az egyik utolsó gyakorlati rész volt a magassá- gikamra-teszt, ahol az eredeti szkafanderben lévő űrhajósoknak egy teljesen kivákuumozott kis szobában kellett lenniük. Ennél a tesztnél az űrutazás során az emberi testre ható külső erők hatását tudták tesztelni. Itt dőlt el, hogy az imitáció során hétezer méteres magasság felett Magyari Béla alkari izomzatában érzett egyre fokozódó fájdalom, a másik magyar pilóta, Farkas Bertalan számára az űrbejutást jelenti. A gyakorlatot végző orvosok és katonai vezetők döntése szerint végül a szovjet Valerij Kubaszov parancsnok társa a magasságiteszten sikeresen átjutó Farkas Bertalan lett. Érdekesség, hogy ugyanazt a gyakorlatot később még egyszer, de akkor már sikeresen elvégezték Magyari Bélával. Magyari elmondta, hogy az akkor szintén jelen lévő magyar orvosa szerint a balvégzetű próba során „nem benne volt a hiba”, hanem a gyakorlat során a szkafanderébe adagolt, lélegzést biztosító oxigén-nitrogén levegőkeverék rossz aránya volt a ludas. A választás tehát Farkas Bercire esett, a nehéz döntést a régi bajtárs, nem könnyű szívvel, de elfogadta. Mint tudjuk, a bajkonuri start jól sikerült, majd Farkas Berci és Valerij Kubaszov nyolc napot töltöttek a világűrben és sikeresen hajtották végre a kitűzött feladatokat, melyeknek során összekapcsolódtak a Szaljut 6 űrállomással. Egyhetes programjukban több magyar kísérleti programot is végrehajtottak, az egyik legnevezetesebb az Interferon volt. Ütjuknak más magyar vonatkozásai is voltak. A Dóza kísérletben a Pillével mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balatonnal az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták. A magyar készítésű élemiszerek nagyon ízlettek a vendéglátóknak. (Az egyik napon Farkas Berci mondta a kozmoszból a televízió Esti meséjét.) Az úton a KFKI által kifejlesztett Pille nevű sugárzásmérővel dolgoztak, a Balaton nevű - szintén magyar fejlesztésű - műszerrel pedig az űrhajósok szellemi munkavégző képességének változását vizsgálták. Farkas Berci magyar katonatársa, Magyari Béla, akinek szintén hősi helytállása nélkül a magyar űrhajózásnak nem lehetne egy ilyen dicsőséges fejezete, a kilövésnél is ott volt. Ahogy mesélte az előadáson, a hatvan méter magas kilövőállvány tetején lévő űrhajó hatalmas dübörgéssel és a tűzpirostól indulva egészen a fehér izzásig minden színt felvillantó startrobbanáskor méltóságteljesen emelkedett fel, hogy egy perc múltán már csak, mint csillag látszódjon az égen. A Szojuz 36 űrhajó fedélzetén az első magyar tíz perc múlva a bajkonuri kilövőállomás helyszínétől több ezer kilométerrel arrébb, már Japán fölött volt, ahol kilépett a Föld légköréből és kiért az űrbe... Farkas Bertalant és Magyari Bélát, a sikeres küldetést követően itthon 1980-ban kitüntették. Farkas Bertalan a szuperhatalomtól megkapta az akkor egyik legnagyobb katonai kitüntetésnek számító „Szovjetunió hőse” érdemérmet is. A rendszerváltást követően, azonban a két magyar hős űrhajós - ahogy Magyari Béla az előadás végén a Hídlap kérdésére válaszolva élt a kifejezéssel - „kegyvesztett” lett. Az országnak hozott felülmúlhatatlan dicsőséget és az űrkutatásban szerzett pótolhatatlan szaktudásukat elfeledve, komoly és érthetetlen mellőzéssel viszonyulnak hozzájuk a mai napig. • Pöltl „Oxi” Zoltán
