Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-06 / 238. szám
www.esztergom.hu 2005. december 6., kedd • HÍDLAP 3 A nemzeti felelősség napját ülték Esztergomban Határokon átnyúló összefogás az egység és az európai közösség szolgálatáért Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökségi tagja, a beregszászi főiskola igazgatója beszédében jellemezte a kárpátaljai maroknyi magyarság helyzetét, akik sorsa 20 évenként változott, és csak a nyelv tartotta össze őket mindvégig. Kárpátalján ma a magyarok nem a moszkvai, nem a kijevi, hanem a budapesti időhöz állítják óráikat. Orosz Ildikó megköszönte a mintegy 30 önkormányzatnak a beregszászi főiskola felújításához nyújtott segítségét, külön köszönetét mondva Esztergomnak a legnagyobb mértékű támogatásért. Tőkés László Királyhágó-melléki református püspököt helyettese, Csűri István képviselte, aki azt az üzenetet hozta: „Erdélyben mindannyian hajlandók vagyunk arra, hogy a nemzet egységéért mindent megtegyünk. Mert tudjuk azt - folytatta Csűri István - Isten kiválasztott nemzete vagyunk, nem siránkozhatunk és nem hátrálhatunk meg” Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke a nyelv mellett az iskolák és az egyház nemzet- és közösségmegtartó erejét emelte ki. A horvátországi közösség a legkisebb és leginkább fogyó, öregedő nemzetrész, amely az egy évvel ezelőtti népszavazás óta még elhagyatottabb, de annál keményebb. A Héthatár egyesületet azért tartja fontosnak, mert erősíti abbéli hitüket, hogy ők is a magyar nemzet tagjai, és lehetőséget ad a közös építésre. Tasó László, nyíradonyi polgármester kifejtette: az egyesület pajzs és kard lesz egyben, megvédi a meglévő kapcsolatokat és elveszi a nekünk járó forrásokat. Folytatás az 1. oldalról Október 7-én a határon átnyúló pályázati lehetőségekről szóló, Inter- reg országjáró konferencia-sorozat záróülésén mintegy negyven polgár- mester írta alá a Héthatár, Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület megalapítását elhatározó szándéknyilatkozatot. Az alapító tagok Magyarország mind a „hét határát” képviselik, így Sátoraljaújhely, Nyíradony, Debrecen, Hódmezővásárhely, Lenti, Harkány, Mohács, Fehérgyarmat, Sarkad és Körmend, valamint természetesen Esztergom képviselő-testü- lete már meghozta a szervezet megalapításáról szóló helyi határozatot. Az alapító okiratot Duka-Zólyomi Árpád, Bauer Edit, illetve Pálfi István néppárti európai parlamenti képviselők is ellátták kézjegyükkel. Bár Pálfi István betegsége miatt nem lehetett jelen a tegnapi alakuló ülésen, távollétében is egyhangúlag a szervezet elnökének választották. Az egyesület nyitva áll a csatlakozni kívánók előtt és a közeljövőben akár több száz tagja is lehet. Csatlakozási szándékát az ünnepi program lezárultával máris 82 további település jelezte. A konferenciát Nemeskürty István irodalomtörténész-professzor előadása nyitotta meg, aki mindenekelőtt a magyar nyelv és a keresztény hit nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta. „Nemzeti létünket régen és mindmáig nyelvünk őrzi, mely még az állam szerepét is átvette” - mondta a professzor és a továbbiakban kifejtette: példátlan és ijesztő dolog történt tavaly december S-én, amikor népszavazáson a nemzet egysége ellen döntöttek a választópolgárok. Ezt követően rövid hozzászólásában Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke a tavalyi népszavazásról beszélt, amelynek eredménye nemcsak a kormány, hanem az ország- gyűlés, az Alkotmánybíróság és mindazok felelőtlensége is volt, akik nemmel szavaztak (Duray Miklós e témában írott cikke lejjebb olvasható). Duka-Zólyomi Árpád előadásában az EU azon alapelvét hangsúlyozta, mely a szolidaritásról, a felzárkóztatásról, az egyenlőtlenségek megszüntetéséről szól. „ A Héthatár önkormányzati együttműködés mindezidáig egyedülálló Európában. Meggyőződésem, hogy sikeres lesz, és kiváló példával szolgál majd más régiók számára is” - mondta a képviselő. A bővüléssel egyre nagyobb különbségek észlelhetők az unión belül, de a határmenti együttműködések szerves részét képezik az unió kohéziós politikájának, hatékonyan segíthetik elő az integrációt és a harmonikus fejlődést. A régiók előtt pedig óriási lehetőségek nyílnak meg a közeljövőben. A kicsit távolabbi jövőről vizionálva Tóth Imre sarkadi polgármester megjegyezte: a határok nélküli Európában a „Héthatár” után előbb-utóbb megalapíthatjuk a „Héthatár nélküli” vagy „Héthatártalan” egyesületet is. Az ünnepélyes aláírás előtt Megy- gyes Tamás, Esztergom polgármestere mondott rövid beszédet. „Az Esztergomban mindennap délután fél ötkor megszólaló, a trianoni békeszerződés aláírására emlékeztető dallam egyre vidámabban szól, mert nem szétválasztásunkat, hanem összetartozásunkat jelképezi. Legyen ez a fájdalmas nap a cselekvés napja, melyet a nemzeti egység szolgálatába állítunk!” - kezdte mondandóját Esztergom polgármestere, majd az egyesület céljait összegezve elmondta: a falak lebontása, a határok légiesítése az uniós tagsággal megkezdődött. A most kötött szövetség az erős érdek- képviseletben, a tudásátadásban, a brüsszeli törvényhozás befolyásolásában és a kisrégiók felzárkóztatásában segíti majd a magyar településeket. • Szabó Hajnal Szavaztunk, megszámláltattunk, könnyűnek találtattunk Gondolatok az egy évvel ezelőtti népszavazásról és annak társadalmi következményeiről Folytatás az 1. oldalról Tekintsünk rá úgy, mint a legdrágább közvélemény-kutatásra, amely bebizonyította a nemzet jelentős részének és Magyarország kormányának átmeneti alkalmatlanságát a nemzeti létre. Lehet, hogy ez így túlságosan sommás véleménynek hangzik, de van számos helyzet az emberi életben, amelyben nincs más megoldás, mint az előre menekülés. A népszavazás kiírása is ilyen helyzetet teremtett. Nem hiszem, hogy van a magyar nemzetnek sok olyan épeszű tagja, aki azt gondolta volna, hogy egy ilyen ügyben kiírt népszavazás eredményes lehet. Aki tisztességes szándékkal mégis ezt gondolta, az nem ismeri a nemzet állapotát. Az más kérdés, ki akarta, hogy eredményes legyen, és ki akarta, hogy eredménytelenné váljon a népszavazás. Több mulasztás előzte meg ezt a végzetszerűen kialakult helyzetet. A legnagyobb mulasztást azok követték el, akik abban ludasak, hogy a Magyarok Világ- szövetségének elnökévé 2000-ben egy olyan embert választottak meg, áld erre a tisztségre alkalmatlan volt, sőt - amíg ott van - nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Ha megnevezném azt a köztiszteletnek örvendő két-három főbűnöst, akiken múlott ez a választás, illetve akik ebbe a helyzetbe vezérelték az össz- magyarság szervezetét, nagy felháborodás törne ki a nemzetnek elkötelezett körökben - ezért hát nem teszem. A másik nagy mulasztást a magyarországi országgyűlés követte el, amikor - legalább az utolsó pillanatban, a népszavazási kezdeményezés indításakor észbe kapva - nem kezdeményezte az állampolgársági törvénynek egy olyan módosítását, ami okafogyottá tette volna a népszavazás megtartását. A harmadik nagy mulasztást a magyarországi Alkotmánybíróság követte el azzal, hogy alkotmányosnak találta a népszavazásra bocsátandó kérdést - noha Magyarország alkotmánya sem engedélyezi, hogy az állampolgári jogokat nemzeti alapon ítéljék meg. A negyedik nagy mulasztást a politikusok követték el, mert nem tették nyilvánvalóvá, hogy olyan kérdésben, amelyben korábban nem a népakarat döntött, hanem a hatalmi politika, utólagosan sem a népakarat által kell kiköszörülni a sérelmet, hanem a politika által közvetlenül befolyásolt parlamenttel. Ezeket a hibákat azonban egy súlyosan erkölcstelen magatartás tetézte: a Gyurcsány-kormány ocs- mány kampánya, ami nem a népszavazás elutasítására buzdított, szakmai okokra való hivatkozással, hanem az ellenszavazásra, ami a Trianonban érvényesülő, minket sújtó hatalmi politika első, népakarattal való elfogadását jelentette volna. Magyarország kormánya tehát úgy viselkedett, mintha egy ellenséges hatalom bérence lenne - mondjuk annak, amelynek bérence az, aki kitalálta a népszavazást és belerángatott sok hiszékeny és jóravaló embert. Emlékszem, mikor 2004. március húszadika tájékán Pécsett rám támadt három alacsony termetű asszony és számon kérőn tartották elém a népszavazási kezdeményezést aláírásomra várva, láttam, hogy nem tudják mit cselekszenek. Igyekeztem kitérni előlük, de miután nem sikerült, türelmesen kezdtem nekik magyarázni, hogy ez az ügy nem alkothatja népszavazás tárgyát, és nem írtam alá a kezdeményezést. Egy nappal később a Világszövetség Erdélyi Tanácsának a honlapján emiatt néhány övön aluli ütést mértek rám, csaknem lenemzetárulóztak. Amikor 2004. december 3-án este a végéhez ért a több mint egyórányi kínos szóváltás a TV és a rádió nyilvánossága előtt, Gyurcsány és a három határon túli magyar között, azzal a benyomással távoztunk a műteremből, hogy a miniszterelnök nem megy el szavazni. Két nap múlva pedig díszkísérettel bedobta az urnába a nemet. Szellemi síkon egyetértek azokkal, akik azért nem mentek el szavazni, mert átlátták a kezdeményezésben rejlő csapdát, és nem akartak semmilyen idegen akaratnak a játékszerévé válni - ezek tudatosan cselekvő emberek. Akik a kórházak magánosítása ellen szavaztak, de az állampolgársági kérdésre nem adtak le szavazatot, azok valószínűleg ilyenek Azt azonban nem tudhatom, hogy valójában emiatt volt- e a nagy távolmaradás a népszavazástól, vagy a közöny miatt. Ha ez utóbbi volt az oka, akkor vészhelyzet van, mert ez a jövőnket, a közös jövőnket veszélyezteti. A „nem”-mel szavazókkal van gondom, mert róluk nem lehet tudni, hogy ennyire megátalkodottan ellenségei-e a nemzetnek vagy elbu- tult pártkatonák. Egy felvilágosult ember, akármelyik oldalon is álljon, „nem”-mel nem szavazhatott. Néhány hónappal a népszavazás után találkoztam egy általam annak ellenére nagyra becsült emberrel, hogy elkötelezett híve az MSZP-nek. Beszélgetésünk során nem tudtuk elkerülni a népszavazás kérdését. Ez az ember kertelés nélkül bevallotta, hogy nemmel szavazott. Becsületére váljék, hogy emiatt nem szégyellte magát előttem, de megdöbbentett az indoka: a „nem”- mel való szavazással utasította el a népszavazás kezdeményezőinek szándékát. Ezzel a helyzettel kapcsolatos az előremenekülés kényszere. Ha nincs más megoldás, a legkisebb kárt okozó módszert kell választani. Ha helytelen is volt a népszavazás kezdeményezése, de ha kiírták, akkor arra kellett törekedni, hogy eredményes legyen. Az eredménytelenség ebben az esetben a nemzet egy részének az el- taszítását jelentette. A népszavazás kimenetele szerint meg lehet rajzolni a maradék Magyarország identitás-térképét. Annak alapján, hogy az állampolgársággal kapcsolatos kérdésre adott „igen” válasz mely településen kerekedett a „nem”-ek fölé, hol volt eredményes és hol vett részt a népszavazáson a választók többsége. Meglepő volt a budapesti eredmény. E nagyváros huszonhárom kerületéből tizenkettőben az igen győzött, ebből kilenc kerületben eredményes volt a szavazás és nyolc kerületben a választók többsége szavazott. A nemzeti azonosságtudat nagy törésvonalát Pest és Fejér megye határán lehet meghúzni. Az innen északnyugatra és nyugatra eső megyékben: Pest, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Baranya megyében az eredmény meghaladta az országos átlagot. Kitettek magukért a nógrádiak és a borsod-abaúj-zemplén megyei települések. Utánuk kullogott Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom- Esztergom és Fejér megye. A leszakadók közé jutott Tolna és Somogy A többi - Heves, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád pedig a mélyben maradt. A kis településeken eredményesebb volt a népszavazás mint a nagyokban. Lehet, hogy azért, mert ott jobban átérzik az összetartozást, mint a nagy települések vagy a lakótelepek lakói? Lehet, hogy ez nem csak a nemzeti érzéssel van így? Érdemes ennek a tanulságán a közélet más területén is elgondolkodni. Az így megrajzolt térképre tekintve nem meglepő, hogy Sopron a „hűséges város” most is hűséges maradt. Környezetéhez képest azonban Esztergomban és Hódmezővásárhelyen az eredményes szavazás kiemelkedő teljesítményt jelent. Nem sokkal az eredménytelen, de véleményt kifejező népszavazás után éppen Hódmezővásárhelyről indult az elszakított és a népszavazással, de főleg a kormány kampányával pofonvert magyaroknak adandó tiszteletbeli polgár státusának a mozgalma, amelybe még egy olyan kisközség is bekapcsolódott mint a nógrád megyei Terény, majd később Lepsény, kedvezőtlen környezete ellenére. Akik jelen voltak a tiszteletbeli polgár bizonylatának átadásán, láthatták és hallhatták, hogy az elszakítottak milyen derűs arccal, sokan könnyel a szemükben vették át az oklevelet. Az összetartozás bizonyítéka volt ez, noha az ő fejükben soha sem fordult meg az egymás iránti idegenségnek a gondolata. Ezért is érdemes lenne eltöprengeni afölött, hogy talán nem azoknak lenne-e szükségük több lelki támaszra, akik a népszavazás alkalmával „nem”-mel szavaztak vagy közönyösen távolmaradtak a szavazástól? Pont ezek a nemzettársaink sodorhatják veszélybe az egész nemzetet. Segítenünk kellene nekik, hogy tévelygésükből visszatérhessenek hozzánk. Hiszen nem ők tehernek arról, hogy elsodródtak, hanem a történelem és a politika a bűnös ebben, meg azok, akik a „nem”-mel szavazásra buzdítottak. Erre döbbentem rá, amikor tanulmányoztam az összes magyarországi település népszavazási eredményét. Az eredmények alapján támadt az ötletem, hogy szövetségbe kellene tömörülnie a jó eredményt elért településeknek. Nemcsak azért, mert lakosságuknak hasonló az értékrendje, hanem mert értéket sugározhatnának azok felé, akik rászorulnak erre a támogatásra. • Duray Miklós
