Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-26 / 232. szám
II • HIDLAP • 2005. november 26., szombat hídlapmagazin Egyszuszra Duray Miklós rovata Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kommunizmus Második, befejező rész Ha egy társadalomban a bűnnel érintettek aritmetikai vagy hangsúlybéli többséget alkotnak, akkor a bűn megítélése is viszonylagossá válik, mert feloldódik a túloldaltól elválasztó határa. Egybemosódik a főbenjáró bűnös, a bűn végrehajtója, a bűnsegéd a cinkos, a tevékeny és a tétlen szemlélő közötti határ. Idő múltán egyenlővé válnak, de a túloldal ezúttal is egyedül marad. A főbenjáró bűnös tisztának, a kor emberének érzi magát, a kort pedig nem lehet alanyilag felelősségre vonni. Csak a szükségszerűség parancsára cselekedett, ez pedig a legtermészetesebb törvény - vélik sokan. A tétlen szemlélőben pedig ezzel arányosan nő a bűntudat, és retteg, nehogy lebukjon a főbűnös, mert őt is magával rántja. Ez a lelki állapot átlépi a nemzedékek közötti határokat. Ki szeretne bűnös apa utódja lenni? Ezzel létre is jött az egyezményes erkölcsi norma legfontosabb alapja: mindannyian felelősek vagyunk a múltért - ezért senki sem felelős semmiért. Aki felelősségért kiált, békétlen! így hát nem felelős senki a recski fogolytáborba küldött rabok sorsáért, a politikai okokból kimondott és kimondatott halálos ítéletekért, a jáchymovi kényszermunka táborok létesítéséért, és az ott megélt szenvedésekért, a Du- na-deltában kényszermunkára ítélt bűntelenekért, a mosonmagyaróvári és a salgótarjáni sortűzért, az ávósok Bródi Sándor utcai és Kossuth téri vérengzéséért. így hát nem felelős Horn Gyula sem azért, hogy bakancsával szétrúgta az arcát a Kádár-rendszer ellen lázadóknak. Kádár János sem felelős besúgó múltjáért, sem a forradalom elárulásáért, sem a november negyediké utáni kegyetlenkedésekért és akasztásokért, mint ahogy nem felelős Gusztáv Husák sem Esterházy János letartóztatásáért és elítéléséért, végső soron a haláláért, vagy harminc évvel később a cseh polgári értelmiség szenvedéseiért, fiatal emberek végleg derékba tört életpályájáért, de nem felelős Edvard Benes és Element Gottwald sem a negyedmillió halálra vert szudéta- németért és a felvidéki magyarok ezreinek agyonveréséért és százezreinek üldöztetéséért. És nem felelős senki az emberek évtizedes megaláztatásáért, a berlini falnál agyonlőtt menekülőkért, a kommunista titkosrendőrség ügynökei által besúgott ártatlanok szenvedéseiért. És nem felelős senki a kommunista rémuralom szovjetunióbeli ötvenmillió halottjáért. Nem felelős senki a lengyel katonatisztek katyni lemészárlásáért, a sczieczini és a gdanski tüntetőkre kilőtt puskagolyók által szedett áldozatokért. Egyetlen kényszerű, de valódi felelősségre vonás Lengyelországban történt, amikor Popieluszko atya gyilkosai fölött kellett törvényt ülnie annak a hatalomnak, amelyik elrendelte a meggyilkolását. Ha a múlt bűneinek nincsenek megnevezett elkövetői, akkor az is érthető, hogy a rendszerváltozás utáni második magyarországi demokratikus kormány elnöke Horn Gyula, és egyúttal a szocialista párt elnöke 1995-ben, pártjának kongresszusán, miért nevezte elvtársának, reform kommunistának és követendő példának Kádár Jánost, és miért viszonyult becsmérlő- leg Pozsgay Imréhez, aki a rendszerváltozás előtti pártnómenklatúrából elsőként nevezte népfelkelésnek az 1956-os forradalmat, amikor párttársai még ellenforradalomról beszéltek. A miniszterelnök és pártelnök nagy önbizalommal tehette ezt, mert tudta, hogy az ország lakosságának csaknem a fele akaratlanul is cinkosa - de ez nem a nemzet fele, csak egyharmada. A rendszerváltozás utáni egy-két évben még számomra sem volt érthető, ami most már nyilvánvaló, bogy amikor 1990 év vége felé meghoztuk Prágában az ún. átvilágítási törvényt, ami szerint a párt nómenklatúra, a munkásőrség tagjai és a kommunista titkosrendőrség besúgói és egyéb együttműködői ki lettek zárva a politikai közéletből valamint a sajtóból, miért kezdtek engem még többen gyűlölni, mint az 1980-as években, amikor csak a kommunista rendszer politikai üldözöttje voltam. Nyilván azért, mert megsértettem a sokak által önként vállalt cinkosság alapszabályát. Mert nem váltam részesévé az egyezségnek. A rendszerváltozás után derült ki igazán, hogy mit jelent a cinkosságon alapuló „társadalmi szerződés”. Mert az új rendszerben is működőképes maradt. Nemcsak a múltban elkövetett tettek viszonylatában, hanem az új disznóságokra vonatkozóan is. Nemcsak az vált érthetővé, hogy akinek nyilas verőlegény volt a nagyapja, az hogyan válhatott a kommunista párt vasöklének részévé, hanem az is, hogy unokája miért lett a Kommunista Ifjúsági Szövetség tisztségviselője. De arra is fény derült, hogy akiknek a szülei vagy a nagyszülei megtagadták magyarságukat 1945 és 1948 között az akkori Csehszlovákiában azaz „reszlovakizáltak” -, miért árulták el könnyedén a nemzetet a demokratikus viszonyok között is. És az is érthetővé vált, hogy aki kapcsolatot tartott a dunaszerdahelyi maffia tagjaival és rokona is volt ott, aki a Pápai-csoport tucatnyi kivégzettje között is heverhetett volna, a Magyar Koalíció Pártjának politikusaként miért nem a felvidéki magyarok közösségi jogvédelméért száll síkra, hanem gazdasági klánok érdekeinek a védelmében hadakozik. Ezért azon sem lehet csodálkozni, hogy miért került át oly simán a Magyar Koalíció Pártjában a volt kommunista pártnómenklatúra egyikének az irányítása alatt lévő cég kezébe a magyar közösség nyilvánosság előtti megjelenítésének bonyolult feladata. De eszerint az is érthető, hogy egy valamikori magyarországi KISZ-tisztségviselő, aki közvetlenül a rendszerváltozás előtt még arra adott javaslatokat, hogyan kellene félreállítani a feltörekvő, rendszerváltoztató fiatal erőket, azaz megőrizni a kommunista hatalmat, tizenöt év múlva Magyarország miniszter- elnöke lehet, és abban a rózsadombi villában lakik, amelyet felesége családjának az ötvenhatos forradalom eltiprásában szerzett érdemeiért utaltak annak idején. Lám így mosódik el a határ a kommunista múlt és a demokratikusnak mondott jelen között, így alakul ki a cinkosság újabb és újabb rendszere. Ha valaki ezután megkérdezné tőlem, leginkább mi hiányzott számomra a kommunizmus évtizedeiben, egyértelműen azt válaszolnám: a szabadság. Ha valaki azt kérdezné tőlem, mi hiányzik most, azt mondanám: a rend, a biztonság, az igazságosság és a szabadság. És ha ez a valaki azt kérdezné harmadik kívánságként, mit kérek ráadásnak, azt válaszolnám: a nemzet iránti elkötelezettséget -, de az egész nemzet iránt, nem csak a cinkosokkal. Esztergom felfedezése Ozicseli hadzsi Ibrahim női gyógyfürdője a Vízivárosban N éhai - és mindmáig nagyon hiányzó - Dévényi Iván méltató cikket írt Karátson Imre kanonok úrról, a „A török levéltárak legnagyobb ismerője” címmel. (Vigília 1964. I.szám) Igazolja benne, hogy a félig titokban kutató pap a magyar tudomány valóságos vértanúja volt. Történt, hogy az Isztambulban levéltári búvárkodást folytató, kiváló orientalista kezét egy homályos dzsámi irattárában megsértette egy rozsdás ládapánt. Mint afféle megszállott szakember semmi mást nem tartott fontosnak, csak saját kutatómunkáját. Elhanyagolta üszkösödő karját is, és kerek esztendőig küszködött a sebbel, mire vérmérgezésben meghalt. Hatalmas elvégzett munka maradt utána, többek között ő fordította le régi perzsa írásról magyarra Evlia Cselebi több száz oldalas kéziratát. A Magyar Tudományos Akadémia 1904-ben ünnepség keretében tette közzé az addig nem is ismert művet. Ennek egyik fejezete Esztergommal foglalkozik, amely Cselebi 1663. augusztus 3.-10. közötti itteni ténfergése során született. A majd százezres török seregnek ugyanis ki kellett várnia, míg az utászok az ágyúk számára jól megerősítik a Párkányba átvezető fahidat. A munka késett, Küprülü Ahmed fővezér tajtékozódott, de ezalatt Cselebi városszerte bámészkodhatott. A Cselebi útikönyvet már száz éve ismerjük, ebben található a vízgép és a malombástya igen részletes leírása is. A vízgép kutatás során - valami fordítási pontatlanság miatt - az egyetemhez, Dávid Géza, Fodor Pál professzor urakhoz kellett fordulnom, oszlassák el a bizonytalanságot. Válaszukban azt közölték, hogy az általam kurkászott szöveg nagy meglepetéssel szolgált, mert kiderült, hogy az 1904 óta nem kritizált könyv ezen a ponton hiányos volt. Cselebi pontosan tudósított, Karátson Imre lelkiismeretesen szerkesztett és fordított, a kifogásolt mondat csak azért zavaros, mert a nyomdai munka (?) miatt volt hiányos. További 300 szóból álló fejezetet találtunk a hiteles nyers szövegben. Ez elég jelentős mennyiség, mert például ez a cikk eddig 270 szóból áll! A női fürdő történet helyszíne a mai Berényi Zsigmond u. 20., az un. prímási tükörfürdő épülete. Itt ömlik ki a sziklafalból a 29 Celsius-fokos meleg karsztvíz, amelyben a mai laboratóriumi vizsgálat vagy húsz barátságos, természetes vegyi anyagot mutat ki. A forrást már 1237-ben okirat emlegeti. Malmokat hajtott, majd a bámulatos vízgépet, azután Rudnay prímás szivattyúztatta fel vizét a Bazilika alapkőletételétől kezdve az építkezéshez (1822 nov. 23.) Ennek már száznyolcvanhárom éve. Ez a nap volt az új háromhengeres lójárgányos hajtású szivattyú üzembe helyezésének napja (és véletlenül (?) Szt. Kolumbán napjára esik). Ez egyben az újkori városi vízvezeték megszületésének napja is. A malombástya-bazilika vízvezeték ugyanis mint egy folytonosan, organikusan burjánzó iszalag előbb a fellegvári palotákhoz majd a prímási palotához aztán a többi egyházi majd világi intézményhez, kórházhoz, invalidus otthonhoz kanyargóit, így látta el vízzel ezeket, egészen 1967-ig. Ekkor az oroszok elszennyezték. A szerencsésen megtalált Cselebi fejezetre visszatérve: a háromszáz sor telis-tele van információval. Semmi perzsa szóvirág, sorkitöltő hablaty vagy locsogás. Cselebi szemtanúként megismétli, hogy a kutat ágyúgolyók hajtják. A hanggenerátor és ökörbőr membrán csak a mai gyors ötletelők agyában merült fel! Leírja, hogy a karszt- forrást több méter magasra felduzzasztották, - így azt soha nem szennyezte el a Duna... Leírja, hogy a forrás területét a kujodsi- desirmendi baba, azaz molnár-apó kulccsal zárja. Egyszerű, félre nem érthető szavakkal közli azt a mindeddig sehol nem publikált tényt, hogy: a környékbeli asszonyok a malomkerékről leforduló vízbe járnak fürdeni. „Kerék vize” kiáltással fürdödtek benne, ba- bonaságból gyógyítónak tartották. Nincs vita, a Malombástyában melegvizes női fürdő volt. Azt is leírja, hogy a vízgép-malom fürdő kezelőjét az ellenség soha sem bántja, olyan tiszteletben áll. (Ez a szakmai védettség ismert, hiszen ugyanezért írják ki a piros színű lámpák házában: Ne lőj a zongoristára! A szakember, az szakember.) Ezt a cikket és ezt a kis felfedezést ajánlom a legújabb esztergomi melegvizű gyógyfürdő megteremtésén verejtékkel fáradozó emberek, tervezők, beruházó, daruzok, ta- licskázók és szerelők tiszteletére. Ahogy a Cselebi leírásban 350 esztendőn át őrződött egy kis fürdő emléke, ugyanúgy őrizze Orbán Viktor és Meggyes Tamás díszbeszéde a jószándékú fürdőépítők, városgyarapítók emlékét. Isten áldja a kezük munkáját, Isten áldja a tisztes ipart. • Kolumbán György Szorult helyzetben a kiskönyvtárak Felvidéken sok helyütt még mindig siralmas állapotban tartják fenn magukat a kistelepülések könyvtárai. Ennek oka nem annyira a pénzhiány, mint inkább az alacsony látogatottság. A helyi önkormányzatok ennek ellenére mindent megtesznek fenntartásuk érdekében, hiszen sok helyütt ez az egyetlen olyan hely, amely a magyar nemzeti öntudatot hivatott ápolni. Nyitra megye újabban együttműködést kínál az intézményeknek a fejlesztésük reményében. Szűkös, (nem egy esetben) kifűtet- len helyiség, rendszerezetlen, elavult könyvek, alacsony látogatottság, heti egyszeri nyitva tartás jellemzi még mindig több településen a kiskönyvtárakat. A legtöbb helyen luxuscikknek számít a számítógép, de talán még ennél is több helyen hiányzik a szakmai hozzáértés a könyvtárosok részéről. A könyvállomány gyarapítását általában a községek saját költségvetésből fedezik. Helembán például az ötezres könyvtár gyarapítására évente legfeljebb 3000 koronát költenek, ezt is főleg a kötelező olvasmányok beszerzésére. Itt se számítógép, se szakképzett könyvtáros nincs, és egyelőre még nem alakult ki a kapcsolat más könyvtárakkal sem. Itt hetente egyszer tart nyitva az intézmény, olyankor általában 20 látogatója van. Csúzon ezzel szemben heti három alkalommal válogathatnak az olvasók a könyvek között. A polgármester, lesina Geo elmondása s azonban van olyan nap, hogy csak egy személy fordul meg náluk. Az önkormányzat a kilencezres könyvállomány gyarapítására itt évente 20 ezer koronát költ. A könyvtár itt már számítógéppel felszerelt, és gyümölcsöző kapcsolatokat ápolnak a járási könyvtárral is, ám a helyzet az, hogy 1 y l r i. j. ' i H u 1 Ns l! j 1 y Pü L l H *-•'—az alacsony érdeklődés miatt nincs igény a komolyabb fejlesztésekre. A fenti problémákat felismerve Nyitra megye kulturális osztálya elindított egy folyamatot, amelynek célja, hogy kiépítse a járási könyvtárakon keresztül a megyei-, és a kitelepülések könyvtárai közötti kapcsolatokat. Az együttműködés keretében hatékonyabban tudnák megvalósítani a könyvek cseréjét, vagy például a könyvtárosok szakképzését is. A megye olyan módon is fyekszik a falu kulturális életébe bekapcsolódni, hogy például a megyeszékhelyen megtartott író-olvasó találkozókat „elviszik” a kisebb településekre. Ez azért is fontos, mert több településen nincs olyan komoly szervezet, amely ébren tartaná a nemzeti öntudatot a helybeliekben. • Czigler Mónika
