Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-06-26 / 127. szám

• HÍDLAP • 2004. június 26., szombat bídlapmagazin Juhász Ferenc ­A szarvassá változott fiú Talányok a titkok kapujából „Édesfiát az anyja hívta, /messziről kiáltott,/édesfiát az anyja hívta, /messziről kiáltott,la ház elé ment, onnan kiáltott, /nehéz kontyát lebontotta, /szőtt abból sűrű rengő fátyolt, Ibokáig-érő drága leplet... Gyönyörű sorok, Juhász Ferenc műve kezdődik így, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Vidnyánszky Attila, a beregszászi színház főrendezője izgalmas művet izgalmas megfogalmazásban állított színpadra. Sejtelmes, exp­resszív és szürrealista jegyeket magán viselő előadást hoztak létre, híven a műhöz, amely a népballadák világára épül. A várbelső, mint sok más nemes darabnál korábban, most is szuggesztív környezetnek bizonyult. Juhász Ferenc, akit Vidnyánszky Attila az egyik legnagyobb költőnek tart, 1955-ben írta A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című epikus verset Bartók Béla halálának ti­zedik évfordulójára. Inspirálója Bar­tók műve, a Cantata profana volt, amely 1930-ban készült. A zeneszerző a kilenc csodaszarvasról szóló román eredetű népi regét dolgozta fel. Juhász Ferenc művében a fiú elhagyja az édes otthon biztonságát nyújtó világát, egy másik, korszerűbb meghódítására ké­szül, melyből sok küzdelem árán eljut a titkok kapujába.. A régi világ vonzá­sa helyett a villanyoszlopos várost vá­lasztja, a tudást, a mindenség titkainak felfedezését. Magára maradt anyja hi­ába hívja, öregségére, tehetetlen ki­szolgáltatottságára hivatkozva, hiába csábítja a régi emlékekkel, megszokott, harmonikus életükkel. A szarvassá vál­tozott fiú tudja, oda nem térhet vissza, mert az a világ már nem az övé....„a fiú vissza - kiáltott, /szarvas-hangon búgott a ködben: anyám, édesanyám, / nem mehetek vissza, / anyám, édes­anyám, / ne csalogass engem...” A halott apa emléke sem téríti haza. „Csak meghalni megyek, meghalni oda vissza, / meghalni megyek, csak meghalni megyek édesanyám:... akkor leszek a kisfiad újra, / mert az csak ne­ked fáj édesanyám, /jaj, csak neked fáj, édesanyám.”. Az előadás balladaszerű megszó­laltatásban, látványos színpadi ké­pekkel, zenével, tánccal megjelenítve a mondanivalót, végigkíséri a kivá­lasztott utat a titkok kapujáig. A hű­ség az övéihez, az anya iránti szere­tet, a halott apa örökének továbbvite­le azt sejteti, mégsem hiábavaló az otthont elhagyó áldozat. Megkapó je­lenet volt, amint a fiú az érte menő anyját az ölében viszi hazáig, a halott apa megelevenedésével hol egyikük, hol másikuk viszi egymást a hátán. A holtak birodalmának kapujából még megérkeznek az utolsó kincsek, ám oda már nem léphet be senki. A ren­dező a sejtelmes mondanivalóhoz ki­váló díszleteket teremtett. Megjelení­tette a szülői ház képét a kis asztallal, a kockás abrosszal, melyen ott a tej, amelyen szeletelni lehet a süte­ményt, a régvárt gyermek hazatéré­sére. Szuggesztív körtánccal érzékel­tette a gyökerektől akár a csillagokig emelő utat, miközben a szarvasok a „tiszta forrásból” isznak. Különleges módon mutatta be a kivilágított vá­rost, amely veszélyesebbnek látszik, mint a rég elmaradt otthon. Az előadás nem kínált lehetősége­ket nagy egyéni színészi megnyilvá­nulásokra, erényét az összeforrt csa­patmunka jelentette. Hasonlóan a népi világhoz, ahol a közössé ereje a nagyobb. A színészek alárendelték játékukat a műnek, és az újraalkotott műnek: a magyar színjátszás nagy­asszonya, Törőcsik Mari, a fiút alakító Trill Zsolt és valamennyien. Nagy feladat hárult a kórusra, amely a tisz­ta szövegmondáson túl a realizmus­tól a misztikusig vitte a nézőt. Ha a szöveget nem mindenkor értettük, a pozitívumokból kiindulva bizonyára nem az ő hibájuk. Sajnos, nem min­denhonnan lehetett látni a színpad elején zajló jeleneteket sem. Talá­nyok maradtak a nézőben, e sorok írójában azonban ez vonzerőnek bi­zonyult: a darabot a megfejtéshez egyszer látni nem elég. • Szőke Margit Kiáltás a titkok kapujából A Gyulai Várszínház és a Bereg­szászi Illyés Gyula Nemzeti Szín­ház közös produkciója Koreográfus: Horváth Csaba Jelmez- és díszlettervező: Belozub Alekszander Dramaturg: Szász Zsolt A rendező asszisztense: Kozma András Rendező:Vidnyánszky Attila Június 25-26. (péntek-szombat) 21.00 óra (esőnap: június 27. vasárnap) Belépődíj: 1500,- Ft Nyugdíjasoknak: 500,- Ft PROGRAM- IDŐ BONTÁS Kiállítások Esztergomban Tímár József és Benjamin Pöttinen fotóművészek „Légihíd” című ter­mészetfotó kiállítása nyílt meg a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó aulájában a Magyar- Finn Baráti Kör szervezésében. Az Esztergomi Művészek Céhe tár­lata látható a Bajor Ágost Művelő­dési Ház és Kultúrmozgóban, a „Céh Galériában”. A Szentgyörgymezői Olvasókör gyermek rajzszakkörének kiállí­tása tekinthető meg az olvasókör nagytermében. Antoni Waterloo Tájkarcok című ki­állítása nyílt meg a Keresztény Múzeumban. A tárlat október 3-ig lesz megtekinthető. Balassi címmel nyílt kiállítás a Vár­múzeum Rondellájában. A tárlat július végéig tekinthető meg. Kiss György és Vagyóczky Károly, 1000 éves pénzek érmén és papíron című kiállítása augusztus elejéig te­kinthető meg a Vármúzeumban. Szűts Bálint kiállítása nyílt meg a Műhely-Hidak (a Párkány-Eszter- gom Baráti Egyesület találkozó-so­rozata) keretein belül az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtárban. Korga György festőművész és Lengyel Rita grafikusművész közös kiállítása tekinthető meg a Dobó galériában. Kiállítás Esztergom-Kertvárosban Ruda Gábor „Gömöri középkori templomok” című kiállítása nyílt meg a Féja Géza Közösségi Házban. A tárlat június 29-ig tekinthető meg. Kiállítás Párkányban „Balassi nyomában” című vándorkiál­lítás nyílt a párkányi Ady Endre Alapiskola épületében, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, a párká­nyi Ady Endre Alapiskola és a pár­kányi Balassi klub szervezésében. A tárlat június 31-ig tekinthető meg. Kiállítás Zebegényben A Kenderes Hotelben Béki Márton festőművész kiállítása nyílt meg. Kiállítás Szobon Székely Melinda keramikusművész kiállítása nyílik meg június 27-én, 17 órakor a Börzsöny Múzeumban. Mozik műsora Petőfi filmszínház (Esztergom, Rákó­czi tér 4, tel.: IBI 312-446) 17.30 ­19.30 Harry Potter és az azka- bani fogoly - amerikai film. Ren­dezte: Alfonso Cuarón, Julie Christie. Szereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Alan Rickman, David Thewlis, Emma Thompson, Gary Oldman, Julie Walters, Maggie Smith, Michael Gambon, Robbie Coltrane, Timothy Spall. Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Trója - amerikai film. Rendezte: Wolfgang Petersen. Szereplők: Brad Pitt, Eric Bana, Orlando Bloom, Brendan Gleeson, Brian Cox, Diane Kruger, Julie Christie, Peter O'Toole, Saffron Burrows, Sean Bean. Programok, rendezvények Június 25-26-27-én kerül megren­dezésre a „Csévi Napok” elnevezé­sű rendezvénysorozat Piliscséven. Június 25-26-27-én Visegrádon, a Rév parkolóban kerül megrende­zésre a Dunamenti Németek Kul­turális Fesztiválja. A programok 16 órakor kezdődnek minden nap. Június 25-26-án, 21.00 órától (esőnap: június 27. vasárnap) Juhász Ferenc - A szarvassá változott fiú - Kiáltás a titkok kapujából című előadása A Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkciójában. Belépődíj: 1500,- Ft nyugdíjasoknak: 500,- Ft. Június 26,án, 17 órakor érkeznek Esztergomba, a Bazilika elé a „VII. Veteránjárművek találkozója Révkomárom” résztvevői. Info: Szakái Sándor (Szlovákia), tel.: 00421-907-306-001 Június 26-án rendezi diplomaosztó ünnepélyét a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola. 09.00-től Te Deum a Vízivárosi templomban, 10.30-kor ünnepi ta­nácsülés a főiskolán. Június 26-án a Szent László Had­osztály Baráti Köre, a Magyar Ejtő­ernyősök Bajtársi Szövetsége és Letkés község Önkormányzata meghív minden érdeklődőt a letkési ünnepi megemlékezésre, amelyet ez évben 14. alkalommal tartanak a letkési csata 60. és az em­léktábla felszentelésének 10. évfor­dulója alkalmából. Program: 10.30- tól ünnepi szentmise majd koszorú­zás a temetőben, 12 órától ebéd a Művelődési Házban, utána koszo­rúzás Ipolyszalkán a temetőben. Június 26-án, 20.00 órától Krisz Rudi és a Füstifecskék koncerteznek a Makovecz Imre által tervezett köböl- kúti Nádszínpadon. A fellépők után hajnalig tartó diszkó várja a szórakoz­ni vágyókat. A szervezők emellett a látványról is gondoskodnak, hiszen egész éjjel lézershow fényei világítják majd meg a színpadot. Jegyek kapha­tók: elővételben Párkányban a Mária Valéria Tour utazási irodában és a kö­bölkúti Községi hivatalban 100 Sk­ért, vagy a helyszínen 120 Sk-ért. Június 26-án kerül megrendezésre Nána község II. Falunapja. 12 órakor gulyásfőző versennyel kezdődik a program és hajnalig tartó vigadalom­mal zárul, melyhez a Bonita zenekar szolgáltatja majd a talpalávalót. Június 26-án kerül megrendezésre a X. Falunapi rendezvény Kisújfalun. 9 órától barátságos futballmérkőzé­sekkel veszi kezdetét az ünnepség, délután kultúrműsor, majd este 21 órától a Classic zenekarral szabadté­ri táncmulatság veszi kezdetét. Június 26-án, 19.30-tól a Lignum Trió koncertje lesz hallható a nagymarosi római katolikus templomban. Június 27-én a Bajor Ágost Művelő­dési Háznál ünnepélyes megnyitó­val kezdődik a „2. Dunaparty Kül­lőszaggató Party” Nemzetközi Ke­rékpáros Teljesítménytúra. A me­zőny 8 órakor rajtol, a díjkiosztó ünnepség kb. 16 órakor kezdődik Június 27-én, 20 órától trombitakon­certet rendeznek a kismarosi római katolikus templomban. Fellépnek: Horváth Bence, Magyar Ferenc, Molnár Zoltán, Simon Zsolt. Június 27-én, 10- 17-ig NEMZET­KÖZI DUNA-NAP elnevezéssel egésznapos programokkal várják az érdeklődőket több helyszínen is. (Kecsegetelepítés 10 órától, a reneszánsz vízgépbemutató, csalá­di programok, vetélkedők a Vár­hegy, Víziváros, Kis-Duna-part helyszíneken) Részletes info.: Du­na Múzeum Esztergom, Kölcsey út 2., tel.: 33/500-250,e-maií: info@mail.dunamuzeum.org.hu, www.dunamuzeum.hu Június 27-én, 20 órától, Görgey Gá­bor: „Komámasszony, hol a stuk­ker...” című darabját a Marosvásár­helyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata adja elő Szobon. Június 28-án, 10 órától ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a XII. Országos Honismereti Akadémia - az Országos Honismereti Szövetség, a Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesület és Eszter­gom Város Önkormányzata szerve- zésében-támogatásával. A megnyitó helyszíne a volt Megyeháza Díszter­me, a programok a Dobó gimnázi­umban lesznek. A programsorozat július 2-án ér véget. Kürti Napok programja (július 2-3) Péntek: 18.00 -ünnepi fogadás, 19.00 -Faluház ünnepélyes megnyitása, ünnepélyes díjátadás, 20.00 -a ko­máromi Jókai Színház My Fair La­dy darabjának előadása. Szombat: 08.00 - ünnepi szentmise, 09.00 - megnyitó és zászlófelvonás a Milleneumi emlékparkban, 09.30 - „Kürti polgármesterek Vándorser­lege” (futballtorna), gulyásfőző ver­seny. 10.00 -VI. Majer István Szak­mai Nap a faluházban. Előadást tart Duka Zólyomi Árpád „Európa és mi” címmel., 14.00 -kézműves foglalkozások a stadionban., 15.00 - „Családi délután”, a faluházban fel­lépnek a hagyományőrző csopor­tok. 20.00 -a futball eredményhir­detése, 20.30 -a párkányi Dilitrio fellépése a stadionban, 21.30 - utcabál a stadionban, a talpalávalót a Krízis húzza, 23.00 -Rocker Zsolti fellépése a stadionban. 24.00 -tűzi­játék, majd hajnalig tartó utcabál

Next

/
Oldalképek
Tartalom