Esztergom, 2017 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2017-09-12 / 9. szám

Változások után kezdi a bajnokságot a Vitézek-sereg Több változáson is átesett a Vitéz-keret. A játékosok edzőmeccs után szeptember közepén kezdik a bajnokságot. Hazai pályán nemzetközi mezőnyben a sakkozók Az NB II-be feljutott Esztergomi Sakk Club a Géza Fejedelem Iskolában rendezte a hagyományos Szent István Kupa rapid nemzetközi sakkversenyét két csoportban a minap. Augusztus 3-án évadnyitó közgyűléssel indult az Esztergomi Vitézek RAFC csapatának felkészülése a 2017-2018 bajnoki évad őszi fordulójára. A heti három edzéssel készülő Vitézek augusztus közepén Esztergomban bentlakásos edzőtáborozáson vettek részt. Az idősebb játékosok Heckel Zoltán, Koller Zoltán, Suiogán Károly a csapat rendelkezésére állnak, a több éve együtt játszó fiatalok óriási erőt és előnyt képviselnek, valamint számítani lehet az eddig is a Vitézeknél játszó Florin Fantanaru, Andrei Iífode, Robota Octivian Dimitru, Bogdam Stamatin, illetve Raul Zaiba román játékosokra. Viszont Kiss Kornél az együttes biztos szélső-rugó játékosa Budapestre költözésével az Exilesben játszik tovább, Sodlada szerződése pedig lejárt. Ő Angliában folytatja, de szeptember közepétől Hajdú és Mándoki is Angliába költöznek. A csapat a felkészülés érdekében 24-én az igen megerősödött Battával találkozott idegenben, ahol biztató játékot mutatva minimális, 33-28-as vereséget szenvedett. SC) 4,5 pont. A legjobb senior: Balázs András (Nyergesújfalu) 5 pont. A B csoportban az A csoportban győztes kisfia nyert: Jr. Lehőcz József 9 ponttal Balázs Sztella 6 pont és Klemens Bálint (Esztergomi Sakkiskola) 5.5 előtt. Az Esztergomi Sakk Club köszönetét fejezi ki a Géza Fejedelem Iskolának és Esztergom Város Önkormányzatának. Az A csoportban Lehőcz József (Aquaréna Kőbánya) nyert 7,5 ponttal, Berek Géza (Bátorkeszi) 7 pont és Szabó Márton Mihály (Esztergomi SC) 6.5 előtt. A versenyen a 7. fordulóig Szabó Marci magabiztosan vezetett, majd érthetetlenül leblokkolt és két váratlan veresége nyert állásokban az elsőségébe került. A legjobb ifjúsági a 4. helyezett Persányi Barnabás (Zsámbék) lett 6,5 ponttal. A legjobb női játékos: Majorits Jázmin (Géniusz-Tata-Naszály) 4,5 pont. A legjobb serdülő játékos: Fekete László (Esztergomi A bajnokság szeptember 16-án kezdődig Kecskeméten, addig is intenzív munkával készül a csapat Sölösi László irányításával. Cél az első három hely valamelyike. Ezüstérmes félidőben a Gran Tenisz csapata A második helyen csap a Tenisz „NB III” őszi fordulóinak B-csoportjába az esztergomi Gran Tenisz SE csapata. A Gran Tenisz SE csapata az előkelő 2. helyet szerezte meg. A szezont öt győzelemmel és egy vereséggel zárta az együttes. A játékosok erősorrendbeli teljesítménytáblázatának első három helyén Flórián Márk, Szilágyi Regő és Szikszai Imre áll. Az őszi szezon változatlan játékosállománnyal kezdődik. Nagy eséllyel arra, hogy az esztergomi teniszezők a bajnokság végéig meg tudják tartani a második helyet. A Tenisz B-csoport tabellája a tavaszi forduló végén: 1. Game Tennis Team SC 2. Gran Tenisz SE 3. Golden Ace Sport Tenisz Club 4. Unik SE - Állványmester Kft. 5. Petőfi Tenisz SE 6. Budafok MTE 7. Dorogi ESE

Next

/
Oldalképek
Tartalom