Észak-Magyarország, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-18 / 91. szám

2009. április 18., szombat ÉSZAK AKTUÁLIS n RÖVIDEN • Fotókiállítás. A Miskolci Városi Könyv­tár József Attila Fiókkönyvtárában ápri­lis 21-én 17 órakor kiállítás nyílik dr. Sidló Gábor, Sidló Gyula és Sidló Mariann fotó­iból. A tárlatot Tárcái Béla fotóművész ajánlja a közönség figyelmébe. A kiállítás május 8-ig tekinthető meg hétfőtől pénte­kig 11-től 19 óráig. Szilárdi László és Lakatos Attila szerkesztőségünk­ben (Fotó: ÉM Területőrök a Lyukóvölgyben Miskolc (ÉM) - Amennyiben a közgyű­lés „rábólint” a területőrségre (rábólintott - a szerk.), akár 24 órán belül fel tud állni az őrség - ezt Szilárdi László, a Magyar Vaj­dák országos szóvivője, a Borsod megyei vaj­da tanácsadója mondta lapunknak csütörtö­kön, a miskolci közgyűlési ülésen. Csaknem 56 embert foglalkoztatnának, főleg a Lyukóvölgy területén. Feladatuk lenne a rend, a közbiz­tonság megóvása - magyarázta. Kérdésünk­re, hogy mennyibe kerülne ez a városnak, Szilárdi László elmondta: olcsóbb lenne, mint a városőrség. A településőrök feladata értesítési-megfigye­lési lenne - fogalmazott -, azaz probléma ese­tén értesítik á megfelelő hatóságot. A közfoglalkoztatásról szóló napirendi pont kapcsán Orosz Lajos alpolgármester töb­bek között ezeket mondta lapunknak: „A tele­pülésőrség koncepcióját Lakatos Attila vaj­da segítségével dolgozta ki az önkormányzat. Ez 56 embernek adna munkát, feladatuk len­ne a saját településükön a rendre, közbizton­ságra vigyázni. Ők úgynevezett kis közterület­felügyelők lennének.” A tervek szerint április végén állnak munkába. ÍGY DÖNTÖTT A KÖZGYŰLÉS >:j"j j j j , j j i > j j , > j j j j j j , j j j > j * > j j j j j y >) j j j j j > j j j A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén egyebek között a következő döntések születtek: ___________________ Beszámoló az önkormányzat 2008. évi költségvetésé­nek teljesítéséről 23 igen, 14 nem, 0 tartózkodás,.8 nem.szavazQlt___ Javaslat a szociális ellátásokról és a lakbértámogatás helyi szabályairól szóló 19/2003. (V.12.) számú rende­let módosítására 37 igen, Q nem, 0 tartózkodás. 8 nem-szavazóit____ Javaslat a város-rehabilitációs kiemelt projekt végrehaj­tásának szervezeti feltételeként előírt „Városfejlesztési Társaság" megalapítására, a Városfejlesztési Kézikönyv szerinti szabályozások elfogadására 37 igen, 0 nem, 0 .tartózkodás, 8 nem szavazott ____ Javaslat a Miskolci Nagy Villamos Projekthez kapcso­lódó kisajátítást helyettesítő eljárás útján megszerzen­dő ingatlanok vásárlásával kapcsolatban hozott koráb­bi döntés módosítására 23 igen, 0 nem, 14 tartózkodás, 8 nem szavazott___ Javaslat a Miskolci Városgazda Közhasznú Társaság­gal kötendő közszolgáltatási szerződés szövegének módosítására 23_igen,Q nem, 14 tartózkodás, 8 nem szavazott___ Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. évi közfoglalkoztatási tervére, valamint a „Köz- foglalkoztatást-szervezők foglalkoztatásának támoga­tása" című pályázat benyújtásához hozzájárulás igen, 0 nem, 0 tartózkodás, 8 nem szavazott Szabó Istvántól kaptuk Régifotó-felhívásunkra ezt az 1962-ben készült képet. Köszönjük. Ajándékát szerkesztőségünkben átveheti.- itthon Különleges kiállí­tásokkal emlékeznek Szalay Lajosra szülővá­rosában, Miskolcon. Miskolc (ÉM - HM) - Három, egyidőben kezdődő kiállítás­sal emlékszik Szalay Lajos­ra a Miskolci Galéria. A száz évvel ezelőtt Miskolcon szüle­tett és 1995-ben Miskolcon meg­halt képzőművészre (akinek a II. világháború előtt már önál­ló rajzkötete jelent meg, aki haditudósítóként megjárta a Don-kanyart, majd Argentíná­ba emigrált, ahol forradalma­sította a helyi képzőművésze­tet) világszerte emlékeznek az idén. Szalay Lajos nevét az 1956- os forradalom ihlette grafikái - Argentínában, a rádióból hall­gatta végig a történéseket, az ott elhangzottak alapján készí­A TÉNYEK Április 18. (szombat) 9.00: Megemlékezés Szalay Lajos sírjánál (Szentpéteri kapui teme­tő) ________________________ 10.00: Emléktábla avatás (Hunya­di utca 4.)__________________ 11.00: Á magyar rajz fiatal meste­rei (Szalay Lajos és nemzedéktár­sai 1932-1949) — kiállításmegnyitó (Miskolci Galéria)__________ Szalay hazatér - Ismeretlen müvek a hagyatékból________ Április 21. (kedd) 17.00: Filmek Szalay Lajosról - házigazda: Gulyás Gyula film­rendező____________________ Április 23. (csütörtök) 19.00: Emlékezés Szalay Lajosra Az est házigazdái: Filip Gabriel­la és Dobrik István, vendégek: Szalay Klára, Dusza Éva, Süme­gi György tette megdöbbentő rajzait - tet­ték méltán világhírűvé. Elveszett nemzedék Az első miskolci kiállítás a Magyar Nemzeti Galériával közösen létrehozott tárlat, tud­tuk meg a Miskolci Galéria igaz­gatójától. Bán András a cente­náriumra készülve lapunknak elmondta, mivel az évforduló kapcsán több kiállítást rendez­nek országszerte, nem szerettek volna „utánlőni”. Ezért a mis­kolci kiállítás kicsit más lesz: Szalay nemzedékét, az „elve­szett nemzedéket” is igyekez­nek bemutatni. A tárlat alap­ján így nemcsak a művészt ismerjük meg, hanem életé­nek egyik alkotói korszakát, a 30-as, 40-es éveket is, ami­kor egy egész művészgenerá­cióra voltak hatással művei. A kiállítás gerincét Szalay művei acfják, de mellette helyet kapnak a pályatársaik is, mint például Ámos Imre, Bencze László, Bor­sos Miklós, Hincz Gyula, László Gyula, Mészáros László, Szán­tó Piroska, Vilt Tibor. Újra itthon A második kiállítás a Szalay hazatér címet viseli. Az itt lát­ható műveket eddig csak egyszer, a budapesti KOGART házban állították ki Magyarországon. A szakemberek szerint az anyag­nak akkora a jelentősége, hogy akár át is írhatják a vonatko­zó művészettörténeti fejezeteket, maga Szalay Lajos is a legfonto­sabb műveiként tartotta ezeket számon. A mintegy 300 műal­kotást a Kovács Gábor Művé­szeti Alapítvány vásárolta meg Szalay Lajos San Diego-i hagya­Szalay Lajos - ismeretlen művek a hagyatékból tékából. A harmadik kiállítás a Miskolci Galéria 1992 óta léte­ző állandó kiállítása, amely ez alkalommal a Kondor-teremben látható majd. A centenáriumi ünnepségso­rozat több izgalmas programot kínál még. Április 21-én (ked­(Fotó: O. T.) den) este 5 órától két filmet vetí­tenek, az Újra itthon (1980) és a Szabadságszerelem (2006) című­eket. Csütörtökön, április 23-án pedig Szalay Lajosra emlékeznek este 7-től a Galériában: többek között a művész lánya, Szalay Klára is beszél édesapjáról. A filmrendező...- Egyet nagyon sajnálok, hogy én magam nem készí­tettem vele dokumentumfil­met - mondta Gulyás Gyu­la filmrendező, a Szabadság­szerelem című film alkotója. - Terveztem, de nem tudtam kamerát szerezni. Ha inten­zívebben járok utána, ha..., de már késő bánat. De aztán megismerve naplóját, az SOS Hungaryt, úgy éreztem, ez önmagában is nagyon érzék­letes. Van valaki, aki nem is vesz részt a forradalomban, mégis napról napra a rádión át nyomon követi, és illuszt­rálja a történteket. A film, amit csináltunk, ezt a szelle­miséget igyekszik megteste­síteni. A grafikáit bemutató montázsrészleteket különböző kameramozgásokkal vettük fel, a zenét Selmeczi György írta hozzá. ÉM-INTERIÚ: Dr. Patkó Gyula rektorral jjjjjjjj iiLÚj'jiji'hjj j yj j-j s j j , j j . j , j j , j j j j jJ j jj j j j j 7j j j j j j j-j / j j j-i'j j’jj-y 9'Jj'j j idén a Miskolci Egyetem Népszerű ■ A Miskolci Egyetemre első helyen jelentkezők száma az országos átla­got meghaladóan nőtt. Miskolc (ÉM - KL) - Orszá­gosan a legfrissebb adatok sze­rint mintegy harminc százalék­kal jelentkeztek többen felső- oktatási intézményekbe: ez a növekmény az ME esetében majdnem harminchét száza­lék. Dr. Patkó Gyula, a Miskol­ci Egyetem rektora így kom­mentálta az örvendetes hírt: „A növekedés forrása elsődle­gesen a mesterképzésre jelent­kezők köre, és ez számunkra igen becses eredmény. Azokról a hallgatókról van szó, akik a bolognai rendszerben már elvé­gezték az első három évet, és most következik a mesterkép­zés két éve. Az egyetemünk rangját jelzi hogy ennyien dön­töttek úgy, hogy itt végzik el a mesterfokot, holott számos más intézményben is van mester- képzés.” Dr. Patkó Gyula (Fotó: ém) ÉM: Nem csak az ME hallgatóiból tevődik össze a mesterszakra jelentkezettek köre? Dr. Patkó Gyula: Mi összehan­goltuk a környező főiskolákkal a tananyagaink fejlesztését, hogy könnyebb legyen nálunk a mes­terfokot elvégezni, ez biztosan növelte a vonzerőt. Az összes hazai felsőoktatási intézmény rangsorában az első helyen jelentkezettek számát tekintve a tizedikek vagyunk, a mester­fok esetében a kilencedikek. Ez igen jó hely, csak a tradicioná­lis nagy egyetemek előznek meg minket. ÉM: Hogyan alakult az egye­temen belüli rangsor? Dr. Patkó Gyula: Az első helyen jelentkezők számát tekintve a gépész, közgazdász, jogi és böl­csészkar a sorrend. Nagy örö­münkre szolgál a bölcsészkar idei eredménye. De minden karunk jelentősen előrelépett tavalyhoz képest a saját létszá­mukhoz viszonyítottan. ÉM: Miért fontos a mester­fokra jelentkezettek száma? Hiszen eleve kevesebben van­nak, mint a bachelor foko­zaton. Dr. Patkó Gyula: A mesterfok nem tömegképzés: az ide bekerü­lők az egyetem kutatási potenci­álját növelik. Külföldön komoly versenyfutás zajlik a mester­szakos hallgatók után, mert az egyetemek rangját növelik. A nálunk most induló hatmilliár­dos fejlesztés is erősíti a mester- képzés oktatási hátterét. ÉM: Egy szóbeszéd járja, miszerint szó van a bölcsész­képzés Sárospatakra való költöztetéséről. Dr. Patkó Gyula: Szó sincs erről. Új képzéseket indítunk Pata­kon: a webprogramozótól az informatikus könyvtároson át az idegenforgalmi szakmene­dzserig, összesen tizenöt terü­leten. ÉM: Mennyi hallgatóra szá­mit idén szeptemberben az ME? Dr. Patkó Gyula: Pontos számo­kat a pótfelvételik után lehet csak mondani, azaz nyár végén: a keretszámok meghatározása, majd a pótfelvételik után tavaly is ezerrel több diák kezdhette meg a tanulást nálunk. Az ME a hazai egyetemek élbolyába tar­tozik az első helyes jelentkezé­sek alapján is, ez a helyzet csak tovább javulhat nyár végére. Agorára invitáló Miskolc (ÉM) - Az Észak- Agora Miskolc az Észak-Magyar- ország egyik e-mailes várospo­litikai fóru­ma. Ön is tagja lehet ennek a civil, párt- politikától független fórumnak. Csatlakozzon az Agora-levelezők társaságához, küldje el e-mail címét, nevét Szabados Gábor szerkesztőnek (szabados@inform.hu, telefon: 20/219-23-21). További felvilágosítás az Agora működéséről: http:// agora.boon.hu Piaci árak a megyéből Termék (Ft/kg) Miskolc Kazincbarcika Ózd TiszaújuárosSátoraljaújhely Alma 110-120 100-110110120-130110 Körte ^ 200-260 200-240200-210 200210 Banán 45036-380360 400 360 Narancs 23-250240 230-240260 250 vöröshagyma ' ; 150 130120 150 130 Lila hagyma 150 _' 130140140 120 Fokhagyma 800850800900 800 Sárgarépa fi 150-250 150-200150 170-200 120-150 Petrezselyem sC/ iP 180 190180 190 190 Tv- paprika ^ 500 450550 480 450 Paradicsom 650560600660 600 Burgonya 150140130 150140 Karfiol450-470 440470 480450 Kelkáposzta 180160 180190 150 reiesKaposzia amiuu 90 100110 100 Kelbimbó 400 430400430400

Next

/
Oldalképek
Tartalom