Észak-Magyarország, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-11 / 86. szám

2009. április 11., szombat ÉSZAK OBSZÁGBAN-V1LÁCBAN J2 RÖVIDEN j jfi / j"/j j sj J j 'jWfw j J "j j j yj j j Ti • Marad. Budai Bernadett I (képünkön) a kormányszóvi- I vői poszton marad a Bajnai- 1 h* O kormány megalakulása után is - erősítették meg a kor- mányfőjelölt környezetéből pénteken. Budai Bernadett - aki korábban politikai elemző volt - 2007 júniusától tölti be a posztot Daróczi Dáviddal. Daróczi Dávid szerdán jelentette be, hogy nem marad kor­mányszóvivő a Bajnai-kabinetben. Politikai terrorizmus Budapest (MTI) - Magyarországon megje­lent a belföldi eredetű, politikai motivációjú ter­rorizmus - ezt mondta pénteken az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics Tibor (képün­kön) megerősítette, hogy politikusok és neves köz­életi személyiségek voltak a célpontjai annak a cso­portnak, amelynek tagja­it szerda éjszaka fogta el a rendőrség Pest megyé­ben. A szaktárca vezető­je nem kívánta kommen­tálni azt a lapértesülést, amely szerint marad az igaz­ságügyi minisz­térium élén a kormány­fő-váltás után is. ítélet Pécs (MTI)-Etni­kai csoport tagja elleni erőszak elkö­vetésében találta bűnösnek és jogerő­sen szabadságvesz­tésre ítélte a Bara­nya Megyei Bíróság pénteken azt az öt fiatalt, akiket a Pécsi Városi Bíróság első fokon még garázda­ságért marasztalt el két roma nő tavalyi, szigetvári megtáma­dása miatt. A bíró­ság szerint, az álta­luk figyelembe vett tények és körülmé­nyek a bizonyítékok zárt láncolatát alkot­ják. Ebből pedig kétséget kizáró­an megállapítható, azért bántalmazták áldozataikat, mert a cigány kisebbséghez tartoznak. Ezrek a keresztúton. A világ minden tájáról érkezett keresztény zarándokok ezrei vettek részt nagypén­teken a hagyományos keresztútjáráson Jeruzsálem óvárosában, hogy felidézzék Jézus szenvedéseinek állomásait. Ezen a napon a hívők imádkozva járják végig azt az útvonalat, amelyet Jézus tett meg a kereszttel, mielőtt a hagyomány sze­rint a rómaiak megfeszítették és meg­halt. (Fotó: EPA) Névsorolvasás: csak kedden? ■ Bajnai Gordon ked­den ismerteti program­ját és a kormány össze­tételét az SZDSZ-szel. Budapest (MTI) - A leendő és formálódó Bajnai-kormányról eddig inkább csak lapértesülé­sekből tájékozódhatott a közvé­lemény - a miniszterelnök-jelölt erről állítólag sem az MSZP, sem az SZDSZ vezetőivel nem beszélt, tegnapi találkozójukon. Az SZDSZ vezetői és Bajnai Gor­don megállapodtak arról, hogy a miniszterelnök-jelölt kedd reg­gel 9 órakor ismerteti az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoport­jával kormányának összetételét és a válságkezelő program rész­leteit - mondta a megbeszélést követően Kóka János pénteken. A frakcióvezető közölte, hogy a másfél órás tanácskozáson csak a programról beszélgettek. Mi lehet még? Az MSZP-frakció vezetősége a képviselőcsoport javaslatairól beszélt Bajnai Gordon minisz­terelnök-jelölttel; azokról, ame­lyekkel kiegészülhet a válságke­zelő program - ezt már Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, a párt elnöke közölte pénteken, újságírókkal. Arra a kérdésre, hogy melyek ezek a javaslatok, a politikus közölte: meg fogják hallani a programot a miniszterelnök­jelölt előadásában. A Nemzeti Politikusok népszerűsége ItSZAKj m u ponttal Szili Katalin, J az Országggyűlés elnö­ke vezeti a politikusok márciu­si népszerűségi listátját, a Szon­da Ipsos felmérése szerint 2 ponttal csökkent az ő nép­szerűsége is, az egy hónnap korábbi pozíciójához képest *>/*pont Gyurcsány Ferenc mi Oleköszönő miniszterel­nök pontszáma - ehhez hason­ló alacsony értéket kormányfő­ként csak egyszer, tavaly tavasz- szal kapott *1 Cnn embermegkérdezésé- I jUU vei, március 17-e és 25-e között készült a felmérés Fejlesztési és Gazdasági Minisz­térium épületében tartott több mint kétórás megbeszélésen részt vettek, de nem nyilatkoz­tak a frakcióvezető-helyettesek is. A megbeszélésen jelen volt Katona Béla, Mesterházy Atti­la, Kovács Tibor, Göndör István, valamint Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizott­ságának elnöke és Szabó Lajos, a frakció költségvetési munka­csoportjának vezetője. Értesüléseire hivatkozva két lap is közölt részleteket a formá­lódó kormányról. Ezek szerint Oszkó Péter elfogadta Bajnai Gordon felkérését, így - a Nép- szabadság szerint - a Deloitte könyvvizsgáló cég ügyvezető­je lesz a pénzügyminiszter; a Magyar Nemzet viszont úgy tudja, Oszkó még nem hozott végső döntést. A távozó Göncz Kinga helyére külügyminisz­ter-esélyesként emlegetik Iklódy Gábor, volt svéd nagykövetet és Balázs Péter korábbi magyar EU-biztost. Várhatóan az MSZP erős emberei, Szekeres Imre és Gráf József maradnak a kor­mányban, ahogy Székely Tamás egészségügyi miniszter is. Egyenlő teherviselést A Bajnai Gordon miniszter­elnök-jelölt és az MSZP-frakció vezetői közötti megbeszélésén egyébként a szocialisták vázla­tosan megismerhették az elkép­zeléseket, amelyekre az új kor­mányfő a programját építené. Korábban több szocialista is úgy vélte, amit eddig Bajnai Gordon elképzeléseiről tudni lehet, az nem fedi le egy kormány prog­ramjával kapcsolatos elváráso­kat. A pénteki megbeszélés után több MSZP-s azt mondta: kez­denek programformát ölteni a javaslatok. Az MSZP képviselői az MTI értesülései szerint javaslatokat tettek arra, hogy milyen irány­TDDOTT RÓLA? Az Országgyűlés kedden dönt arról a bizalmatlansági indítvány­ról, amelyben Gyurcsány Ferenc utódjául Bajnai Gordont választ­ják meg kormányfőnek. Bajnai Gordon a kormányfővé választásának támogatását ígérő MSZP és SZDSZ vezetőivel is tanácskozott pénteken (Fotó: mti) ba bontsák ki a konkrét lépé­seket a válságkezelés, a gaz­daságélénkítés, a foglalkozta­tás-bővítés és a hazai vállal­kozások működésének terüle­tén. A szocialisták szorgalmaz­ták, hogy az egyenlő tehervise­lés hangsúlyosan jelenjen meg az intézkedésekben, mert a kiadáscsökkentő lépések legin­kább a nyugdíjasokat és a köz­szférát sújtják. Az MTI úgy tudja, hogy szó­ba került az alapvető élelmi­szerek áfakulcsának csökken­tése, de erről nem született döntés. Az adótörvények vitá­ját a parlament a tervek szerint az április 20-ai héten kezdené meg, akkortól lehetne módosí­tó indítványokat benyújtani a Veres János vezette Pénzügy­minisztérium által benyújtott csomaghoz. „Ne tőlünk szivárogjon ki" Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordon a szocialis­táknak kiosztotta a prog­ram vázáról szóló doku­mentumot, ám azt az MSZP képviselői vissza is adták, mondván, ne tőlük „szivá­rogjon ki” annak tartalma. Több résztvevő megerősí­tette, személyi kérdésekről nem volt szó. Még kérdéses Veres János jövője Budapest (MTI) - Veres János jövőjéről még nincs megegyezés - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A miniszterelnök-je­löltnek így a napokban egyeztet­nie kell a pénzügyminiszterrel. Az értesülést Veres János nem erősítette meg. Azt mondta: neki személy szerint az a fontos, hogy az a program, amelynek előké­szítésében részt vett, és amely­nek eredményeképpen a költség- vetési hiányt sikerül 3 százalék alá szorítani, folytatódjon. „Bajnai Gordon dönt" Budapest (MTI) - Kiss Péterrel is tárgyalt pénte­ken Bajnai Gordon. A kan­celláriaminiszter a rá váró újságíróknak arról, elvál­lalja-e a társadalmi egyez­tetésért felelős tárca nélkü­li miniszteri posztot, annyit mondott: a beszélgetések­nek csaknem a végére jutot­tak, és erről Bajnai Gordon fog dönteni. Szót kérnek, de nem kapnak ■ Nem szólalhat fel a parlamentben a Civil Összefogás Fórum, de az érvei elhangozhatnak. Budapest (MTI) - Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum szervezője csütörtökön jelentette be, hogy demonstrációt szerveznek ápri­lis 14-ére a Kossuth térre, vala­mint részt vennének az Ország- gyűlés ülésén is, és a konstruk­tív bizalmatlansági indítvány vitájában felolvasnák petícióju­kat, amely szerint az Országgyű­lés feloszlatására és előre hozott választásra van szükség. Szili Katalin válaszlevelében arra hívta fel a figyelmet, az Országgyűlésben csak a képvi­selők, illetve a jogszabályokban meghatározott személyek szólal­hatnak fel. A házelnök a Fritz Tamásnak írt válaszlevélben azt is hangsúlyozta, hogy a keddi ülésnapon a parlament felosz­latása melletti érvek elhangoz­hatnak, hiszen a Fidesz és a KDNP ugyancsak az önfelosz­latást szorgalmazza. (SWfWWii— Van értelme Ternyák Csaba ekn9inf0rm.hu Húsvét üzenete megérinti nem csak a hfrő embereket, hanem a keresőket, sőt azokat is, akik vallá­si értelemben nem hívőknek tart­ják magukat. Arról szól ugyan­is ez az üzenet, hogy ezen a vilá­gon nincs végleges vereség, nin­csenek örök vesztesek, hogy a lát­szólag vert helyzetekben is lehet újra kezdeni. A jólétben az emberek köny- nyen felejtenek, de amikor rosz- szabbra fordul a sorsuk, ugyan­olyan könnyen elkeserednek és kilátástalannak látják helyzetüket. Gábriel García Márquez „Száz év magány" c. regényében mesél egy faluról, ahol az embereket titok­zatos kór támadja meg, amelynek következtében elhatalmasodik raj­tuk a feledékenység. Először elfe­lejtik a tárgyak nevét, majd pedig már azt is, nogy mire kell hasz­nálni őket. Valaki azzal az ötlet­tel áll elő, hogy minden tárgy mel­lé oda kell írni a nevét. Később azt is, hogy mire szolgái. Végül már a tehén szó alá azt is kiírják, hogy meg kell etetni, meg kell fejni stb. Mivel azonban továbbra is egyre több dolgot felejtenek el az embe­rek, végül a falu közepén egy nagy táblára kiírják: „Van Isten". Húsvét ünnepe segít bennün­ket emlékezni. Szükségünk is van rá, mert aki felejt, annak az a bün­tetése, hogy régi hibáit ismét elkö­veti. Húsvét legáltalánosabb, min­den embernek szóló üzenet az, hogy van értelme áldozatot hozni, van értelme újrakezdeni, van értel­me erőfeszítéseinknek, van értel­me bízni a jövőben, van értel­me tervezni, építeni, van értelme házasodni, gyermeket vállalni, van értelme országot építeni, van értel­me vetni és földet művelni, ara­tásban reménykedni. Van értel­me az életnek. Isten adott értelmet mindennek, azzal, hogy életünk legsötétebb pillanatát is megosztot­ta velünk, belépett előttünk a halál alagútjába, hogy utat mutasson nekünk és elvezessen egy másik, teljesebb életre. André Frossard, aki felnőttkorában ateistaként véletlenül betévedt egy templom­ba, mert a barátja késett a talál­kozóról, egy könyvben beszéli el életreszólo élményét, amelynek ezt a címet adta: „Van Isten, én talál­koztam vele". * Ha van Isten, akkor minden­ki találkozhat vele, akkor minden­nek van értelme. Ha viszont nincs 'Isten, akkor lehet, hogy életünk egy őrült ember meseje csupán, és akkor mi a világmindenség szka­fander nélküli, sehonnan sem jött és sehová sem tartó, pusztulásra szánt űrutasai vagyunk. „Ha Krisz­tus nem támadt fel - írja Pál apos­tol a korintusiakhoz címzett első levelében - nincs értelme a mi tanításunknak, és nincs értelme a ti hiteteknek sem". A Húsvét, vagyis Krisztus szenvedése, kereszthalá­la és feltámadása, van akinek bot­rány, míg másoknak ostobaság - írja ugyanaz a Pál apostol. M i keresztények, akik hiszünk Jézus Krisztusban, és abban, hogy vele együtt egyszer,mi is feltáma­dunk, számunkra Ő életünk értel­me, jövőnk biztosítéka és bizton­ságunk záloga. A húsvéti esemény, ha hiszünk benne, életünk minden szegmensének értelmet ad. Előt­tünk jár Valaki, aki kétezer év óta sok száz millió emberben tartja életben a reményt. Szerzőnk egri érsek

Next

/
Oldalképek
Tartalom