Észak-Magyarország, 2007. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
2007. június 25., hétfő fám AKTUÁLIS /5 A NAP ELŐFIZETŐJE Pecze Jánosné Selyeb (ÉM - SFL) - Mintegy harminc éve előfizetője lapunknak, mint! mondja, a férje is nagyon! szerette, sajnos már nincs* az élők sorában. - Kedvence volt a keresztrejtvény, a különböző fejtörők, be is küldte a szerkesztőségbe a megfejtéseket. - Én a gyászhírekkel kezdem az olvasást, előfordult már, hogy egy kedves ismerős elhalálozásáról innen szereztem először tudomást. Csak ezután olvasom el részletesebben a cikkeket, és elmondom, hogy a sport is érdekel. Én voltam az első és az utolsó mozigépész a településen, huszonhét éven keresztül vetítettem filmeket a boltoskodás mellett. Mindig emberek között mozogtam, hozzászoktam, hogy kölcsönösen vitassuk meg a történéseket, talán ebből adódik, hogy minden híranyagot elolvasok. Az Észak- Magyarország olyan nálam, mint a várt vendég, tudom hogy bekopogtat, hoz egy kis életet a szürke hétköznapokba. Ösz- szességében jónak tartom az újságot, bár aki hibát akar találni, az talál. A bulis oldal nem igazán tetszik, és bár mondtam, hogy szeretem a sportot, ez is sok egy kicsit. Jó a kertészet, a konyha, több olyan receptet olvastam, ami nekem is megvan. Lehet eltéréseket felfedezni egy- egy étel leírása között, egyszóval leköt a lap. - Pecze Jánosnét hűségéért ötezer forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazta Fortunánk. A nap előfizetője akciónkról Miskolc (ÉM) - A nap olvasója-portréval két hónapja találkozhatnak lapunk olvasói. Ezzel a kezdeményezésünkkel a régi előfizetőinknek, hűséges olvasóinknak szeretnénk megköszöni azt, hogy lapunkat választották. Hasonló akciónk korábban is volt, de akkor hetente, míg most naponta sorsolunk ki egy előfizetőt, akit lapunkban bemutatunk. A hűséges olvasónak ezenfelül ajándékutalvánnyal köszönjük meg, hogy több évtizede olvassa és előfizeti az Észak-Magyarországot. 5 ezer kilométer 2 keréken Tállya (ÉM - SFL) - Eddig több mint ezer kilométert karikázott a lengyelországi Nowogardból szombat délután Tállyára érkezett Ryszard Gvtotowsky, akinek úti célja Izrael. A sportember egyfajta zarándokútjainak ez az egyike, Európa minden országában járt már, eddig kilencvennyolcezer kilométert tekert le. A tállyai római katolikus plébánián Krózser István kanonok fogadta, és látta el a lengyel férfi útját igazoló okiratot egy pecséttel. Ryszard Gvotowsky miután egy fotó erejéig megállt a településen található, Európa mértani középpontját jelző szobornál, továbbindult Debrecenbe, az éjszakát a megyeszékhelyen tölti. Ezzel az htjával átlépi a százezer kilométeres határt, mint mondta, most mintegy ötezer-ötszáz kilométert kerékpározik. Az emlékezés virágai (Fotó: Bánhegyi Gábor) Eltávozott tanáraikra és diáktársaikra emlékeztek Sárospatak (ÉM - BG) - 1959-ben ötven diák vágott neki a Sárospataki Felsőfokú Tanítóképzőnek. Közülük 1962-ben negyvenkilencen vették át diplomájukat. 45 évvel később, 2007. június 23-án délután iSmét randevút adtak egymásnak a főiskola aulájában, ahol elsőként a még élő egykori diákok megkoszorúzták azt az emléktáblát, amelyet időközben örökre eltávozott tanáraik és diáktársaik emlékére állítottak, és elhelyezték a kegyelet virágait is. Bomagyköveti ajánlatot kapott ■ Meglepő ajánlatot kapott Miskolcon Farkas Bertalan: legyen a magyar bor nagykövete. PuskAr Tibor tibor.puskar@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Zártkörű szakmai fórum, felvonulás és lovaggá avatás - ez a „Magyar szőlővirágzás ünnep” alkalmából az István Borlovagrend által immár hetedik alkalommal megszervezett szombati konfer encia gyorsmérlege. Czupper András, a vendéglátó lovagrend nagymestere és az esemény háziasszonya, Buksa Éva invitálására az ország borlovagrendjeinek képviselői jöttek Miskolcra, a lillafüredi Palotaszállóba, hogy a bor-egészség-életöröm témakörben elmondják gondolataikat, megvitassák a magyar bor helyzetét. Dr. Sümegi József, a Magyar Borakadémia Elnöke szerint mélyponton van a szőlő- terület nagysága Magyarországon. Többen állnak sorba kivágási, mint telepítési támoB0RL0VAG0K LETTEK- Koncz Gábor _______________- Benke László_______________- Bátor Tamás, a Miskolci Operafesztivál igazgatója__________- Dr. Sümegi József___________- Szabó Andrist (a Benkő László által felfedezett világtalan 10 éves énekes fiút) borapróddá avatták. Aranyosak... Tokaj (ÉM - SFL) - A Tokajban található Magyar Borok Házában harmadszor tartották meg a közelmúltban a fiatal magyar borászok országos versenyét. Mint megtudtuk, Szendéi Gergő a Tokaj Kereskedőház Rt. borászának 2006-os kései szüretelésű hárslevelűje, Monyók Norbert mádi borász hat puttonyos aszúja, és Szilágyi Lászlónak, a Gizella Pincészet borászának 2006-os Sárga Muskotálya nyerte el a legnagyobb díjat, továbbá még két aranyat a 2006-os Látomás Cuvée-ért, és a 2006-os kései szüretelésű hárslevelűért. (Fotó és videó: Ádám János) §3* LŐJ WWViúbQOP.hv Az újdonsült Borlovagok letették az esküt gatásért. Ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy uniós csatlakozásunk után sem került veszélybe a hazai borforgalmazás. Itthon több mint hárommillió hektár bort vesznek az emberek, és csupán kétszázezer hektoliter idegen bort érkezik külföldről. Félmillió hektolitert ad le a hazai borászat a világában, elsősorban Európában. Kell a marketing Benke László, a televízió képernyőjéről ismert mesterszakács szerint a bor és pálinka fogyasztásának több évszázados hagyománya van Magyarországon. A pálinka volt a gyógyszer, a bor pedig a mindennapok italához tartozott. Farkas Bertalan ......................................................J? minőségre és jó árra kell törekednünk. A világban mindenütt jó híre van a magyar bornak, de nem szabad elfelejtkezni a marketingjéről. Amikor ez a mondat elhangzott, az asztalnál ülő borakadémia elnökének a szeme azonnal felcsillant. Majd mintha mindig erre a pillanatra várt volna, ezt mondta: „Berci, legyél a magyar bor nagykövete! Kezdeményezzük a diplomácia világa irányítóinak, hogy ez mielőbb így legyen.” Villámcsapásként érte az alkalmi felajánlás Farkas Bertalant, és látszott arcán, hogy komolyan vette a „táncba hívást”. Fejben a jelenlévők már le is játszották azt a képzeletbeli párizsi jelenetet, amikor Farkas Bertalan egy bor világversenyen bemutat egy üveg különleges minőségű tokajit... ÉSZA , emtippek boon.hu • Magyra bortörvények (PDF, 89 kB) Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós úgy ítéli meg, hogy a világ tömegborelőállítóival nem kell felvennünk a versenyt. A kiváló ff .................... A világban szinte mindenütt jó híre van a magyar bornak. Miskolcié lett az „oroszlán" ■ Szombaton délben kisorsolták az ÉM-nyereményjáték nyertesét. Miskolc (ÉM) - Fortuna kegyébe vette a Miskolcon élő Csintalan Lászlót, ugyanis a lapunk által indított mozaikjáték szombaton délben megtartott sorsolásán az ő nevét húzták ki a beérkezett 7369 darab érvényes szelvény közül. Telefonon tudta meg Az Észak-Magyarország, a Vasárnapi Észak, valamint a Váci és Társai Kft. miskolci Peugeot márkakereskedése közös játékának záróakkordjaként látványos szórakoztató műsorral kötötték egybe a nyertes sorsolását. A déli harangszó elhangzása után gyorsult a fel a jelenlévők szívverése. Ekkor olvasták fel a szelvényen lévő nevet. A Miskolc, Lorántffy Zsuzsanna utca 32. szám alatt található Peugeot-kereskedés- ben hamarosan átveheti az oroszlánt ábrázoló jelet viselő autót Csintalan László, aki nem volt jelen a sorsoláson, de azonnal értesítettek szerencséjéről. íme, a nyereményautó (Fotó és videó: Ádám János) tgg www.boon.hu Bodroghalom mellett újra tarolt a jég ■ Szombaton délután hatalmas felhőszakadás volt Hegyalja és a Bodrogköz néhány részén. Bodroghalom, Hercegkút, Sárospatak (ÉM - BG) - A szombati jégesővel tarkított vihar nem tartott sokáig, de annál nagyobb pusztítást végzett. Komlóskán több embert mozgósítottak, hogy a hirtelen felduzzadt patak ne öntse el a települést. Hercegkúton a jég és a szél a kertekben tarolt: több helyen termő gyümölcsfákat döntött ki a vihar. A jég Sárospatakot is elérte, ahol több településrészen az elmúlt hetihez hasonlóan most is fákat csavart ki. A sátoraljaújhelyi tűzoltóságtól megtudtuk, hogy folyamatosan érkeztek a bejelentések, minden autójuk munkában volt: a 37-es útra kidőlt fákhoz, valamint a településekre fakidőléshez és szivattyúzáshoz mentek. A Bodrogközbe is bevonult a szombat délutáni vihar és mint utólag kiderült, maradandó nyomokat hagyott maga után. Hatalmas pusztítás Varga János Lajostól, Bodroghalom polgármesterétől megtudtuk, hogy több száz hektárnyi búza-, kukorica- és napraforgó vált a vihar áldozatává.- Huszonöt éve gazdálkodom, de ilyet még nem láttam- mondta Varga János Lajos.- A falut elkerülte a jég, a vihar alatt nem is hittem volna, hogy ez is kísérte az esőt. Utána szóltak többen is, hogy a falu mellett a jég tarolt. A település határától körülbelül egy kilométerre viszont nem hittem a szememnek: egy nagyjából ezerméteres sávban a jég mindent tönkretett. Hatvan hektár búzámat megfektette, a kukoricát eltörte, a napraforgót is tönkretette. Fel sem bírom becsülni a kárt, de a tízmilliót biztos meghaladja, lehet, hogy sokszorosan is. Ilyen vihar még sohasem volt Bodroghalom» ......................... Szerencsére a kárt szenvedett gazdák legalább 90-95 százalékának van tűz- és jégkár ellen biztosítása. Varga János Lajos ......................................................» bán. Szerencsére a kárt szenvedett gazdák legalább 90-95 százalékának van tűz- és jégkár ellen biztosítása. Tiszakarádon és Karcsán is érdeklődtünk, ahol megtudtuk, hogy a településeket több felől is megközelítette a viharzóna, de végül csak pár csepp eső esett. Zemplénben jégeső esett és fa is dőlt (Fotó: Bánhegyi Gábor)