Észak-Magyarország, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-01 / 27. szám
2007. február 1., csütörtök ÉSZAK SPORT /10 RÖVIDEN • labdarúgó-válogatottól szeptemberben elküldött Zlatan Ibrahimovicra továbbra sem számít Lars Lagerback szövetségi kapitány. Ezt a szakvezető jelentette be kedden, amikor kihirdette keretét a jövő szerdai, Egyiptom elleni barátságos találkozóra: „Néhány napja beszéltem Zla- tannal és azt mondta, hogy nem akar válogatott lenni, én pedig nem kötelezhetem erre". Lagerback szeptember 6-án Mellberggel és Wilhelmssonnal együtt zavarta el a kerettől az Internazionale csatárát, mert az azt megelőző éjszaka „elfelejtett" időben visszatérni szálláshelyére. Szobrot kapnak Budapest (FH) - Szobrot állítanak Puskás Ferencnek és Papp Lászlónak Zuglóban a főváros XIV. kerületében. Az ön- kormányzat képviselőtestülete egyhangúlag fogadta el Weinek Leonárd polgármester előterjesztését, amely szerint a labdarúgó Puskás Ferenc szobrát a Puskásstadionnál, az ökölvívó Papp Lászlóét pedig a Budapest Sportarénánál helyezik el. A polgár- mesteri előterjesztés szerint világszerte bevett szokás a sportlétesítmények környezetében kiemelkedő sportolók szobrainak felállítása. Ferenczi is Zalaegerszeg (MTI) - Rajczi Péter után egy másik magyar csatár, Ferenczi István is az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Barnsleyban folytatja pályafutását. A Zalaegerszegről távozó támadó két és fél évre írt alá a szigetországi együtteshez. Az átigazolási díj 250 ezer font (97,2 millió forint) volt. Az újpesti Rajczi Péter egy nappal korábban került a második vonalban 19. Bams- ley csapatához, de ő fél évig csak kölcsönbe. Nem adják London (MTI) - Az FC Liverpool irányítói formálisan elutasították a Dubai International Capital vételi ajánlatát: a dubaji befektetőcsoport 266 millió euróért szerette volna megvásárolni az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő klubot. George Gillett, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Montreal Canadiens tulajdonosa is érdeklődött a klub iránt, de ajánlatát még a karácsonyi ünnepek előtt elutasították. A BBC közszolgálati csatorna tudomása szerint a Liverpool most ismét tanulmányozza Gillet javaslatát. Ha eladják az egyesületet, akkor a Liverpool lesz a hetedik angol klub a Chelsea, a Manchester United, a Fulham, az Aston Villa, a West Ham United és a Portsmouth után, amely külföldi tulajdonba kerül. Menesztették Magathot München (MTI) - A német bajnoki címvédő Bayern München labdarúgócsapatának vezetői menesztették' Félix Magath vezetőedzőt, s helyére a szezon végéig Ottmar Hitzfeldet nevezték ki. „Lépnünk kellett, mert veszélybe került a Bajnokok Ligája-in- dulást jelentő helyünk a bajnokságban” - áll a hússzoros bajnokcsapat közleményében. A szakember menesztése nem meglepő, hiszen a 2004 júliusában szerződtetett Magathtal ebben a szezonban a vártnál lényegesen gyengébben teljesít a gárda. Az őszi szezont a harmadik pozícióban zárták a bajorok, a bajnokság második felét pedig nagyon gyengén kezdték, hiszen múlt pénteken kikaptak a Borussia Dortmundtól, kedden pedig csupán gól nélküli döntetlent értek el hazai pályán a bennmaradásért küzdő Bochum ellen. A Német Kupából már decemberben kiesett a gárda, ugyanakkor a Bajnokok Ligájában csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Reál Madrid lesz az ellenfele. relIX mdCjatnOt az a Hitzfeld váltja, akivel - éppen Magath érkezése előtt - a Bayern München 2001-ben megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, a Bajnokok Ligáját. (Fotó: epa) Az elnök megerősítette H Dr. Puskás Árpád szerint „mindenki megpróbálta a saját szája íze szerint alakítani a dolgot". Budapest (ÉM - JLI) - Mint arról lapunkban január közepén beszámoltunk; Tapo- di Péter, az NB I/A csoportos Diósgyőri KSK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője két héttel ezelőtt Budapestre kapott idézést a női tagozat intézőbizottságának állásfoglalása alapján. A szervezet szerint ugyanis Tapodi Péter a január 6-án Budapesten lejátszott Vasas Csata-meccs kapcsán fegyelmi vétséget követett el. A dr. Puskás Árpád vezette fegyelmi bizottság január 18-án meg is hozta döntését az üggyel kapcsolatban (a vezetőedző nem követett el fegyelmi vétséget), ám akkor dr. Puskás Árpád nem szeretett volna indokolni, mert nem volt a döntés írásba foglalva és részletesen megindokolva. Tegnap viszont már készséges volt az fb-elnök. Megszüntették- Mindenki megpróbálta a saját szája íze szerint alakítani a dolgot, így aztán egy elég speciális helyzet alakult ki - nyilatkozta az Észak-Magyaror- szágnak dr. Puskás Árpád a január elején lezajlott ügyre utalva. - Meghallgattuk az érintetteket, elolvastuk az írásban készült jelentéseket és úgy döntöttünk, hogy Tapodi Péterrel szemben az eljárást megszüntetjük. Álláspontunk szerint ugyanis a versenybíróság téves döntést hozott. Nem is igazán akarom tovább ragozni, s csak annyit tennék hozzá, hogy reményeim szerint most már a lényegről, a kosárlabdáról fognak szólni a dolgok. ÉW.M emf/ppek.boon.hu •A női bajnokság. Az eddig eredmények, a következő mérkőzések. (PDF 54 kB) Tapodi Péter nem hibázott (Fotó: archív) Jól döntött Jól döntött Dávid Beckham, amikor a Reál Madrid labdarúgócsapatától a Los Angeles Galaxy- hoz szerződött - állítja Tiger Woods, a világ leggazdagabb és legismertebb sportolójának tartott golfozó. Az amerikai játékos szerint az angol középpályás érkezésével a labdarúgás új fejezete kezdődhet Kaliforniában. „Biztos, hogy valami változik majd, hiszen Beckham óriási sztár, mindenki figyelmét a labdarúgás felé fordíthatja”- nyilatkozta a világ legjobb golfozója. Arra a kérdésre, hogy szereti-e a labdarúgást, Woods azt válaszolta: igen, de a legtöbb amerikaihoz hasonlóan ő is inkább a kosárlabdát, a baseballt és az amerikai futballt részésíti előnyben. (Fotó: epa) Jégkorongos keret Budapest (MTI) - Pat Cortina, a magyar jégkorongválogatott szövetségi kapitánya kijelölte a jövő heti lengyelországi tornán résztvevő csapatát. A Torunban fellépő gárda előbb a horvátokkal (február 9.), majd a litvánokkal (február 10.), végül a házigazdákkal (február 11.) találkozik. A keret, kapusok: Budai Krisztián, Szuper Levente. Hátvédek: Ennafatti Omar, Hegyi Ádám, Jobb Dávid, Lencsés Tamás, Sille Tamás, Svasznek Bence, Tőkési Lajos. Csatárok: Azari Zsolt, Benk András, Borbás Gergely, Fekete Dániel, Gröschl Tamás, Hoffmann Attila, Holeczy Roger, Jánosi Csaba, Kovács Csaba, Majoross Gergely, Peterdi Imre, Vaszju- nyin Artyom. Nemzet Sportolója: Földi Imre az új tag ■ Az egyeztetések után hét jelölt közül választották ki a Tatabányán élő súlyemelőt. Budapest (MTI) - A kormány elfogadta a sportpolitikáért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter javaslatát, hogy Földi Imre súlyemelő kapja meg a Nemzet Sportolója címet. A sport- szövetségekkel és egyesületekkel, valamint a szakújságírókkal történt egyeztetés után hét jelölt közül választották ki a Nemzet Sportolói Földi Imrét. Hét jelölt Az illusztris társaság 11 tagja a bírálati folyamat lezárásaként - Elbert Gábor sport- szakállamtitkárral együtt - kedden tekintette át azt a listát, amely az akkorra versenyben maradt hét jelölt - Földi, Grosics Gyula (labdarúgás), Markovits Kálmán (vízilabda), Monspart Sarolta (tájfutás), Pap Jenőné Méray Kornélia (evezés), Sági Györgyné Rejtő Ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás) - nevét tartalmazta, majd közös állásBflHI mi-u"sport.boon.hu További cikkek! pontot alakítottak ki. Lam- perth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter ezt követően terjesztette a kormány elé a javaslatot. A 12 fős társaságban Puskás Ferenc halálával üresedett meg egy hely. A sporttörvény értelmében a kormány a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó, havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot a magyar sport tizenkét, 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért sportolójának adományozhatja. Fontos kritérium továbbá, hogy a jeles személyiség aktív sportpályafutását követően is kimagasló szerepet töltsön be a magyar sportéletben. „A Gyulára” „Nagyon jó, hogy bent vagyok, anyagilag és erkölcsileg egyaránt, most boldog vagyok. Itt élek évtizedek óta Tatabányán, itt máig értékelik, hogy nem mentem el máshová. Hogy kire szavaztam volna, ha tőlem kérnek egy nevet? Hát a Gyulára,, a Grosicsra, az Aranycsapat kapusára, sokat tett a fociért. Jó barátságban vagyunk, a Halhatatlanok Klubjának ő is tagja, sokszor találkozunk. Az egészségem köszönöm, jól van, most estem túl egy hasi lágyéki műtéten, még lesz egy hasonló majd áprilisban, utána remélem, teljesen rendben leszek. Ebben amúgy is sokat segít ez a mostani nagy elismerés. Büszke vagyok az eredményeimre, és legalább annyira a lányomra, aki másfél évtizeden át az egyik legjobb súlyemelő volt nemzetközileg is” - mondta Földi Imre. A tagok A 2004-ben alapított Nemzet Sportolója cím birtokosai: Albert Flórián labdarúgó, Balczó András öttusázó, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Gyarmati Dezső vízilabdázó, Hammeri László sportlövő, Kulcsár Győző párbajtőröző, Pólyák Imre birkózó, Por- tisch Lajos sakkozó, Székely Éva úszó, Weltner Györgyné Ivánkay Mária fogyatékos asztaliteniszező, Zsivótzky Gyula kalapácsvető és mostantól Földi Imre. Földi Imre (Fotó: mtí)