Észak-Magyarország, 2005. május (61. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-27 / 122. szám
2005. május 27., péntek AKTUÁLIS / 3 RÖVIDEN • Tokaji Borfesztivál. Ma délután 5 órakor Tokaj főterén veszi kezdetét a háromnapos Tokaji Borok Fesztiválja. A szakmai programokon túl kulturális és szórakoztató programok is várják a jó bort és a zenét kedvelő közönségei Elsőként ma este 8-tól a Patkó-bányában a népszerű Boban Markovié Orkestra lép fel. NÉZŐPONT 1 4& Otthon született Szalóczi Katalin szaloczy@eszak.boon.hu Időró'l időre fellángol a vita az otthon szülés körül. A szabadelvűek mellette, az orvosok pedig ellene érvelnek, hivatkozván a szakma szabályaira: biztonsággal csak a jól felszerelt kórházakban vezényelhető le a szülés, hiszen bármikor felléphet olyan komplikáció, amely veszélyezteti mind az anya, mind a magzat, újszülött életét. A szakma szabályaira hivatkozott az a szülész-nőgyógyász főorvos is, akinek felvetettük: az osztályára került újszülött - minthogy a mentőkre jó órán át hiába várakoztak - otthon, a fürdőszobában jött a világra. „Egy szülés akár húsz percen belül is lezajlik, meg persze eltarthat tizenórákon át is. Ezt nem lehet megjósolni. Tudtommal minden rendben zajlott. A szakma szabályai szerint." Igen, persze, rendben zajlott. Ügyesen kipottyant a gyerek. Otthon. Nem történt tragédia. Ezúttal. Nap mint nap halljuk, olvassuk: a kormány a mentés terén megcélozta a 15 percen belüli elérést, igazodva az európai normához. Ennyi időn belül kellene a mentőknek kiérniük a segítségre szorulóhoz, a legeldugottabb településen is. Ehhez képest esetünkben a megyeközponttól mindössze 15 kilométerre fekvő faluba sem ért ki a mentő egy órán belül. És a megyei mentőszolgálat első embere szerint nincs szükség sem több kocsira, sem pedig több státusra... „Belügyi" ügy a viharkár Baktakék (ÉM - FP) - Pásztohy András, az FVM politikai államtitkára tegnap a múlt héten vihar által sújtott Szárazvölgybe látogatott. „A parlament nemrég fogadta el az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény módosítását - mondta Pásztohy András - és tartalmazza azt a passzust, hogy a nem várt elemi károkkal kapcsolatban külön törvény rendelkezzen a megoldásról és költségvetési forrást különítsenek el ilyen esetekben. A mezőgazdasági területeknél bonyolultabb a helyzet, hiszen csak akkor tudjuk kezelni a problémát, ha pontosan ismert a kár mértéke, ez pedig csak a betakarítás után derül ki.” Az önkormányzati utak, hidak tekintetében mintegy 135 millió forint a kár, az államtitkár tájékoztatása szerint ezt a Belügyminisztérium felé kell jelezniük az önkormányzatoknak. VILLÁMVOKS www.boon.hu Nem „népszerű" a kenyéráremelés Indokoltnak találná-e a kenyér árának emelését? Ön szerint adottak lesznek-e a feltételek, hogy elinduljon a következő bajnokságban a DVTK labdarúgócsapata? ÉSZAK A fürdőszobában pottyant a világr ■ Egy és egy negyedórán át hiába várták a Miskolchoz közeli településen a mentőket. Szalóczi Katalin szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) Számítások szerint nem volt még itt az ideje a szülésnek, hiszen csak a 37. hetet jegyezték, de az anya gyanúsnak ítélte a fájásokat. Harmadik gyermekét várta immár. így amikor észlelte, hogy a fájások rendszeressé válnak, telefonált a kezelőorvosának, aki jelezte, most nem tartózkodik a kórházban, de értesíti a kollégáit. Az anya hívjon mentőt. „Addigra hazajött a 15 éves fiam és megérkezett az édesanyám. A fájások között eltelt idők 10 percesek voltak. Ezt diktálta be az édesanyám, amikor délután fél 5 tájban hívta a mentőket. Jelezte, hogy az előző szüléseim gyors lefolyásúak voltak, egyikük szintén 37 hétre született.” Apás szülés, másképp Várakozás közben megérkezett a férj is, aki egyébként nem vállalkozott az apás szülésre, sőt oly annyira ragaszNem volt bent gépkocsi... „Késtünk, a bejelentéshez képest 50 perccel később indult el a gépkocsink a várostól 15-18 kilométerre lévő faluba - ismerte el dr. Breitenbach Géza megyei mentőfőorvos. - A késések 1,3 százalékos arányban fordulnak elő, ez is ebbe esett bele. Nem volt több kocsink bent...” - A főorvos kijelentette, ennek ellenére sem több kocsira, sem több státuszra nincs szükségük a megyei mentőknek. „A mentésben abszolút biztonság nem létezik, sehol a világon.” „Miből derült volna ki, ha például a köldökzsinór előreesik, a magzat nyakára tekeredik vagy egyéb rendellenesség áll elő?” A mentőfőorvos válasza: „Harmadik gyereknél csodák már nem szoktak előfordulni. Nem is jelentettek semmi rendkívülit. Ellenkező esetben bizonnyal rohamkocsit küldtünk volna.” Születése után került a szülészetre...(Fotó: Ádám János) kodott a kialakult hagyományokhoz, hogy kérésére még a születendő gyermek nemét sem tudakolták meg az ultrahangvizsgálaton. Hadd legyen meglepetés! A meglepetés nem maradt el, de az eredeti szándék alaposan módosult. Az anya észlelte, hogy vérzik, ezért bevonult a fürdőszobába. Ekkor viszont azzal szembesült, hogy elfolyt a magzatvíz is. „Szóltam, hozzanak gyorsan tiszta törölközőket. Két jóslófájás után már ki is csusszant a baba, egyenesen a férjem kezei közé. Azonnal felsírt a kicsi. Ekkor már háromnegyed hat volt. Bebugyoláltuk, s épp azon gondolkodtunk, hogy átvágjuk a köldök- zsinórt, amikor betoppantak a mentők. így ezt a műveletet már ők hajtották végre, megtisztították a kicsi orrjáratát. Szirénázva, igen gyorsan, mintegy tíz perc alatt beértünk a kórházba. A méhlepényt már ott szültem meg” - meséli mosolyogva az édesanya. Tudja, hogy nagy szerencséjük volt, hiszen (keresztnevén) László Ágoston, minthogy kisfiú lett a legkisebb, egészséges. „Szerencsénk volt. De történhetett volna másként is. A mentők nem is igen szabódtak a késlekedésért. Jó, hogy a férjem hazajött, s egyikünk sem esett pánikba. Csak az édesanyám, aki csak a mentőkben bízott.” Miért név nélkül? A szülők nevét, elsősorban az édesapa akaratának eleget téve, nem közöltük. Nem ők fordultak az újsághoz, az édesanya kérésünkre mesélte el a történetet. A fényképen azonban valóban a történet főszereplője látható. Öt év után jött a felmentés A gyapjaslepke ellenszere Miskolc (ÉM) - Az Északerdő Rt. a kezelésében lévő erdőkben környezetkímélő szerrel irtja a gyapjaslepkéket. A védekezés 20 millió forintot meghaladó költségeit a társaság megelőlegezte. A fertőzött területeken, szőlőkben, gyümölcsösökben is számítani kell a károsítására, az itteni védekezés a tulajdonosok kötelessége. ■ Jogerősen mentette fel a bíróság a csalással vádolt hercegkúti ex tsz- elnököt és a főborászt. Miskolc (ÉM - PT) - Mint arról korábban beszámoltunk, Götz János, Hercegkút korábbi tsz-elnöke és polgármestere, valamint Szabó Dániel, a tsz főborásza ellen jelentős kárt okozó csalás és más bűn- cselekmények miatt indult eljárás. Az ominózus szövetkezeti tartozás összességében 300-350 millió forintra rúgott. A hitelek egy részét az elnökváltást követően a szövetkezet a Németországban raktározott több mint kétezer üveg muzeális aszúborral csökkentettek. A szakértő szerint ezeket a palackozott borokat a piaci árnál olcsóbban adták el. Az ügyészségi álláspont szerint a vádlottak a hitelezőket nem tájékoztatták a szövetkezet csődközeli helyzetéről. Nem tudatták, hogy nincs reális esély a pénz visszafizetésére. A vádlottak ezzel szemben azt állították, hogy nem követtek el bűncselekményt, és volt elég fedezet, bor és vagyon valamennyi hitel visszafizetésére. Ártatlanok voltak Wágner Béla ügyvéd elmondta: a szakértő megállapította, hogy a hitelfelvételkor a szövetkezet vagyona mintegy 800 millió forintra rúgott és a jegyzet tőke is meghaladta a 30 millió forintot. A másodfokú bíróság közelmúltban hozott ítéletében helybenhagyta az elsőfokú, bűncselekmény hiányában történt, felmentő határozatot. Módosul a fesztiválprogram ■ Az oprafesztivál néhány programja elmarad, vagy időpontja és helyszíne megváltozik. Miskolc (ÉM - KHE) - „Kevesebb minisztériumi támogatást kap idén a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, így néhány előadás elmarad” - jelentette be Bátor Tamás, a fesztivál ügyvezető igazgatója sajtótájékoztató keretében. „Ennek ellenére a rendezvény közönsége ugyanolyan színvonalas zeneünnepnek lehet részese, mint korábban” hangsúlyozta. A fesztivál központja a színház, de megmaradnak a hagyományos, külső helyszínek is: az Ortodox templom, a Zsinagóga, az Avasi templom, az Európa Ház, és néhány vidéki település: Edelény, Sátoraljaújhely, Aggtelek. A Hősök tere mint helyszín tavaly nem vált be, ezért a Városház térre költöznek a térre szánt produkciók. Újdonság az idén, hogy a Miskolci Egyetem is csatlakozik a rendezvényhez oly módon, hogy négy előadásnak a díszaula ad helyet. FESZTIVÁLI VÁLTOZÁSOK Elmarad: • Június 15-én este 9 órától a Nyári Színházban Rossini: A sevillai borbély (a Krakkói Operaház vendégjátéka) A jegyek június 8-ig átcserél- hetők június 13-ára, a Nyári Színházban este 9 órakor kezdődő A sevillai borbély című előadásra (a Lipcsei Mendelssohn Hochschule vendégjátéka). A Nyári színházi bérletek is erre az előadásra érvényesek. • Június 19-én délután 3 órától az Avasi templomban Rossini: Petité messe Solemelle A jegyek visszaválthatók • Június 22-én este 9 órakor a Nyári Színházban Bellini: I Capuleti ei Mon- tecchi (a Zágrábi Horvát Nemzeti Kamaraszínház vendégjátéka) A jegyek június 8-ig átcserélhetők a június 22- én a Nyári Színházban este 9 órakor kezdődő Ory grófja című előadásra (Auris. Társulat vendégjátéka) A Nyári színházi bérletek is erre az előadásra érvényesek. Más időben: • Június 13-án Rossini: A sevillai borbély című operája este 7 óra helyett 9 órakor kezdődik és nem a Kamaraszínházban, hanem a Nyári Színházban. • Június 22-én Rossini: Ory grófja című operája este 6 óra helyett 9 óra- ; kor kezdődik és nem a Kamaraszínházban, hanem a Nyári Színházban. A Kamaraszínházba megváltott jegyeket június 8-ig kell érvényesíteni a Nyári Színházba áthelyezett előadásra. f. forduló - május 27., péntek Júniusban ismét az opera fővárosa lesz Miskolc. Június 11-től 25-ig rendezik meg a „Bartók + Bel canto" Miskolci Nemzetközi Operafesztivált. Bartók Béla müvei mellett Bellini, Donizetti és Rossini művei csendülnek fel. Az Észak-Magyarország/Borsod Online és a szervezők közös játékra invitálják a játékos kedvű, zenét szerető olvasókat. A következő hetekben minden pénteken új feladványokat közlünk, és a helyes megfejtők között jegyeket sorsolunk ki a fesztivál előadásaira. 1. forduló Észak: Mit jelent a „bel canto"? A választ 2005. május 31-ig a Miskolci Nemzeti Színház címére (3525 Miskolc, Széchenyi u. 23. - A levelezőlapra írják rá: FESZTIVÁLJÁTÉK) kell beküldeni vagy a színház jegyirodájában elhelyezett ládába bedobni. A helyes megfejtők között 2 db jegyet sorsolunk ki június 21-re, Rossini: Hamupipőke című operájára.