Észak-Magyarország, 2004. április (60. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-26 / 97. szám
2004. április 26., hétfő isawiifiiiiiiíit ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Poul Nyrup Rasmussen volt dán kormányfő lett az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) új elnöke; az egyik alelnök pedig továbbra is Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke maradt, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot pedig felvették az ESZP teljes jogú tagjává. 0 Ajánlat. A Magyar Demokrata Fórumra való szavazásra szólította fel a cigányokat a Magyarországi Roma Összefogás Párt elnöke vasárnap a szervezet európai parlamenti választási kampánynyitó nagygyűlésén. Emlékezik és a világot is emlékezteti ez az asszony elhunyt férjére. A 18 évvel ezelőtt, április 26-án bekövetkezett csernobili atomkatasztrófa következményeit sok ezren máig is viselik. (Fotó: EPA) Visszatérőben a bizalom New York (MTI) - Amerikai befektetőkkel és kormányzati tisztviselőkkel tárgyalt Draskovics Tibor New Yorkban és Washingtonban. A pénzügyminiszter leglényegesebbnek az amerikai pénzügyminiszter-helyettesnek azt a kijelentését nevezte, amely szerint Magyarország fejlett európai ország. A találkozókon mindenki elismerően szólt a magyar gazdaságról, azok is, akik néhány hónapja még nagyon komoly aggályokat hangoztattak. Ez mutatja, hogy kezd visszatérni a bizalom - mondta Draskovics Tibor. A norvégok is meghátrálnak Berlin (MTI) - Norvégia is úgy döntött, hogy befejezi iraki küldetését - közölte a Focus müncheni hírmagazin. A szombaton közzétett hír úgy szól, hogy 150 katonát vonnának ki Irakból, főleg utászokat, mérnököket Bászra környékéről. Jan Petersen norvég külügyminiszter azzal indokolta országa döntését, hogy Norvégia a szövetséges csapatok afganisztáni bevetésének tulajdonít „elsődleges fontosságot”. Hazatérők. A Talavera la Reál nyugati városrészén található bázisra érkeznek haza a spanyol katonák, miután négy hónapot töltöttek Irakban. Az új spanyol miniszterelnök kijelentette, hogy mind az 1300 spanyol katonát kivonják a harcok által sújtott Közép-Keletről. (Fotó: EPA) A két ország képes volt okulni a múltból Markó Béla és Medgyessy Péter a megbékélésről beszélt az aradi emlékmű felavatásán Arad (MTI) - Az aradi Szabadság-emlékmű kiszabadítása fontos lépés egy újfajta nemzeti együttélés felé - mondta vasárnap Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Az aradi vértanúk emlékét idéző emlékmű és a magyar-román megbékélési emlékpark felavatásakor emlékeztetett a Szabadság-emlékművel kapcsolatos, nemrég született román kormányhatározatra, amely szerinte azt jelenti, hogy román részről hivatalosan elismerik: Erdélyben a magyar múltnak is méltó helyet kell biztosítani. Létérdek a jó viszony A Szabadság-emlékmű nyolcvan esztendeig el volt zárva a nyilvánosságtól, csodálatos módon mégis szinte minden ízében megmaradt, kibírta a nyolcvan esztendőt - fejtette ki Markó Béla, hangsúlyozva, hogy a két ország képes volt okulni a múltból. M ................. Csodálatos módon, szinte minden izében megmaradt. Markó Béla ....................................................ff Medgyessy Péter miniszterelnök beszédében kijelentette: tudjuk, hogy magyarnak, románnak a nemzeti méltósága érzelmi és létkérdés. „Mindaz, ami bennünket összeköt, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, amiben különbözünk.” Akik a Maros partján élnek, tudják: a folyó ereje, egészsége a forrástól a Tiszáig mindenütt létérdek. Ahogyan létérdek a józan és jó viszony is - mondta a magyar kormányfő, hangoztatva, hogy ez nem taktika, nem politikusi képmutatás. Fontos a román tagság A magyaroknak saját szempontjukból is fontos, hogy Románia mielőbb az Európai Unió tagja legyen. A magyarok is szívesen fognak össze a románokkal mindenben, amiben egyetértenek, például abban, hogy a demokrácia, a szabadság, a nemzeti kultúra minden embert megillet, bármilyen nyelven imádkozik - állapította meg Medgyessy Péter. Megzavarták az ünneplést A nacionalista Nagy Románia Párt aktivistái hangosan tiltakoztak Király Andrásnak, az RMDSZ Arad megyei elnökének üdvözlőbeszéde alatt is, és közben román nemzeti zászlót lobogtattak. A szoborral átellenben mintegy 100 méterre áll a megbékélési park román diadalívének makettje, az egykori tűzoltólaktanya helyén. Ennek közelében helyezkedett el jő néhány, román zászlót lengető tüntető - talán ötvenen, százan lehettek. Árulás! - kiáltozták, és azt, hogy: „Le a gyilkosok szobrával és az RMDSZ-szel!”. A rendfenntartókat is szidalmazták, civileket és egyenruhásokat egyaránt - számolt be a történtekről a Magyar Rádió Krónika című műsorának tudósítója. Eszak-Koreában elismerték a szerencsétlenséget Szöul (MTI) - Észak-Korea szombaton hivatalosan elismerte, hogy a rjongcsoni pályaudvaron két nappal korábban nagyon súlyos robbanás történt. A KCNA hivatalos hírügynökségen keresztül közzétett nyilatkozatban Phenjan bejelentette, hogy a robbanást gondatlanság folytán létrejött elektromos érintkezés okozta, amely ammó- nium-nitrát tartalmú műtrágyát szállító vasúti kocsik és tartályvagonok mozgatása közben keletkezett. (Az ammónium-nitrátot robbanószerként is használják, műtrágyaként a robbanásveszély elkerülése végett mészporral szokták keverni.) A hírügynökségi jelentés szerint az eddigi vizsgálatok arra mutatnak, hogy igen súlyos károk keletkeztek a szerencsétlenség nyomán. Az áldozatok számáról a KCNA nem közölt becslést, de korábbi külföldi közlések szerint a halottak és sérültek együttes száma több ezerre tehető. Közösen járőröznek Bagdad (MTI) - Irakban nyolcán haltak meg különböző erőszakcselekményekben. Bagdadban négy gyermeket lőttek le amerikai katonák, akik azután nyitottak tüzet, hogy egy pokolgép súlyosan megrongálta egy konvoj egyik járművét. Előtte több amerikai katona halt meg robbanásokban az iraki fővárosban. Moszulban több rakéta csapódott egy kórház épületébe, ket- ten meghaltak, tizenhármán megsebesültek. Fallúdzsában korlátlan időre meghosszabbították a tűzszünetet. Ennek értelmében keddtől közösen járőröznek a koalíciós erők és a helyi rendfenntartók. Menekülttáborban. Egy iraki Vörös Félholdmunkás visz egy kislányt a szervezet menekülttáborában Bagdadban. Néhány fallujah-i polgár menekült az amerikai erők és a lázadók között dúló harcok elől a Bagdad északi külvárosában található ideiglenes táborba. Az Egyesült Államok tengerészete megengedte a családoknak, hogy visszatérjenek, de sokan félnek a harcok folytatásától, és inkább a biztos tábori életet választják. (Fotó: EPA) A vállalásokról Budapest (MTI) - A gazdasági növekedés felgyorsult, a munkanélküliség csökkent, növekedtek a bérek - közölte a szocialista párt választmányi ülése utáni sajtótájékoztatón Kovács László pártelnök vasárnap. Mégis megosztott marad Ciprus A görögök többsége elvetette az ENSZ tervét Nicosia (MTI) - A ciprusi görögök 75,83 százaléka elvetette az ENSZ tervét a sziget újraegyesítésére, a sziget tehát továbbra is megosztott marad. A népszavazás eredményét szombat este hivatalosan jelentették be Nicosiában. Az Európai Bizottság mélységes sajnálatának adott hangot a ciprusi görögök döntése, az ENSZ rendezési tervének elutasítása miatt. A bizottság a népszavazás hivatalos eredményeit meg se várva, már az előrejelzések alapján állásfoglalást hozott nyilvánosságra Brüsszelben, leszögezve: bár ezzel egy egyedülálló lehetőség maradt kihasználatlanul a régóta tartó probléma megoldására, a testület természetesen tiszteletben tartja a ciprusi görögök demokratikus döntését. Gratuláció a törököknek Ugyanakkor gratulált a ciprusi törököknek, akik többségükben megszavazták a két szigetrész egyesítési tervét, leszögezve: mindez azt mutatja, hogy ez a közösség egyértelműen szeretné megoldani a sziget problémáját. Az EU-bizottság bejelentette, hogy megvizsgálják majd, miként lehetne segíteni Ciprus északi, törökök lakta részének gazdasági fejlesztését. Egyben közölte: elemezni fogja az így kialakult helyzetet, s ennek eredményeit az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácsülése elé terjeszti. A 75 éves görög Andreas Christo- Doulou (Fotó: EPA) Hollandia Szlovénia iBraigSS Nettó befizető országok mm 2004-ben csatlakozó új tagok Málta A nettó befizetők maguknak követelik a döntést Hollandia júliusban átveszi az EU irányítását és ebben a pozícióban valószínűleg arra fog törekedni, hogy akár a szabályzat megváltoztatása árán is elérje azt, hogy az EU költségvetésének alakítása a nettó befizetők - jelenleg hat állam - kezében maradhasson legalább a 2007-13-as költségvetés kialakításáig. Javasolt éves EU-kiadások 2011-ben Összesen: 147 Mrd euró Mezőgazdaság; vidékfejlesztés Területi fejlesztések Versenyképesség, munkahelyteremtés Külpolitika Adminisztráció Belpolitika, biztonság, jogvédelem 53,8 Mrd 46,9 Mrd Egyesült Királyság Németo. Franciao. Ausztria 22,0 Mrd. 12,4 Mrd 9,3 Mrd 2,6 Mrd > mru ( Svédo, Jk Észto. Lettö. Litvánia Lengye/o _ Cseho. Szlovákia Magyaro. Ciprus GBAPHIC NHWS fan&it 3&. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető-helyettes: Farkasné Lovász Zita ( ___________________ mm*w Fő8zerk68ztő: László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: MarQS Éva (maros@eszak.boon.hu) térség. Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 0640/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0646/502-900, telefax: 0646/501-262. E-mail: es7eri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen V vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ^MATESZ'