Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

2000. október 21., szombat HÍRCSOKOR • Édes anyanyelvűnk. Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg Sátoraljaújhe­lyen az édes anyanyelvűnk nyelvhasznála­ti verseny országos döntőjét. A tegnap megkezdődött eseményen összesen 138 középiskolás diák vesz részt, közülük 17- en határainkon túlról érkeztek. A három­napos program vasárnap a Kazinczy-kert- ben megrendezendő eredményhirdetés­sel zárul. • Űrhajós zászló Szemerén. A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepén, október 23-án hétfőn délelőtt 11 órakor kapja meg Szemere a millenniumi zászlót. A ce­remóniát követően szemerei sétára invi­tálják a vendégeket, többek között a me­gye neves közéleti szémélyiségeit, Koncz Gábor színművészt, valamint Farkas Ber­talant, az egyetlen magyar űrhajóst, aki elfogadta a meghívást. Miskolc, operában idén első bálozó Miskolc (ÉM) - A borsodi megyeszék­hely is belép az operabált rendező városok sorába - derült ki tegnap a Miskolci Operabarátok Egyesületé­nek sajtótájékoztatóján, melyet a bál helyszínéül szolgáló Vigadóban tar­tottak.- Miskolcon még soha nem rendeztek ope­rabált és a millennium jó alkalmat kínált arra, hogy december 15-én elindítsuk en­nek a hagyományát - mondta Emődi Gyu­la, az egyesület elnöke. - A miskolci Viga­dóban Pitti Katalin énekesnő, a belgrádi opera híressége, Radijove Simic, valamint a Miskolci Nemzeti Színházból jól ismert Horváth Ádám, Molnár Anna, Eperjesi Erika is fellép majd, de sok más előadót szeretnénk még megnyerni. Az operabá­lon nemcsak operák hallhatók, hanem operettek, olasz dalok és hangszeres szóló darabok is felcsendülnek.- Tágabb környezetünkben csak Bécs és Budapest rendez operabált. Ezekkel pompában az első évben még nemigen tu­dunk versenyezni, de a produkciók szín­vonalával így is szeretnénk a megye fi­gyelmét az operára irányítani - tudtuk meg Lovas Károlytól, az operabarátok tit­kárától. - A bál palotással és egy külön erre az alkalomra komponált fanfárral kezdődik, majd elkezdődnek a műsorszá­mok és persze lesz tombola is. Ez utóbbi­ra felajánló cégek jelentkezését várjuk. A jegyek árát a szervezők igyekeztek mindenki számára elérhetővé tenni. Belé­pőket és asztalokat foglalni Lovas Károly­nál a 46/412-234-es telefonon lehet. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211 -es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csőmök Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA), Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, Írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vlsszal Önmagát védi a Mól Rt. Budapest (MTI) - Az ellenséges felvásárlás elleni nagyobb védel­met biztosító alapszabály-módo­sításokat döntő többségében jó­váhagyták a Mól Rt. tulajdono­sai a társaság pénteki rendkívü­li közgyűlésén. Az Állami Priva­tizációs és Vagyonkezelő Rt. ja­vaslatára elfogadták, hogy a törzsrészvények 25 százalékát megszerző társaság vagy társa­ságcsoport minimum az elmúlt egy év legmagasabb tőzsdei árfo­lyamán kell, hogy nyilvános vé­teli ajánlatot tegyen, amely ak­kor válik érvényessé, ha a fel­ajánlott részvényekkel az aján­lattevő megszerzi a részvények legalább 50 százalékát. A Mól Rt. tulajdonosai jóvá­hagyták a gázüzletág egyes ré­szeinek leválasztását is. Három külön önálló 100 százalékos Mól tulajdonban lévő társaságba szervezik ki a földgáztárolási és a földgázszállítási eszközöket, valamint a földgáz-értékesítési, szolgáltatási tevékenységet. Hernádi Zsolt, a Mól elnöke szerint ezzel a döntéssel komoly lépést tettek az uniós előírások teljesítése érdekében. Ráadásul a gázár liberalizációs lépéseket is elősegítik, valamint átlátha­tóbbá teszik e tevékenységeket. Hernádi Zsolt kérdésre vála­szolva elmondta: a BorsodChem és a Mól között létrejött TVK- eladást jogszerűnek tekintik. E kérdést több ügyvéddel is meg­vizsgáltatták. Az elnök informá­ciói szerint az OMV nem képvi­seltette magát a Mól pénteki rendkívüli közgyűlésén. Új éteri hangok vidéken Ózd, Kazincbarcika (ÉM - KL)- Két borsodi városban, Ózdon és Kazincbarcikán szólalt meg tegnap új rádióadás: Ózdon az FM 99,5-ön, Kazincbarcikán az FM 95,9-en hallható a Rádió Ga- Ga műsora. A tegnapi sajtótájékoztatón a tulajdonosok nevében Balázsi Tibor és Sramkó Pál jelentették be, hogy ezzel jelentősen megnö­vekedett az egyébként is hallga­tott rádió, a GaGa adáskörzete, s ez lehetővé teszi hogy még pro­fibb műsorkészítési módszereket alkalmazzanak, hiszen megte­remtődik hozzá a piaci alap. Az ózdiak és barcikaiak egész nap hallhatnak fontos és érde­kes helyi információkat a mű­sorban, de elsősorban a reggeli hírműsorban fél héttől tízig sű­rűsödnek majd a friss hírek, ri­portok. A tulajdonosok úgy lát­ják, hogy a regionális helyi rá­dióadók alkalmasak arra, hogy a magyar médiatulajdonlás rész­arányát növeljék a hazai piacon, a magyar médiamenedzserek rá­termettségét pedig a marosvá­sárhelyi rádióalapítás sikere is bizonyította. A rádiók indulását a jövő hé­ten mindkét városban sajtófoga­dások vezetik be, majd 26-án Ózdon, 27-én pedig Kazincbarci­kán a sportcsarnokokban a Re- publik együttes koncertje lesz a nyitóbuli. Ezután pedig egész év végéig sok izgalmas játék vár a két város lakóira, számos nyere­ménnyel. Pogány István, a barcikai stúdió vezetője a GaGa-tulajdonosok, Ba­lázsi Tibor és Sramkó István társaságában Fotó: Bujdos Tibor Romakollégium épül Ózdon Budapest (MTI) - Ózdon épül fel a korábban Debrecenbe tervezett, a roma fiatalok nevelését-oktatá- sát szolgáló középiskolai kollégi­um. A megelőzően, szintén pályá­zati úton kiválasztott másik hely­szín Szolnok lett. A két, hozzáve­tőleg 100 roma fiatal elhelyezését biztosító középiskolai kollégiu­mot a Szociális és Családügyi Mi­nisztériummal közös, 2,5-3 milli­árd forintos Phare-támogatással megvalósuló projektje keretében hozza létre az oktatási tárca. MSZP: átlapátolják a problémákat Miskolc (ÉM) - Megalapozat­lannak és hamisnak nevezte a 2001-2002-es állami költségvetés kormányzati előterjesztésében szereplő számokat a napokban tartott sajtótájékoztatóján Sze­keres Imre. Az országgyűlés költségvetési bizottságának MSZP-s elnöke szerint a két év­re szóló büdzsé kiszámíthatat­lanná teszi az ország pénzügyei­nek irányítását, ami miatt a 2002. után következő kormány­nak kell majd zárszámadást ké­szítenie. A szocialista politikus megfogalmazásában: napjaink problémáit a jelenlegi kormány „átlapátolja” a következő elé. Kifogások A 2001-2002-es költségvetés volt a témája tegnap az MSZP mis­kolci sajtótájékoztatójának is. Mint elhangzott: a sikerpropa­ganda meghamisítja a tényeket. A megyei szocialista képviselők csoportjának vezetője kifogásol­ta, hogy sem az autópálya-prog­ramban, sem a költségvetésben nincs keret a sztrádára felvezető utak, illetve a környező telepü­lések útjainak rekonstrukciójá­ra. Kovács Tibor kiemelte: a családokat támogató kormány nem biztosítja a növekvő számú gyerekek óvodai ellátásának fi­nanszírozását. Gyárfás Ildikó, a megyei ön- kormányzati frakció vezetője szerint az önkormányzatok to­vábbra is a költségvetés mosto­hagyerekei, összbevételük csök­ken, tovább folyik a vagyonfel­élés. Mint mondta, nem igaz, hogy a költségvetés nem tartal­maz létszámleépítési kötelezett­séget, az önkormányzati norma­tívák számításakor 2 százalékos csökkenéssel számoltak. Gyár­fás Ildikó kifogásolta, hogy 8 milliárdról 1,4-re csökkent az új induló céltámogatások kerete, a címzett támogatás 2 milliárdja sem növekszik. A szocialisták szerint tovább tart a közpénzek centralizálása is. Aktuális / Hirdetés 2 Regionális találkozó - uniós bemutatkozó Miskolc (ÉM - PTA) - Euró­pai Csillagok a Kazinczy Fe­renc Általános Iskolában cím­mel regionális szakmai konfe­renciát rendezett a Kazinczy iskola tegnap. Több mint 100, a megye is­koláiból meghívott pedagógus vett részt vendégként tegnap a Kazinczy iskola, a Megyei Pe­dagógiai Intézet, a Longman Kiadó és a The British Council közösen szervezett konferenci­áján. Az intézmény az angol nyelvet emelt óraszámban ta­nítja, és kéttannyelvű osztályo­kat is indított már. Az oktatás során szerzett tapasztalatokat, illetve a kisgyermekek számá­ra tanított angol nyelv mód­szertani elemeit előadáson mu­tatták be. Emellett négy hely­színen tartottak angol nyelvű nyílt órákat az intézményben, ahol különböző képességfejlesz­tő munkákba nyerhettek bete­kintést az érdeklődők. A szakmai konferenciákról, a módszertani foglalkozások­ról, a tehetséggondozásról, va­lamint a programokat követő módszertani vásárról videofel­vétel készült. A hang- és kép­anyag az iskola bemutatkozá­sát segíti majd. A Kazinczy Általános Iskola ugyanis egy uniós pályázat kapcsán részt vesz egy olyan nemzetközi kez­deményezésben, amelyben egy angol, egy finn és egy olasz is­kolával közösen alkot munka- csoportot. A csoport egyik cél­ja, hogy a gyerekek bevonásá­val megismerjék egymás isko­láját, a későbbiekben pedig vá­rosát, megyéjét, országát is. Bemutató tanítás a programban Fotó: Vajda János Drogtúladagolás: jól van a kisfiú Budapest (MTI) - Jól van az a 13 éves kisfiú, akit hétfőn kábí­tószer-túladagolás miatt szállí­tottak kórházba egy kőbányai ál­talános iskolából - tájékoztatott a budapesti Heim Pál Gyermek- kórház toxikológiai osztályának ügyeletes orvosa. A gyermeket a nap folyamán szállították át az Erzsébet Kórházból, ahol eddig kezelték. Mint emlékezetes: a kő­bányai Sibrik Miklós Általános Iskola tanulója hétfőn 10 extasy- tablettát vett be. Hirdetés PANNON ▲▲▲▲▲▲▲ GSM ▼▼▼▼▼ Az élvonal. Kártyáról kártyára Pannon Praktikum-egyenlegfeltöltés az OTP hálózatából A mai naptól a Pannon GSM Pannon Praktikum-előfizetéssel rendelkező ügyfelei előfizetésük egyenlegét az OTP bármelyik bank­jegy-automatájánál is feltölthetik egyszerűen, biztonságosan és gyor­san, a nap bármelyik percében. Az 1997 novemberében bevezetett Pannon Praktikum-előfizetések pontosan kontrollálható és kiszámítható beszélgetési költségeket tesz­nek iehetővé, mivel a kártyával csak addig az értékhatárig lehet telefo­nálni, amennyi összeggel előzetesen feltöltöttük azt. Ez természetesen azt is jelenti, hogy amennyiben a rendelkezésre álló költségkeretet fel­használtuk, a kártyával újabb feltöltésig nem kezdeményezhetünk hí­vást. Az egyenlegek, a három Pannon Praktikum-tarifacsomag kedvező percdíjai ellenére, gyakran pont akkor merülnek le, amikor bezárnak a Pannon GSM képviseletei és viszonteladói üzletei - több mint 300 ha­gyományos feltöltőhely, amely így legkorábban a következő munkanap reggelén tud újra életet lehelni az elnémult kártyákba. A Pannon Praktikum-előfizetők azonban a takarékoskodásnál is job­ban szeretnek telefonálni, mégpedig akkor, amikor kedvük tartja. Né­hány hónapja sikeresen működik több mint 500, 24 órán át nyitva tar­tó benzinkútnál a Praktikum-egyenleg feltöltésének lehetősége. Mától pedig az OTP Bank országszerte, éjjel-nappal működő bankjegy-auto­matáin keresztül, on-line módon is feltölthetők a Pannon Praktikum­egyenlegek. Ezen a téren a Pannon GSM úttörő szerepet töltött be, amikor 1999 őszén, elsőként a mobilszolgáltatók között, lehetővé tette Pannon Praktikum-előfizetéssel rendelkező ügyfelei számára, hogy egyenlegüket az ország több mint 300 különböző pontján megtalálha­tó Euronet Bankomaton keresztül töltsék fel. Az OTP Bank rendelkezik Magyarország legsűrűbb ATM-hálózatával, mely több mint 1000 helyszínen biztosítja a készpénzforgalom nélküli, kártyáról kártyára történő, egyenlegfeltöltést. A szolgáltatást természe­tesen nem csak a több mint két és fél millió, OTP bankkártyával rendelkező ügyfél veheti igénybe. A Pannon Praktikum-előfizetések bármilyen olyan bankkártyáról feltölthetők, amely nemzetközi haszná­latra, külföldön történő vásárlásra is alkalmas (tehát a hazai bankkár­tyák-túlnyomó többségéről), valamint amelyen rendelkezésre áll az egyenleg feltöltéséhez szükséges összeg. A feltöltés on-line, vagyis közvetlenül a felhasználó által megadott GSM-szám egyenlegére töltődik fel a kiválasztott összeg. A sikeres tranzakcióról szóló értesí­tés a bankjegy-automata képernyőjén néhány másodpercen belül megjelenik, és az ügyletet bizonylat is rögzíti. A bankkártyás változat­hoz hasonlóan az egyenlegfeltöltés is díjmentes tranzakció. Ezentúl tehát elegendő a legközelebbi OTP bankjegy-automatáig el­menni, ha tovább szeretnénk telefonálni Pannon Praktikum­előfizetésünkről. Akinek azonban a szomszéd sarok is túl távol van, annak sem kell kétségbe esnie. A Pannon GSM és az OTP Bank megállapodása;értelmében ugyanis az OTP TeleBANK Center szol­gáltatására szerződött ügyfelei (jelenleg mintegy 120 000 OTP-bank- számla-tulajdonos) gyakorlatilag bárhonnan, telefonon keresztül is fel­tölthetik Pannon Praktikum-előfizetésük egyenlegét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom