Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-05 / 233. szám
1998. október 5., hétfő ftKttl&S 3 Keresik a gombászót Sátoraljaújhely (ÉM - PT) - A hét végén hetven rendőr, a polgári védelem emberei, sőt a speciális katasztrófaelhárító csapat tagjai is Juhász Miklós nagyhutai lakost keresték. A 71 éves férfi csütörtökön gombászni indult, de azóta nem tért haza. A sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon kapott információ szerint az ésszerűség határáig folytatják az eltűnt keresését. Sárazsadányban a miniszterelnök Sárazsadány (ÉM - BSZA) - Baráti, nem hivatalos látogatást tett szombaton Sárazsadányban Oi'bán Viktor miniszterelnök. A kormányfő információink szerint a helyi szokás szerinti halászleves ebéd után tájékozódott a Tokaj-Hegyaljai szóló- és borhelyzetről, valamint baráti eszmecsere során ismerkedett a térség problémáival. Mint megtudtuk, a vendéglátó Palcsó Mihály, Sárazsadány polgármestere Orbán Viktort egy vele egykorú aszúborral is megajándékozta. A miniszter- elnök az éjszakát Erdőbényén töltötte és vasárnap utazott vissza Budapestre. Egy régi tanító néni- Sajóvámoson kezdtem tanítani, majd 1955-ben mint a kisiskola igazgatója kerültem Sajó- ecsegre - emlékszik vissza Veres Béláné. - Csak alsótagozat működött akkor itt, annak voltam én a vezetője. Összesen öt- vennégyen-ötvenöten jártak hozzánk, Sajókeresztúrból, Sa- jóbábonyból is gyalogoltak a gyerekek. Négyen foglalkoztunk velük, összevont osztályokban és felváltva, délelőtt és délután is. Nagyon szerettem itt lenni, de nemcsak a gyerekek, hanem a falu miatt is. Azért, mert nagy szeretettel fogadtak, és aktív kultúrmunka, kultúráiét folyt itt. 1958/59-ben felépítettük ezt az új épületet, Az ÉM fődíjának nyertese, Horváth Józsefné (jobbra) Sípos F. Tamás koncertje Veres Béláné Fotó: Farkas M. 1963-ban viszont elköltöztünk Miskolcra. A tanítványaimmal azóta is tartom a kapcsolatot... • Vértanúk emlékezete. Az aradi vértanúk emlékére október 6-án, kedden délelőtt 10 órától szervez rövid megemlékezést - a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulóinak közreműködésével - a miskolci Batthyány-emléktáblánál a Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda. ® Monoki megemlékezés. Az aradi vértanúkra emlékeznek Monokon, ahol cikluszáró képviselőtestületi ülés lesz kedden délután 4-kor az Andrássy-kastélyban. Fél 6-tól a Kossuth- és a Petőfi-szobornál kezdődik fáklyás felvonulással egybekötött megemlékezés. © Játékos élménybeszámoló. Videovetí- téssel egybekötött kötetlen, beszélgetős élménybeszámolót tartanak a Játék határok nélkül televíziós vetélkedő miskolci csapatának tagjai ma, október 5-én délután fél 5-től a martintelepi, Csele úti általános iskolában. © Nyékládházi jelöltek vitája. A nyéklád- házi polgármesterjelöltek vitáját ma este fél 7 órai kezdettel közvetíti a helyi kábeltelevízió. Torgyán: Rangjára kell emelni a tokajit Hegyaljai borlovaggá választották vasárnap a földművelésügyi minisztert Memento homo! Azokra az egykori kényszermunkásokra emlékeztek tegnap kazincbarcikai emléktáblájuknál, akik valaha a Borsodi Vegyi Kombinát, az erőmű, valamint Kazincbarcika városának építői voltak 1950-1953 között. Az ünnepségen koszorúzott a városvezetés, a helyi párt- és civil szervezetek, de itt voltak az egykori doni bajtársak és a politikai foglyok hozzátartozói. Fotó: Antal István Tokaj (ÉM - PT) - Vasárnap zárult a tokaji szüreti napok rendezvénysorozata. A zárónap vendége Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter volt, akitől a környékbeli szőlő- és bortermelők arra vártak választ: tud-e enyhíteni, s ha igen, miként a Hegyalja szőlőtermelőinek gondjain. Torgyán József miniszter beszédében elmondta: nemzeti kincseink közé tartozik a tokaji, amely munkaráfordításban sokszorosát igényli a gabonatermelésnek. Amíg százezer hektár búza- termelésére egymillió munkaóra jut, addig a szőlő és bor ágazatban ugyanekkora terület termés előállítása hatvanhatmilliő órányi munkálkodást igényel. A vidékfejlesztéssel kapcsolatban a miniszter kinyilvánította: az ország lakosságának négyötödét kitevő vidék számára ugyanolyan infrastrukturális és megélhetési lehetőséget kell biztosítani, mint amilyenhez eddig elsősorban a fővárosiak juthattak hozzá.- Elég volt abból - hangsúlyozta Torgyán -, hogy történelmünk során mindig másokra kellett figyelnünk. Eljött az ideje annak Az avatás Fotó: Puskár Tibor vélekedett: a harmadik évezredben mi magunk legyünk a figyelem központjában és létrehozzuk magunk számára a jóléti társadalmat. Ha mindenütt a világban jelen vannak, és kiváló teljesítményük alapján megbecsültek - ezért otthon érezhetik magukat külhonban - a magyarok, akkor miért éppen Magyarországon legyünk idegenek - tette fel a kérdést zárszavában a miniszter. A inegnyitóát követően a Hétszőlő Rt. Rákóczi pincéjében a Vinum regnum rex vinorum borlovagrend lovaggá fogadta Torgyán Józsefet. /• Az Eszak-Magyarország napja Tokajban Varostörtenetl vetélkedővel kezdődött a Miskolci Gyémántok rendezvénysorozat utolsó eseménye szombaton. Harminchat ötfős csapat látogatott el Miskolc különböző helyszíneire és válaszolt a nevezetességekkel kapcsolatos kérdésekre. Az általános iskolások közül a szirmai Bem József Általános Iskola csapata bizonyult a legjobbnak, a középiskolások között pedig az Avasi Gimnázium csapata győzött. Este adták át a Miskolci Gyémántok díjait is. Terplán Zénó nyugalmazott egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem alapítója, Velkey László gyermekgyógyász professzor és a Miskolci Szimfonikus Zenekar vehette át a „gyémántokat”. Fotó: Farkas „Gyerekek, ezt nektek kell látnotok!” Iskolatörténeti kiállításon is emlékeztek a sajóecsegi iskola elmúlt négyszáz évére Tokaj (ÉM) - Az Észak-Magyar- ország napjával ért véget vasárnap a Tokaj-Hegyaljai Gazdasági Napok. Nemcsak cégek, vállalkozók és gazdálkodók mutatták be termékeiket ezen a rendezvénysorozaton, de a látogatók számára is igyekeztek színvonalas műsort összeállítani a szervezők. Az Észak-Magyarország napján már kora délután megkezdődött a szórakozás lehetősége: először Hegyaljai Sándor bűvész műsorát tekintették meg a tokaji Kossuth téren a gyülekezők. Koraeste Sípos F. Tamás minikoncertje következett - ekkor már lelkesen és ütemesen tapsolt mindenki. A miskolci Oasis Aerobik-, Tánc- és Modell Stúdió bemutatóján pedig már nemcsak szórakozott, hanem játszott és nyert is a közönség. Ezen a napon - mint más hasonló rendezvényen - is többször forgott az ÉM-szerencseke- rék. Kisebb-nagyobb ajándékok kisorsolása mellett az ötvenezer forintos utazási utalvány - mint fődíj - kisorsolására is sor került. Horváth Józsefné rakamazi lakos lett a boldog szerencsés. A gazdasági napok legnépszerűbb kiállítójának járó ÉM Népszerűségi Díjat pedig a miskolci Összkomfort Bútorkereskedés nevében Mészáros András vette át az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. vezetőjétől, Szarka Máriától. Sajóecseg (ÉM - NyZ) - Liba- sorban indulnak be a sajóecsegi általános iskola négyszáz évét ünneplők az iskolatörténeti kiállításnak helyet adó református imaterem helyiségébe, „ő volt az apád tanító nénije" - súgja oda a nagymama az unokájának. Aztán szóba is elegyednek, a tanítónéni bólogat, mutatván: emlékszik édesapára, amikor az még puha hajú kisfiú volt. Majd odalép a méter magas, régi, fagolyókkal számoltató géphez...- Azt néztem, hogy talán ez az, amivel még én is tanítottam, de nem. Gyertek gyerekek, ezt nektek kell látnotok! - int. A kisteremben a Herman Ottó Múzeumból és a Szendrői Iskolatörténeti Múzeumból érkezett tárgyak és helyből származó fényképek, anyagok vannak kiállítva. Padok, kopott tábla, megsárgult lapú füzetek, elnyűtt fedelű könyvek, nagyszülőknek ismerős szemléltetőeszközök...- Tanár bácsi, ezzel kaptak ki a gyerekek? - emeli a jelenbe a vesszőt egy sajóecsegi kisdiák. Mindenki otthonosan mozog a tanteremnek berendezett szobában. Ki a fiatalságát, ki a gyermekkorát keresi, a kisebbek pedig csak ismerkedni próbálnak a múlttal. A Sajóecseggel kapcsolatos oklevelek 1598-ban számolnak be a református egyház létezéséről, és mivel a reformáció erősen támogatta az iskolák alapítását, feltételezhető, hogy egyidőben az egyházalapítással megtörtént az iskolaalapítás is a településen. A négyszázadik év megünneplése pedig nemcsak a múlt, hanem a jövő miatt is fontos: szomorúan mesélik a mai és a régi pedagógusok is, hogy 1940-ig csak „egy-hat” osztályban tanultak itt a gyerekek, 1953 után viszont már csak alsótagozat volt. 1995-től azonban újraindult a felsőtagozat is a községben - reA borlovag a borról Torgyán József fölművelés- ügyi és vidékfejlesztési minisztert, a Vinum regnum rex vinorum rend legújabb tagját a Hegyalját nyomasztó szőlő- és borágazat problémáinak megoldásának lehetőségéről kérdeztük.- Az agrárdiplomácia eszközeivel kötelességem a borok királyát rangjára emelni. Ehhez azonban el kell készíteni a mezőgazdaság középtávú stratégiájának tervét. Választ kell találni arra: miből mennyit termeljünk, rendelkezünk-e megfelelő piacokkal a termék értékesítésére vagy sem. Ráadásként a szállítási problémákat is orvosolni kellene. Most csak tűzoltó feladatokat végezhetünk el. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsát bevonva a döntéshozatalba 200 ezer hektoliter gyengébb minőségű bor lepárlásához nyújtunk állami támogatást. Literenként 35 forintot. Ismereteim szerint ebből 15 ezer hektoliterkeret jut erre a vidékre.- Ki juthat támogatáshoz?- Csak az, aki korábban a hegyközségeken keresztül eleget tett adatszolgáltatási kötelezettségének. De ez a jövőben sem lesz másképp. Csakis az juthat ’99-ben állami támogatáshoz, aki elfogadja a törvényeket.- Mi a magyarázata annak, hogy a tokaji nem eléggé kelendő?- A himnuszban is megénekelt nemzeti kincsünket a rossz üzletpolitika miatt nem tudjuk jó áron eladni. A borok királyát, az aszút egyedi számozású palackban kell piacra vinni. Ha pedig a vevő nem tud készpénzben fizetni, akkor a bartell-keres- kedelem is szóba jöhet, ami megfelelő állami garancia mellett hatékonyan működne. Ez pedig a magyar gazdaság exportgondjait jelentős mértékben megoldaná. Ami a belpiacot illeti, keresztes hadjáratot indítunk a borhamisítók ellen. Halál az ágyban Miskolc (ÉM) - Vélhetően dohányzás közben aludt el az a 30 éves férfi, akire a tűzoltók szombaton reggel halva találtak rá a miskolci Vörösmarty utca egyik családi házában. Az eset körülményeit vizsgálják. ménykednek a jövőben a jelen nevelői.