Észak-Magyarország, 1998. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-19 / 220. szám
1998. szeptember 19., szombat •iaöäjKiüKiik# Műhely 9 Kalász László Nem vállalom hát a halált annyi dicső barátom kornyadtra liajla. fejét mi gondom ez? élnek velem az évek a bölcs gondolatok évszázadonként sokasodnak Serfőző Simon Dombokat hullámzó Dombokat hullámzó táj, tarajló tenger földek. Periszkópok: fák fürkésznek falvakat: távoli kikötőket. Messze viharvert dereglye: roncs tanya, emelkedik, süllyed. Remény alig, a lélekvesztő időből még partközei kerülhet. Fecske Csaba Nyár és ősz között A nyári tűzböl csak korom maradt. A hársfáról egy levél leszakad, ahogy megzörren, összerezzenek. A ritkuló fűben sörösüveg szórja a lemenő nap fényeit, úgy szikrázik, hogy szemem könnyezik. A szél nejlonfóliát emelget, s mintha röstellne ily könnyű terhet, nekiront a gyanútlan fasornak, fölzúgna k a lombok, szinte forrnak. A buszmegállóban réveteg nő bámulja, messze mily kék az erdő, fakóbarna haja arcába hull, ahogy vízre a parti fűz borul - Amikor rágyújt, reszket a keze, a világ sérülékenyebb vele. Rigó alatt moccan a vékony ág, becsukódik a hajnalkavirág, a nappali hangok elapadnak, lassan becsukódik minden ablak, kutyák csaholnak, homály szemerkél, ég s föld. között ring velem az erkély. Cseh Károly Szeptember udvarán H-i emlékezés Vénasszony ringat csecsemőt vézna karján: másodvirágzás szirmát a száradó ág, lassún, szél ütemére. Kossuth Lajos születésének 196. évfordulóján Az egyik ősanya: Elisabetha Joanna Westonia - Weston Erzsébet - története Weston Erzsébet arcképe a XVI. században készült Dobai János Amikor Kossuth Lajos születésnapjára emlékezve a bölcsőhelyre zarándokolunk. Monokról is messzebb nézünk. Hiszen tudjuk, a Kossuth-csa- lád Turóc megyei kisnemes- ségböl, az édesanya eperjesi polgárcsaládból származott. S ha még jobban visszamegyünk időben és térben, a XVI. századi Angliáig jutunk. Csodálatos módon kapcsolja össze a legtávolabb eső dolgokat, a legkülönbözőbb helyeket és egyéneket az élet, a világ e legnagyobb és legtermékenyebb regényírója. Érdekes példáid szolgálhat erre nézve annak a nőnek az élete, akinek egykorú (XVI. századbeli) arcképét e sorok mellett láthatjuk. Weston Erzsébet, vagy - mint korának latinos szójárása elnevezte - Elisabetha Joanna Westonia, ősrégi angol család sarja volt, de miután külföldre szakadt, egészen új viszonyok és emberek közé került. így történt aztán, hogy később leányát magyar ember vette feleségül. Az a magyar ember pedig nem volt más, mint Wéber János, Eperjes város híres főbírája, egyúttal pedig Kossuth Lajos édesanyjának, Wéber Saroltának szépapja, aki hazánk történelmében azzal is nyomot hagyott, hogy mint Felső-Magyarország gyógyszerésze a „Murányi Vénust” (Széchy Máriát) betegségében gyógyította. (Széchy Máriának Wéber Jánoshoz írott levelei az eperjesi levéltár nevezetességei.) A Westonok Anglia egyik ősrégi, törzsökös nemzetsége voltak. A reformáció az addig egységes családot két ágra szakította: az egyik protestáns lett, és Erzsébet királynő kegye folytán fokról fokra emelkedett, míg elérte a portlandi hercegséget. A másik megmaradt katolikusnak: szegény volt, külföldre szakadt és földönfutóvá lett, de vallásától mégsem tágított. Ennek a törzsnek a salja Weston Erzsébet, aki 1582. november 2-án született Londonban, de már 1584-ben szüleivel együtt külföldre ment. Útja Franciaországon keresztül először olasz földre, majd Csehországba vitte, ahol atyja az ősi vagyonnak romjaival egy kis városkában, (Brüxben) gazdálkodni kezdett. 1597-ben azonban meghalt az apa, mivel a kis birtokot adósságok terhelték, a hitelezők megrohamozták a családot. Mindent dobra vertek, ráadásul nem igaz módon, mert az özvegy és leánya perújítási kérelemmel ment Prágába n. Rudolfhoz, az „órás” császárhoz. Itt, a prágai udvar körében, ahol művészek és csalók, lángeszű tudósok, (Kepler, Tycho de Brahe stb.) és alkimista iparlovagok, államférfiak és szerencsevadászok adták egymásnak a kilincset, itt fejlődött a halvány gyermeklány nemcsak szép nővé, de kora színvonalán álló költővé is. Weston Erzsébet hamarosan belátta, hogy a már akkor kedélybeteg császárhoz aligha juthat, hogy a kívánt perújítás egyre csak késik, minden reménységét pártfogóiba vetette, akiket költői tehetségével nyert meg magának, s amily meddő volt a császárhoz való közeledése, olyan szép erkölcsi eredményeket ért el a „tudós köztársaság” körében. Költeményei révén nemcsak a prágai udvar legelső emberei tisztelték és becsülték; nemcsak a Lobkovitzok és Rosen- bergek vették pártfogásuk alá, de a külföldön élő költők is elismerték magukhoz hasonlónak. Az Odidius nyomában haladó édeskés költeményeiért, a régi humanistáktól elesett leveleiért babérkoszorút és díszes nyakláncot küldtek neki, dicsőítő versekben elnevezték „tizedik Múzsának”, és mikor műveit a „Szüzek könyvébe” (Parthenicon) összeszedte, I. Jakab angol király saját kezű levéllel köszönte meg az élvezetet, amelyet a távolbaszakadt angol leány szerzett neki költeményeivel, ott messze, a kéklő Moldva partján zengetvén lantját. S egyszerre kérője is akadt, nem előkelő származású, de szorgalmas udvari ember. Leo János jogtudós és udvari ágens. Weston Erzsébet elfogadta a felajánlott frigyet, nem mintha forró szerelem vonzotta volna, de hogy hányatott életének végre nyugodalmas otthona legyen. Csakhogy ezt a nyugalmas otthont nem sokáig élvezhette. 1612. január 10-én meghalt, egy évben II. Rudolf császárral, akinek hasztalan ajánlotta költeményeit, s aki csillagászati álmodozásaiba merülten nemcsak Weston Erzsébet ügyét ejtette el, de már előbb lassanként a saját fejéről is lehullatta a koronát. Leo János a felesége - és a császár - halála után Bécsbe költözött és kis leánykája, Felicitas nevelésével töltötte hátralevő életét. Feli- citast itt adta férjhez Wéber Jánoshoz, az eperjesi földbíróhoz, aki mint a felső-magyarországi protestáns rendek egyik megbízottja, többször megfordult Bécs- ben diplomáciai küldetésben. Wéber maga politikai okokból annyiszor változtatott vallást, hogy kortársai „vertumnus”-nak (változékonynak) nevezték el; fiai pedig Carrafa idején egymást juttatták a vérpadra. íme, micsoda játéka, mekkora fordulata a sorsnak! A portlandi hercegek unokahúga földönfutó, leánya egy oszlopos magyar polgár neje; két unokája közül az egyik Caraffának eszköze, a másik ugyanannak az áldozata; s ő maga mindennek ellenére a nemzet egyik legkiválóbb fiának ősanyja. Mindezek alapján könnyen megérthetjük, hogy' miként sikerült Kossuthnak a börtönévei (1837. május 4. - 1840. május 10.) alatt olyan gyorsan és önerőből megtanulnia az angol nyelvet. S nem is akárhogyan! Úgy megtanult angolul, hogy később világszerte megcsodálták nyelvtehetségét. kifejezési szépségét. Talán az ősanyja, Weston Erzsébet szelleme irányította lépteit ezen az úton? Meglehet! Annyi azonban bizonyos: az ő angol nyelve stílusában a legnemesebb példaképe volt az angol ékesszólásnak, mintha a mienknél magasabb, dicsőbb kor szülötte lett volna. (Az írás szerzője történetíró, a Kossuth Szövetség alelnöke) Monoki megemlékezés 1998. szeptember 19-én, Kossuth Lajos születésének 196. évfordulóján 8 óra - Ünnepi szentmise a római katolikus templomban 9 óra - Megemlékezés a Kossuth-szobomáI Himnusz Köszöntőt mond Csordás Ferenc, Monok polgármestere A monoki óvodások műsora Ünnepi beszédet mond Gavlik István, a Kossuth Szövetség elnöke A monoki Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak műsora A monoki Dalárda Kossuth- és '48-as dalokat énekel Koszorúzás a Kossuth-szobomá! az Andrássy-kastély parkjában a Kossuth-szobomáI a Kossuth Emlékmúzeumnál a Petőfi-szobornál Gyarmati Béla Szószólóban 5 'zeptember - új tanév, új miniszter. Megújult remények? Kicsit szkeptikus vagyok, de lehet, hogy csak erősen öregszem. Sajnos - ami az előző kultuszminisztereket illeti Gáborban és Bálintban csalódnom kellett. (Korábbi cikkek megtalálhatók.) Ami azért érintett érzékenyen, mert két vonzó személyiségről van szó. De hát nem mindig a rokonszenves, intelligens emberek az eredményes politikusok. Ami persze nem jelenti azt, hogy a rosszarcú (arculatú) figurákban kellene bizakodnunk. Szóval szeptemberi Az én életemben meghatározó hónap. Apám augusztus utolsó napjaiban a tanmenetet irta (hat osztály - osztatlan iskola - tanyán) mikor szaladni kellett a bábaasszonyért... Igazán várhattam volna még néhány napot. Később ezt magam is Így gondoltam. Szeptemberi gyerekként egy évvel később mehettem volna iskolába. Két szeptemberre emlékszem különösen. Mikor könnyek között indultam az első osztályba, s egy jóval későbbi szeptemberre, amikor osztálytársaim megkezdték egyetemi tanulmányaikat, de nekem „nem jutott hely". A fészekből kiesett, de repülni még alig tudó madárfiak érzése lehet ez. Nincs tovább védettség... Akkoriban még képesítés nélkül is lehetett tanítani, de hogyan próbálkozhattam volna ilyesmivel, mikor apámat - akkoriban - képesítéssel sem engedték katedrára. (A népbíróság ugyan csak öt év állásvesztéssel sújtotta, de tiz lett belőle.) A párás szeptemberi reggelen - három deci hideg tejjel a gyomromban - álltam a tejcsárda előtt, s néztem a kis- és nagydiákok vonulását. Sehová, senkihez nem tartoztam. Rohadt érzés. Minden bizonnyal akkor kezdtem Írni - persze még csak gondolatban fogalmazva. Eszembe jutott az a régi tanyai iskola... (Életem első tíz esztendejében mindig egy fedél alatt éltem az iskolával, azaz egy-egy tanteremmel.) A jelzett tanyán két helyen folyt a nevelésem. Részint a konyhában, ahol anyám uralkodott (olykor még nagyanyámon is) részint az iskolában (értsd: tanterem), ahol apám okította az elemisták hat osztályát - lehettek, vagy huszonötén. Az iskolában nincs csintalankodás! Ültem, s figyeltem az agyonkoptatott-, farigcsált padok valamelyikében. Megtanultam az egyszeregyet (szorzótábla), s az olvasókönyvek sok versét, meséjét, legendáját. Az írás-olvasás tudománya nem érdekelt, mindazonáltal Tabi Jóska - a tanügyi bácsik pedagógiai célzatú teremtménye - személyes ismerősöm lett. S lelkesedtem az olyan hősökért, mint Szibinyai Jank vagy Du- govits Titusz. Aztán gyermeki fantáziával elképzeltem a koldust (Szent Erzsébet legenda), amint megjelenik Wartburg várában... „keze gyönge, csonka - bú árnyéka felhős homlokán." De máris szólítja Erzsébet: „Jöjj velem, te szegény elhagyatott, hadd kössem be égő sebedet. Földerítem bánatod homályát, s ott leszek, mig megenyhülsz - veled." A „bú árnyéka" meg a „bánat homálya" nem foglalkoztatott, de a történés, a sztori az nagyon. Mikor aztán számomra unalmas dolgok következtek a tanteremben - egyszerűen kisétáltam. Később éppen ez okozott nagy belső konfliktust, mert apám jókor figyelmeztetett: mint iskolaköteles (beiratkozott, nyilvános, rendes tanuló) nem sétálhatsz ki a teremből. A szorongásom még most sem múlt el. Éle-. temben annyiszor szerettem volna az unalmas baromságok óráiról (némely tanóra, szeminárium, értekezlet, gyűlés, színházi előadás etc.) kisétálni. Gyáva voltam hozzá. Még egy képsor villan föl bennem a tanyáról. Vacsora után sürgeti apám Zsofát (sokszoknyás tót kislány - a pesztonkánk), hogy szedje le az asztalt. Aztán előszedi az iskolai dolgokat, dolgozatokat -írja a másnapi vázlatokat miegymást. Illik halkabban beszélnünk. Apámnak töltőtolla van: Tintenkuli. Egy vékonyka csőből tű csúszik ki - függőleges tartás esetén - ez vezeti a tintát. Ilyen tollat az „összeírók" (Id. népszámlálás) kaptak. A szerkezet most éppen nem működik; minden csupa tinta, apám káromkodik. „Az anyám istenit" - harsogja, mert mást nem akar szidni. Kopogtatnak. A késői órán maga a főjegyző. Nem igaz. Jött autóval valahonnan, s már messziről látta, hogy világos nálunk az ablak.- Tanító úr nem hallott az elsötétítésről? (NB. ezek már háborús évek.)-De, tudom, hogy általános elsötétítés van. Csak a süket nem érzi a válaszban az iróniát. (Később ezt izgatásnak nevezik - lásd népbiróság.) Több mini fél évszázaddal később várom a villamost egy borongós szeptemberi napon. Éppen vége a tanításnak - özönlenek a gyerekek, Két édes kislány diskurál mellettem.- Naponta hat óránk van, de keddre még be...sztak egy hetediket is.- Hát nem irigyellek, baz' meg.
