Észak-Magyarország, 1998. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-17 / 140. szám
1998. június 17., szerda Aktuális 3 Ó, idők! Ó, virágok! Filip Gabriella Ezt az órát meg kell nézni! Nem lehet csak úgy rávetni egy pillantást; mint mondjuk a kvarcórára, amelyiken már mutatók sincsenek, csak számok. Ezen az órán térben (és téren) kell szemlélni az időt. Mutatók róják köreiket a virágok fölött. Korábban már működött a szerkezet, de tegnap az avatás előtti utolsó óraigazítás miatt megállt az idő a miskolci Disz téren. (Becéztük korábban Kopasznak, nevezték a szakemberek foghijnak, most pedig már Disz neve és dísze is lett a térnek.) Gyönyörül - lelkendezett egy néni megérdemli ez a város. Tönkre fogják tenni - Így a barátnője -, a Széchenyi-szobor mellől is ellopták a tulipánokatI Erre telik! - bosszankodott egy férfi. Aztán mondták mások is, mi mindenre kellene inkább költeni a város vagyonát. Helye lenne rengeteg a pénznek. Tölthetnék például a kátyúkba. Valamelyik nap a rádióban bosszankodott éppen emiatt egy taxis. Meg is jegyezte, inkább a város útjait kellene rendbe tenni, nem világórákat építeni. És a lepusztult házak?! Azokkal mi lesz! Az ócska villamosok?! A feldúlt játszóterek?! A kiszáradt szökőkutak?! Az Avas?! Tapolca?! Lillafüred?! A vár?! És Így tovább, és így tovább... Mindenkinek volt egy-két ötlete, mire kellene a pénz. De abban azért megegyeztek az alkalmi fórum résztvevői, hogy ez a tér is csúnya volt. Nagyon csúnya! Ezt is rendbe kellett már tenni. Igenis, adni kell a város külső megjelenésére! Hogy szép-e vagy nem? Hogy kellett-e vagy sem? Hogy ez, vagy valami más lett volna a fontosabb? Mindezeken lehet vitatkozni. De az tény, hogy ez az óra figyelmet követel. Ezt meg kell nézni. Hosszan tanulmányozni. Kissé ágaskodva fölé emelkedni, hogy láthassuk: mennyi az idő. Közben megvitathatjuk a mellettünk szemlélődőkkel, ők is azt látják-e, amit mi. Az óra egyik legnagyobb érdeme, hogy közösséget teremt. Ha csak egy kicsit is megdöntik a „számlapot" - amilyen elidegenedettek vagyunk - képesek lennénk a villamosból is megnézni: mit mutat a virágóránk. De arra meg mi szükség lenne?! A villamosból látszik avasi harangtorony órája is. Kötet- és kötetnyi dedikálás. nyi A Bár című novellásköfetét dedikálta tegnap a miskolci Kossuth könyvesboltban Vámos Miklós. Bár az író kenyere az írás, de a tőle kézírást is kérő tömeg őt is próbára tette. A leírt ajánlások és aláírások is kitennének egy kisebb kötetet. Fotó: B.T. Szakszervezeti köszöntő Miskolc (ÉM) - A Miskolci Pedagógus Szakszervezet több pedagógust köszöntött a Pedagógusok Szakszervezete megalakulásának 80. évfordulója kapcsán. Elismerésben részesítették a 92 éves Bónis Imre nyugdíjas pedagógust, aki hosszú évtizedeken keresztül szakszervezeti tagságával hűen kitartott a mozgalom mellett. Szakszervezeti munkájáért kitüntetést adományoztak Pakk Sándornénak, Deákné Kolumbán Editnek, Peller Györgynének, Révay Lász- lönénak, Szabó Sándornénak, Takács Gá- bornénak, Vargáné Juhász Petronellának Kriston Lászlónénak, tájékoztatta lapunkat Kovácsné Pogány Lenke titkár. InterPici-j áratok - pici problémákkal Miskolc (ÉM - PT) - A közelmúltban két új interPici (IP) járatot indított a MÁV. Tisza- újváros után Ózdról, és Sátoraljaújhelyből is közvetlen vonatok indulnak a miskolci InterCityhez (IC). Kiss Gábort, a MÁV megyei üzletigazgatóság személyszállítási osztályvető helyettesét az IP közel egy hónapos tapasztalatairól kérdeztük. • A legfontosabb tapasztalat, hogy indokolt volt a közvetlen járatok beindítása. Saját pénzből azonban erre nem futotta volna. Ez a tapasztalat utólag megerősíti az érdekelt önkormányzatok döntésének helyességét. miszerint több millió forintot adtak az InterPici program megvalósításához. □ Sokan viszont nem jutnak helyhez az IP-n, de akik utazhatnak. azok a késésre panaszkodnak a zempléni vonalon, • Való igaz. a zempléni járat néha nem érné el a Miskolcról induló IC-t, ám ilyenkor mindig visszatartják a pesti vonatot. □ Az utasokat pedig a vágányokon terelik át... 9 Igen, a peron elejéig kihúz a Pici, és a vasutasok biztosítása mellett engedjük át utasainkat a síneken. Ez kényszerintézkedés. de egyelőre nem tudtunk mást kitalálni. A forgalmi anomáliákból eredő késési panaszokat nehéz orvosolni. A forgalomszervezést a jövőben megpróbáljuk tökéletesíteni. Megvizsgáljuk például: miért kell várakozásra kényszeríteni az IP szerelvényeit. U Visszatérve a helyhiányra: ez nemcsak az utasokat, de a jegykezelőket is próbára teszi, 9 Sokszor közelharcot vívnak az utasokkal, hiszen csak érvényes helyjeggyel szabad beszállni. A férőhely pedig kevés. Itt nincs mód az állva utazásra. Az utas csak egyet tehet: megvárja a következő vonat indulását. A napokban kértünk állásfoglalást a MÁV-központtól, hogy lehetségesnek tartanák-e az állva utazás vagy sem. Én úgy tartom: az InterPicin annyian utazzanak, ahány ülőhelye van. □ Mit tesz a MÁV a problémák megoldására? 9 Minden utas igényét ki szeretnénk elégíteni, de kevés ülőhely található a szerelvényeken. Három jármű mindig úton van. a negyediket tartalékként tartjuk, a meghibásodások esetére. A megoldás: több kocsi kellene. Akkor rugalmasan kezelhetnénk az indított szerelvények számát, ha a helyfoglalásokból látszik: többen utaznának a Picivel. Egyszerűen hozzácsatolnánk egy másik vagont. Ez csupán pénz kérdés. Egy ilyen szerelvény 65 millió forintba kerül. A motorvonatokat a MÁV szombathelyi járműjavítójában építik a Szlovákiából vásárolt alvázakra. Információink szerint elkezdték egy új IP építését, ami hozzánk kerül. Várhatóan az év második felében megkapjuk a járművet, és az enyhíthet valamit a gondokon. Addig azonban csak any- nyit mondhatok: az InterPicivel utazni vágyó idejében vásárolja meg a helyjegyet... Dunaferr Rt., ME - együttműködnek Miskolc (ÉM - Hl) - A Dunai Vasmű Rt. és a Miskolci Egyetem között már meglévő együttműködés bővítési terve alapján a megállapodást szeptemberben írják alá a Balatonszéplakon tartandó nemzetközi konferencián. A Dunaferr Rt. és a Miskolci Egyetem között már korábban létrejött a kapcsolat, de eddig csak a kohómérnöki karra korlátozódott. Mivel a Magyarország legnagyobb termelőjeként nyilvántartott cégnek fontos, hogy az egyetemről kész szakemberek kerülhessenek a termelésbe, arra törekszenek, hogy a képzésben nagy hangsúlyt kapjon a gyakorlati oktatás. A kohászati kar mellett az együttműködésbe bekapcsolódik majd a gépészmérnöki, a gazdaságtudományi és a jogi kar is. Az rt.-nek ugyanis, amely termelésének 60 százalékát exportálja. több területen is jártas emberekre van szüksége, hangsúlyozta Horváth István elnökvezérigazgató. De a kapcsolatból nemcsak a Dunaferr profitálhat. Az egyetemi képzés bizonyos pontjaiban kikérik a Dunaferr véleményét, élnek a gyakorlati képzés területén nyújtható segítségükkel. Emellett közös kutatásokat, pályázatokat is terveznek. Az egyetem sokrétű az oktatás terén, az rt. ugyanilyen sokrétű a termelés területén. Meg lehet találni a közös pontokat, amelyek hosszú távon mindkét félnek eredményeket hozhatnak. Besenyei Lajos rektor és Horváth István elnök-vezérigazgató emelte ki Besenyei Lajos rektor. Távtanácskozás a távoktatásról Miskolc (ÉM - BA) - A távoktatás nem drágább, mint a hagyományos. Sőt! Ez derült ki annak a videokonferenciá- nak az előadásaiból, amelyet a Matáv szervezésében tartottak tegnap. A Matáv Oktatási Igazgatósága azért szervezte a távtanácskozást, hogy a gyakorlatban szemléltesse: mennyire használható a két éve tartó kísérletek eredményének köszönhetően a video- konferencia-rendszerük a távoktatásban. Szakértők fejtették ki erről a véleményüket: a hang- és képkapcsolat a digitális információkat szállító, úgynevezett ISDN-vonalaknak köszönhetően az ország különböző pontjain tizennégy helyszínt kötött össze. Ezek egyike volt a távközlési cég miskolci oktatási igazgatósága. A jelenlévők - a távoktatásban legalább elvi szinten érdekelt szervezetek képviselői - mindenhol hallhatták: a többi között A távkonferencia miskolci helyszíne Fotó: Puskár Tibor azért ajánlják a távoktatás céljaira ezt az eszközt, mert biztosítja az interaktivitást, azaz a diákok és tanáraik párbeszédét. A költségekről csak érintőlegesen esett szó: a távoktatás állítólag olcsóbb a hagyományosnál. Volt, aki hozzátette: a távoktatást a piac igényeire kell alapozni. Ebből következik: nem feltétlenül kell veszteségesnek lennie. Pennys latolgatások Edelény (ÉM - PTA) - Egy éve jelezte a Penny Market Áruházláncolat, hogy boltot nyitna Edelényben. A beruházással. az áruház helyével kapcsolatos tárgyalások azóta húzódnak. Ez volt a fő téma az Edelényben tegnap megrendezett lakossági fórumon. A helyi kereskedők sorra ellene, a lakosok viszont mellette érveltek. Rejtő László képviselő hangsúlyozta, a Penny a város kasszáját gazdagítsa, ne magánemberét. A testület elé ugyanis legutóbb olyan levél került a cégtől, amelyben a Penny kikötötte: kizárólag egy bizonyos magán- tulajdonon építkezne. Szilágyi Adolf polgármester elmondta, a város a tárgyalások folytatásakor a lakosok véleményét is figyelembe veszi. Az ehhez „eszközül” szolgált fórum lapzártánkkor még tartott. „A vándor Petőfi” Királyhelmecen Felsözsolca (ÉM - FL) - Testvérkapcsolat fűzi össze 1992- től a szlovákiai Királyhelme- cet Felsőzsolcával. Most együtt fáradoznak a Királyhelmecen közadakozásból megépítendő nemzeti emlékhely megépítésén.- A Felső-Bodrogközben negyvenezer magyar él. akiknek nincs egyetlen nemzeti emlékhelyük, ahová legalább nemzeti ünnepeinkkor - március 15-én, augusztus 20-án - elzarándokolhatnának - hangsúlyozta Pásztor István, Királyhehnec polgármestere, a szlovák parlament országgyűlési képviselője. Ezért határozta el Királyhelmec ön- kormányzata egy emlékhely létrehozását. Megtestesítőjeként Fj. Szabó István „A vándor Pe őfi" című szoborterve Királyhelmec- Felső-Bodrogköz központjában fekszik- a XVIII. század második felétől járási székhely- a XIX. század második felétől járási város- 1960-ban megszűnik a járása- itt működik Szlovákia egyetlen magyar egyeteme Petőfi Sándort választottuk, aki 1847. június 10-én járt Királyhelmecen és csodálattal írt a táj szépségeiről. Petőfi számunkra a - magyarság megmaradásának és a szlovákokkal való békés együttélés jelképe - jelentette ki Királyhelmec polgármestere. Azt már Fehér Attila. Felsözsolca város polgármestere mondta el. hogy a két település között 1992-től számított együttműködés időközben a régiók közötti kapcsolattá bővült. A csaknem ötmillió forintba kerülő emlékhely létrehozására Magyarországról eddig már több mint egymillió forint érkezett. - Vannak, akik a királyhelmeciek nemes szándékát „zavaró tényezőnek” tartják, a szervezők pedig kicsit „restelkedve” kérik tervük megvalósításához a magyarországiak támogatását. Mégis bízom abban, hogy augusztus 20-án együtt avathatjuk fel Királyhelmecen „A vándor Petőfit'', a nemzeti emlékhely szimbólumát - jelentette ki.