Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)
1998-02-28 / 50. szám
ÉM-HtTvtos LLU 1998. FibbiiAb 28., Szombat Egy matyó fiú Amerikából Miskolci találkozás Joe Murányival A Lajos igen nem szerette ezt a dalt, pedig ez volt az utolsó nagy sikere. Mellette ültem, mikor először próbáltuk. Miután élj átszőttük, rámnézett, s morogva kérdezte: m i ez a sza r ? Joe Murányi könyvet ír a Lajosról. A kötetben valószínűleg szerepel majd ez a történet is - a What a wonderful world című dalról. Természetesen Louis Armstrong slágeréről van szó, csak a magyar származású Joe Murányi „Lajosozza ” a világhírű trombitást. Neki szabad, hiszen ő volt Armstrong utolsó klarinétosa... Dobos Klara • Egy barátom meghívott egy estre, amelyen részt vett Armstrong is. Mondta, hozzam el a hangszeremet, mert jam session lesz - eleveníti fel a klarinétos első találkozását a jazz óriásával. - Elmentem, játszottam. Nem sokkal később felhívott a menedzsere, s kérdezte, eljön- nék-e a zenekarba? Hogyne mentem volna! Már kisfiúkoromban js arról álmodoztam, hogy egyszer majd vele zenélhetek. Az álom valóra vált... □ Ön nem Magyarországon született, mégis úgy tűnik, kötődik ehhez az országhoz... • Igen. De ez nem csoda, hiszen a szüleim magyarok voltak. Az apám matyó fiú, Mezőkövesdről való, anyám meg egy kicsi, Győr melletti faluból, Bölcsről származik. Amerikában ismerkedtek meg... Bárcsak hallottak volna itt! Elájultak volna, ha tudják, hogy Magyarországra jövök, és jazzt játszom. Ok nem ilyen zenét hoztak magukkal... Amikor a Central Parkban először játszottam Armstronggal, ott voltak ők is. Nagyon meghatódtak. Sírtak... □ Rendszeres résztvevője a salgótarjáni jazzfesztiváloknak. Mióta jár Magyarországra ? • Már a rendszerváltozás előtt is jöttem. Mondjuk, úgy tíz éve. □ A nyelvet már itt. tanulta meg? • Már kezdek egy kicsit jobban beszélni magyarul zenészfiilem van. Mikor először jöttem ide, féltem megszólalni, mert olyan rosszul beszéltem. Itt-ott értettem csak egy-egy szót, de a lényeget nem. Mikor másodszor jöttem, úgy gondoltam, nem bánom, nevetnek-e vagy nem, megpróbálom. Most, mióta gyakrabban hívnak Magyarországra, ha éjszaka cseng a telefon, rögtön tudok magyarul válaszolni. Pár éve még nem tudtam volna. Persze, nemcsak innen hívnak éjszaka, a hat óra időeltolódás miatt, hanem más európai országokból is. Mikor felébresztenek, rögtön tudom, hogy Európából keresnek... □ De a szülei magyarul beszéltek?! • Hát igen. Ok nem nagyon tudtak angolul, úgyhogy a nyelv a fülemben van. Nem idegen, és ez fontos. De minél többet vagyok Magyarországon, és minél jobban beszélek magyarul, annál jobban érzem, milyen keveset tudok erről a népről. Pedig sok könyvet is olvastam: Hunyadiról, Erdélyről, a Habsburgokról. Mondjam így: javul a magyar beszédem, de jobban, jobban érzem, hogy igazából amerikai vagyok. Látom az amerikaiságot magamban. Nem létezik, hogy egy magyar elmegy Amerikába, és ott rögtön meggazdagodik. Mert nincs arany az utcán. De ha mégis sikere lesz, akkor sem válik igazán amerikaivá. Lehet, megveszi a kocsit, lehet, jól beszél angolul, de a tigrisnek a csíkját nem lehet elcserélni... Ez nem jelenti azt, hogy nem tudsz jól élni máshol, vagy nem tudod „elpasszolni” magadat egy más kultúrában. De akárhová is mész, csak az maradsz, aki voltál. Ha itt maradnék, akkor is csak úgy néznének rám: „egy amerikai Magyarországon”. □ Néhány éve nyilatkozta, hogy egy lemezt szeretne készíteni magyar motívumokból, • Szeretném, nem felejtettem el. Lassan kezdem érteni a magyar helyzetet. Egy szponzort kell keresnem... □ Magyar szponzort? • Magyart, persze. Amerikai miért csinálná? □ Miért ne?! • Te mondjad, én nem tudom... Összeállítottam egy listát. Rajta lenne például a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, meg az Ott fogsz majd sírni... □ Azt is elmondta már régebben, hogy cigányzenét hallgatott, gyerekkorában. • Ó, igen. Van 25-30 lemezem. Meg nagy gyűjteményem van magyar népdalból is. □ Es magyar jazz? Úgy értem, magyarok által játszott jazz? • Van az is. Mindig keresek. Any- nyi sokszor voltam már a Rózsavölgyinél, és nem kapható az a lemez, amire nagyon vágyom. A ’20-as, ’30-as években csináltak itt olyan lemezeket, amelyeken magyar slágerek voltak, de a zene jazz. Szaxofon játszik, trombita stb. Csoda, hogy még nem adtak ki valahogy' azt a gyűjteményt. □ Tíz éve jár Magyarországra, biztosan sikerült megismernie a magyar zenekarokat?! Igaz az, hogy Amerikában csak a Benkó Dixieland Bandet ismerik? • Őket sem annyira... Amerika nagyon nagy ország. Mindenforma országból jönnek oda. De híres külföldi jazz-zenekar nem naKél klarinétos: Joe Murányi és aki Miskolcra hívta: Bállá Miklós, a Miskolci Dixieland Band vezetője Fotó: Dobos Klára gyón van. A híresek mind amerikaiak. Mert az az ő kultúrájuk. Pedig nagyon sok jó európai képviselője is van a műfajnak, de nem nagyon fogadják el őket. □ Milyenek a magyar jazzegyüttesek? • Épp olyanok, mint Amerikában. Van jó, van rossz, van féljó, félrossz. A magyarok legjobban a modem jazzben találják meg magukat. A dixieland meg a swing már ritkább zene, es valahogy’ nehezebb is jó stílusban előadni... A fiatalok haladnak, kezdenek igen jók lenni. Soha nem gondoltam, hogy Miskolcon van egy ilyen jó jazz-zenekar, mint a Miskolci Dixieland Band. □ Sok fiatal együttessel játszik... • Miért ne?! Pártolom őket. És azért is őrölök, ha hívnak, mert szeretek Magyarországra jönni. Oké, munka, de szívesen csinálom, és nagyon jó körülnézegetni. J Érzékeli „kívülről”, hogy mintha möst visszafogottabb lenne a jazz itt nálunk? • A jazz nem nagy cikk Magyarországon. És még kevésbé a dixieland. De hogy mégis létezik, és ilyen magas színvonalon, az nagyon jó. □ Végül is hová való ez a zene? Arra gondolok, hogy a kocsmákból indult, most pedig a színházakban játsszák... • A jazz ma kulturált dolog. Inkább a koncerthallban van helye, nem a kocsmában. □ Nagy utat tett meg a műfaj a piroslámpás házaktól eddig a - mondhatni - intellektuális szintig... • így igaz. De végül is ez a zene passzol akárhova, az biztos. Ahogy a valcereket, keringőket is már koncerttermekben játsz- szák. Pedig az eredeti Strauss igazán táncos, piszkos zene volt, kuplerájokban muzsikálták. És mi lett belőle? Újévi koncert! A jazz is így fogja végezni. □ Régen a jazz-zenészek veszélyes életet éltek. Pine Top Smith például egy chicagói lövöldözésben lelte halálát... • Már nem lőnek le annyira... De most is veszélyes, az economy a veszélyes benne... (A vendég közben mar a koncertre koncentrál, előkészíti hangszerét.) □ Magyar nád? • Igen, most kaptam. A nádat mindig próbálgatni, cserélgetni kell. Úgy, mint a nőket... • Ez persze vicc - teszi meg hozzá, majd megszólal a klarinét... Ablak a Világra - de mi Igenre? Bozóky Éva „Gyilkosság nélküli televíziót!" - követelik a gyermekvédők, s velük együtt a szülők, s a pedagógusok.- Ugyan! - mondják a kalandra, vérre (üzletre) vágyakozók - a mesék is bővelkednek borzalmakban! Azok nem keltenek félelmet? Nem erősítik a gyermekekben lappangó agresszivitást? A rémületes látvány a gyermeket vagy agyonrémíti, vagy megvadítja. (Érzékenység szerint.) A gyermekbűnözés terjedése, és egy-egy közismertté vált eset (mint pl. a taxist agyonverő kislányoké), az agresszivitás hihetetlen növekedéséről szól. Arról azonban nincs hír, statisztika, még sejtésünk se, hogy hány gyermeknél okoz egész életén végig kísérő rémületet a látvány, amit nem óhajtott, de amelynek ellenállni kíváncsisága mégsem engedte. Miközben a tévéműsort lapozom, az a kérdés motoszkál a fejemben, hogy vajon a rómaiak elengedték-e a cirkuszba a gyerekeiket? Mert a mi krimiözönünk nem egyéb, mint az egykori „kenyér és cirkusz"; olyasmi, mint amit a császárok adtak az „urbs", a város népének a gladiátor-küzdelmekben. (Kenyeret meg osztottak, ha megérkezett az ostiai kikötőbe az egyiptomi hajórakomány.) Egyébként hiszem s remélem, a felnőttek között is sokan örülnének egy másfajta televíziónak, másféle műsornak. A rettegés, gyi- lok, vér (még ha paradicsomból készült is!) cseppet sem hiányzik. Vagyunk néhányan, akik álmodunk egy képernyőről. Olyanról, amelynek a képernyőjén a magyar- és a világirodalom klasszikus alkotásai jelennek meg, hogy kedvet ébresszenek a mű elolvasására, amelyen szép tájak és művészi tárgyak gyönyörködtetik a nézőt, és a hangversenyek zenéje sem csupán éjféltájban csendül föl. (Újabban akkor sem.) A gyermekek érzékenysége roppant különböző. Ismerek óvodás kislányt, aki még diafilmen sem tudja könnyhullatás nélkül megnézni a Hamupipőkét. És olyan kisfiút, aki így nyugtázta ólomkatonái vesztét az általa kreált csatában: - Nem búsulok! Majd feltámadnak! A kisgyermek nem tudja felfogni a halál véglegességét, empátiája sem működik annyira, hogy a más szenvedésébe beleélje magát. Kegyetlensége kezdetben talán csak kísérletező kíváncsiság, ám hogy később mivé válik, azt az őt érő hatások döntik el. A krimihez eleinte talán nem is a rém-látvány vonzza, hanem a „jó izgi bunyó". De ez is olyan, mint a drog: mind több kell belőle! A túlfokozottság állapotában aztán a látvány cselekedetté válhat. Az érzelmileg elhagyott, rideg légkörben növekvő serdülő végül esetleg kipróbálja, amit látott. (Nemcsak az ember gyereke ilyen: a gyöngéd szeretettel nevelt kutya kezesbárány lesz! Igazi harci kutyával nem találkoztam, de vadászkutyám kettő is volt, s tapasztaltam: a nevelés legyőzi a fajtabéli tulajdonságokat.) Való igaz, mindent nem varrhatunk a televízió nyakába. Hiszen maga a tévé is tünete annak a rideg, üzleties, embertelen légkörnek, amelyben élünk, s amelyben az öregebbek sem adnak különösebben jó példát a felnövőknek. Ez a „korszellem" hozta létre azt az izgalomra vágyó sokaságot, amely narkotikumot keres és vél felfedezni az ilyen szórakozásban, talán éppen azért, mert szorongás, kilátástalanság felhőzi szemhatárát. Menekül. És gyermekeit is magával rántja a menedéknek vélt szakadékba. A televíziós rémképek nem okai, csupán eszközei a kor veszedelmeinek. Csakhogy ezt az eszközt meg kellene változtatni. Kábítószerből nevelőeszközzé tenni, hogy „nemzetnevelő" lehessen mindaz, ami ma csak üzlet, akár a dohányjövedék. Urban Tibor rajza
