Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-13 / 10. szám
1998. JanüAr 13.. Kidd Észak-MaoyarorszAg Ül PARTVONAL Álprofi Lady Berecz Csaba Lady Hardmonnal szerződést bont a DK5K- BorsodChem női kosárlabdacsapata, s immár bizonyos, hogy nem látjuk többet a miskolci városi sportcsarnokban „repülni" a gyűrű felé. Kicsit szomorú vagyok, hiszen személy szerint kedveltem - valószínűleg nem egyedül - a finoman csak bohémnak titulált, amúgy pedig „lökött" feketét. Mint minden bohóc, így ő is hangulatember volt (és úgy veszem észre, hogy még ma is az), de ez a mostani poénja egy kicsit durvára sikerült, s ezen legfeljebb csak a Diósgyőr ellendrukkerei tudnak (kár)örvendeni. Az biztos, hogy sérülten utazott haza karácsonyi szabadságára. Azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy hat hetet vesz igénybe a felépülése, hiszen azt már decemberben magyar orvosok is megállapították, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Persze mindez nem gátolhatná meg abban, hogy repülőgépre szálljon és Magyarországon járjon kezelésekre. A szerződése szerint ekkor is járna neki a havi apanázs - információim szerint öt ezer dollár havonta. Minden bizonnyal ezzel a játékos is tisztában, most már csak azt lenne jó tudni, hogy Hardmon miért dob ki az ablakon „kábé" 20 ezer dolcsit? A pénz nagy úr, de nem minden - szokták mondani, s úgy látszik, ezt a gondolatot a mi (volt) Ladynk is magáévá tette. Otthon van, nincs honvágya, nem kell Európában „szenvednie", ráadásul a DKSK berkeiből származó hírek szerint a barátja vagy vőlegénye, Charles is szabadságot kapott a tengerészgyalogságtól. Ezen kívül pár hónap múlva kezdődik a WNBA, addigra a sérült boka is rendbejön, s az amerikai szuperbajnokságban néhány hét alatt a többszörösét keresi majd annak, amit Diósgyőrben „markolt" volna. Hogy mindez idegen a profizmustól és nagy valószínűséggel a FIBA is eltiltja majd azért, mert nem teljesítette a szerződésében vállaltakat? Nem hiszem, hogy mindez különösebben meghatja Ladyt, hiszen pár órával azután, hogy kiderült: csapattársa és barátnője, Wendy Palmer hazautazik és valószínűleg soha nem látja viszont az Avasi Kilátót, Hardmon kijelentette, ez az utolsó európai éve. Aki abban bízott, hogy visszatér, ha másért nem hát a csomagjaiért, az valószínűleg nem tudta (nem is tudhatta), hogy a színesbőrű játékos már „rákészült" a hazaútra, s néhány csomagját már előzetesen hazaküldte. Ráadásul Hardmon előző állomáshelyén, az olaszországi Schióban is több mint egy kis Polskira való cuccot hagyott hátra, amelyet a Ronchetti Kupa mérkőzést kihasználva „cihölt" át Magyarországra. (Most ha lehet még egyszerűbb helyzetben van, hiszen elég ha csak megkéri féltestvérét, a Paksi Atom férficsapatában játszó Rickset, küldje el légipostán a bőröndjeit.) Tehát a „bohóc" már decemberben kiagyalta a műsorszámát, és azóta csak „cirkuszolt" úgy, hogy közben hülyére vette a Diósgyőrt. Az biztos, ezért a számért nem jár taps, legfeljebb paradicsom, de azt nehéz átdobni az óceánon, ráadásul azt végképpen nem érdemli meg az „álprofi", hogy ebben az időszakban oly drága „parival" hajingálják. Csak egy hetedik hely Perth (MTI, Reuter, AP, AFP) - Győzelemmel fejezte be a csoportmérkőzéseket a magyar női vízilabda-válogatott, amely az 5. fordulóban Görögország csapatánál bizonyult jobbnak. A magyar csapat Hollandia mögött a csoport második helyét megszerezve jutott a legjobb nyolc közé. Megkezdődtek az úszók világbajnoki küzdelmei. A magyarok három számban voltak érdekeltek. A férfi 100 méteres mellúszásban Güttler 1:02.75 perces idővel a hetedik helyen jutott az A-döntőbe, míg Rózsa Norbert 1:03.30 perces ideje még a B- döntőre sem volt elég. A 200 m-es férfi gyorsúszásban Szabados Béla futamában a negyedik helyet szerezte meg, és 1:50.06 p-es idővel a B-döntőbe jutott. A női 100 m-es gyorsúszásban Nyíri Anna 58.46 mp-cel, míg Jakab Dóra 57.31 mp-cel megnyerte ugyan a futamát, de ezzel az időeredménnyel nem sikerült a döntőbe jutás. A négy úszódöntő közül csupán egyben voltak érdekeltek a magyarok, méghozzá 100 férfi mellen, ahová a CIB-Spartacus 30 éves kiválósága, Güttler Károly verekedte be magát. A volt világcsúcstartó és korábbi Európa-bajnok igyekezett, ám erejéből 1:02.53 perccel ezúttal csak a hetedik helyre futotta. Hardmon az USA-ban, bizonyítékok a táskában Hardmonnal szerződést bont a DKSK-BorsodChem, Király Sándor nem „terített" Király (képünkön) szerint Honos Péter „hógolyója" ma már lavina Berecz Csaba Miskolc (ÉM) - A sajtó képviselői tegnap nagy várakozással tekintettek a DKSK-BorsodChem tájékoztatója elé, hiszen a klubnak több érdekes ügye van folyamatban, melyek közül egynek a megoldása körvonalazódott ki. Bejelentették, az egyesület „pótszabadságot” kivett játékosával, Lady Hardmonnal a szerződés felbontását kezdeményezi a klub. Ezen kívül a DKSK-BC elnöke és a vezető edző közötti konfliktus újabb fejezettel bővült A DKSK-BorsodChem elnöke, Honos Péter egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a tájékoztatón, így aztán a klub sajtószóvivője, Veres László jelentette be a klubvezetés döntését Lady Hardmonnal kapcsolatban. Ennek értelmében a vezetőedző javaslatára az elnökség azonnali szerződésbontást kezdeményez Lady Hardmonnal szemben, aki egyoldalúan megszegte a DKSK- BorsodChemmel kötött szerződését, mivel a vezetőedző által megjelölt időpontban szabadságáról nem érkezett vissza és nem jelentkezett edzésre. Király Sándor elmondta, hogy a legújabb információi szerint az amerikai játékos tudatosan készült arra, hogy karácsonyi szabadsága után nem jön vissza Magyarországra, hiszen az elmúlt hétvégén Hardmonnak - a klub által bérelt - lakásán jártak, ahol meglepve tapasztalták, hogy a bedobó személyes holmijainak egy része, valamint a klub tulajdonát képező bizonyos tárgyak hiányoznak. Ezután Király Sándor fejtette ki álláspontját a klub elnökével szemben fennálló „miniháborúrór. A Honos-Király csata tavaly november közepe óta kisebb-nagyobb megszakításokkal zajlik a nyilvánosság előtt. A vezetőedző saját igazát igazolandó bizonyítékok gyűjtésébe kezdett, amelyek azonban - ügyvédei tanácsára - csak részben kerültek elő táskájából.- A klub előző elnöke, Boros Árpád vezetése alatt, az elmúlt nyolc évben nem kellett szembenéznem ilyen jellegű problémákkal, mint most. Az elnök úr a hegy tetejéről elindított egy hógolyót, amely már lavinaként száguld, s ma még nem lehet tudni, hogy kit és mikor fog eltemetni. A hógolyógyú- rásról annyit: a szeptemberi GYSEV elleni mérkőzésen elszenvedett vereség után klubunk elnöke egy sajtókommünikét fogalmazott meg és akart kiadni, amelyet az elnökség többi tagja leszavazott. Ezt követően a november 16- án, hazai környezetben lejátszott és diósgyőri győzelemmel végződött Kecskemét elleni mérkőzés után már nem kérte ki az elnökség többi tagjának véleményét, hanem kiállt a sgjtó elé, s nyilvánosságra hozta gondolatait a csapat szerepléséről. A vezetőedző - mivel az egyesület alapszabálya értelmében felelősségre vonható a klubról tett kijelentései miatt - a magával hozott bizonyítékokat nem tárta fel teljes egészében, csupán kizárólag a személyét érintő néhány „apróságot” mutatott be. Ezek között volt az az 1997. októberi keltezésű számla, amely labdavásárlásról szólt, s amelynek ellenértékét a vezetőedző a saját pénzéből egyenlítette ki. A120 ezer forintot a klub elnöke öt nappal ezelőtt fizette ki Király Sándornak...- A legnagyobb gondot az jelentette, hogy a bajnokság előtt az elnök úrral történt megbeszélés alapján én tárgyaltam a játékosokkal és szinte minden olyan emberrel, akitől valamilyen szolgáltatást vagy árut rendeltünk meg. Ezért aztán mindenki engem keresett a klubbal szembeni követelésével kapcsolatban és tőlem kérték a pénzt. Azonban ami ettől is kellemetlenebb: három játékossal szemben is fizetési elmaradása volt a klubnak, s erre az elmúlt nyolc évben nem volt példa. Ömlők annak, hogy december végén - amikor lerövidítettük a szerződésemet - az elnök úr kijelentette, hogy a BorsodChemmel kötött szerződésnek köszönhetően megoldódtak a klub anyagi gondjai. Az más kérdés, hogy tulajdonképpen az történt, hogy a vegyipari gyárral három évre kötött szerződés kettőre lerövidült, vagyis a támogatást átütemezte a Borsod- Chem és ezért a bajnokságban érmes helyezést vár a csapattól. A vezetőedző közreadta, hogy a szerződését is ennek értelmében kívánták módosítani, azonban Király Sándor ebbe nem egyezett bele és inkább a szerződés időtartamának csökkentésére adta áldását. A tréner úgy gondolja, hogy ha akkor nem a szerződésének a felbontása mellett döntöttek, és ugyan megrövidített időre, de bizalmat szavaztak neki, akkor csendet kellett volna „varázsolni” a csapat köré. Arra a kérdésre, hogy vajon nem Király Sándor szegte-e meg a decemberi sajtótájékoztatón közte és az elnök között létrejött egyezséget, a vezetőedző azt válaszolta, hogy ő nem némaságra tett ígéretet, hanem arra, hogy a jövőben nem támadja személyében az elnököt, s ezt be is tartotta.- Amit most mondok, azt nem most találtam ki. Elő lehet keresni a korábbi nyilatkozataimat, hiszen a sikerek idején is azt mondtam, hogy egy klub szerepléséből 51 százalék az elnöké, 25 százalék a csapaté és 24 százalék az edző része. Azt elismerem, hogy az ősszel nem szerepeltünk jól, bár a 88 százalékos teljesítmény eléréséhez „néha” győzni is kellett. Azonban úgy gondolom, hogyha az elnök úr is legalább ennyi százalékot teljesített volna a megválasztásakor tett ígéreteiből, akkor nem lenne gond a DKSK-BC háza táján. * A sajtótájékoztató után az elhangzottakkal kapcsolatban szerettünk volna néhány kérdést feltenni a DKSK-BorsodChem elnökének, azonban Honos Pétert többszöri kísérletünk után sem sikerült megtalálnunk. A labdarugó NB I/B 1998-as tavaszi Budapest (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetségben hétfőn elkészítették az NB I/B 1997/98-as idényének tavaszi, órára lebontott programját. Az új év első fordulójának mérkőzéseit február 28-án és március 1-jén, az utolsóét pedig június 6-án játsszák. Az osztályozó mérkőzések időpontjai: június 10. és 14. A program: 20. forduló: Február 28., szombat: Soproni FAC - Pécsi MFC 14.00., Érdi VSE - Komlói BSK 14.00., Salgótarjáni BTC - Tiszaújváro- si SC 14.00. Március 1., vasárnap: Csepel SC - Kecskeméti TE 14.30., Nagykanizsai OFC - Budalakk Konzorcium FC Dorog 14.30., Paksi ASE - Dunaferr SE 14.30., Tisza- vasvári ASE - Szeged-Dorozsma ESK 14.30., Szolnoki MÁV SE Neusiedler - Nyíregyházi FC 14.30., Kábái Cukor FC Hajdúszoboszló - MATÁV SC Sopron 14.30., Kaposvári Rákóczi KFC - III.kér. TVE- Autó Trade 14.30. 21. forduló: Március 7., szombat: MATÁV Sopron - Kaposvár 14.30., Tiszaújváros - KCFC Hajdúszoboszló 14.30., Nyíregyháza - Érd 14.30., Dorog - Paks 14.30., Pécs - Nagykanizsa 14.30., Szeged-Dorozsma - Szolnok 17.00. Március 8., vasárnap: III.kér. TVE - Csepel 14.30., Komló - Salgótaiján 14.30., Dunaferr - Tiszavasvári 14.30., Kecskemét - Soproni FAC 14.30. 22. forduló: Március 14., szombat (egységes kezdés 14.30.): Soproni FAC - Csepel, Paks - Pécs, Szolnok - Dunaferr, Érd - Szeged-Dorozsma, Salgótaiján - Nyíregyháza, Kaposvár - Tiszaújváros. Március 15., vasárnap (egységes kezdés 14.30.): Nagykanizsa - Kecskemét, Tiszavasvári - Dorog, KCFC Hajdúszoboszló - Komló, III.kér. TVE - MATÁV SC Sopron. 23. forduló: Március 18., szerda: Csepel - MATÁV SC Sopron 15.00., Tiszaújváros - Ill.ker. TVE 15.00. , Komló - Kaposvár 15.00., Nyíregyháza - KCFC Hajdúszoboszló 15.00., Dunaferr - Érd 15.00. , Dorog - Szolnok 15.00., Pécs- Tiszavasvári 15.00., Kecskemét - Paks 15.00., Soproni FAC - Nagykanizsa 15.00., Szeged-Dorozsma - Salgótarján 17.00. 24. forduló: Március 21., szombat (egységes kezdés 15.00.): Salgótaiján- Dunaferr, Kaposvár - Nyíregyháza, MATÁV SC Sopron - Tiszaújváros, Paks - Soproni FAC. Március 22., vasárnap (egységes kezdés 15.00. ): Nagykanizsa - Csepel, Tiszavasvári - Kecskemét, Szolnok - Pécs, Érd - Dorog, KCFC Hajdúszoboszló - Szeged-Dorozsma, Ill.ker. TVE - Komló. 25. forduló: Március 28., szombat: Nyíregyháza - III. kér. TVE 15.00., Dorog - Salgótaiján 15.00., Pécs - Érd 15.00., Soproni FAC - Tiszavasvári 15.00., Szeged-Dorozsma - Kaposvár 17.00. Március 29., vasárnap (egységes kezdés 16.00.): Csepel- Tiszaújváros, Komló - MATÁV SC Sopron, Dunaferr - KCFC Hajdúszoboszló, Kecskemét - Szolnok, Nagykanizsa - Paks. 26. forduló: Április 1., szerda (egységes kezdés 16.30.): Paks - Csepel, Tiszavasvári - Nagykanizsa, Szolnok - Soproni FAC, Érd - Kecskemét, Salgótaiján - Pécs, KCFC Hajdúszoboszló - Dorog, Kaposvár - Dunaferr, III. kér. TVE - Szeged- Dorozsma, MATÁV SC Sopron - Nyíregyháza, Tiszaújváros - Komló. 27. forduló: Április 4., szombat: Pécs - KCFC Hajdúszoboszló 15.00., Soproni FAC - Érd 15.00., Nyíregyháza - Tiszaújváros 16.30., Dorog- Kaposvár 16.30., Szeged-Dorozsma - MATÁV SC Sopron 18.00. Április 5., vasárnap (egységes kezdés 16.30.): Csepel - Komló, Dunaferr - III. kér. TVE, Kecskemét - Salgótarján, Nagykanizsa - Szolnok, Paks - Tiszavasvári. 28. forduló: Április 11., szombat (egységes kezdés 16.30.): Szolnok - Paks, Érd - Nagykanizsa, Salgótarján - Soproni FAC, Kaposvár - Pécs, MATAV SC Sopron - Dunaferr, Tiszaújváros - Szeged-Dorozsma. Április 12., vasárnap (egységes kezdés 16.30.): Tiszavasvári Csepel, KCFC Hajdúszoboszló - Kecskemét, III. kér. TVE - Dorog, Komló - Nyíregyháza. 29. forduló: Április 15., szerda: Csepel - Nyíregyháza 15.30., Dunaferr - Tiszaújváros 15.30., Dorog - MATÁV SC Sopron 15.30., Pécs - III. kér. TVE, 15.30., Kecskemét - Kaposvár 15.30., Soproni FAC - KCFC Hajdúszoboszló 15.30., Nagykanizsa - Salgótarján 15.30., Paks - Érd 15.30., Tiszavasvári - Szolnok 15.30., Szeged-Dorozsma - Komló 18.00. 30. forduló: Április 18., szombat (egységes kezdés 17.00.): Salgótarján- Paks, Kaposvár - Soproni FÄC, MATÁV SC Sopron - Pécs, Tiszaújváros - Dorog, Komló - Dunaferr, Nyíregyháza - Szeged-Dorozsma. Április 19., vasárnap (egységes kezdés 17.00.): Szolnok - Csepel, Érd - Tiszavasvári, KCFC Hajdúszoboszló - Nagykanizsa, III. kér. TIT - Kecskemét. 31. forduló: Április 25., szombat: Pécs - Tiszaújváros 15.00., Soproni FAC — III. kér. TVE 15.00., Dorog -Komló 17.00., Szolnok-Érd 17.00. Április 26., vasárnap: Dunaferr - Nyíregyháza 15.00., Csepel - Szeged-Dorozsma 17.00., Kecskemét - MATÁV SC Sopron 17.Q0., Nagykanizsa - Kaposvár 17.00., Paks - KCFC Hajdúszoboszló 17.00., Tiszavasvári - Salgótaiján 17.00. 32. forduló: Április 29., szerda: Érd- Csepel 17.00., Salgótaiján - Szolnok 17.00., KCFC Hajdúszoboszló - Tiszavasvári 17.00., Kaposvár — Paks 17.00., III. kér. TVE - Nagykanizsa 17.00., MATÁV SC Sopron- Soproni FAC 17.00., Tiszaújváros - Kecskemét 17.00., Komló - Pécs 17.00., Nyíregyháza - Dorog 17.00. , Szeged-Dorozsma - Dunaferr 18.00. 33. forduló: Május 2., szombat: Pécs - Nyáregyháza 15.00., Dorog - Szeged-Dorozsma 17.00., Soproni FAC - Tiszaújváros 17.00., Paks - III. kér. TVE 17.00. Május 3., vasárnap (egységes kezdés 17.00.): Csepel- Dunaferr, Kecskeniét - Komló, Nagykanizsa - MATÁV SC Sopron, Tiszavasvári - Kaposvár, Szolnok programja KCFC Hajdúszoboszló, Érd - Salgó- taiján. 34. forduló: Május 9., szombat: Salgótaiján - Csepel 17.00., Kaposvár - Szolnok 17.00., MATÁV SC Sopron - Paks 17.00., Tiszaújváros - Nagykanizsa 17.00., Nyíregyháza - Kecskemét 17.00., Szeged-Dorozsma - Pécs 18.00. Május 10., vasárnap (egységes kezdés 17.00, ): KCFC Hajdúszoboszló - Érd, III. kér. TVE - Tiszavasvári, Komló - Soproni FAC, Dunaién- - Dorog. 35. forduló: Május 16., szombat: Pécs - Dunaferr 15.00., Soproni FAC - Nyáregyháza 17.00., Paks - Tiszaújváros 17.00., Érd - Kaposvár 17.00., Salgótarján - KCFC Hajdúszoboszló 17.00. Május 17., vasárnap (egységes kezdés 17.00.): Csepel - Dorog. Kecskemét - Szeged-Dorozsma, Nagykanizsa - Komló, Tiszavasvári - MATÁV SC Sopron, Szolnok - III. kér. TVE. 36. forduló: Május 24., vasárnap (egységes kezdés 17.00.): KCFC Hajdúszoboszló - Csepel, Kaposvár - Salgótarján, III. kér. TVÉ - Érd, MATÁV SC Sopron - Szolnok, Tiszaújváros - Tiszavasvári, Komló- Paks, Nyíregyháza - Nagykanizsa, Szeged-Dorozsma - Soproni FAC, Dunaferr - Kecskemét, Dorog- Pécs. 37. forduló: Május 31., vasárnap (egységes kezdés 17.00.): Csepel - Pécs, Kecskemét - Dorog, Soproni FAC - Dunaferr, Nagykanizsa - Szeged-Dorozsma, Paks - Nyíregyháza, Tiszavasvári - Komló, Szolnok - Tiszaújváros, Érd - MATÁV SC Sopron, Salgótarján - III. kér. TVE, KCFC Hajdúszoboszló - Kaposvár. 38. forduló: Június 6., szombat (egységes kezdés 17.00.): Kaposvár - Csepel. III. kér. TVE - KCFC Hajdúszoboszló, MATAV SC Sopron - Salgó- taiján. Tiszaújváros - Érd. Komló- Szolnok, Nyáregyháza - Tiszavas- vari. Szeged-Dorozsma - Paks, Dunaferr - Nagykanizsa, Dorog - Soproni FAC, Pécs - Kecskemét. Osztályozó mérkőzések: június 10., szerda és június 14., vasárnap.